Kár, hogy egy bombasztikus melléfogás, egy poén kedvéért elrontotta egyébként tárgyszerű írását már a címében is Csunderlik Péter (BBC History-24.hu): „Diplomáciai zseni vagy erkölcstelen cselszövő a százéves Henry Kissinger?”
„Tragédiája, és sikeres politikai pályájának morális Achilles-sarka abban áll, hogy Luciferrel próbálta kiűzni Belzebubot!” -írja a szerző.
Na, mármost!
Kezdjük általánosságban!
Moralizáló széplelkeken kívül mindenki számára világos, hogy a politika nem kisdedóvó!
A politikának egyetlen vezérmotívuma az érdek! A politikus által vezetett/képviselt/szolgált állam vagy egyéb közösség érdeke! (A magánérdeket most hagyjuk!)
Az (egyszerűség kedvéért mostantól) államérdek nincs tekintettel szövetségekre, barátságokra, hagyományokra se nagyon, a pillanatnyi, illetve rövid-, szerencsésebb esetben hosszútávú érdekszempontok irányítják (természetesen jobb esetben az észszerűséggel karöltve)!
A tegnapi barát, szövetséges, ma ellenséggé válik, az ellenségem ellensége a barátommá!
Hitler hiába reménykedett abban, hogy az ezeréves francia-brit ellenségeskedés, hagyományos szembenállás a segítségére lesz!
Hiába reménykedett abban is, hogy Churchill antikommunizmusa megakadályoz majd egy angolszász-szovjet katonai szövetséget!
„Nincs, nem volt soha nálam nagyobb ellensége a kommunizmusnak! De, látom az orosz katonát szülőföldje, anyja, nővére, szerény hajléka védelmében…” (Churchill rádióbeszéde1941. június 22.)
Természetesen van egy vörös vonal, amely megkülönbözetet politikai vezetőt és politikai vezetőt!
William Pitt vagy Lord Disraeli nem említhető egy napon II. Vilmos császárral, vagy a „kis” Napóleonnal! Holott mindketten konzekvensen és skrupulusok nélkül képviselték a Brit Birodalom érdekeit. Talleyrand és Metternich a gyarlóságai és a disznóságai ellenére sem említhető egy napon Haynauval. Beneš csehszlovák elnök, vagy Chamberlain sem Hitlerrel vagy Sztálinnal. Ahogy Olaf Scholz vagy Macron sem Orbánnal.
Ez a vörös vonal nem azonos az egyébként sikeresség vagy sikertelenség kritériumával.
Az emberit az ördögitől választja el. Ez választja el!
A moralitás próbáját szépségtapasz nélkül kiálló, és kormányzati hatalommal rendelkező politikust talán hármat ismerek: Károlyi Mihályt, Jacinda Ardernt és Sanna Marint.
Mindhármat lehetetlenné tették, megbuktatták.
Kár tehát Henry Kissinger szemére vetni olyasmit, amiben nem vétkes!
Nem vétkes a politikai közeg hagyományai szerint, és nem vétkes a saját ténykedését illetően sem.
Amit a legtöbb bírálója a szemére vet: Chile, illetve a szovjet-amerikai és a kínai-amerikai viszony rendezése – találkozás az ördöggel.
Nincs arra vonatkozó adat, hogy az ő elképzelése szerint buktatták meg Salvador Allendét!
Az érdemei viszont önmagukért beszélnek!
Lezárta az egyébként demokrata elnökök, az „emberarcú” JFK által kezdett, majd Lyndon B. Johnson által eszkalált, értelmetlen vietnami háborút!
Híres ingázó diplomáciájával elérte, hogy Izrael kivonult a hatnapos háborúban megszállt Sinai-félszigetről, és békeszerződést kötött Egyiptommal.
A nevéhez fűződik a Détente, az enyhülés politikai vonalvezetésének elindítása, az amerikai héják ellenkezése és a szovjet vezetés bizalmatlansága ellenére. Ő kezdeményezte a kínai nyitást a világ legnépesebb államával.
A Détente a II. világháború utáni legbiztonságosabb, a Nyugat számára legélhetőbb, legjobb módot teremtő világot teremtette meg, annak ellenére, hogy helyi háborúk, konfliktusok természetesen – mint mindig – voltak, hiszen a két tábor egymással szemben állt.
Érdekes módon Willy Brandtnak, Helmut Schmidtnek nem vetik szemére az Ostpolitik néven ismert doktrína alkalmazását a szovjet-német viszony rendbetételére!
E tényeket sorolja a szerző a cikkében.
Akkor mi a baj Kissingerrel?
Ez az, amit Csunderlik se tud megmondani!