Bár a hőmérséklet már néhány fokot csökkent, a növények továbbra is szomjaznak. De már nem sokáig.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a hét elején érkező sekély ciklon végre meghozza az ősziesebb időjárást, nem is akármilyen módon:
hétfőn nyugatra kiadós, helyenként akár 20-30 mm-es esőt hozhat,
s bár kicsit félve írjuk le, a jelenlegi modellfutások alapján úgy tűnik, hogy még a keleti-délkeleti országrész sem fog teljesen szárazon maradni, néhány mm-nyi eső ott is enyhíteni fog egy kicsit az aszályon.
Vasárnap tehát búcsút intünk a nyárnak, hétfőre ősziesebb fordulatot vesz időjárásunk, igaz, ezen a napon keleten még elérhetjük a 30-32 fokot. Nagy lesz a kontraszt, mert a dunántúli régiókban mindössze 20 fok körül fog alakulni a hőmérséklet, így rég nem érzett érzés törhet majd ránk, még az is elképzelhető, hogy egy picit fázni fogunk. (Időkép)
Az Alpokba havat is hoz a jövő hét
A nyárból egyből a télbe toppanhat, aki egy hét múlva az osztrák hegyekbe látogat.
Hétfőn azonban biztosan jön az eső, s nem csak nálunk, hanem az Alpokban is jelentős csapadék ígérkezik: ott néhol 40-50 mm, de helyenként akár ennek a duplája is lehullhat. A magashegységekben akár már havazhat is, a
jövő hétvégére az osztrák gleccsereken 20-40 cm friss hó is összejöhet,
egyes időjárási modellek pedig ennél nagyobb mennyiségeket sem tartanak elképzelhetetlennek - derül ki a síelők.hu cikkéből. (Időkép)