„Próbáltam ornitológusnak kiadni magam, hogy bejussak, de mondták, hogy nagyon sok ornitológus járt már ott, és valahogy mindig a Euronewson látták őket viszont” – meséli Pollák Philip, az érsekújvári Kompromisszum ötletgazdája a török–görög határsávon szerzett élményeit.
A Kompromisszum nemrég részt vett egy nemzetközi oknyomozó cikk elkészültében, ami az illegális bevándorlókat szállító Andriana nevű hajó tragédiájához vezető utat tárja fel. 2021 óta egy dokumentumfilm is készül Anachoma címmel a Kompromisszum közreműködésével arról, hogy hogyan bánnak a menekültekkel a török–görög szárazföldi határon. A filmet Pollák Philip rendezi, vele készült interjúnkban arról olvashatnak,
- miért tartja fontosnak megmutatni, mi a helyzet a migrációs útvonalnak ezen a korábbi állomásán;
- mit tapasztalt, amikor személyesen járt az Évrosz folyónál;
- hogyan bánnak ott a menekültekkel a görög hatóságok;
- honnan jött a dokumentumfilm ötlete;
- hogyan viszonyul a migrációról szóló itthoni beszédmód az emberi sorsokhoz;
- miért zömében fiatal férfiak a migránsok.
A migrációról itthon mint fenyegetésről hallunk leginkább, de arról kevesebb szó esik, hogy mennyire lehet embert próbáló végigcsinálni egy ilyen utazást, és milyen durva dolgok történhetnek közben. Te hogyan kerültél kapcsolatba ezzel a témával?
2020-ban végeztem Budapesten, politológiát tanultam. Egy évre szerettem volna kimenni Görögországba, legfőképp azért, mert a covid-járvány miatt nem sikerült kimennem Addisz-Abebába, ahova eredetileg készültem. Amikor kiértünk Görögországba, az akkori barátnőm egyből önkénteskedni kezdett az Athén melletti skaramagasi menekülttáborban, én pedig különféle munkákat vállaltam, hogy fenn tudjuk tartani ezt a dolgot.
Pollák Philip. - Fotó: PP archívuma
Az ő egyik jó barátja északon, Thessaloniki mellett dolgozott egy táborban, és ő kezdte el nekünk mesélni az emberek történeteit, akikkel ott találkozott, és akik az onnan több száz kilométerre keletre lévő Évrosz határfolyón átkelve jutottak Törökországból Görögországba.
Engem ezek a történetek nagyon megbotránkoztattak. A tengeri visszakényszerítésekről már akkor is sokat lehetett hallani, viszont az Évrosz melletti erőszaksorozatról még nem nagyon. Az erőszak egy nagyon konkrét kifejezés ebben az esetben.
Mi történt ott?
Az embereket részben illegális fogdákba zsúfolták, elvették a pénzüket, összeverték őket és utána visszatoloncolták őket a túlpartra, ez nőkre, gyerekekre is kiterjedt, emberekre, akiknek már európai útlevelük is volt.
Engem ezek a történetek sokkoltak. A tengeri visszakényszerítések is kegyetlenek, amikor hajókat fordítanak vissza, aztán amikor már nincsenek görög felségvizeken, széttárják a karjukat és azt mondják, nem az ő problémájuk. Itt azonban a menekültekkel személyes kontaktusba kerülve alkalmaztak nyers, gusztustalan agressziót velük szemben.
Elhatároztam, hogy megnézem, mi van ott. 2021 tavaszára szedtem össze annyi pénzt, hogy el tudjak menni egy hosszabb túrára, és körbenézzek északon.
Ekkor már azért mentél oda, hogy dokumentáld, mi történik?
Igen. A Kompromisszum ekkoriban indult, és szerettünk volna egy 15-20 perces kisfilmet készíteni, hogy megmutassuk, új magazinként ilyen témákkal is foglalkozunk.
Az ő egyik jó barátja északon, Thessaloniki mellett dolgozott egy táborban, és ő kezdte el nekünk mesélni az emberek történeteit, akikkel ott találkozott, és akik az onnan több száz kilométerre keletre lévő Évrosz határfolyón átkelve jutottak Törökországból Görögországba.
Engem ezek a történetek nagyon megbotránkoztattak. A tengeri visszakényszerítésekről már akkor is sokat lehetett hallani, viszont az Évrosz melletti erőszaksorozatról még nem nagyon. Az erőszak egy nagyon konkrét kifejezés ebben az esetben.
Az Évrosz folyó. - Fotó: Anachoma
De egyre több lett az interjúajánlás, egyre több embert tudtunk megszólítani, egyre több területre tudtunk valamelyes betekintést nyerni. Azért valamelyest, mert a terepen nem nagyon lehet forgatni. A határtól számítva van egy nagyjából két kilométer széles sáv, ahová civilek nem mehetnek be, a hadsereg ellenőrzi.
Görögországban kötelező katonai szolgálat van, és rengeteg katonát ebben a sávban képeznek ki, valahogy minden kiskatona az Évrosznál köt ki. Nagyon nehezen megközelíthető a terület, próbáltam ornitológusnak kiadni magam, hogy bejussak, de mondták, hogy nagyon sok ornitológus járt már ott, és valahogy mindig a Euronewson látták őket viszont.
A régióban nagyon militáns és borús a hangulat, egy nem görög kinézetű embert nem fogadnak túl szívélyesen, főleg ha olyan dolgokról kezd el feltenni kérdéseket, amikről nem akarnak beszélni.
Kerültél valamilyen rizikósabb helyzetbe?
Atrocitás nem ért, nem volt veszélyben a testi épségem, de ha nagyon bekúsztam a katonaság által ellenőrzött területre akár a görög, akár a török oldalon, akkor mindig bevittek és négy-öt órán keresztül faggattak, hogy miért vagyok itt, kinek dolgozom, kinek az ügynöke vagyok. Ha ott vagy teremben tíz megtermett rendőrrel vagy katonával, azért átgondolod, miért csinálod ezt.
Visszakényszerítésnek voltál a szemtanúja?
Nem, mivel nem tudtam huzamosabb ideig bent maradni a területen. De kapcsolatba kerültünk a Josoor civil szervezettel, ami a határ török oldalán dolgozott, és egyedüliként számon tartotta a visszakényszerítéseket. Ők voltak gyakorlatilag az első segédvonal azon emberek számára, akiket a görögök éppen visszatoloncoltak, adtak nekik szállást, ételt, takarót.
Minden nap kimentek terepre, interjúkat vettek fel az emberekkel a tapasztalataikról, és összegyűjtötték, hogy milyen rendszerességgel történnek a visszakényszerítések. Mivel újságírókat nem engednek a be a területre, de még a menekültek is bizalmatlanok velük szemben, minden, amit tudunk a görög–török szárazföldi határról, azt zömében ennek a civil szervezetnek köszönhetjük.
Ez a szervezet ma is ott van a határon?
Nem, a sors fintora, hogy a Josoor már nem létezik, egy idő után nem tudott pénzforrásokhoz jutni és nem tudott biztonságosan működni – és ez alatt a tagok fizikai biztonságát kell érteni.
Az alapító, aki egyébként osztrák, Natalie Grüber, ott lesz a dokumentumfilmünk bécsi adománygyűjtő eseményén. Ő 2020-ban ment el a görög–török határra, amikor Törökország, hogy zsarolja az EU-t, megnyitotta a határait a menekültek előtt.
Ezt Görögország hibrid inváziónak fogta fel, amiben nem lövedékekkel és páncélosokkal támad az ellenség, hanem menekültekkel és migránsokkal. A görögök válasza ennek megfelelő volt, könnygázt, gumilövedékeket és éles lőszert is bevetettek, meg is halt két ember, Mohamed Gulzar és Mohamed al-Arabi. A halálukért valószínűleg a görög hatóságok a felelősek, az eseményeket rekonstruáló Forensic Architecture nevű szervezet kutatása legalábbis erre utal. Natalie Grüber ide érkezett először önkénteskedni, majd megalapította a Josoort.
Egy elhagyott lakás Thessalonikiben, ahol a menekültek ideiglenesen meg szoktak szállni. - Fotó: Anachoma
Hogyan lesz mindenből egy általad rendezett dokumentumfilm?
Több mint 30 emberrel interjúztunk, a covidos időkben sokukkal eleve zoomon, így van róluk felvétel, sok vágóképünk van, rengeteg anyag, amiből kijön egy dokumentumfilm. Rengeteg archív felvétellel dolgozunk, és hál’ istennek! hozzánk szegődött egy briliáns ember, Phevos Simeonidis is, őt nyílt forrásokból dolgozó oknyomozóként lehetne jellemezni.
Végigbányássza és kielemzi a menekültek egymásról vagy a helyzetről készült videóit és ez alapján rekonstruál eseményeket. Korábban a Forensic Architecture-nél dolgozott, volt a Lighthouse Reportsnál is, és részt vett az említett oknyomozásunkban is az elsüllyedt menekülthajóról, amit az egyiptomi Mada Masrral és a görög OmniaTV-vel csináltunk.
Van valamilyen filmes tapasztalatod?
Nem, soha az életben nem csináltam még ilyet. Nagyon sok hírt fogyasztottam, ezt követelte a politológusi megszálltságom, és amikor elindult a Kompromisszum, mindannyian úgy éreztük, hogy nagyon szeretnénk magunkat kipróbálni videós újságírásban is. Ez a sztori kapóra jött, de sokkal nagyobb lett, mint amekkorára bárki is számított.
Nagyon örülök, hogy olyan sok embert el tudtunk érni. Az adománygyűjtést is azért csináljuk, mert most a végén még elég sok pénzt és energiát kell beletennünk, hogy tényleg ahhoz mérhető legyen a végeredmény, amennyi munkát eddig beleöltünk. Most már az utómunkát csináljuk.
Az utóbbi hónapokban itthon is újra téma volt a migráció, Dél-Szlovákiában az emberek napi szinten találkoztak migránsokkal. A dokumentumfilmetek viszont a migrációs útvonal egy sokkal korábbi és sokkal durvább állomásával foglalkozik. Miért tartod fontosnak, hogy bemutassátok a görög–török határon történteket?
2020-ban öt év Budapest után költöztem ki Görögországba, és ez alatt az öt év alatt láttam, hogyan tematizálódott Magyarországon a migráció. A Fidesz aszerint alakítja a kommunikációját, hogy mire fogékony a közvélemény, és ami működik, azt a végtelenségig fokozza. Emiatt a migráció narratívája Magyarországon sokkal jobban destruálódott, mint mint bármely más európai országban, ahol lettek is volna erre vonatkozó tendenciák.
Három afgán menekült nyilatkozik a film készítőinek a diavatai menekülttábor kerítésén keresztül. - Fotó: Anachoma
Másrészt Magyarországon nagyon alacsony az érdeklődés a külpolitika iránt, a médiának is szűkösek a kapacitásai, szerintem nem bontották ki ezt a témát annyira, amennyire kellett volna.
Ezért gondolom fontosnak, hogy megmutassuk ezeknek az embereknek a sorsát, azt, hogy milyen egyéni történetek vannak a mögött, amit itthon migrációként emlegetnek. A helyszínen szembesültünk azzal igazán, hogy mennyire messze van a valóság attól, ahogy itthon tematizálták a jelenséget.
Tudatlanságban nagyon könnyű bármit állítani, főleg úgy, hogy nincs ellenszél, de egyébként ezeknek az embereknek a sorsa egyáltalán nem egyszerű, és nem hobbiból vagy hepajozásból kelnek útra.
Ezt mondja valaki, hogy hepajozni jönnek?
Azért használom ezt a kifejezést, mert az idei Gombaszögön volt egy érdekes esetünk. Tartottunk egy beszélgetést Gál Balázzsal a Helsinki Bizottságtól, szintén a visszakényszerítésekről.
Szerettem volna meghívni valakit a Migrációkutató Intézettől is, például Párducz Árpádot. Ő végül ott is volt Gombaszögön, csak az MCC színpadán egy másik kollégájával, Tárik Meszárral. A beszélgetésük címe az volt, hogy Klíma, migránsok: Klímamigránsok?, és amikor belehallgattam, épp arról beszélgettek, hogy zömmel huszonéves férfiak érkeznek például Irakból, nem is kaphatnának menekültstátuszt. Mert mit akarnak, mi elől menekülnek? Itt hangzott el az a mondat, hogy a fiatal irakiak „brahiból jönnek el Európába”, hogy meggazdagodjanak.
Dél-Szlovákiában is biztos zavaró és félelmet keltő a várakozó migránscsoportok látványa azoknak, akik nem tudják, hogy miért elsősorban fiatal férfiak érkeznek. Ez az a korosztály, akiket például besoroznak Szíriában, hogy Aszad vagy valamilyen szervezet mellett harcoljanak. Másrészt a migráció történetében mindig is nagy szerepet játszott a visszaküldött pénz: a fiatal férfiak nyugatra költöznek dolgozni, és küldik haza a pénzt a családnak – ami már szintén eljött Szíriából, de mondjuk csak Libanonig jutott – hogy ők hónapról hónapra minimális szinten fenn tudják tartani magukat. Ez egy szír példa, de vonatkozhat iraki jazidiakra vagy gázai palesztinokra is.
Nagyon szomorú, hogy képzett emberek, akik jártasak a témában és valószínűleg ugyanazokat a forrásokat használják és elemzik, amiket én, még tudják is, hogy amit állítanak, az nem igaz. Csak ők azzal válnak hitelessé a rendszer szemében, ha ebbe a politikai kotyvalékba ugyanazt tolják vissza, amit az elmúlt lassan tíz évben mondott a hatalom a migrációról.
A görög–török határon most is ugyanaz a helyzet, mint amikor ott jártál?
A 2020-as történet azért volt egyedülállót, mert ott három dolog is találkozott: a covid, kibontakozóban volt egy komolyabb konfliktus Törökország és Görögország között, és végül ott volt az EU és Törökország
közötti szerződés, amit a törökök megszegtek, hogy zsarolják az EU-t és megnyitották a határokat a menekültek előtt.
De az, ami az Évrosznál történik, az Európából nézve legitim. 2021-ben kezdtünk el forgatni, most 2023 vége van, de még idén is vettem fel pár interjút. Az egyik legbrutálisabb esettel csak idén tavasszal találkoztam.
Az út során elhunyt, azonosítatlan menekültek temetője a Sidiro nevű kis görög faluban. - Fotó: Anachoma
Ez mi volt?
Most nem árulom el, benne lesz a filmben. De egyébként nagy vonalakban ugyanaz most is a helyzet, mint 2021-ben.
Az meg valójában egy félreértelmezése Magyarországon és Szlovákiában is a külpolitikának, hogy lenne egy hatalmas bevándorláspárti, menekültsimogató brüsszeli politika. Ez nagyon messze áll az igazságtól.
A visszakényszerítések vagy akár a tengeri tragédiák, amikor százak halnak meg, korántsem az EU-tól függetlenül történnek. Ebben benne van a félretekintés, de az EU küszöb alatt még finanszírozza is azt az infrastruktúrát, ami ezeket lehetővé teszi.
A Kompromisszum két tagjával már interjúztunk korábban, és amikor a kezdetekről kérdeztük őket, mindketten rád hivatkoztak, hogy te voltál a kezdeményező. Mi volt a célod, amikor megfogalmazódott benned a Kompromisszum ötlete?
Van egy nagyon jó francia fényképész barátom, akinek nagyon komplex művei vannak. Őt szoktam mindig kérdezni egy-egy képe kapcsán, hogy mi vezényelte abban, hogy ez lett a végkifejlet. Azt szokta válaszolni, hogy these are all articulated screams, vagyis hogy ezek mind artikulált, kifejezett ordítások.
Amikor indult a Kompromisszum, az pont az a korszaka volt a felvidéki magyar újságírásnak, amikor erősen elhajlott, még közelebb került a gőgös magyarországi hangvételhez, és ez megjelent a cikkek tematikájában is. Egy idő után már nem tudtam nem odanézni, hiába éltem már külföldön, követtem a hazai közéletet.
Azt tudtuk, hogy mi nem akarjuk megnyerni a hírversenyt, hogy mindenkinek van mellette egy állása meg egy nagyon sajátos szakterülete. A nagyobb metanarratívákra akartunk rámenni, és lebontani az olvasóközönségnek, hogy mi van azok mögött a dolgok mögött, amikből homofób és a kultúrharcot az aktuálpolitikával össszemosó cikkek születtek.
Az volt a célunk, hogy megmutassunk egy másfajta újságírást, nagyobb cikkeket írni és olyan embereknek lehetőséget teremteni, akik egyébként nem feltétlenül újságíróként képzelték volna el magukat.
Szerintem önmagában az is egy hatalmas siker, hogy bármilyen picik vagyunk is, írt nekünk politológus, közgazdász, szociológus, pszichológus, és tudunk vitákat és beszélgetéseket szervezni, amikre neves szakértőket tudunk elhozni, és amik iránt érdeklődés is van.
Szeretnénk megmutatni, hogy létezik másféle érvelés is, nem csak az, ami a törésvonalak mentén folyik.
Anachoma
A filmhez a készítők 2021-ben kezdték el rögzíteni az interjúkat, jelenleg az utómunka folyik, a befejezéshez azonban forrásra van szükségük, ezért gyűjtést indítottak. Kedden tartottak Budapesten egy adománygyűjtő estet, ahol Pollák Philip és Gados Máté, az Anachoma zenéjének szerzője mesélt a filmről, és egy hasonló eseményre hamarosan Bécsben is sor kerül.
A film adománygyűjtő estje a budapesti Gólyában. - Fotó: Anachoma / Facebook
A film készítésében a Kompromisszumon kívül egy egész sor szervezet vesz részt, magyar, osztrák, görög, török, egyiptomi, olasz lapok és civil szervezetek. Aki támogatni szeretné az Anachoma befejezését, a film weboldalán megteheti.
(DENNIKN)
