Nyolcvanadik születésnapját több tételben ünnepelte Koltai Róbert. Nem búslakodott a kora miatt.
„A régi barátaimon látom, hogy öregszenek – konstatálta –, s akkor valószínű, hogy én is, de a tükörben nem veszem észre.”
Még humorosabbra fogva a megállapítást, mondott olyat is, hogy nagyon úgy érzi, a 200. születésnapját nem fogja megérni, 196 évesen fog elmenni, és ez irtóra elszomorítja. Hiszen annyi szép van az életben, és annyi meglepő fordulat! Ehhez képest az, amit még nem ismerünk, a végállomás, ami az út végén vár ránk, távoli, ismeretlen vidék, ahová ő egyáltalán nem igyekszik.
Komoly születésnapi ajándék, amit a párjától, Gaál Ildikótól kapott. Koltai 80 címmel a filmes pályájáról írt szubjektív monográfiát, amelyben neves alkotótársai is megszólalnak. Hogy érinti ez a filmeskönyv, amelyet a kezébe vehet?
Itt áll mellettem az írónő, aki mesebeli történetté avatta mindazt, amiről a könyv mesél. Mindenki boldoggá tett, aki jelen van az oldalakon. De milyen az ember! Most jutnak eszembe dolgok, amelyek kimaradtak a könyvből. Különben tényleg gyönyörű, ami benne van. Minden annyira megható, hogy valósággal összeborzolja az ember agyát és lelkét.
És a 80?
Azt valahogy viccesnek érzem. Nem találom igaznak. Főleg a másfél évvel ezelőtti téves orvosi diagnózis után. Ahhoz képest én most újszülött vagyok. Annyira jól érzem magam a bőrömben! Az egyik orvos tévedett, a másik visszahozott a normális életbe, és azt is elmondta, mi a teendő. Ettől teljesen kicserélődtem. Volt, hogy már alig tudtam menni, most meg napi 3-4 kilométereket sétálok.
Édesapjáról, a szenvedélyes sportvezetőről a könyvben is mesél, édesanyjáról viszont ritkábban beszél. Mi ennek az oka?
Az apukám egyénisége kívül-belül hatott rám. Anyukám főleg a belső ragyogásával, ami nem volt olyan látványos. Sok ember működik úgy az életben, hogy nem azt csinálja, amiben a legjobb. Apukám nagy művész lett volna, ha ezen a pályán köt ki. Csak nem erre sodorta az élet. Hatalmas volt benne a magyar költészet iránti szeretet. Nekem ez egy ötös lottóval felérő nyeremény, hogy ő ilyen volt. De a mamám belső gazdagsága, szépsége is, ami sokkal csendesebb valami.
Két húga közül a fiatalabbról, Juditról tudjuk, hogy a színészi pályát választotta. Verának hogyan alakult az élete?
Ő kohászati technikumot végzett az akkori Sztálinvárosban. Másfél évvel fiatalabb nálam. Ő a család egyben tartására figyel. Igazából nem a kohászat foglalja le, csak az élet oda sodorta. Benne kevésbé van meg a színészi véna. Az, hogy az apukám sportvezető volt, a hétvégénket mindig megpecsételte, mivel ide-oda utazott a csapattal, olykor külföldre. Versekkel szórakoztatta a focistákat. Kérték őt, hogy Pista bácsi, tessék elmondani egy Ady-verset vagy egy Petőfit! Mellette az anyukám a szeretetét, a figyelmét, az odaadását, az érzékenységét sugározta az egész családra. Mindig apukámat féltette, aki fejfájós volt, és sokat járt orvoshoz. Aztán mégis az anyukám lett nagyon fiatalon súlyos beteg. Amihez hozzájárult az üldöztetés is a háborús időkben. Az sokat rontott az állapotán. Amikor megtudta, hogy apukám már egy padláson rejtőzködik, ő is odament. A legnagyobb vészkorszakban pedig még a háztulajdonosok fia is nyilas volt, közben náluk bújtak meg. Nyolc hónapos terhes volt az anyukám a nagyobbik húgommal, amikor bujkálnia kellett. De akkor is voltak nagyon rendes emberek.
Filmes pályáját A kenguru kamionsofőrjével kezdte Zsombolyai János kultfilmjében. Tarr Béla Panelkapcsolatában már egy teherautó platóján viszi tovább konfliktussal teli házasságukat. Ildikó mellett az anyósülésre került. Hogyan viseli?
A betegségem idején leálltam a vezetésről. Ildikó már nem is engedi, hogy volán mögé üljek. Elfogadtam. Amúgy sem voltam túl jó sofőr. Őszintén és reálisan nézve magamat, a koncentrációm színpadra való, nem a volán mögé. Szerencsére nem volt nagy balesetem.
Ezt igazolja Jiří Menzel egykori kérdése is, amelyet a Balfácánt vacsorára című előadás után, már a kocsiban tett fel önnek, a József Attila Színházból hazafelé tartva. Pontosabban: előbb a cseh rendező szállodáját vette célba, csak az istenért sem tudott elindulni a kocsival.
Ez a történet óriásit robbant akkoriban. Sok
társaságot megröhögtettem vele. Hogy Jiří Menzel megkérdezte: „Van egyáltalán jogosítványa a Robinak? Ekkora produkcióhoz még papírt is adtak neki?” Tél volt. Ott vonaglottam a csúszós járdán az autóval.
Főzni és vasalni viszont egyáltalán nem tud. Ez a könyvből derül ki.
Nem vettem észre, hogy ez szégyen lenne.
Én azt hittem, odaáll a kondér mellé, és….
… odaállok és továbbmegyek. Vagy elzavarnak.
Vasaló nem is volt a kezében soha?
De volt. Gyorsan letettem.
Improvizálásban viszont egyszerűen jeles.
A képzelt beteg is nagyon szabad lett általam.
Most szobaszínházban fogja felolvasni Thomas Mann Halál Velencében című kisregényét. Mi fogta meg a történetben?
A különlegessége. Ildikó találta ki nekem, közvetlenül a gyógyulásom után. Darvas Ferenc csodálatos zongorajátéka mellett olvasom fel nagyon nagy élvezettel.
Meghalni bárki tud című, bemutatásra váró tévéfilmjét is Ildikó rendezte. Egy titokzatos férfiról szól a történet, aki sokat tud a nőkről, a szerelemről. Testhezállónak találta a feladatot?
Most arra kell választ adnom, hogy mennyit tudok a szerelemről? A dicsekvés, hogy valamiről sokat tudunk, mindig elgondolkoztató. Maradjunk annyiban, hogy sokat, de nem mindent.
Frida Kahlo, a híres mexikói festőnő mondása, hogy Merj élni, mert meghalni bárki tud. Innen a film címe. Mert az élethez is bátorság kell. Voltak évei, amikor inkább félrevonulva élt?
Ez nem jellemző rám. Inkább az emberek felé fordultam. A színpadon is szeretek mindig együttműködni a nézőkkel. A belőlük áradó sugallatot, kíváncsiságot beépítem az adott szerepbe.
Zsigmond Vilmos 1992-es rendezésében, A tékozló apában Michael York partnere volt – csak éppen semmit nem láthattunk belőle. Kettőjük jelenete ugyanis nem került be a filmbe. Kivágták belőle. Miért?
Mivel magyar asszisztenst játszottam magyarul. Eredetileg feliratozták volna a filmnek ezt a részét, de a végén a megrendelők úgy döntöttek, maradjon ki a jelenet, mert az amerikaiak nem szeretnek olvasni a moziban. Pedig nemcsak a rendező, hanem Michael York is elégedett volt velem. Utóbbi azt mondta a fiamnak, aki ott volt a forgatáson Tel-Avivban, mert akkor kint tanult a jeruzsálemi egyetemen, hogy: „Szívesen játszanék egyszer az édesapáddal vígjátékban!” Azóta várom a lehetőséget.
A születésnapi ünnepségsorozatot hogyan élte meg?
Ildikó tartotta a kezében. Külön ünnepeltünk a családdal, a barátokkal és a kaposvári kollégákkal. Egy egész hét a Koltai Róbert Ünnepi Napokról szólt. Örülök, hogy túléltem.
Még valami...
A végére maradt a foci, a foci, a foci! Szoboszlai Dominik a nagy kedvence. „A tehetsége, a szorgalma, az embersége, a szerénysége teljesen levesz a lábamról. Nagyon rokonszenves srác. Legutóbb is olyan gólt lőtt, hogy megállt a levegő. Óriási öröm nézni, ahogyan játszik.”
