Legitimálni valamit, amit nem szabadna...
Érdekes álláspontra helyezkedett Nyáry Krisztián a Libri állami felvásárlása kapcsán (444.): a Libri felvásárlása nem része a NER (nem szívesen használom ezt a hamis, hazug rövidítést, melyet sajnálatos módon az egész hazai publicisztika átvett, ugyanis sem nem nemzeti, sem nem együttműködés) kultúrharcának, ezért az írók helyesen teszik, ha kivárnak!
Nem fog itt egyik pillanatról a másikra eltűnni az értékes irodalom, hogy átadja a helyét a kurzus műveinek! Sokkal nagyobb veszélyt jelentenek a „gyermekvédelmi ellenőrzések” és a törvény értelmezése.
Nyáry téved! A legjobb indulattal annyi tételezhető fel: a humán értelmiség szokásos, gyakori naivitásával nem veszi észre a nyilvánvalót!
Hogy ugyanis:
1./ Dehogy nem! Dehogy nem része a kultúrharcnak!
Nem véletlen, hogy L. Simon már öt éve felvetette az „egyik könyvkiadó” bezabálását! Hiszen a kultúrharc legfontosabb eszközeinek egyike az ellenoldal elvágása a publikálási lehetőségektől! Csodálom, hogy ezt valakinek még magyarázni kell!
2./ Mi jelenti a nagyobb veszélyt? Az államosított kiadó! Mert a „gyermekvédelmi ellenőrzésekkel” érintett művek mellett az egész könyvpiacot Orbán sameszainak óvó szemei, tiltó kezei elé/alá helyezi! Az esetlegesség helyett a teljesség! Akkor melyik a rosszabb?
3./ Az írók pedig várjanak ki? Kisztihand! Mire? Arra, hogy majd az MCC lektorai gúnyos vigyorral visszadobják, átírassák a műveiket?
4./ Persze, hogy nem egyik pillanatról a másikra cserélődik ki a kínálat! Majd szépen, fokozatosan! Ne legyenek illúzióink! A rentabilitás ez esetben nem szempont, mint ahogy sosem szempont az Orbán számára stratégiai fontosságú üzemek, műhelyek, ágazatok „átvétele” az erőműtől a Nemzeti Színházig! A veszteséget majd pótolják a zsebünkből!
Az a nagyon nagy baj ezzel a felfogással, ezzel a megnyilatkozással, hogy legitimál valamit, amit nem szabadna! Átvette, hát átvette! Nincs itt semmi látnivaló!
Legitimálja a magyar és idegen nyelvű írók karámba terelését és selejtezését, ugyanúgy, ahogy az ellenzéki pártok a parlamenti jelenlétükkel 2014 óta legitimálják Orbán „többpártrendszerű demokráciáját”.
Ahogy a Transparency a közreműködésével legitimálja Orbán hazug Integritás Hatóságát, mely trükkön még Brüsszelben is átlátnak.
Ahogy egynémely „ellenzéki” politikusok hajlandóak fellépni a Hír tévében, vagy, ha nagy kegyesen odaengedik őket, a köztévében is „mert legalább megszólalhatunk”, igaz olyan társaságban „vitatkozhatnak”, mely elől az ember átmegy az utca túloldalára, és olyan manipulatív módozatok mellett, mellyel meghamisítható a mondandó, azaz minimum hülyét csinálnak belőlük.
Mit tehet a berzenkedő író? Emigrálhat! Opponálhat! Kiadót kereshet külföldön, kiadhatja maga, vagy PDF-formátumban a neten szórhatja a műveit. Egyik sem ugyanaz!
Vagy a Kádár-korszakban is bevált módon csendesen besimul, meakulpázva, vagy anélkül átslattyog, ír a rendszer számára közömbös témákról és módon.
Vagy nem közömbös témákról, mint sűrűn publikáló történészünk, Ungváry Krisztián, nem durva, csak finom történelemhamisítással. Mert kérem, hol vannak az ő hamis állításai Szakály vagy Schmidt Marcsi arcpirító és hajmeresztően primitív hamisításaitól?
Vagy például, a Líra Kiadó kreatív igazgatójaként vitathatja azt, ami napnál világosabb!
