A harcjárművek elé kilépő férfi világhírű lett, de a mai napig nem tudni, hogy ki volt és mi történt vele.
Arról sincsenek pontos információk, hogy hányan haltak meg, amikor 1989. június 4-én vérbe fojtották Pekingben a hetek óta tartó tüntetéseket – a becslések néhány száztól több ezerig terjednek. A kínai vezetés igyekszik mindent elkövetni azért, hogy a történtek az évfordulókon se kerüljenek szóba.
2024. június 4-én, a Tienanmen téri vérengzés 35. évfordulóján Kínában természetesen nem zajlanak hivatalos megemlékezések: az ország vezetése most is azon az állásponton van, hogy helyes lépés volt vérbe fojtani a demokratikus reformokért zajló tiltakozást. A harmincadik évfordulón, 2019-ben Vej Feng-ho kínai védelmi miniszter egy szingapúri konferencián, a közönségből érkező kérdésre válaszolva azt felelte, hogy a katonai beavatkozásnak köszönhető az a stabilitás és fejlődés, ami Kínát az azóta eltelt évtizedekben jellemezte.
A megemlékezések elmaradása nem jelenti azt, hogy a kínai vezetés tudomást sem vesz az évfordulóról. Minden évben működésbe lép a cenzúra: algoritmusok sokasága és emberek tízezrei dolgoznak azon, hogy megtisztítsák az internetet minden olyan bejegyzéstől, ami a történtekre utal. 2019-ben a BBC arról tudósított, hogy őrök szállták meg azt a pekingi temetőt, ahol az egyik áldozat nyughelye található, az oda érkezők adatait felírták, édesanyját pedig rendőrök kísérték a sírhoz.
Vezércikk a pártlapban
Az 1989 tavaszán kezdődött, június 4-én vérbe fojtott tiltakozások előzménye épp az volt, hogy Teng Hsziao-ping vezetésével Kína az 1980-as években jelentős változáson ment keresztül. A „szocialista piacgazdaság” bevezetése sokakban felébresztette a politikai nyitás reményét. A reformok vezéralakjának tekintett pártfőtitkárt, Hu Jao-pangot 1987-ben lemondatták, de sokak szemében továbbra is ő jelképezte a változást. Halálának hírére 1989. április 17-én egyetemisták tízezrei gyűltek össze a pekingi Tienanmen téren további reformokat és szabadságjogokat követelve.
A következő napokban a tiltakozás más városokra is átterjedt, a diáktüntetőkhöz munkások és tisztviselők csatlakoztak, akik az infláció, a lakhatási helyzet, az alacsony bérek miatt demonstráltak. A helyzet megosztotta a pártvezetést: a keményvonalasok Li Peng miniszterelnök vezette csoportja úgy gondolta, hogy a tiltakozók a kormány hatalmának aláásásán mesterkednek, míg a Csao Ce-jang pártfőtitkár vezette, kisebbségben levő frakció úgy gondolta, hogy a diákok szándéka jó, hazafiságuk elismerésre méltó, legfeljebb cselekedeteik helyessége kérdőjelezhető meg. Míg Li Peng azon az állásponton volt, hogy csírájában kell elfojtani a tiltakozást, Csao Ce-jang meggyőzte a pártvezetést, hogy várjanak, amíg lezajlik a Hu Jao-pangra való megemlékezés.
Április 22-én Hu Jao-pang búcsúztatására több mint százezer egyetemi hallgató gyűlt össze a Tienanmen téren. Követeléseket akartak átadni Li Pengnek, de nem jártak sikerrel. Amikor április 25-én Csao Ce-jang hivatalos látogatásra Észak-Koreába utazott, Li Peng összehívta a pártvezetést, ahol meggyőzték Teng Hsziao-pinget arról, hogy a diákok meg akarják dönteni őt és a Kommunista Pártot.
Másnap a pártlapban vezércikk jelent meg „a zavargásokkal szembeni fellépés szükségességéről”, ami az előző nap kialakított véleményt tükrözte: eszerint „eltervezett összeesküvés” zajlik annak érdekében, hogy az embereket megtévesztve felfordulásba taszítsák az országot. Ezzel azonban olajat öntöttek a tűzre, fokozódott a tiltakozás.
Gorbacsovra várva
Csao Ce-jang szövetségesei egyeztetéseket javasoltak a tüntetőkkel és azt hangoztatták, hogy a kormánynak reagálnia kell a jogos panaszokra. Li Pengék ugyanakkor azt szorgalmazták, hogy állítsák helyre a rendet, mielőtt bármilyen követelésnek engednének.
A tiltakozás május elejére csillapodott: negyedikén a diákok bejelentették, hogy visszatérnek az egyetemekre, de kitartanak reformköveteléseik mellett. Voltak azonban, akik újabb tüntetéseket és éhségsztrájkot szerveztek, miközben a kínai vezetés épp Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár pekingi látogatására készült.
Teng Hsziao-ping ragaszkodott ahhoz, hogy a tüntetők Gorbacsov érkezése előtt hagyják el a Tienanmen teret, amiről Csao Ce-jang is igyekezett meggyőzni őket, de nem járt sikerrel. Május 13-án mintegy 160 diák kezdett éhségsztrájkba a téren arra hivatkozva, hogy a kormány nem reagált a követeléseikre.
A pártvezetés meglehetősen kényelmetlenül érezte magát amiatt, hogy a Pekingbe május 15-én megérkező Gorbacsovot nem tudták a Tienanmen téren fogadni, sőt, 16-án már több mint háromezren csatlakoztak az éhségsztrájkhoz. Csao Ce-jang azt javasolta, hogy a kormány vonja vissza az április 26-i vezércikkben foglaltakat, és engedjen a diákok párbeszédre vonatkozó követeléseinek. Li Peng azonban úgy vélte: egyre nyilvánvalóbb, hogy egy szűk kisebbség tör a Kommunista Párt és a szocialista rendszer megdöntésére.
Nem hitték, hogy lőni fognak
Május 17-én Teng Hsziao-ping felvetette a hadiállapot bevezetését a rend helyreállítására. Ezt másnap a pártvezetés el is fogadta, miután Li Peng találkozója a diákvezetőkkel nem járt eredménnyel. Május 19-én a hadiállapot bevezetéséről értesülvén a diákvezetők ülősztrájkot hirdettek a Tienanmen térre, ahol egymilliónál többen jelentek meg. Csao Ce-jang is elment és egy utolsó, sikertelen kísérletet tett a tüntetők meggyőzésére – ez volt az utolsó nyilvános szereplése. Aznap este Li Peng a tévében kihirdette a hadiállapotot.
Fotó: Chip HIRES/Gamma-Rapho via Getty Images
Május 20-án a kínai haderő bevonult Pekingbe, de a tüntetők a konvojok útját állták. A katonák parancsot kaptak, hogy ne lőjenek a civilekre akkor sem, ha provokálják őket. Néhány nap után elhagyták a várost, ezután a tüntetések lényegében rendfenntartók jelenléte nélkül folytatódtak. Miközben a Tienanmen téren ünnepi volt a hangulat, a pártvezetés június 2-án jóváhagyta, hogy erővel vessenek véget az „ellenforradalmi zavargásnak”.
Június 3-án híre ment a demonstrálók között, hogy százezrével érkeznek katonák a városba. A pekingiek az utcákra mentek, hogy újra megállítsák őket, barikádokat emeltek minden nagyobb kereszteződésben. Miután a katonák megpróbálták áttörni az akadályokat, a tiltakozók egyre agresszívebben ellenálltak: voltak, akik kővel dobáltak, és egy buszt is felgyújtottak. Az azonban váratlanul érte őket, amikor a katonák lőni kezdtek a fegyvertelen civilekre.
Június 4-én, éjjel egy óra körül érték el a katonák a Tienanmen teret. Parancsba kapták, hogy reggel hat óráig ki kell üríteniük a területet. Az ott lévő néhány ezer tüntetőnek felajánlották a szabad távozás lehetőségét. A diákvezetők szavazásra bocsátották a kérdést, hogy elhagyják-e a teret, vagy maradjanak, vállalva a következményeket. A többség a távozás mellett döntött. Reggel azonban újabb tüntetők próbáltak bemenni a térre. A katonák távozásra szólították fel őket, és amikor nem engedelmeskedtek, tüzet nyitottak rájuk.
Elhurcolták
Senki nem tudja, hogy hány halálos áldozata volt az eseményeknek: a Kínai Vöröskereszt 2600 halottról számolt be, de ezt az adatot rögtön vissza is vonták a kormány nyomására. A hivatalos tájékoztatás szerint 241-en vesztették életüket, köztük katonák.
Fotó: Peter Charlesworth/LightRocket via Getty Images
Június 5-én reggelre a hadsereg teljes egészében ellenőrzése alá vonta Pekinget. Aznap azonban, miközben egy tankoszlop lassan elhagyta a Tienanmen teret, egy szatyrokat cipelő, fegyvertelen fiatal férfi kilépett a harcjárművek elé. Nem taposták el: az első tank megpróbálta kikerülni, de a férfi megint elé lépett. Miután ez többször megismétlődött, a tank megállt. A fiatal férfi felmászott rá, valamit beszélt a legénységgel, majd lemászott. Ezután ismeretlen emberek elhurcolták a tankok útjából.
Máig nem tudni, hogy ki volt ő és mi lett vele. A brit Sunday Express szerint Vang Vejlin, egy 19 éves egyetemista volt a tankot megállító férfi, akit „politikai huliganizmusért” letartóztattak. Bebörtönzéséről és kivégzéséről is jelentek meg értesülések, ezeket azonban sehol nem erősítették meg. (rtl.hu)