Sok százezres fizetésemelés jön az állami vezetőknek.
Kijöttek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai az előző évi átlagkeresetekről, keresetnövekedésekről, ami alapján automatikusan nőnek a politikusi fizetések is. Mivel a bruttó átlagkeresetek 13,2 százalékkal nőttek a KSH szerint (2024-ben 646.800 forintot mértek), ennyivel nő a képviselői alapfizetés és az állami vezetők nagy részének a fizetése.
Orbán Viktor miniszterelnök fizetése 640 ezer forinttal emelkedik a jövő hónaptól:
7 millió 178 ezer forintot
kap havonta összesen (a kormányfői illetmény mellett megkapja a képviselői alapfizetést is.
Sulyok Tamás köztársasági elnök illetménye 514 ezer forinttan nő, ezzel 5 millió 762 ezer forintot fog keresni. Ennyit kapnak a volt államfők is, Schmitt Páltól Novák Katalinig.
Varga Mihály márciusban hivatalba lépő jegybankelnök 7 millió 762 ezer forintot fog kapni, és ezzel megegyező összeget keres Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke is.
A miniszterek és államtitkárok fizetését Orbán Viktor határozza meg, az elmúlt években általában annyival emelte az illetményüket, mint amennyivel a képviselői fizetések emelkedtek, vagyis ez alapján ők is 13,2 százalékos emelkedésre számíthatnak, várhatóan júliustól.
A képviselői alapilletmény 1 millió 940 ezer 400 forint lesz márciustól (az előző évi bruttó átlagkereset háromszorosa), ami több mint 173 ezer forintos fizetésemelést jelent.
A képviselők túlnyomó többsége különféle pótlékok révén ennél jóval többet keresnek:
- Egy bizottsági tagság után már 2 millió 328,5 ezer forint,
- Két bizottsági hely vagy a törvényalkotási bizottsági tagság után 2 millió 716,5 ezer forint,
- Bizottság alelnökök: 2 millió 910,6 ezer forint
- Bizottsági elnökök, frakcióvezető-helyettesek, jegyzők: 3 millió 299 ezer forint,
- Frakcióvezetők, házalelnökök, háznagy: 3 millió 881 ezer forint lesz a tiszteletdíjuk a jövő hónaptól.
Kövér László házelnöknek 467 ezer forintos illetményemelés jár, ezzel 5 millió 238 ezer forintot fog keresni a jövő hónaptól. (24.hu)
500 500 forintra nőtt a nettó átlagkereset Magyarországon
Több mint 500 ezer forint volt a nettó átlagkereset Magyarországon decemberben.
A magyar kormány az elmúlt időszakban sok olyan bejelentést tett, melyek a béremelésekről szóltak. Számos területen hajtottak végre béremeléseket, köztük az oktatás területén, ami ugyancsak fontos volt, akárcsak az egészségügy.
Emiatt egyre magasabban az átlagbérek, és mivel más területeken is tovább növekednek a fizetések, a jövőbeni statisztikák látványosabb képet fognak mutatni. Ehhez a minimálbér növekedése is hozzájárul, és Orbán Viktor egyik kiemelt célja az 1 milliós átlagbér elérése.
A nettó átlagkereset 500 500 forint volt
2024. decemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 727 700, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 500 500 forint volt. A bruttó átlagkereset 11,0, a nettó átlagkereset 10,9, a reálkereset pedig 6,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A bruttó kereset mediánértéke 560 900, a nettó kereset mediánértéke 389 800 forintot ért el, 13,1, illetve 13,7 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakit a jelentés szerint. A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset deceemberben 625 400 forintra becsülhető, 10,6 százalékkal magasabb, mint az előző év azonos időszakában.
A rendszeres bruttó átlagkereset növekedésének mértékét részben a 2023. decemberi minimálbér- és garantált bérminimum emelés befolyásolta – jegyezte meg a KSH. A rendszeres bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 624 100, a költségvetésben 610 200, a nonprofit szektorban 680 200 forintot tett ki, 9,4, 14,5, illetve 12,2 százalékkal emelkedett egy év alatt.
A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 483 900, a kedvezményeket figyelembe véve 500 500 forintot ért el, 11,0, illetve 10,9 százalékkal magasabb volt, mint 2023 decemberében.
2024. január-decemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 646 800 forint volt, a nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 430 100, a kedvezményeket figyelembe véve 445 200 forintot ért el. A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 13,2, míg a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 13,1 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest – áll a KSH jelentésében. (MTI)/liner.hu