Több mint három évvel azután, hogy több százezres tüntetéssorozat söpört végig Belaruszon a hatalmát hatodik ciklusra, vitatható tisztaságú választáson megerősítő Alekszandr Lukasenko ellen, folytatódnak az ellenzéki aktivisták, civilek elleni eljárások, letartóztatások.
Nincsen csend, csak az ország kikerült a hírek fókuszából. A múlt héten több mint 150 embert vettek őrizetbe, így a három éve börtönbe zárt egyik elnökjelölt feleségét is. A csaknem 10 milliós országot 30 éve vezető Lukasenko a tiltakozókkal szemben megerősítette ugyan hatalmát, eközben azonban végleg Moszkva irányítása alá került. Lukasenko rendszere elsősorban politikai ellenfelekkel és a civilekkel szemben erős.
„Javasoljuk a politikai foglyok rokonainak és a korábbi politikai elítélteknek, hogy gondoskodjanak a biztonságukról: töröljék az üzenetváltásokat, amelyek érdekelhetik a hatóságokat” – figyelmeztetett a belarusz Vjaszna (Tavasz) jogvédő szervezet. Az üzenetváltások nem valamiféle illegális szervezkedéseket takarnak, elég hozzá egy olyan csetelés is, ahol a politikai elítéltek rokonainak raknak össze élelmiszercsomagokat, miután az üldöztetés miatt elveszítették munkájukat, megélhetésüket.
Igaz, a Belaruszt 30 éve vezető Alekszandr Lukasenko szempontjából már veszélyes államellenes szervezkedés az Ineedhelpby (Segítségre van szükségem BY – a két utolsó betű Belaruszra utal), annyira, hogy január elején már őrizetbe vettek valakit, aki tagja volt a csetcsoportnak. A feltételezések szerint rajta keresztül a Telegram-csoportot figyelték, és ezután csaptak le újabb ellenzéki civilekre. A házkutatások és őrizetbe vételek országszerte zajlottak január 20. után. Az elmúlt egy évben ez volt a legnagyobb ilyen jellegű hatósági akció.
A történtek jelzik, hogy Lukasenko rendszerében nem jött el a konszolidáció, folyamatosan nyesegetik le a szervezkedés legkisebb hajtásait is, tanulva 2020 augusztusából. Akkor hónapokon át tartó, több százezres tüntetéssorozat indult el, megingatva Lukasenko hatalmát. Úgy tűnt, az elnökről talán Moszkva is lemond, végül azonban Lukasenko stabilizálta hatalmát: egyre keményebb fellépéssel, ezreket jellemzően néhány héttől három-négy évig terjedő börtönbüntetésre ítélve, az ellenzék vezetőit rács mögé vagy külföldre kényszerítve.
Belaruszra most kevéssé figyel a világ
Az ellenzék közös jelöltje, Szvetlana Tyihanovszkaja – aki elnökjelöltségre pályázó férjének bebörtönzése után lépett a politikai porondra – rendszeresen találkozott ugyan nyugati vezetőkkel az EU-ban és az Egyesült Államokban, ezek azonban a gesztusokon túli gyakorlati következménnyel nem jártak.
Szvetlana Tyihanovszkaja az Európai Parlamentben 2020 decemberében a Szaharov-díj átvételekor, egy tüntetők elleni bevetést ábrázoló képpel – Fotó: John Thyss / Pool / AFP
A Telexnek nyilatkozó Jevgenyij Medvegyev belarusz születésű újságíró szerint ebben a külföldön lévő ellenzék szervezetlensége is szerepet játszik. Úgy látja, Tyihanovszkajáéknak konkrétumokkal kellene előállniuk a találkozókon, nem pedig a fogadóféltől várni a javaslatokat, most ugyanis Belarusz sokadik a sorban Ukrajna, Izrael és általában a közel-keleti helyzet mögött. Emellett az EU-nak ott vannak a saját belső ügyei, és az Európai Parlament nyári választása, az Egyesült Államok pedig már a novemberi elnökválasztásra figyel. Ebben a helyzetben egy passzív ellenzék, amely ráadásul külföldön van, kevés hatással lehet Belaruszra.
Ebből a szempontól elég érdekes az, amit a Direkt36 értesülései szerint Orbán Viktor mondott tavaly egy 2023. március 20-án megtartott zárt körű országgyűlési tanácskozáson. A magyar kormányfő a térségben az amerikai befolyás erősödéséről lamentálva arról beszélt, hogy Belarusz dolgában még lehetnek változások, mert „ott egy-két színes forradalom még megtörténhet”. A kormányfő ezzel arra utalt, hogy a több posztszovjet országban korábban kirobbant tüntetéssorozat az oroszok szerint amerikai támogatással zajlott.
Belarusz helyzetét a jelen állás szerint kizárólag Lukasenko és az őt támogató Moszkva határozza meg. A letartóztatások nemcsak közvetlenül a tüntetéseken zajlottak, de felvételek alapján a békés demonstrációk résztvevőit megkeresték hónapokkal később is. Közben csak Lengyelországba több mint százezren mentek Belaruszból, ahol egyszerűsített belépési rendszert alakítottak ki, ahogyan Litvániában is. Mindkét szomszéd fontos hátországgá vált az ellenzéki politikusoknak és a belarusz sajtónak. De voltak, akik Oroszországon át Grúziába, Örményországba mentek. Belarusz és Oroszország között ugyanis a határ szabadon átjárható, meglépni abban az irányban a legbiztonságosabb.
„A rendszer szinte soha nem nyúl azok után, akik elmennek” – mondta Jevgenyij Medvegyev. A korábban hosszú ideig Oroszországban dolgozó újságíró a tüntetési hullámok után Lengyelországba ment, ahová már édesanyja is követte, miután rokoni alapon ellene is lépéseket készítettek elő a hatóságok.
Minszk 2020 szeptemberében, a Lukasenko választási győzelme elleni tiltakozáson – Fotó: Stringer / Anadolu Agency / AFP
A minszki vezetés nem bánja, ha az ellenzék politikailag aktívabb része elmegy az országból – igaz, ezzel egy időben elment az anyagilag jelentős, egykor erős, piaci alapon működő IT-szektorának jelentős része is. „Azok is még megfigyelés alatt maradnak, akiket kiengednek a börtönből, de valójában ez a megfigyelés nem akadálya annak, hogy valaki disszidáljon” – igaz, ezt leginkább oroszországi kerülővel lehet megtenni, elkerülve a belarusz határellenőrzést.
Az orosz fél jellemzően nem állja ennek útját, ahogyan saját ellenzéküket is elengedik nyugatra, már ha épp nem olyanról van szó, akinek demonstratív letartóztatása jól jön. Ebben is hasonló Minszk és Moszkva taktikája: az orosz ellenzéki Alekszej Navalnijt is úgy engedték ki Németországba az orosz hatóságok a mérgezési akció után, hogy abban bíztak, többé nem tér vissza. Megérkezésével vált politikailag veszélyessé annyira, hogy sarkköri börtönbe zárják.
Ugyanakkor Lengyelország és Litvánia az utóbbi időben szigorított a belaruszok befogadásának szabályain. Utóbbiban 60 ezer beutazási kérvényre már ezer elutasítás jutott, mondta Jevgenyij Medvegyev.
Mellesleg jön egy választás
Február végén parlamenti választás lesz az országban, ezúttal azonban semmilyen ellenzéki megmozdulásra nincsen esély. Igaz, az újabb letartóztatási hullám nem véletlenül most történt. 2020 ősze óta nyilvánvalóvá vált, hogy a hatalom azonnal lecsap a szerveződésekre, mellesleg a legtöbb pártot meg is szüntette.
Mostanra csak négy, lényegében a hatalom kontrollja alatt álló párt működik, Lukasenko hivatalosan függetlenként tölti be az elnöki posztot. A Fehér Rusz, afféle centrista pártként tevékenykedik, van egy kommunista és egy másik baloldali szerepet betöltő párt és a Liberáldemokrata Párt, amelyiknek az a feladata, hogy jobboldalon legyen. Így tehát formálisan sincs esélyük az ellenzékieknek megjelenni a szavazólapon, a politikai vitaműsorokban. Nem mintha máskor ezen múlt volna a választás.
A szavazatszámlálás kézbentartására is régóta megvan a gyakorlat. A bizottságok megfelelő tagja már korábban is gondoskodtak arról, hogy az is szavazzon – természetesen a fennálló hatalomra –, akik nem éltek szavazatukkal. Ezt 2020-ban láthatták is a hazai választási megfigyelők, akiket a választóhelyiségbe sem engedtek be, viszont kívülről legalább azt szemmel tudták tartani, hogy hány ember ment be szavazni. Ezt sikerült összevetni a jegyzőkönyvvel, ahol kiderült, hogy a számok nem stimmelnek.
A parlamenti választás után két héttel újabb jelölés indul: létrejön az Összbelarusz Népi Gyűlés, amely lényegében egy kollektív államfő funkciója felé mutat. Ez arra utal, hogy Lukasenko, ha nem is a hatalomból való távozásán, de az eddigi rendszer átalakításán dolgozik. Ebbe a szervbe 1200 főt jelölnek a hatalom bábáskodása alatt létrejött, formálisan a civil társadalmat leképező szervezetekből.
Bizonyos tekintetben az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború megkönnyíti Lukasenko dolgát. A háború kezdete óta 1645 tiltakozót vettek őrizetbe, többségüket 2022 tavaszáig. A háború kényelmes fellépési lehetőséget kínál az elnöknek:
- Lukasenko a béke garanciájaként lép fel a választók előtt;
- jó hivatkozás ez az inflációra is, amely ellen egyébként hatósági szigorral lép fel az állam;
- a nemzet és a béke mellett elmaradhatatlan a család értékének hangoztatása, ami lényegében az LMBTQ elleni küzdelem legitimálása.
A témafelvetésnek ez a módja és a retorikai megközelítés Magyarországon sem ismeretlen. Alesz Karnyienkának, a jelenleg politikai szatíraműsorát Lengyelországból vezető egykori belarusz tévésnek is feltűnt a hasonlóság. Szerinte a belarusz ellenzéket valójában sokkolja az, hogy milyen politikai folyamatok zajlanak Magyarországon, ahogy az is, amit Lengyelországban az októberben elvesztett választásig jelentett a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) nyolcéves kormányzása. Magyarország és Lengyelország is példa volt a demokratikus átalakulásban már a '90-es években, így fájó számukra, milyen pozícióban van most az EU-ban Magyarország és volt a közelmúltig Lengyelország, mondta a televíziós a Telexnek.
A Kreml fojtogató barátsága
„Lukasenko érdemi vetélytárs nélkül van ugyan a posztján, az azonban kérdés, mennyire van még rálátása a folyamatokra” – vélte a fent már idézett, emigrációban élő újságíró, Jevgenyij Medvegyev. Az elnöknek nem sok szava volt abban, hogy Oroszország felvonulási területnek használja a 2022. február 24-én Ukrajna ellen megindított invázióhoz Belaruszt, és ahhoz sem, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket helyezett el az ország területén, amelyek őrzéséért értelemszerűen az orosz fél felel.
Lukasenkónak valójában már rég nem az ellenzék, hanem a szövetséges Oroszország okoz fejfájást.
Egyre több felelős tanácsadó érkezik Oroszországból, fokozatosan egyre nagyobb döntési befolyással. Tavaly ugyan egy rövid időre Lukasenko még el tudta lopni a show-t Vlagyimir Putyintól, amikor az orosz elnök egykori bizalmasa, Jevgenyij Prigozsin lázadást indított. Az éttermi vállalkozásai miatt Putyin séfjeként ismertté vált, majd az ukrajnai háború idején hadúrrá lett Prigozsin az általa vezetett Wagner-zsoldoscsoporttal Ukrajnából Moszkva felé indult, jelezve elégedetlenségét az orosz védelmi miniszterrel és a katonai vezetéssel szemben. Putyint nem támadta nyíltan, de világos volt, hogy az elnöknek is kesztyűt dobott ezzel Prigozsin. Meglepően sokáig mehetett Moszkva felé katonai helikoptert, orosz katonákat is megsemmisítve, mire Lukasenko közvetítői javaslatára a Wagner tagjai és Prigozsin Belaruszba távozhattak.
A Wagner maradéka ma alsóbb kiképzői szinteken dolgozik Belaruszban. Lukasenko egy rövid időre kilátszott Putyin mögül, nagyjából addig, amíg az Oroszországba visszatért Prigozsin gépe le nem zuhant. Balesetnek mondott halálával már nem merül fel, hogy Putyin alulmaradt volna ebben a konfliktusban, amely azért jelezte, hogy az orosz elnök sem dőlhet hátra. Részben ez magyarázza, hogy miért tartott végül ki a Kreml Lukasenko mellett, noha a két vezető kapcsolata nem volt mindig felhőtlen. Moszkva egyszerűen jobbnak látta megőrizni a kiszámítható, bár néha kellemetlen partnert, mint új embert tesztelni Belarusz élén, miközben az orosz vezetésnek jócskán van más feladata az ukrajnai háború miatt.
Lukasenkónak azért is érdeke leszámolni bármilyen ellenzéki csoporttal, mert így Moszkvában fel sem merülhet, hogy mást is választhatna partnernek.
Lukasenko valahogy mindig a legkisebb rossz lett
Lukasenko egyébként azzal is előállt, hogy nem ragaszkodik a hatalomhoz, csak most nincs más megoldás: „Önök is látják, milyen a helyzet. Sokan akarják, hogy Lukasenko ne legyen itt. Hát, ha ők azt akarják Nyugaton, hogy ne legyek, akkor épp az ellenkezőjét kell csinálni. De ez nem jelenti, hogy ragaszkodom a pozícióhoz. Nem és nem!” – jelentette ki tavaly márciusban.
„Amíg Putyin hatalmon van, Lukasenko is marad, de még az is lehet, hogy erre akkor is képes lenne, ha az orosz vezetés élén változások lennének” – mondta Alesz Karnyienka. Az egykori belarusz tévés szerint Lukasenko mindig meg tudta győzni a Nyugatot, hogy jobb őt elviselni, mint elszigetelésével csak Moszkva befolyását erősíteni az országban.
Lukasenko évtizedeken át egyensúlyozott Moszkva és Brüsszel között: előbbinek arra jelentett garanciát, hogy nem lép az euroatlanti integráció útjára, utóbbinak arra, hogy nem olvad be Oroszországba. Intézményileg ugyan szoros szövetségese Oroszországnak, létezik az Orosz–Belarusz Szövetségi Állam is, ezt azonban csak addig akarta Lukasenko igazi tartalommal megtölteni, amikor úgy tűnt, arra is esélye van, hogy a Kremlbe üljön be. Putyin megjelenésével ez az esélye végleg elszállt, így már rég csak a belarusz hatalomra koncentrál.
„Valahogy elfogadta ezt a hozzáállást a Nyugat az embertől, akinek igazi hadserege sincs. A védelmi forrásokat ugyanis inkább a KGB-be, a rendőrségbe, különleges egységekbe rakta, a belső harcokra készülve. Hadseregre nem volt szüksége, mert tudta, hogy Oroszországgal szemben akkor sem lenne esélye, nyugat felől meg biztos volt abban, hogy a NATO-t csak ő nevezi saját belső propagandájában fenyegető veszélynek. Az EU egységes fellépésétől sem kell tartania, ott mindig építhetett arra, hogy sokféle érdek van jelen egyszerre.”
Tömeges leszámolás helyett elég néhány látványos letartóztatás
Alesz Karnyienka szerint a lényeg Lukasenkónak nem az, hogy a letartóztatások tömegesek legyenek – bár a legutóbbi 150 embert érintő házkutatás nem tekinthető csekélynek, igaz, nem lesz többéves börtön mindegyik ügyből. „Az a fontos, hogy az ügyek látványosan menjenek, mindenki érezze, hogy bárkit elérhetnek. A hatalmat biztosító félelemhez ez is elég” – mondta. Ezzel együtt túlzás nélkül meri állítani, hogy a Sztálin utáni szovjet évtizedek, Hruscsov, Brezsnyev időszakában a fenyegető elnyomás mértéke kevésbé volt érezhető, mint most.
Az elnökválasztás utáni tüntetések második napja, 2020. augusztus 10. – Fotó: Jauhen Jercsak / EPA / MTI
A 2020-as tüntetésekkor azonban bizonyított a társadalom, bátorságból és határozott fellépésből is jól vizsgázott, még ha abban a helyzetben végül nem is győzhetett. „Óriási változáson ment keresztül a belarusz társadalom az elmúlt 30 évben, sokat erősödött a belarusz öntudat.” Ez szerinte akkor is így van, ha a félelmet generációkon át ültették el a belaruszokban, akiket a nyelvükért is üldöztek.
Az orosz nyelv ma is meghatározó, ez azonban nem akadálya a belarusz öntudatnak. Az ellenzék nagyobb hangsúlyt fektet ugyan a belarusz nyelvre – Lukasenko látványosan kerüli azt –, de Tyihanovszkaja például fenntartások nélkül beszél oroszul, ahogyan férje és az ellenzék vezetői közül is sokan.
2020-at túlélve nem látszik, mi mozdítaná el Lukasenkót
Kézenfekvő a feltételezés, hogy a belarusz helyzetre nagy hatással lenne, ha a háború Ukrajnában Kijev győzelmével érne véget, bár ez sokismeretlenes egyenlet – hiszen előbb az a kérdés, hogyan hatna mindez Oroszországra, ami megjósolhatatlan, ahogyan a háború kimenetele is. Inkább csak annyi sejthető, hogy ez nem idén dől majd el.
Lukasenko túlélési képességeit azonban Karnyienka és Medvegyev egyaránt elismerik: „Sosem volt rossz viszonya Ukrajnával, mindig megtalálta az utat az ottani demokratákhoz, nyugatos elnökökhöz: Juscsenkóval, Porosenkóval is jó volt a viszonya, de Zelenszkijjel is. Nemrég az ukrán hírszerzés vezetője, Budanov is elismeréssel illette Lukasenkót, mert Belarusz nem folyt bele annyira a háborúba” – mondta Karnyienka.
„Ki a piszokkal a földünkről”, áll a plakáton Putyin, Prigozsin és Lukasenko arcképén, egy lengyelországi szolidaritási tüntetésen 2023 nyarán – Fotó: Sopa Images
Medvegyev szerint nem lenne meglepő, ha Putyint is túlélné Lukasenko, akit most legfeljebb egy Moszkva által támogatott puccs fenyegethetne, de a Kreml ilyet nem tervez. Ellenzéki vezető nincs a láthatáron: aki lenne, az a katonai múlttal és 30 éves ellenzéki szereppel elismert Nyikolaj Sztatkevics; valamint a Belgazprombankot 20 éven át vezető, egyébként eleinte potenciálisan Moszkva szerint is elfogadható partner, Viktor Babariko. Ők éppen 14-14 éves börtönbüntetésüket töltik, Szvetlana Tyihanovszkaja férje, Szergej Tyihanovszkij blogger pedig 18 évet kapott. Érdemi információ nincsen a sorsukról, Sztatkevicsről a felesége három éve nem tud. Utóbbit, Marina Adamovicsot egyébként a januári házkutatási hullámban őrizetbe vették, és 15 nap elzárásra ítélték. (Transtelex)
