Tud-e repülőgépet gyártani a dínó? És karórát az ember? Meghökkentő válaszok lehetetlen kérdésekre: jövő- és múltkutatás Csányi Vilmossal.
A kutyák előbb-utóbb megtanulhatnak beszélni. Talán. Mindenesetre vannak köztük zsenik – bár ez ritka –, akik kutya létükre meg tudják különböztetni a főneveket és az igéket.
Hogy ebben mennyi a realitás, azt most nem spoilerezzük el, de hogy a dolog nem teljesen légből kapott, arra garancia a nyilatkozó: Csányi Vilmos etológus (az állatok és egyúttal az ember viselkedését vizsgáló biológus), Magyarország leghíresebb kutyatudósa. Mire azonban a kutyák beszédéig ér az olvasó, végig kell rágnia magát az egész könyvön. Ígérjük: nem lesz nehéz.
Pedig a könyv jórészt egyáltalán nem a kutyákról szól, hanem arról, amit a címe ígér: Jövőpánik – Beszélgetések a lehetséges határairól. A tudóst egy olvasott és igen kíváncsi újságíró, Barát József (mint a fülszöveg írja: a Magyar Rádió legendás korszakának szerkesztő-riportere) faggatja, és a tudós minduntalan lehűti őt: nemhogy a jövőbe látni nem lehet, de még a múltat sem jól látjuk mai szemmel.
A szórakoztató példák egyike szerint hiába tudjuk, hogy a karóra emberi találmány, erről nem tudnánk meggyőzni egy földönkívülit, mert hiába bíznánk meg akárhány embert, valószínűleg nem tudnának egyhamar karórát gyártani a semmiből. A tudós szerint mi nagyjából ugyanúgy nem látjuk a jövőt, ahogyan a földönkívüli sem látná be azt, amit mi utólag nyilvánvalónak tartunk, és ami egyébként valóban igaz.
Arra is hivatkozik a tudós, hogy ha az újságíró történetesen a dinoszauruszok pusztulását okozó meteorit becsapódása előtt hívta volna telefonon, akkor ő azt jósolta volna, hogy a dínók eszközöket fognak használni, komoly társadalmakat építenek, talán még repülőgépet is gyártanak. Aztán, bumm, egy óra múlva minden másképp lett.
Ennek ellenére Csányi belemegy a játékba, és olyan jóslatokkal játszik, amelyek bármely baráti társaságban garantáltan egész estés vitát keltenének. Az olvasót talán leginkább vitára ingerlő, többször is visszatérő – egyébként más szerzőktől kölcsönzött – gondolat az, hogy a Föld a mai viszonyok közepette legföljebb két-, esetleg négymilliárd embert tud megfelelően eltartani. (Most ugyebár több mint nyolcmilliárdan lakják bolygónkat.)
De aki ezt véggiggondolta vagy megvitatta, majd továbblapoz, eljut ahhoz a válaszhoz is, amely szerint „amint az emberiség felismeri és megváltoztatja a javak elosztásának módját, mindenkinek jut majd elég”. Az olvasó majd eldönti, bölcsességnek vagy utópiának vélje-e a tudós gondolatát:
Alighanem minden anyagi problémánkat megoldaná, ha arra nevelnének minket, hogy a sok felesleges tárgyat, a hivalkodó ékszereket, a hetenként vásárolt ruhát szégyellni kell.
Egészen más, de nem kevésbé érdekes kérdés továbbá, hogy mit gondoljunk a népességszám olyan (Európán kívüli!) szabályozásáról, mint a boszorkánynak nyilvánított nők megölése vagy a szomszédos törzsek közötti kölcsönös fejvadászat. A tudós szenvtelen megjegyzése ezekről:
Nagyon kegyetlen, de hatékony.
Néhány oldallal később Csányi azt a szintén népszaporulati vonatkozású kérdést is kifejti, miért épp a magyarokhoz oly közel álló pásztortársadalmak tartoztak azokhoz a ritka kivételekhez, ahol a homoszexualitás szigorúan tilos.
Csányi Vilmos (a kötetben egyszerűen Vili, aki Jóskával beszélget) a szűkebb szakterületének megfelelően a szó szoros értelmében állati példák sorával illusztrálja életbölcsességeit. Például azzal, hogy „a gyerek, ahogyan egyébként a majom is, a domináns személyektől tanul”. De ha nincs ilyen sem a családban, sem az iskolában, akkor hiába jut hozzá valaki minden információhoz, sajnos baromságokat fog hinni. Bár – lamentál Csányi – manapság már megbízható hiedelmek sincsenek.
A nyolcvannyolc éves Csányi nemcsak biológus és ezen belül etológus, hanem több más tudományterületre is kirándult már, valamint szépíró is. Megvan tehát a válasza olyan, nemcsak biológiai, hanem társadalmi kérdésekre is, mint például: miért nincs értelme emberek visszafiatalításának? Miért nem lehet vagy nem érdemes mindent megcsinálni, ami biológiailag lehetséges, vagy az lesz valamikor? Miért lenne gond például a kétfejű emberekkel?
Mire az olvasó leteszi a könyvet, beváltottnak tekintheti azt, amit a riporter az előszóban ígért: Csányi Vilmos megválaszolhatatlan kérdésekre válaszol, és a válaszai lebilincselők. (hvg.hu)
