Érdekes dolog történt: az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány gyermeküdültetési szolgáltatásokra kiírt közbeszerzéseit nem más, mint saját cége, az Erzsébet Gyermek- és Ifjúsági Táborok Kft. nyerte meg.
Gyermektáboroztatásra írt ki pályázatokat a Balog Zoltán nevével fémjelzett Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány. A közbeszerzések kiterjednek az általános gyermektáboroztatásra magyarországi táborhely(ek)en 2025-2028 között, illetve a betegséggel élő vagy betegségből gyógyuló gyermekek részére arra alkalmas, speciális felszereltségű táborhelyeken való üdültetésre is.
A feladatokra egyetlenegy cég pályázott, nevezetesen épp az alapítvány kizárólagos tulajdonában álló Erzsébet Gyermek- és Ifjúsági Táborok Kft. Mindkét közbeszerzésen egyedül ők indultak – és kaptak megbízást.
Az egyik pályázaton 20,9 milliárd forintos, míg a másikon 765,6 millió forintos megbízást nyert a cég.
Az egyházi hátterű Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány neve összeforr Balog Zoltán református püspök nevével. A református egyház pedig épp a minap, 2025. január 6-án hirdette meg éves kampányát. Közleményük szerint 2024-ben nagyon régóta nem tapasztalt megrázkódtatások érték a Magyarországi Református Egyházat. Ezért idén – remélve, hogy sikerül újra az építkezés útján folytatni a szolgálatot – tájékoztató kampányban mutatják meg, milyen hitéleti és társadalmi szolgálatot végeznek a reformátusok itthon és a határokon túl.
A kritikus hangok szerint a kampányra épp Balog Zoltán miatt van szükség.
Balog a botrány után lemondott pár tisztségéről, de egyeseket megtartott. A gyerekek üdültetésével foglalkozó Erzsébet alapítványi kuratóriumi tagsága épp ilyen. De megtartotta a dunamelléki református püspöki pozícióját is, amelyet 2020 óta tölt be. Az alapítvány alapítói jogainak gyakorlója pedig a Szeged-Csanádi Egyházmegye mellett éppen a Dunamelléki Református Egyházkerület 2021 óta, ahol Balog Zoltán a püspök.
A két közbeszerzésben csak úgy sorjáznak a számok, hány gyermeket, fiatalt és kísérőjüket tervez üdültetni az alapítvány. Igaz, a számok négy évre szólnak. Az első közbeszerzés négy év alatt 396 848 főt jelölt meg (egyidejűleg legfeljebb 4002 gyermek, kísérő és személyzet), illetve 8 760 főt, akik a gyermekek felügyeletét, a tábori programok lebonyolítását végzik. Ehhez jön még az úgynevezett TESÓ/ATV képzésre további 660 fő, valamint Ottalvós Erzsébet-táborok Nyári Élménytáborok (36 936 fő), tavaszi osztálykirándulás (32 487 fő), őszi osztálykirándulás (19 776 fő), Családi Erzsébet-táborok (14 688 fő), Karácsonyi Családi Erzsébet-táborok (4 896 fő), valamint Erzsébet-karácsony (12 240 fő).
A másik közbeszerzésnél a négy évre szóló gyermektáboroztatás a nyári időszakokban 1 143 főre szól, míg a tavaszi osztálykirándulásokon 648 főt, az őszi osztálykirándulásokon pedig 519 gyermeket és fiatalt, valamint kísérőiket, testvéreiket, és családtagjaikat fognak üdültetni.
A betegséggel élő vagy betegségből gyógyuló gyermekek közül 2025-2028-ban összesen 10 744 gyermek és fiatal, valamint a tábori programok lebonyolításában közreműködő 408 felnőtt vehet részt a „Családi Gyógyító Szent Erzsébet-táborokban”. A kiírás egyik feltétele volt, hogy a táborozók speciális szükségletét figyelembe véve a speciális és élményterápiás programokat zavartalanul lehessen lebonyolítani, és
a helyszín adjon lehetőséget a sport, a tehetséggondozás, a hit és a valahova tartozás érzés és élményvilágának megtapasztalására is.
Az Erzsébet Alapítvány a betegséggel élő vagy abból gyógyuló gyermekek üdültetésénél 2025-2028 között évente 2 788 fővel és 868 vendégéjszakával tervez.
Giga táboroztató projekt
Az Erzsébet táborok Magyarország legnagyobb táboroztatási programja, és a kezdetektől – 2012 óta – több mint 1 millióan vettek részt a különféle Erzsébet-táborokban.
A táborokban megvalósuló programok szakmai tartalma az Erzsébet Táborok öt alappillérére épül. Ezek a magyarság és honismeret – hagyományőrzés és a magyarságtudat erősítése; a sport – sportfoglalkozások, egészséges életmódra való törekvés; a tudomány – ismeretterjesztés és a környezettudatosság fejlesztése; a kultúra – különböző művészeti ágak bemutatása, bemutatkozása; és a kereszténység – olvasható a honlapjukon.
Az Erzsébet Alapítvány legutolsó (2023) nyilvános beszámolója szerint 2023-ban 11,5 milliárd forintot kapott a központi költségvetésből, míg 2022-ben 9,4 milliárdot. Az Európai Unió Kohéziós Alapjából 2023-ban 1,4 milliárdot, 2022-ben 945 milliót kaptak. A beszámoló arra is kitér, hogy a Kisfaludy 2030 Turisztikai Zrt.-től térítésmentesen megkapták a zalaszabari táborhelyet, hogy a Bethlen Gábor Alapítványtól is kaptak némi hozzájárulást az ukrán gyerekek táboroztatására, a Miniszterelnökségtől összesen 10,4 milliárdot, míg a Kulturális és Innovációs Minisztériumtól 1,5 milliárdhoz jutottak 2022-24-ben.
2024-ben már nem járt Zánkán Novák Katalin
Novák Katalin, még a kegyelmi botrány kirobbanása előtt, később pedig köztársasági elnökként is kiemelten fontosnak tartotta, hogy ellátogasson a zánkai Erzsébet-táborba. Így tett 2022 és 2023 nyarán is – 2024-ben azonban az ominózus pedofilbotrányt követően ez már természetesen elmaradt. Legalábbis a hivatalos látogatása.
A közbeszerzés nyertes cége, az Erzsébet Gyermek- és Ifjúsági Táborok Kft. egyébként tavaly februárban kapott új ügyvezetőt Kárpáti Zoltán személyében, aki a Lenti Termálfürdő és Szent György Energiapark ügyvezető-igazgatói állását hagyta ott a pozícióért. Kárpáti Zoltán egyben a debreceni Grémium Hungarikum Kft. ügyvezetője és tulajdonosa is.
A cég az Opten nyilvános adatai szerint öt év alatt több mint kétszeresére növelte nettó árbevételét.
2023-ban az utóbbi öt év legnagyobb nyereségét érte el.
A GVH vizsgálja az egyszereplős közbeszerzéseket
Csökkent az egyajánlatos közbeszerzések aránya mind a teljes magyarországi közbeszerzési piacon, mind az orvosi képalkotó diagnosztikai berendezések piacán 2021 és 2023 között – többek között erre világít rá a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) most lezárt gyorsított ágazati vizsgálata. Mindez összhangban van a kormány vállalásaival az Európai Bizottság felé.
A társadalmi konzultációra bocsátott jelentéstervezetben a GVH szakemberei javaslatokat is megfogalmaztak az egyajánlatos közbeszerzések számának további csökkentése érdekében. Hamarosan újabb közbeszerzési piacokon indít gyorsított ágazati vizsgálatokat a GVH. (mfor.hu)