„Time to go” (Ideje lenne távozni) – üzeni az Európai Néppárt egy posztban a magyar miniszterelnöknek.
A demokrata szívnek jólesik, hogy Orbán Viktor ennyire kihúzta a gyufát az Európai Unió vezető köreinél. De azért felmerül a kérdés, miért pont most, és eddig miért nem. Leginkább pedig az, miért fontos az ő stílusában bánni vele? Mi jön ezután? Plakátvagdalkozás, kölcsönös megalázások? A kemény fellépés nem kíván feltétlenül közönségességet. Vagy beköszöntött az európai, uniós politikában is a radikális hangütésű adok-kapok marketing kora? Milyen erőknek előnyös ez?
Senkinek sem ajánlom, ha akár csak egy csepp illúziója is van a politikai intézmények működésével kapcsolatban, hogy teljes terjedelmében nézze végig azt az ominózus ülést az Európai Parlamentben, amelyen Orbán Viktor ismertette a magyar soros elnökség programját. Ne tegye! Elégedjen meg az összefoglalókkal, higgye el, hogy a miniszterelnök megkapta, amit érdemel, vagy az ellenkezőjét, és bizakodjon tovább, élje meg az elköteleződéseit.
Az alábbi sorokkal senkit sem kívánok meggyőzni. Se elég tudásom, se karizmám nincs hozzá. Egyszerűen csak elmondom, én végigtoltam magam a többórás eseményen. Számomra borzadály volt. Kiábrándító, komoly aggodalmakat keltő. Mintha a magyar parlament valamelyik hidegrázó, a politikától elfordító szócsatáját láttam volna. Más felállásban, európai szinten.
Végletes adok-kapok
Az aktus hivatalos, pontosan kijelölt szerepekkel. Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét ellátó tagország miniszterelnöke bemutatja célkitűzéseit az Európai Parlamentnek, az Európai Bizottság elnökének jelenlétében. Orbán Viktor kimérten, diplomatikusnak nevezhető nyelven előadja a mondókáját, elismer, kritizál, veszélyekre hívja fel a figyelmet, megoldásféléket kínál. Meghallgatják, majd a többség elzavarja a pokolba mint antidemokratikus, Putyin-barát figurát.
Orbán Viktort nem sajnálom. Azt kapta, amit az Országházban ő és pártja csinál. Hiszen az ellenzéki felvetésekre lekezelő minősítésekkel szeret reagálni.
Ön beszél, aki gyerekkorában csokit lopott a közértben? Erre tessék! Elmondja az uniós ügyekről a véleményét a konstruktivitás pátoszával, mire a reakció: Te oktatsz ki minket, és játszod az aggodalmaskodót, aki annyi mindennek a kerékkötője vagy, meg Putyinhoz járkálsz? Elég volt belőled, te, te senkiházi mini-Führer! Na, erre „a mi fiunk” sem rest, a magyarok nevében visszautasítja: hazugság, az Unió a korrupt. Lepattan azonban az erősebbekről a nyafi: nem, te hazudsz, diktátor vagy, hazád sanyargatója, ideje lenne elhúznod.
Ember legyen a talpán, aki külső, tájékozatlan, elfogulatlan szemmel a féligazságoknak, sértéseknek ebben a vagdalkozásában el tudja dönteni, hova álljon. Itt van például az orosz–ukrán háború. Orbán ingerülten előadja, hogy rossz az EU stratégiája, háború közben mindkét féllel kell tartani a kapcsolatot, fegyverszünetet elérni, új stratégiát kialakítani, és elindulni a békekötés felé. Gyönyörű! Csakhogy erre már volt példa! 2014 után, hiszen ez a konfliktus nem három éve kezdődött. A Majdan óta ropognak a fegyverek. Akkor némi szankciózás mellett fegyverszünettel, minszki megállapodással próbálkozott Európa. Oroszország focivébét is rendezhetett. Hozott eredményt? De ugyanezért a másik oldal is álszent módon tüzel Ukrajna szuverenitásának, területi integritásának védelmével. 2014-ben szemet hunytunk a Krím elcsatolása fölött, a lassan három éve megtámadott Ukrajna már egy csonkított ország volt. Az nem fájt. Mint ahogy az utóbbi évekig a magyar illiberális rendszer sem igazán.
Túlzottan tárgyilagos azért nem kívánok lenni. Amíg az EU egésze több polgári demokráciát, jogállamiságot, emancipációs értéket kínál, az ő oldalán állok. Egyszerűen csak elkeserítő volt látni, hogyan tud alpárivá radikalizálódni, ellenfele stílusához idomulni egy demokrácia és európai béke ihlette szervezet. Hogy mennyire magától értetődően tudják alkalmazni itt is a megalázás színpadi eszköztárát, retorikáját. Érdemi, következetes politikai lépések helyett.
A jobboldali radikalizmus azonban csak kampányeszközként, szavazótáborának növelésére használja az elitellenességet, a globalizáció ostorozását. Valójában elit csoportok hatalmi érdekeit szolgálja. Mozgolódása, időnkénti erősödése, kormányzati pozícióba kerülése, esetleges elszabadulása a tőkés társadalmak szerves eleme. Bizonyos helyzetekben éppen stabilizálásuk eszköze. Ha kell, a nemzetközi ellentétek kiélezésével. A béke, a konfliktusok pacifikálása teljesen idegen természetétől. Képzeljük csak el, mi történne, ha Orbán Viktor elképzeléseinek megfelelően Európa nagyobbik részén hatalomra kerülne a nacionalista radikalizmus, és képviselői elfoglalnák Brüsszelt. (Népszava)
