Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Rendkívül kevés szülő képes megoldani, hogy váltva nevelje a gyerekét a válás után

Belföld
2024.01.23.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

Magyarországon százból mindössze egy gyerek életében marad hasonló szinten jelen az apja, mint amennyire válás előtt volt, ezzel a mutatóval pedig látványosan rosszabbul állunk, mint a legtöbb európai ország. 

Ebből a szempontból csak a román és a görög gyerekeknek rosszabb a 17 vizsgált országban. Válás után a közös gyereknevelés azért is számít fehér hollónak nálunk, mert a szülők még a gyerek érdekében sem képesek túllépni a sérelmeiken. Miközben kimondottan ritka a gyerek válás utáni közös nevelése, kiemelten káros az is, hogy keveset tudunk róla.

Nyugat-Európában évtizedek óta bevett gyakorlat, a hazai bíróságokon viszont csak az utóbbi időben kezdett terjedni a váltott gondoskodás. A lényege, hogy ha a bíróság mindkét szülőt és a körülményeiket is alkalmasnak tartja a gyereknevelésre, illetve ez a legkedvezőbb a gyereknek is, akkor hol az egyik, hol a másik szülőnél lakik, általában heti- vagy kétheti váltásban.

Bár elvi lehetőség lenne rá, a válást követően mégis rettentően kevésszer neveli mindkét szülő a gyerekeket Magyarországon. Egy nemzetközi kutatás szerint az országban a 2021-es adatok alapján száz gyerekből

  • mindössze hat lakik egy hónapban legalább tíz napig a másik féllel is;
  • és csak egy él közel ugyanannyi időben mindkét szülővel válás után.

Eközben az e téren éllovas Svédországban a gyerekek több mint fele legalább tíz, de inkább ennél is több napot tölt mindkét szülővel, és a szomszédos Szlovéniában is kétszer annyi gyerek él felváltva a szüleinél, mint nálunk.

A magyarhoz képest csak a román, illetve a görög gyerekekre vonatkozó adat alacsonyabb a 17 vizsgált ország közül.

A szétszórt magyar bírósági információkból az bogarászható ki, hogy az esetek több mint 80 százalékában az anyáknak adják meg a gyerekek felügyeleti jogát, az apák jóval ritkábban vannak velük, általában csak kapcsolattartási joguk van. A fennmaradó kevés esetben a szülők valamilyen felosztásban közösen felügyelik a kiskorú életét, és ezen belül rendkívül ritkán valósul meg az, hogy váltva gondoskodnak róla, tehát egyenlő időben nevelik.

Hazánkban 2022. eleje óta van lehetőség arra, hogy valamelyik szülő egyoldalúan is igényelhesse a közös gondoskodást, de nagyon kevesek járnak sikerrel.

Bírósági adatok szerint a válások mindössze 2,5 százaléka végződött váltott gondoskodásban a fővárosban és Pest megyében tavaly, az ország többi részén pedig még rosszabb lehet ez az arány

– mondta Galambos Balázs, a SzépenVáljel Válásközpont alapítója, válási tanácsadó a 24.hu-nak.

A lesújtó bírósági számokhoz hozzá tartozik egyrészt, hogy érdemi magyarországi statisztikák nem elérhetőek a témában, másrészt pedig peren kívüli gyermekelhelyezéseknél régóta gyakorlat, hogy a szülők felváltva nevelik a gyerekeket. A válások nagyjából ötven százalékában azonban nem tudnak megegyezni a felek. Sőt, a szakértő elmondása szerint a perek 30-40 százaléka évekig elhúzódik, és ez mindenki előtt a gyerekeknek okoz további sérüléseket, de az elváltak kapcsolatát is még mélyebbre taszíthatja.

Itthon a leggyakoribb apai kapcsolattartási forma az, hogy a gyerek kéthetente egy hosszú hétvégét tölt nála. Emellett a szülők között egyre népszerűbb az a szemlélet, hogy a gyerek eleinte az édesanyával lakik életvitelszerűen, viszont ahogy egyre idősebbé válik, úgy bővülnek fokozatosan az édesapa kapcsolattartási lehetőségei, ami egyes esetekben a közel egyenlő, akár a 7-7 napos felosztást is elérheti.

Ezzel együtt a fent idézett európai tanulmány összegyűjtött az utóbbi közel fél évszázadból 50, a válás utáni közös felügyelet hatásait vizsgáló kutatást, amelyek közül

  • mindössze kettő mutatott ki kedvezőtlen eredményeket;
  • tizenegy semleges vagy vegyes következtetésekre jutott;
  • harminchét pedig abszolút pozitív hatást állapított meg.

Az esetek többségében pont a gyerek szempontja szorul háttérbe

A váltott gondoskodás alapvetően akkor valósulhat meg, ha az elvált szülők értelmes kapcsolatot tudnak fenntartani egymás között, és meg tudnak egyezni a gyerek érdekében – ezt messze csak egy kisebbség képes kivitelezni a 24.hu által megkérdezett szakértők szerint.

A kulcs az, hogy a szülők képesek legyenek magas szinten kommunikálni és együttműködni. Válás után ez a legtöbbeknek megugorhatatlan kihívás.

Viszont ha meg tudnak egyezni a gyerekkel kapcsolatos fontos dolgokról, akkor a bírósági határozatnak szimbolikus jelentősége van. Az életszerűség, illetve az együttműködés jóval fontosabb gyakorlatilag mindennél” – fogalmazott Galambos Balázs. Ilyen esetben viszont  kinyílik a lehetőségek tárháza, és megtalálhatják a közös nevelésnek azt a tetszőleges formáját, ami a lehető legjobban működik nekik. Hozzátette, a tanulmányok szerint a váltott gondoskodás működőképességére nagy hatással vannak társadalmi tényezők: azokban a családokban sokkal valószínűbb, ahol a szülők magasabb végzettségűek, nagyobb a jövedelmük és jobbak a lakókörülményeik.

A modern gondoskodási konstrukciókat a kreativitás szülte azért, hogy a gyerek és a kialakuló családi rendszer számára a lehető legjobbat hozzuk ki válás után – fogalmazott lapunknak Polányi Viktória szakpszichológus. Mint mondta, ezek azért is ritkák nálunk, mert nagy rugalmasság szükséges hozzájuk, ugyanis mindig a gyerek személyiségétől függ, hogy mi a megfelelő rendszer. Hozzátette, az esetek többségében viszont pont a gyerek szempontja szorul háttérbe a válások során.

Kiemelten fontos volna, de sajnálatosan kevésszer történik meg az is, hogy maga a gyerek is beleszólhasson már minél kisebb korától kezdve abba, hogy mi történik vele.

„Ha nem mint egy bőröndöt viszik jobbra-balra, hanem aktív alakítója a helyzetének, az az önértékelését, és több pszichés-lelki készségét fejlesztheti, ahelyett hogy tovább roncsolná” – mondta a pszichológus.

A közös gondoskodás ötlete akkor vetődik fel a leggyakrabban, amikor a gyerek neveléséből az apa is nagy mértékben kivette a részét. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a családon belüli, más néven láthatatlan munkák továbbra is jóval nagyobb részét végzik a nők, mint a férfiak. A számok szerint az anyákra hárul inkább a gyereknevelés is, viszont egyértelműen látszik az is, hogy egyre nagyobb részt vállalnak az apák is belőle.

A gyerekek lelki fejlődése során kiemelten fontos az is, hogy kapjanak normális apai és anyai mintát egyaránt. Az viszont egyáltalán nem biztos, hogy ezt az elvált szülők váltott gondoskodásában kapják meg: könnyen lehet, hogy jobb mintákat ismer meg egy olyan mozaikcsaládban élve, ahol megfelelően működik a párkapcsolat, és ezt sem szabad figyelmen kívül hagyni – mondta Galambos.

A legkényelmesebb fészek nálunk olyan, mint a fehér holló

Mindenesetre a közös gondoskodásnak létezik az úgynevezett fészek- vagy skandináv-modellje is, ami a gyerek számára a legkényelmesebbnek bizonyulhat, itthon azonban nagyon kevesek tudják megvalósítani. Ennek központi eleme, amiben lényegesen eltér a többitől, hogy a gyerekek maradnak állandó jelleggel egy lakásban, a szülők pedig itt laknak velük egymás után felváltva.

A szakértők szerint a gyerekeknek ez a közös nevelés legkényelmesebb formája, ugyanis ebben az esetben nem nekik kell folyton összepakolniuk és közlekedniük a szülők között. Amellett, hogy a kétlakiság rengeteg logisztikával jár, az általában fárasztó is, és mindenképp kellemetlen a gyerek számára – a leggyakrabban Skandináviában működőképesnek bizonyuló, de Észak-Amerikában és Nyugat-Európában is egyre terjedő fészek-modell pedig pont erre a központi problémára nyújt megoldást.

Viszont itthon szinte alig van példa a fészek-modellre, ugyanis egyszerűen nagyon keveseknek van pénze arra, hogy a volt házastársi lakás mellett még kettő ingatlant fenntartsanak vagy béreljenek maguknak, amelyre ehhez a formához ideális esetben szükség van.

Galambos úgy fogalmazott, hogy Magyarországon a fészek-modell „olyan ritka, mint a fehér holló”, a válófélben lévő vagy elvált szülők talán egytizedénél is kevesebben tudnak róla. Az anyagi feltételek mellett pedig sok empátia is szükségeltetik a szülők új partnerei felől, ugyanis őket nem igazán szokás hazavinni a fészekbe, és így értelem szerűen jóval kevesebb időt töltenek párjukkal.

Súlyos, rendszerszintű következmények

A válás utáni közös gyereknevelés jó gyakorlatainak elterjedését, vagy egyáltalán a megismerését súlyosan akadályozza, hogy a témában vagy nincsenek, vagy nyilvánosan nem elérhetőek érdemi statisztikák vagy kutatások itthon, és egyébként nemzetközileg sem igazán.

A cikkben – magyar adatok híján – idézett Demographic Research nemzetközi szaklap tanulmányának következtetéseiben a szerzők azt írják, hogy Európában általánosságban nincsen tiszteletben tartva a gyerekek mindkét szülővel folytatott stabil kapcsolathoz való joga. Ennek elsődleges jele és számos további probléma okozója, hogy a kormányok – mint láttuk, a magyarral egyetemben – nem képesek megfelelő minőségben adatokat szolgáltatni arról, hogy mi történik a gyerekekkel válás után.

Egyértelműnek tűnik, hogy [az országok intézményei] a gyerekeket rendszerszinten akadályozzák abban, hogy stabil kapcsolatot alakítsanak ki az apjukkal …

a gyermekek másik szülővel való kapcsolatuk elvesztésének pedig súlyos következményei lesznek a jövőbeli európai generációk számára, mind orvosbiológiai, mind társadalmi szempontból” – következtetnek a kutatás szerzői. (24.hu)

családmodell
elvált szülők
fészek modell
gyermekelhelyezés
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2024.01.23. - 14:46
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

 

Választási visszaszámláló

  • Egy kutatás szerint a lakosság felének kihívás a megfelelő húsvéti sonka beszerzése

    Egy kutatás szerint a lakosság felének kihívás a megfelelő húsvéti sonka beszerzése

  • Direkt36: Balog Zoltán a meleglobbira hivatkozva menti a saját bőrét a református egyházban

    Direkt36: Balog Zoltán a meleglobbira hivatkozva menti a saját bőrét a református egyházban

  • Szülők panasza nyomán indult vizsgálat egy Fejér megyei óvoda igazgatójával szemben

    Szülők panasza nyomán indult vizsgálat egy Fejér megyei óvoda igazgatójával szemben

  • Debrecen és Kecskemét teljes lakosságának megfelelő ügyfél tűnt el a bankokból a válság alatt

    Debrecen és Kecskemét teljes lakosságának megfelelő ügyfél tűnt el a bankokból a válság alatt

  • Most vagy soha!: Rákay Philipék semmit nem értettek meg a forradalomból, hiába forgattak 6 milliárdos filmet róla

    Most vagy soha!: Rákay Philipék semmit nem értettek meg a forradalomból, hiába forgattak 6 milliárdos filmet róla

  • Megfosztották kántori posztjától a református nőt, aki Balog lemondását követelte a kegyelmi botrány miatt

    Megfosztották kántori posztjától a református nőt, aki Balog lemondását követelte a kegyelmi botrány miatt

  • Bejelentést tett Hernádi Zsolt: új stratégiája lett a Molnak

    Bejelentést tett Hernádi Zsolt: új stratégiája lett a Molnak

  • Rogán Antal pozíciója gyengült az Orbán-kormányban

    Rogán Antal pozíciója gyengült az Orbán-kormányban

  • Három plusz egy sávra bővítik az M1-es autópályát

    Három plusz egy sávra bővítik az M1-es autópályát

  • Románia elnöke lehet a NATO következő vezetője?

    Románia elnöke lehet a NATO következő vezetője?

  • Sokat költött gazdasági terjeszkedésre a kormány, aztán jött az energiaválság

    Sokat költött gazdasági terjeszkedésre a kormány, aztán jött az energiaválság

  • Újra ringbe száll a harminc éve legyőzhetetlen polgármester Budapesten

    Újra ringbe száll a harminc éve legyőzhetetlen polgármester Budapesten

  • A lengyel külügyminiszter több mint ötven nagykövet leváltásáról döntött

    A lengyel külügyminiszter több mint ötven nagykövet leváltásáról döntött

  • Gyógyszer-kereskedelemre alapított céggel nyeri magát degeszre a böszörményi tenderkirály

    Gyógyszer-kereskedelemre alapított céggel nyeri magát degeszre a böszörményi tenderkirály

  • A kötegyáni pedofil-ügy tanulságai kapcsán a "bújtatott kegyegyelemről" kérdezték Varga Judit utódját

    A kötegyáni pedofil-ügy tanulságai kapcsán a "bújtatott kegyelemről" kérdezték Varga Judit utódját

  • Meghalt Gát György filmrendező

    Meghalt Gát György filmrendező

  • Feljelentésig jutott a Kiskunhalasi Református Egyházközség ügye

    Feljelentésig jutott a Kiskunhalasi Református Egyházközség ügye

  • Több napsütés, kevesebb csapadék

    Több napsütés, kevesebb csapadék

  • Magyar Péter bevallotta, hogy a pártalapítás a célja, és akár már az idei EP-választáson is elindulna

    Magyar Péter bevallotta, hogy a pártalapítás a célja, és akár már az idei EP-választáson is elindulna

  • Medián: 55 százalék kormányváltást szeretne

    Medián: 55 százalék kormányváltást szeretne

  • Maruzsa állítólag azt mondta a 210 ezres fizetésről, hogy "amíg találunk munkaerőt ilyen kondíciók mellett, nem fogunk többet fizetni"

    Maruzsa állítólag azt mondta a 210 ezres fizetésről, hogy "amíg találunk munkaerőt ilyen kondíciók mellett, nem fogunk többet fizetni"

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element