Quo vadis Európa?

E címen jelent meg Tóth-Szenesi Attila elemzése a 444-ben.

A fejtegetés lényege, hogy szélsőjobb megosztott, a migráció nem lesz központi kérdése az EP-választásnak, az ukrán-orosz háború megítélésében jelentős eltérések vannak köztük.

Alapvetően nem értek egyet a szerzővel!

A kérdés mindenekelőtt, az, hogy mit értünk "az egységes európai szélsőjobboldal építésén?" A formális egységet (például egy frakció), vagy a különféle lényeges kérdések megítélését? Mert

1. A migráció kérdésében egyetértés van a szélsőjobboldali pártok közt, a hivatkozott közvélemény-kutatások pedig nem azonosak a szavazófülke magányával, és másfelől a kérdezőbiztosnak adott válasz nem feltétlenül egyezik a polgár meggyőződésével.
   Tény, hogy az európai polgárok zömének teli van a micsodája a migránsokkal, úgyhogy ez a kérdés – szemben a szerző állításával – igenis várhatóan központi eleme lesz az EP-választásnak. Nem véletlen, hogy a fasiszta, neonáci pártok elsősorban e kérdéssel kampányolva sorra nyerik a választásokat, vagy válnak három perc alatt a semmiből számításba veendő tényezővé!
2. Nem releváns azoknak a mozgalmaknak/pártoknak a szerepe, melyek ki akarnak lépni az Unióból. Ellenben abban egyetértés van köztük, hogy Orbán szavaival "beveszik Brüsszelt", vagyis döntő tényezővé óhajtanak válni a bizottság elnöke és tagjai kiválasztása tekintetében, ami meg fogja határozni az Unió teljes politikáját, esetleg megkurtítják a jogköreit. És főként meg akarják kaparintani a kincsesláda kulcsát.
3. Amiben valóban eltérnek a nézetek: Ukrajna segélyezése. Itt viszont az AfD és az FPÖ egyértelműen az őket a szárnybontásuk óta támogató Putyin pártján vannak, márpedig jelentős számú EP-képviselőjük lesz, és kormányra is fognak kerülni.
   Németország pedig az EU legbefolyásosabb tagja, hogy finoman fogalmazzak.
   Végül Le Penről, aki szavakban ukrán-párti, de a kampányait Putyin pénzeli, és aki szintén sok képviselőt fog küldeni az EP-be, nem beszélve arról. ha elnökké választják otthon, ne feledkezzünk el! Mert Franciaország az Unió másik legbefolyásosabb tagja.
   És ne feledjük, hogy a konzervatív/mérsékelten jobboldali/néppártok nagy kedvvel lépnek formális vagy informális kormányzati koalícióra a szélsőjobbal Skandináviától Ausztrián át Spanyolországig és vélhetően majd Németországban is, jóllehet a holland Wilders és – egyelőre úgy néz ki – a portugál Chega esetében ettől tartózkodnak), elmondható hát, hogy az uniós „Észak”, és a „Dél” nagy része (Görög- és Olaszország) már a szélsőjobb kezében van, legalábbis megkerülhetetlen, és botorság lenne azt gondolni, hogy e mérsékelt jobboldali pártok más politikát fognak vinni velük kapcsolatban az Unióban! A történelmi tapasztalatokat elfelejtették a hatalom igézetében.
   És akkor a cseheken, a lengyeleken és – ma még – a szlovéneken kívül Kelet-Európáról se feledkezzünk meg!
4. Melonién kívül a többi, itt nem említett szélsőjobboldali párt (egyelőre) kevésbé jelentős, és úgy látom, a megegyezés legfőbb akadálya inkább személyi rivalizálás: ki legyen a vezérürü? Mert bejelentkező sok van!
   De döntő kérdésekben az egységes, vagy együttes fellépésnek ez sem lesz akadálya! Aminek nem előfeltétele, hogy egyetlen frakcióban üljenek, sőt! Hasznosabb, ha többet vonnak a befolyásuk alá, és/vagy gyengítenek!
   Úgy vélem, hogy a szerző nem találta meg a helyes választ a nem létező kérdésre, sem a szélsőjobboldal egységét illetően, sem pedig, ami Orbán „építő szerepét” jelenti.
   Kétségtelenül vezéralakja a szélsőjobbnak, és rengeteget tett azért, hogy annak formai egysége (is) létrejöjjön, de végső soron egy befolyással nem rendelkező kis ország vezetőjeként a németek, a franciák, az olaszok mellett nem rúghat labdába.
   Ha pedig nem lesz szüksége a vétóval való zsarolásra, akkor milyen ütőkártya marad a kezében?