Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Kitört a botrány a Zeneakadémián, lázadnak a hallgatók

Kultúra
2024.03.13.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print
33

Egyre feszültebb a hangulat a Zeneakadémián

Az Index információi szerint feszült hangulatú szenátusi ülésre került sor 2024. március 12-én délelőtt a Zeneakadémián, ahol megjelent mintegy hatvan diák, és beszédet mondott Németh Zoltán István, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzatának (LFZE HÖK) elnöke. Beszédében azt mondta, hogy az egyetemi vezetés egy részének döntései és azok következményei miatt úgy gondolják, eljött az idő, hogy kritikusan szemléljék a jelenlegi helyzetet.

Az elmúlt napok üzengetései után az Index információi szerint feszült hangulatú szenátusi ülésre került sor a Zeneakadémián, ahol megjelent mintegy hatvan diák, és beszédet mondott Németh Zoltán István, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzatának (LFZE HÖK) elnöke, amiben elmondta: ha a kérdéseikre nem születik megfelelő és időszerű válasz,

arra számíthatunk, hogy a hallgatói közösség az elmúlt 149 évben nem tapasztalt módon fejezi ki elégedetlenségét, ami tovább súlyosbíthatja az egyetem jelenlegi helyzetét és mélyítheti az intézmény iránti bizalom hiányát, ezáltal országos és nemzetközi botrányt válthat ki. A döntés a kancellár úr kezében van.

Beszédét az alábbiakban teljes terjedelemben közöljük.

„Tisztelt Szenátus, tisztelt Rektorhelyettes Úr, kedves Kollégák és Hallgatók!

Először is hálásan köszöntök minden résztvevőt, köszönöm, hogy részt vesznek-vesztek ezen a szenátusi ülésen, amely az egyetemet érintő jelenlegi kihívások és aggodalmak kapcsán nagy hangsúlyt kapott. Ma több olyan fontos ügyről beszélnék, amely nem csak az egyetemi munkavállalókat érinti, hanem alapvetően befolyásolja az intézményünk jövőjét és működését.

A közelmúlt eseményei fényében azonban elkerülhetetlenül szembe kell néznünk egy olyan kérdéssel, amely alapjaiban érinti az egyetemünk irányítását: 

SAJNÁLATOS MÓDON ÉSZLELJÜK, HOGY KANCELLÁR ÚR EGY ÉVE NEM JELENIK MEG A SZENÁTUSI ÜLÉSEKEN, ÍGY NEM TUDUNK TŐLE SZEMÉLYESEN ÉRDEMI INFORMÁCIÓKAT KAPNI AZ ÜLÉSEKEN, SEM PEDIG KÖZVETLENÜL FELTENNI NEKI A KÉRDÉSEINKET.

Ez az elhúzódó távollét nem csak formális szempontból aggasztó, hanem alááshatja a közvetlen párbeszédet az egyetemi vezetés és a hallgatói közösség között. Ez az állapot aggodalomra ad okot, és felveti a kérdést: hogyan engedhető meg jogilag, hogy egy ilyen kulcsfontosságú pozíciót betöltő személy ilyen hosszú ideig távol maradjon a szenátusi döntéshozatali folyamatoktól? Ezért, Rektorhelyettes Úr, önhöz fordulok kérdésemmel: milyen jogi keretek között engedélyez az egyetemi szabályzat egy ilyen hosszú távollétet, és milyen lépéseket tehetünk annak érdekében, hogy a jövőben a kancellár úr aktívabban vegyen részt az egyetemi szenátus munkájában? Az egyetemi vezetés átláthatósága és a szabályok betartása elengedhetetlen az intézményünk jó működéséhez, és fontos, hogy megfelelő válaszokat kapjunk erre a jogi kérdésre.

Az utóbbi időszakban sok egyetemi munkatárs (legalább 20) váratlanul távozott tőlünk, és ezúton is szeretném kifejezni mély tiszteletünket és köszönetünket minden olyan kollégánknak, aki hozzájárult az egyetemünk sikeréhez, és akik most új kihívások elé néznek. Munkájukkal és elkötelezettségükkel nemcsak szakmailag, de emberileg is gazdagították közösségünket. A velük való búcsú pillanataiban rá kell döbbennünk, hogy minden egyes munkatársunk nélkülözhetetlen része volt az egyetemi közösségnek, és a munkájukkal hozzájárultak az egyetem fejlődéséhez. Mindannyiuknak hálásan köszönjük, és sok sikert kívánunk a jövőbeni útjukhoz.

AZONBAN A MUNKATÁRSAK TÁVOZÁSA ÉS ANNAK KÖRÜLMÉNYEI NEM CSUPÁN EGYÉNI TRAGÉDIÁK, HANEM AZ EGYETEM EGÉSZÉT ÉRINTŐ PROBLÉMÁKAT IS FELVET.

Az egyetemi vezetés egy részének döntései és azok következményei miatt úgy gondoljuk, hogy eljött az idő, hogy kritikusan szemléljük a jelenlegi helyzetet. Az egyetemi közösség elvárja az egyetem vezetésétől, hogy ne csak a jövőt tervezzék és szervezzék meg, ne csak álmodozzanak az egyetemi struktúra részletes ismerete nélkül, hanem vállalják a felelősséget a múlt eseményeiért is. A munkavállalók felmondásaival kapcsolatos döntések nemcsak az érintettek számára hoznak nehézségeket, hanem az egész intézményt is érzékenyen érintik. Véleményem szerint az egyetem vezetése ebben a nehéz helyzetben nem csupán irányító szerepet tölt be, hanem példát is mutat a tiszteletteljes és etikus munkahelyi környezet megteremtésében. 

EGY ILYEN ETIKUS KÖRNYEZETBE NEM FÉR BELE AZ EGYETEM EGYKORI REKTORÁVAL TÖRTÉNŐ ÜVÖLTÖZÉS.

információk megfelelő időben történő megosztása elengedhetetlen az intézményi bizalom fenntartásához. Egy teljes egyetemi átszervezés menetét az Intraneten, a hallgatók elől teljesen elzárva lekommunikálni szerintem több mint aggasztó, és a hallgatókat ezáltal másodrendű polgárként kezelik. Kancellár úr leveléből idézek: »Bár annak megítélése, hogy milyen ügyek/feladatok tartoznak, tartozhatnak vagy tartozzanak a hallgatói közösségre, és milyenek az egyetem menedzsmentjére (vezetőire), lehet eltérő, közös egyetemi érdek, hogy minden kérdésben megalapozott információk álljanak az érintettek rendelkezésére.« Most itt vagyunk, hogy megmutassuk: minket érdekel, hogy mi zajlik az egyetemünkkel, főleg akkor, ha félinformációkat kapunk meg igazságként tálalva.

Ezenkívül aggodalommal tölt el minket, hogy hasonló tendenciákat látunk a költségvetést és pénzügyi beszámolókat érintő felterjesztések visszavonásával kapcsolatban, mint tavaly. Az anyagi bizonytalanságok kockázatokat hordoznak magukban, és az egyetem jövőjének stabilitását veszélyeztethetik. Felkérjük az egyetemi vezetést, hogy gondosan vizsgálja meg ezeket a döntéseket, és szükség esetén konzultáljon a szenátussal és más érintett felekkel az optimális megoldások megtalálása érdekében.

Tisztelt Szenátus, kérem, hogy vegyük komolyan ezeket a kérdéseket, és dolgozzunk együtt azért, hogy az egyetemünk erősebb és átláthatóbb legyen. Egy olyan intézményért tegyünk, ahol a döntések a közösség egészének javát szolgálják. Ha a fenti aggályokra és kérdésekre nem születik megfelelő és időszerű válasz, arra számíthatunk, hogy

A HALLGATÓI KÖZÖSSÉG AZ ELMÚLT 149 ÉVBEN NEM TAPASZTALT MÓDON FEJEZI KI ELÉGEDETLENSÉGÉT, AMI TOVÁBB SÚLYOSBÍTHATJA AZ EGYETEM JELENLEGI HELYZETÉT ÉS MÉLYÍTHETI AZ INTÉZMÉNY IRÁNTI BIZALOM HIÁNYÁT, EZÁLTAL ORSZÁGOS ÉS NEMZETKÖZI BOTRÁNYT VÁLTHAT KI.

A döntés a kancellár úr kezében van” – mondta beszédében a HÖK elnöke. 

Az elmúlt időszak üzenetei 

A Zeneakadémiáról legutóbb akkor írt az Index, amikor Gazsi Olivia, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatásszervezési felelőse a közösségi oldalán jelezte, önkénteseket keresnek, miután a felvételi időszakkal járó munkákat nem tudják megoldani. Az intézményben a béremelés és a fluktuáció is problémát jelent, így előreláthatólag bizonyos diplomák kiadásánál is bajban lesznek.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata már akkor jelezte, hogy támogatja Gazsi Olivia tanulmányi osztályvezetőt, aki közösségi oldalán kért segítséget amiatt, hogy a létszámhiány okán egy sor munkafolyamatot képtelenek ellátni a Zeneakadémia dolgozói. Az LFZE HÖK nyilatkozatában hangsúlyozza, hogy amennyiben bárminemű retorzió érné az egyetem bármely munkavállalóját az általa tett nyilatkozat miatt, a hallgatói önkormányzat határozott és erélyes választ fog adni, amely nemcsak szavakban fog kifejeződni, hanem tettekben is.

Egy későbbi hír szerint sorra hagyják el a Zeneakadémiát a felkészült szakemberek Kotán Attila Bertalan, az intézmény kancellárjának vezetési stílusa miatt, mindemellett az oktatók csatlakoztak az ELTE és a BME dolgozóinak bérköveteléséhez. Kotán Attila, a Zeneakadémia kancellárja erre reagálva jelezte, hogy jogi lépéseket kezdeményez. (Index)

Címlapkép forrása: wikipedia
KULTÚRA
Zeneakadémia
SZENÁTUS
HÖK
NÉMETH ZOLTÁN ISTVÁN
LISZT FERENC ZENEMŰVÉSZETI EGYETEM
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2024.03.13. - 06:59
33
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

  • Kormányinfó - a nyugdíjbejelentés számokban

    Kormányinfó - a nyugdíjbejelentés számokban

  • Csak 2025-re tér vissza a 3 százalék körüli sávba az infláció

    Csak 2025-re tér vissza a 3 százalék körüli sávba az infláció

  • Nyugdíjügyi bejelentést tett Orbán Viktor

    Nyugdíjügyi bejelentést tett Orbán Viktor

  • Három születésre majdnem négy halálozás jutott augusztusban

    Három születésre majdnem négy halálozás jutott augusztusban

  • Így korlátoznák a jogosítványokat

    Így korlátoznák a jogosítványokat

  • Január 1-től megszűnik a Hegyi-Karabahi Köztársaság

    Január 1-től megszűnik a Hegyi-Karabahi Köztársaság

  • Hatalmas robbanás rázta meg az üzbég fővárost

    Hatalmas robbanás rázta meg az üzbég fővárost

  • Egyre többen és egyre többet költenek albérletre az országgyűlési képviselők

    Egyre többen és egyre többet költenek albérletre az országgyűlési képviselők

  • Köves Slomó: Horthy bűnrészes volt, szerintem Lázár János sem vitatná ezt

    Köves Slomó: Horthy bűnrészes volt, szerintem Lázár János sem vitatná ezt

  • Bejutottak a Huawei kínai kapuszára, amely egy turisták elől elzárt mesevilág

    Bejutottak a Huawei kínai kapuszára, amely egy turisták elől elzárt mesevilág

  • Október havi véradások

    Október havi véradások

  • Trump európai kedvence, Orbán Viktor Moszkva érdekében ügyködik

    Trump európai kedvence, Orbán Viktor Moszkva érdekében ügyködik

  • Olyan bulit csaptak egy lengyel plébánián, hogy a meghívott férfi prostituált sem bírta, elájult

    Olyan bulit csaptak egy lengyel plébánián, hogy a meghívott férfi prostituált sem bírta, elájult

  • 119 helyen tanulnak konténerben a diákok

    119 helyen tanulnak konténerben a diákok

  • Európai szupervulkán: komoly figyelmeztetés érkezett, evakuációra van szükség

    Európai szupervulkán: komoly figyelmeztetés érkezett, evakuációra van szükség

  • A magyarok többsége szerint az Orbán-kormány tudna mit kezdeni az üzemanyagárakkal

    A magyarok többsége szerint az Orbán-kormány tudna mit kezdeni az üzemanyagárakkal

  • A magyarok majdnem fele nyomorog vagy a nyomor szélén áll

    A magyarok majdnem fele nyomorog vagy a nyomor szélén áll

  • Bekérette Magyarország nagykövetét a szlovák külügyminisztérium Szijjártó kijelentései miatt

    Bekérette Magyarország nagykövetét a szlovák külügyminisztérium Szijjártó kijelentései miatt

  • Milliós kártérítés Győrben: kertekbe lóg Borkai szuperhídja

    Milliós kártérítés Győrben: kertekbe lóg Borkai szuperhídja

  • A 21 forintos béremelés nyomában

    A 21 forintos béremelés nyomában

  • Csák János visszavonta Hoppál Péter miniszteri biztosi megbízását, de már meg is van az új feladata

    Csák János visszavonta Hoppál Péter miniszteri biztosi megbízását, de már meg is van az új feladata

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element