Orbán elnyomta a parázsló csikket

Orbán Viktornak el kellett nyomnia ezt az ügyet. Mint egy cigicsikket, ami parázslott egy buli után egy ottfelejtett, megtömött hamutartóban, és már nagyon füstölgött. Ha pedig füstöl, akkor büdös van, és grimaszolva szipog a jónép, még az is, aki amúgy bagózik. A grimaszolva szipogás pedig nagyon nem jó jel.

Orbánnak ehhez nem fűlött a foga. De a csikk nem nyomja el magát.

Novák Katalinnak tehát mennie kellett. A Fidesz hatalomgyárában sokáig úgy gondolták, ezt a sztorit is el lehet majd tussolni, a nép már megszokta a hatalom arroganciáját, azt, hogy a NER dönti el, mi a jó és mi a rossz. És hogy büntetlenül lehet felköpni és aláterelni a magyar embereket, hiszen elég csak azt mondani az embereknek, hogy ami hullik, az nem nyál, hanem csak a Jóisten siratja a Brüsszel meg a libsik jármában vergődő, szegény Magyarországot.

Atomkoffer

Végül kiderült, hogy igaz, amit Török Gábor politikai elemző előre megmondott. Hogy ez a kegyelem, amit Novák Katalin, a Fidesz emberi arca kiosztott egy pedofilt segítő elítéltnek, annyira elevenbe vág és morálisan annyira egyértelműen rossz, hogy a kondicionálás itt már nem lesz elég. Az orbáni világ pedig ilyenkor nem manőverez, hanem előveszi az atomkoffert.

Ez a valódi politikai kultúra, a jobboldalon a hibáknak következményei vannak – csendült fel ezer torokból a kognitív disszonanciát kezelni hivatott magyarázat. Ez az üzenet lesz majd az, amit a következő napokban hallani, olvasni fogunk minden kormányközeli médiumban, ezt harsogja majd minden kormánypárti politikus, a Megafon propagandistái. Veregetni fogják a saját vállukat, és teljes erejükből azon lesznek, hogy elhitessék, itt minden nagyon komolyan van gondolva.

Csakhogy a narratíva fala már az elején repedezni kezdett. Vannak itt olyan apróságok, amelyek teljesen egyértelműen utalnak arra, hogy ami valójában történt, az nem az, hogy itt valaki a fejlett politikai kultúra miatt felelősséget vállalt.  Hanem épp az, hogy a valódi felelősök el akarják fedni, hogy magasról tesznek ők a gyermekvédelemre, talán csak egy havernak akartak kedvezni. Vagy simán tévedtek és azt hitték, senki sem veszi majd észre. S hogy ezért nem a fő felelős viszi el a balhét.

A két program

Lássuk sorjában. Az első néhány indíciót Novák Katalin viselkedésében és beszédében kell keresni.

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének mint hatalmi gépezetnek két működési programja van, ha személyi döntésekről van szó. A megvédő és a feláldozó program. Ha valaki körül botrány tör ki, akkor Orbán dönti el, mi legyen vele – ha védhető a helyzet, akkor az illetőt eldugják, majd Rogán Antal beizzítja a propagandaágyúkat.

Abban az esetben azonban, ha a helyzet nem védhető, az illető a színpadon marad. A propagandaágyú nem őt védi, hanem a rendszert, a bűnös pedig magára marad, élő pajzsként.

Szájer Józsefet annak idején megvédte a rendszer. Eldugták, majd visszalőttek – és néhány év elteltével már elkezdődtek a finom suttogások, hogy talán ismét visszatérhetne a politikai színpadra. Borkai Zsolt nem kapott ilyen védelmet: őt ott hagyták ebek harmincadjára.

Novák Katalin az első napokban úgy hihette, a rendszer védeni fogja. Azt gondolhatta, hogy ő valóban a rendszer jobbik arca, és szükség van rá, jó zsaruként, az egyensúly fenntartása érdekében. Arra elég későn jött rá, hogy a rendszer most nem megvédeni fogja, hanem feláldozni. Megkapta ugyan a selyemzsinórt, és látványosan egyedül maradt, mikor elkezdtek mögüle kihátrálni a tanácsadói is, s még Bayer Zsolt, a propaganda ökle is felkérdezte. Ennek ellenére még elutazott Dohába, és úgy tűnt, esze ágában sincs lemondani. De visszajött – visszarángatták? – Budapestre.

Novák Katalin beszédében magára vállal mindent. Elviszi a balhét, úgy, ahogy kérik tőle. Továbbra sem indokolja meg, miért adott kegyelmet K. Endrének. Csak annyit mond:

abban a hiszemben döntöttem a kegyelem mellett, hogy az elítélt nem élt vissza a rá bízott gyermekek kiszolgáltatottságával. Hibáztam, mert a kegyelmi döntés és az indokolás hiánya alkalmas volt arra, hogy a pedofíliára vonatkozó zéró tolerancia kapcsán kételyeket ébresszen. Márpedig itt nincs, és nem is lehet kétely. Soha nem adnék kegyelmet annak, akiről azt gondolom, hogy fizikailag vagy lelkileg gyermekeket bántalmaz. Így volt ez akkor és így van ez ma is.

Ebben a gondolatban azonban több utalás van, ami azt engedi sejtetni, hogy Novák Katalinnak valójában nem volt hatása arra, hogy ki kapott kegyelmet – csak aláírta, amit elétettek, és még ő sem kapott magyarázatot arra, hogy miért is jár a kegyelem K. Endrének. Vakon hitt abban, hogy nincs trükk a dologban – vagy nem derül ki.

Novák Katalin beszél a szuverenitásáról is. A lemondásáról azt mondja: „A döntés nem személyes okból volt nehéz. Azért volt nehéz, mert esküt tettem. Arra a kérdésre kellett most választ találnom, hogy eskümhöz híven képes lennék-e a köztársasági elnöki tisztséget továbbra is a magyar nemzet javára gyakorolni? Rendelkeznék-e azzal a mozgástérrel, amely ahhoz kell, hogy szuverén államfőként jól teljesítsem a feladatomat? Nem a válaszom mindkét kérdésre.”

Ez a gondolat is kétértelmű. Jelentheti azt is, hogy Novák Katalin úgy érzi, ráégett az ügy. De ha mélyebben megvizsgáljuk, kódolva van benne, hogy Novák Katalin rájött: tévedett, mikor azt hitte, hogy van szabad mozgástere a rendszerben. És úgy kell táncolnia, ahogy Orbán fütyül.

A nők helye a rendszerben

Novák Katalin utolsó üzenet-aknája beszéde végén hangzik el. „A politika kemény, olykor kegyetlen világ. Vannak, akik azt gondolják, hogy nekünk, nőknek ezért nem is való. Ezzel nem értek egyet. Ne hagyjuk magunkat! Kellenek a nők a közéletbe is, mert hitem szerint akkor idővel méltányosabb, békésebb és bizonyára tartalmasabb lesz ez a világ” – mondja.

A lemondó beszéd a NER logikája szerint akkor is teljes lett volna, ha Novák Katalin ezt a gondolatot nem fogalmazza bele – elismeri a hibáját, visszavonul, csendben marad, ahogy a dicsőséges nagyurak megkívánják tőle. Ám gyakorlatilag kimondta: az orbáni világ, a férfiak uralta politika világa gyakorlatilag kicsinálta, méghozzá méltánytalanul.

Ez a beismerés pedig valószínűleg az egész történet kulcsa. Elismerése annak, hogy a NER ideológiája egy átverés: keresztény és matyó mázzal befestett üresség. Lélektelen hatalomgyár, amely mindenkit úgy használ fel, hogy azzal a maskarádé, az álca fenntartását biztosítja.

Ebben a rendszerben a megvédendő gyerekeknek nincsen arca, csak fogalom szintjén, virtuális, politikai térben léteznek, nem a valóságban. Így nem kell őket valós eszközökkel védeni. Ebben a rendszerben a nőknek nincs egyénisége: csak feladatuk van, szolgálni és támogatni a férfiakat, és eljátszani a rájuk osztott szerepeket. Nincs jogkörük mérlegelni, kérdéseket feltenni.

Keserű felismerés lehetett ez Novák Katalinnak – valószínűleg úgy gondolta, hogy ha teljesíti a kötelező penzumot, talán lesz egy kis mozgástere. Nem volt.

Orbán hátradől

De nem Novák Kataliné volt az egyetlen beismerés. Érkezett egy másik is, egy jóval kevésbé ismert embertől, de annál egyértelműbben és olvashatóbban. Ez az ember Magyar Péter, a szintén a közéletből eltűnni kényszerűlő Varga Judit volt férje.

Varga Judit esete külön vizsgálva is érdekes – az Anya szerepét eljátszó Novák Katalin mellett ő volt a Vagány Csaj a NER női divíziójában. Őt kétszeresen is cserben hagyták a rendszer furcsa játékokat játszó férfiúi. Először igazságügyi miniszterként végignézte, ahogy Schadl György és Völner Pál iszonyatosan megszedik magukat – de mielőtt ráégett volna az ügy, a NER megvédte. Kapott egy új esélyt, elmehetett volna Brüsszelbe.

Második esély azonban nincs – kiderült, hogy igazságügyi miniszterként ő jegyezte ellen a kormány nevében K. Endre szerencsétlen kegyelmét. S aszerint, amit a volt férje mond, ezt nem önszántából, és/vagy önhibájából tette. Talán azért, mert olyasvalakitől kapta az utasítást, akinek nem mondhatott ellent. Olyasvalaki a felelős, aki nem feláldozható.

Magyar Péter ugyanis azután, hogy lemondott minden állami vállalatban betöltött tisztségéről – a Magyar Közút és a Volánbusz igazgatóságának tagja volt –, ezt írta:

Egy percig sem akarok olyan rendszer részese lenni, amelyben az igazi felelősök nők szoknyája mögé bújnak, ahol Tónik, Ádámok és Barbarák vígan röhöghetnek a markukba, miközben gondolkodás nélkül feláldozzák azokat, akik ellentétben velük soha nem a saját anyagi érdekeikért, hanem a hazájuk érdekében és a honfitársaikért dolgoztak.

Nem, Varga Juditról nem kell azt hinni, hogy szent életű: ő is azt hitte, hogy van mozgástere. A Tónikhoz, Ádámokhoz, Barbarákhoz – s bizony a Völnerekhez és Schadlökhöz – tartozott, és még Orbán bajszát is megrángatta olykor. De tévedett. Nem volt mozgástere, és nem volt részese a NER-férfiúk szövetségének. Ez legalább olyan fájdalmas felismerés lehetett, mint Novák Kataliné.

S hogy mindez hogyan befolyásolja a rendszert? A nagy felismerések és leleplezések, a kódolt üzenetek és a hangosan világgá kiáltott méltatlankodás? Valószínűleg sehogy. Ez nem illik a rendszer logikájába.

Orbán pedig most, hogy elnyomta a parázsló csikket, valószínűleg kitölt magának egy pálinkát, felteszi a lábát a zsámolyra, és megnéz egy-két focimeccset. Hétfőn pedig kijelöli a következő államfőt – most valószínűleg olyat, aki tisztában van a kockázatokkal és mellékhatásokkal.

Talán csak elalvás előtt csóválja meg majd a fejét, igazat adva önmagának: a megbízhatatlan asszonyságoknak talán tényleg inkább a konyhában a helye. Ja, és ideje lesz rendet tenni a volt férjekkel is. (NAPUNK)