Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Több sebből vérzik az Orbán-kormány törvényjavaslata, semmi köze nincs a valódi gyermekvédelemhez

Belföld
2024.04.25.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

Fenyegetés helyett támogatás és pénz kellene ahhoz, hogy a gyermekvédelmi rendszer jó irányba változzon – állítják szakemberek.

– Ennek a tervezetnek semmi köze a gyermekvédelemhez, hiszen az 1997. évi törvény ma is hatályos, és ha betartanák a szellemiségét és a betűjét, a gyerekek igazi védelme megvalósulhatna – fogalmazott lapunknak Herczog Mária szociológus, gyermekvédelmi szakember. Azt követően kerestünk meg, hogy a Fidesz-KDNP benyújtotta az újabb, a „gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról” című törvénycsomagját.

A javaslat céljaként azt jelölték meg, hogy „a pedofil bűncselekmények elkövetői ne mentesülhessenek tetteik következményei alól, és a gyermekektől való távoltartásuk biztosított legyen”. Ezért a gyermekvédelmi intézményekbe jelentkezőknek, és a már ott dolgozóknak – a vezetőknek korábban már előírt – pszichológiai vizsgálaton kell részt venniük.

Bizonyítaniuk kell kifogástalan életvitelüket, amit a rendőrség belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szervezete ellenőriz majd. A munkavállalóval egy háztartásban élőkre is hasonló feltételek vonatkoznak. Emellett két év börtönbüntetést kaphatnak azok a szakemberek, akik nem jelzik, ha egy gyerek veszélyeztetett helyzetben van, és tovább szigorodnak a pedofilokat sújtó büntetések is.

Herczog Mária úgy fogalmazott: ez politikai szabályozás, aminek semmiféle értékelhető szakmai tartalma nincs, egyetlen valódi problémát sem old meg. Sok szakember jelezte már a bicskei botrány előtt is, hogy pedofil esetek elenyésző számban fordulnak elő, lényegesen gyakoribb a szóbeli, testi, lelki, és szexuális erőszak, és ez nemcsak a gyermekvédelmi intézményekben, hanem például az oktatásban, egészségügyben, a családokban és a gyerekek között is jelen van. A döntéshozók ezt teljesen figyelmen kívül hagyták – tette hozzá. Kijelentette azt is:

a pedofília nem jogi fogalom, és a szexuális erőszak-esetek túlnyomó többsége nem pedofil bűncselekmény. A most benyújtott jogszabály ezt sem veszi figyelembe.

A gyermekek védelme az erőszak minden formájától szabályozott volt eddig is, de a megelőzéshez és a korai segítségnyújtáshoz, áldozatvédelemhez hasonlóan nem alkalmazták a jogi és szakmai szabályoknak megfelelően.

Annak pedig, hogy 2 éve börtönre ítélhetik azt, aki elmulasztja a jelzést, beláthatatlan következményei lehetnek. Mint mondta, a gyerekvédelemben dolgozó szakemberek jelentős részének nincs kellő ismerete arról, hogy hogyan ismerhető fel a bántalmazás, mikor, hogyan, mit és kinek kell jelezniük. Kutatások és a napi tapasztalat igazolja, hogy legtöbbször nincs visszacsatolás a jelzéseket követően, kevés az esetmegbeszélés, a kollégák nem tudják, mi lett a jelzés sorsa, mi történt a gyerekkel, és az elkövetővel. Büntetés helyett jelentős személyi-, tárgyi erőforrásokat, továbbképzést kellene biztosítani, ez adhatna alapot a számonkérésnek. Továbbra sincs szó arról, hogy milyen programokat nyújtanak a bántalmazás megelőzésében az áldozatoknak és a szemtanúknak.

A törvénymódosításhoz kapcsolódik még egy fontos esemény: éppen a törvényjavaslat benyújtásának napján hozta nyilvánosságra az Európai Bizottság az integrált gyermekvédelmi rendszer fejlesztésének stratégiájáról szóló ajánlását. Az előzetesen már közzétett 10 alapelv alapján egy komplex stratégiát lehetett volna kidolgozni, aminek a végrehajtásához az EU minden segítséget megadna. A tegnap benyújtott javaslat készítői ezt sem vették figyelembe. Hazai szakmai és civil szervezetek is eljuttatták részletes szakmai javaslataikat a döntéshozókhoz, ám a konzultáció lehetőségét is elvetették a kormánypárti bizottsági tagok és az ágazati minisztériumok is. Pedig ezekből világosan kiderül, mit kellene tenni a megfelelő politikai és szakmai szándék, illetve a szükséges erőforrások biztosításával. Ennek hiányában gyerekek tízezrei, százezrei szenvednek a bántalmazás különféle formáitól, a most beterjesztett módosítás alapján ők semmilyen segítséget nem kapnak majd.

Révész Magda gyermekvédelmi szakember, klinikai gyermek-szakpszichológus szerint is sok sebből vérzik a javaslat. A tervezet a pedofilok, és gyerekekkel szemben elkövetett rossz bánásmód ellen akar fellépni, ám a rendszerben ennél sokkal több baj van. A gyerekekkel szembeni visszaélések nem feltétlenül abból fakadnak, hogy a szakember beteg, agresszív, rossz szándékú, vagy pusztító, hanem a munkakörülményekből ered a legtöbb rossz. Raubinek Lili koreográfus egyik előadása, amellyel a rendszerben élő gyerekek előtt tiszteleg, jól bemutatja a helyzetet – mondta. A világjárvány idején egy budapesti befogadó lakásotthonban dolgozott a művész. Ide olyan gyerekek érkeznek, akiket kiemelnek a családból vagy nevelőszülőtől, és új helyet keresnek nekik, bántalmazás, elhanyagolás miatt. A koreográfus egyik legmeghatározóbb érzése a tehetetlenség volt, azt látta, hogy hiába akart, nem tudott többet tenni a gyerekekért. Azt mondta, őt is bedarálta a rendszer, a felelős állami vezetők pedig nem foglalkoznak a gyerekekkel, a segítségre szoruló családokkal.

 

Mi lehet a jó válasz?

A most a dolgozókra is kiterjesztett alkalmassági vizsgálatokkal összefüggésben Révész Magda gyermekvédelmi szakember kijelentette: pszichológusként nem tudja elképzelni, hogy az alapvető pszichés problémákon kívül mi olyat lehetne kiszűrni, amitől a gyereknek jobb lesz. Elvárja a kormány a kifogástalan életvitelt is, ami értelmezhetetlen – fogalmazott. – Arra a kérdésre, hogy milyen gyakran jár szórakozóhelyre a szakdolgozó, mi lehet a jó válasz? – tette fel a kérdést. Ha heti egyszer megy akkor az jó, ha naponta, akkor nem? Ha naponta a Budai Várban vacsorázik, akkor kifogástalanul él, ha egy kiskocsmában, akkor nem? Ha egy nő egy másik nővel lakik egy háztartásban, akkor beleköthetnek az életvitelébe? És ezt a kapcsolatot a rendőrség bűnmegelőzési szerve vajon milyen módon bírálja majd el? – folytatta. Megjegyezte: több szakmai szervezet tett le az asztalra minőségi munkát, a Gyermekjogi Civil Koalíció is egy komplex, kiforrott szakmai anyagot ajánlott a kormánynak a gyermekek védelmében. Ám annak egyetlen pontját sem érinti a most beterjesztett módosítás – tette hozzá.

(Népszava)

Belföld
GYERMEKVÉDELEM
Orbán-kormány
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2024.04.25. - 08:59
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

 

Választási visszaszámláló

  • Ördögi körbe került az emberiség, és egyelőre nem látni, hogyan lehetne kitörni belőle

    Ördögi körbe került az emberiség, és egyelőre nem látni, hogyan lehetne kitörni belőle

  • Dr. Fülöp Márta: Ha már a gyerekek is csalnak, korrupt lesz a társadalom

    Dr. Fülöp Márta: Ha már a gyerekek is csalnak, korrupt lesz a társadalom

  • Ma eldől Orbán Viktor nagy álmának sorsa

    Ma eldől Orbán Viktor nagy álmának sorsa

  • Az EU szerint elfogadhatatlan, hogy kínai rendőrök dolgozzanak Magyarországon

    Az EU szerint elfogadhatatlan, hogy kínai rendőrök dolgozzanak Magyarországon

  • Pályázati támogatással szerezhet be 20 darab új elektromos autóbuszt a Volánbusz

    Pályázati támogatással szerezhet be 20 darab új elektromos autóbuszt a Volánbusz

  • A református egyház kikéri azt a hangvételt és stílust, amivel róluk beszélnek az emberek

    A református egyház kikéri azt a hangvételt és stílust, amivel róluk beszélnek az emberek

  • Magyar Péter megnyitná az ügynökaktákat

    Magyar Péter megnyitná az ügynökaktákat

  • Itt az El Nino vége?

    Itt az El Nino vége?

  • Magyar Péter sikerének titka és esélyei

    Magyar Péter sikerének titka és esélyei

  • "Miniszterelnök úr, miért van az, hogy a kormánya mindig, és már megint a legelesettebbek kárára fitogtatja hatalmát?"

    "Miniszterelnök úr, miért van az, hogy a kormánya mindig, és már megint a legelesettebbek kárára fitogtatja hatalmát?"

  • Durván égeti a közpénzt Szijjártó Péter a levegőben

    Durván égeti a közpénzt Szijjártó Péter a levegőben

  • Figyelmeztetnek: Medve van a Kéktúra útvonalán

    Figyelmeztetnek: Medve van a Kéktúra útvonalán

  • Visszatér a kora nyári idő

    Visszatér a kora nyári idő

  • Pottyondy Edina a Magyar Péter-jelenségen és a kirúgott lelkészen is kifakadt

    Pottyondy Edina a Magyar Péter-jelenségen és a kirúgott lelkészen is kifakadt

  • Van egy kis probléma az M6-os legújabb szakaszával

    Van egy kis probléma az M6-os legújabb szakaszával

  • Éles puskával célozták be a 10-es úton haladó autókat

    Éles puskával célozták be a 10-es úton haladó autókat

  • Felfüggesztette a parlament Molnár Zsolt mentelmi jogát

    Felfüggesztette a parlament Molnár Zsolt mentelmi jogát

  • A kormány utcára tenne 200 józsefvárosi családot

    A kormány utcára tenne 200 józsefvárosi családot

  • Kederült a Magyar Pétert támogató párt neve

    Kederült a Magyar Pétert támogató párt neve

  • Magyar Péter új részleteket osztott meg politikai programjából

    Magyar Péter új részleteket osztott meg politikai programjából

  • Nagy siker a svédasztalos menza

    Nagy siker a svédasztalos menza

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element