Magyar tudósok a titkosszolgálatok kereszttüzében

A Magyarországról kivándorló hazai tudósok nehéz helyzete a nyáron megjelent Oppenheimer film kapcsán vált ismét közbeszéd tárgyává annak köszönhetően, hogy a produkció középpontjában álló J. Robert Oppenheimer az atombomba kifejlesztését megcélzó Manhattan-terv során magyarokkal dolgozott együtt. Közéjük tartozott az alkotásban szintén szereplő Teller Ede és Szilárd Leó, akik oroszlánrészt vállaltak abban, hogy a projekt megvalósulhasson. Utóbbi jött rá elsőként arra, hogy a nukleáris láncreakció valóban létrehozható, míg Tellert inkább a hidrogénbomba feltalálása vonzotta – az ebből fakadó konfliktusokat pedig a filmben is megjelenítették. Mindkét tudós az Amerikai Egyesült Államokban ért el tudományos eredményeket, és annak következményeképp, hogy világhírnévre tettek szert, ám kutatásaikat nem Magyarországon végezték, felkeltették a hatóságok figyelmét. Minden eszközzel próbálták elérni, hogy a közelükbe férkőzhessenek, illetve hazacsábítsák őket. 

Teller Ede és Szilárd Leó mellett ugyanakkor akadt még két másik tudós, akit éveken keresztül megfigyelt az Államvédelmi Hatóság és a titkosszolgálatok: a holográfia atyjának tekinthető Gábor Dénest és a C-vitamin biológiai hatásainak tanulmányozásáért orvosi Nobel-díjat kapott Szent-Györgyi Albertet – olvasható Szekér Nóra nemrég megjelent, Fedőneve: Marslakó című könyvében, amelyben a szerző az említett tudósok állambiztonsági megfigyelésének minden részletre kiterjedő történetét szemlélteti. A kötetben szereplő jelentések olvasatában pedig megállapítható, hogy a 20. század derekán működő Államvédelmi Hatóság és a titkosszolgálatok akár a családtagok ügynöknek való beszervezéséhez is folyamodtak, ha azáltal többet tudtak meg a sok esetben fű alatt tevékenykedő tudósok munkásságáról és politikai hovatartozásáról.

A marslakók

Ahogy a kötet arra kitér, az előbbiekben említett tudósok mindegyikét fedőnévvel illették a jelentésekben, így Teller Ede a Kárász, Szilárd Leó a Törő, Gábor Dénes a Carter, míg Szent-Györgyi Albert a Bogarász nevet kapta. A külföldre emigráló tudósokat marslakóknak nevezték – a tudománytörténészek azért döntöttek e név mellett, mert minden külföldre menekült tudósnak fontos volt a magyar identitás megőrzése, kötődtek a korábbi középiskolájukhoz és a tudóstársakhoz, illetve a magyar kultúra iránt sem voltak közömbösek. A szervek ezt meglovagolva kívántak honvágyat ébreszteni a hazájukat elhagyó tudósokban, illetve az ismerőseiket, családtagjaikat beszervezve igyekeztek minden információmorzsát felszedni.

Teller Ede - Fotó: Wikipédia

Teller Ede munkásságával kapcsolatban az állambiztonsági megfigyelése mellett sok érdekes részletre tér ki a szerző. Az már az Oppenheimer filmből is leszűrhető volt, hogy Teller és J. Robert Oppenheimer között erős ellentét felszült, mivel a magyar tudós főleg a hidrogénbombára akart koncentrálni – és mindent megtett annak érdekében, hogy az atombombát ne dobják le Japánra –, amit utóbbi ellenzett, mert úgy vélte, népirtásra alkalmas.

Ments meg, Uram, minket az ellenségeinktől és a magyar barátainktól 

– jelentette ki egyszer Oppenheimer, Teller mellett utalva a Manhattan-terv két másik magyar tudósára, Neumann Jánosra és Wigner Jenőre. 

Megvetették a tudósok

1945-ben Hirosima és Nagaszaki lebombázása után egyes CIA-dokumentumok szerint abban bíztak az amerikaiak, hogy a szovjeteknek évekbe fog telni, mire kifejlesztik a saját nukleáris fegyverüket, ám 1949-re már el is készült a Joe névre keresztelt bomba. Erre válaszul Tellerék újabb kutatásokba kezdtek, és 1952-re elkészítették a Mike nevű kísérleti hidrogénbombát, amelyet 1954-ben követett egy másik, ami már fegyverként is bevethető volt. A Bikini-szigeteken robbantották fel a hidrogénbombát, ami egy hibás kalkuláció következtében 5-6 megatonna helyett 15 megatonna hatóerejű volt. A gombafelhő átmérője 35 kilométer szélesre nőtt, 14 kilométer magas volt, illetve a robbanás következtében három sziget teljesen eltűnt a föld színéről, a lagúna szigeteinek élővilága elpusztult, és a Bikini-atoll máig lakhatatlan. 

Tellert a később Oppenheimer ellen indított per során tett vallomása miatt kivetette magából a tudóstársadalom, ám ez idő alatt a hazai hatóságok már információkat gyűjtöttek róla. A dossziéját 1951-ben nyitotta meg az ÁVH, és ismerősein, rokonain keresztül próbáltak közelebb férkőzni hozzá – bár az sosem derült ki, milyen célból. A keletkezett iratok némelyikét viszont lefordították oroszra, ami arra utalhat, hogy az ottani szervek is foglalkoztak a tudóssal, akinek családját abban az időben kitelepítették Budapestről. Teller álnéven adott postára csomagokat rokonainak, amiben mindig egy közvetítő volt a segítségére, és az Egyesült Államokból küldött kakaót vagy épp kávét a hazaiak el tudták adni. Egymásnak címzett leveleikben is rendre ködösen fogalmaztak, és a gyógyszer szót például a kivándorlás szinonimájaként használták, míg a legfiatalabb fivér megnevezés Tellert jelentette. Tekintve, hogy Teller minden mozdulatát nagyító alatt figyelték, a küldött csomagokat, leveleket pedig átvizsgálták a hatóságok, efféle módszerekre volt szükség ahhoz, hogy tartani tudja a kapcsolatot a családjával. 

A könyv szerint az államvédelem ugyan tett próbálkozásokat, és igyekezett ügynökként beszervezni például Tellerék házvezetőnőjét, de kudarcot vallott. Információkat próbáltak kinyerni a tudós nővérétől is, sőt férjhez akarták adni. 

Kárász-ügyben szükséges »Kárász« nővérének férjhez adása valamely ügynökünkhöz és telepítése az USA-ba ezzel az ügynökkel együtt. A férjjelölt 50-55 év körüli, kulturált, megbízható, hozzánk kötött, lehetőleg zsidó származású, kipróbált ügynökünk legyen

– áll az egyik jelentésben, majd a Teller megfigyelésére tett kísérletek sokszori meghiúsulásának eredményeképp hétévnyi nyomozás után az ellene indított akció lezárult. 

A szovjetek és az amerikaiak közé férkőzött

Hasonló érdekességek derülnek ki a könyvből Szilárd Leóval kapcsolatban is, akit Madách Imre Az ember tragédiája című regénye sarkallt arra, hogy megmentse az emberiséget önmaga elpusztításától. Hogy ezt elérje, minden követ megmozgatott, így Albert Einstein mellett közeli kapcsolatot tudott kialakítani az akkori szovjet és az amerikai vezetéssel is. Nyikita Hruscsovnak egy találkozójukat követően egy cserélhető fejes borotvát adott ajándékba, azzal a megjegyzéssel, ha a tartalékpenge elfogyna, küld újakat, de csak addig, amíg nincs háború. A hatóságok 1955-ben kezdtek el foglalkozni a tudóssal, aki a könyv szerint bírálta az amerikai kormányzatot, és attól tartott, hogy az amerikai–kínai konfliktus egy harmadik világháborúhoz fog vezetni. 

Szilárd Leó - Fotó: Wikipédia

Szilárdhoz végül egy gimnáziumi osztálytársán keresztül jutottak el, ám a tudós nagyon óvatos volt. Teller Edéhez hasonlóan ő is közvetítőn keresztül küldött Magyarországra leveleket, amelyeket más nevében is írt. Az Oppenheimer-pert követően hagyta el az Egyesült Államokat, hogy Európába költözzön, ám Magyarországra félt visszatérni, mivel nem tudta, az amerikaiakat ez hogyan érintené. Az államvédelemnek pont a honvágya jelentette az aduászt, egy gyerekkori barátján keresztül próbálták hazacsábítani, ám keresztülhúzta a számításaikat, hogy a tudós közben rákos lett. A terápiának köszönhetően le tudta győzni a betegséget, majd folytatta harcát az atomenergia háborús célokra való felhasználása ellen, amivel még inkább felkeltette a hatóságok érdeklődését.

Minden vele foglalkozó írást áttanulmányoztak, és a könyv szerint végül Radványi Jánosnak, a washingtoni nagykövetség Tinta fedőnévre hallgató ideiglenes ügyvivőjének sikerült felvennie a kapcsolatot a tudóssal. A jelentése alapján Szilárd nem akart magyarul beszélni, és a hazalátogatását attól tette függővé, hogy szabadon bocsátják-e az 1956-os eseményeket követően tömlöcbe vetett politikai foglyokat, amire később sor is került. Szilárd 1963-ban egy levélben úgy fogalmazott barátjának, Wigner Jenőnek, hogy fontolóra vette a hazatérést, és amennyiben ideje engedi, Magyarországra utazik, ám ez a terve meghiúsult, miután 1964-ben szívroham következtében meghalt. Az államvédelem hét éven át foglalkozott vele, és a kötetben lévő, egyik jelentésből származó sorok szerint be kellett látniuk, hogy: 

Szilárd Leó kifejezetten individualista, akit nagyon nehéz kiismerni. [...] A maga sajátos módján keresi a megoldási lehetőséget, és itt mérhető le legjobban ideológiai korlátainak szűk keresztmetszete. [...] Fölébe helyezi magát mind a szocialista, mind a kapitalista társadalomnak, mindkettőt egyformán teszi felelőssé azért, hogy az emberiségnek ma az atomhalál borzalmaival kell számolni

– azaz a tudós nem kíván együttműködni velük.

Sikeres volt a hazacsábítás

A holográfia atyját, Gábor Dénest – aki a két világháború között hagyta el Magyarországot, és költözött az Egyesült Államokba – az akkori vezetés a lojális kategóriába sorolta be, ami a Horthy-rendszer elleni kölcsönös ellenszenvre épült. A besorolások attól függően változtak, ki melyik emigrációs hullámba tartozott. A megtévesztett, az ellenséges és a lojális volt a három fő csoport, azaz az 1956-ban kivándoroltak, az 1944 és 1956 közötti menekültek és azok, akik 1900 és 1944 között hagyták el az országot. A könyv szerint az utóbbi kategóriába eső tudósokkal az államvédelem célja a tudományos hírszerzés mellett az volt, hogy hazalátogatásra csábítsák őket, és a segítségükkel a Magyarországról alkotott képet pozitív irányba befolyásolják. Gábor Dénes akkor került képbe, amikor egy határozat született arról, hogy titkosszolgálati eszközökkel meg kell kezdeni az emigrált magyarok feltérképezését. 

Gábor Dénes - Fotó: Wikipédia

1959-ben felkerült a listára mint operatív szempontból hasznos kapcsolati lehetőség, majd gyerekkori ismerőse, Beöthy Ottó kereste fel őt – aki az emigrált magyarok hazacsábítását megcélzó Magyarok Világszövetsége szervezet főtitkára volt. A régi barát magyar irodalmat küldött neki, hazai termékeket szerzett be, és egyes ügyeket is hajlandó volt elintézni a cél érdekében. Próbálkozásait siker koronázta, mivel a tudós végül nyolc napra hazautazott, látogatása során lesték minden kívánságát, és egy nem épp valós kép alakult ki benne az akkori magyar helyzettel kapcsolatban, amire később ő is rájött. Ahogy a könyvben írja a szerző, szemmel tartották a tudós leveleit, és a környezetébe is próbáltak beszervezni ügynököket, köztük az unokatestvérét, illetve a volt titkárát. A titkosszolgálat ténykedésének az vetett véget, hogy egyes ügynökök lebuktak, így kockázatossá vált az információszerzés. Nagyobb előrejutás híján Gábor Dénes aktáját így végül lezárták. 

Tudósból lett politikus

A könyvben szereplő négy magyar közül egyedül Szent-Györgyi Albert tűnik ki, mivel ő az egyetlen Nobel-díjasunk, aki Magyarországon élve és itt végezve kutatásait szerezte meg a rangos elismerést. Egy minden tudományterületen érdekelt tudósról beszélünk, aki 1945-től kezdve egészen 1984-ig, 91 éves koráig állt megfigyelés alatt. Mint arra az író a kötetben kitér, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában 88 dossziéban szerepel a neve, ám ezeket mind megsemmisítették. Annyit azonban biztosan lehet tudni, hogy idős kora miatt zárták le a nyomozást. Bár Szent-Györgyit pályafutása során, különösen a C-vitamin izolálása után több ajánlattal is megkeresték, mégis itthon maradt, mivel a külföldön megtapasztalt szabad szellemiséget szerette volna meghonosítani az itteni egyetemi közéletben. Kiállt az egyetemi reformokért, ami politikailag a támadások kereszttüzébe állította.

Én csendben dolgozom a poros Alföld egy zugában, míg külföldön sokkalta jobb lehetőségeim lennének, s csillogó hívásokat hárítok el, s miért? Hogy a magyar kultúrát szolgáljam, de ugyanakkor egy egész társadalmi réteg dolgozik a kultúra letörésén, elmilitarizálásán, el-NEP-esítésén, elnáciasításán

– fogalmazta meg egyik barátjának, Balogh Józsefnek küldött levelében a tudós 1938 tavaszán. 

Szent-Györgyi Albert - Fotó: Wikipédia

Szent-Györgyi javaslatára később diákegyesület alakult, a Szegedi Egyetemi Ifjúság, aminek két diák halála vetett véget, akik a második zsidótörvény miatt dobták el életüket – amely megtiltotta a zsidó és nem zsidó párok közötti házasságot. Ez az egylet vezetett ugyanakkor közvetve ahhoz, hogy a tudóst felkérték az ellenállási mozgalom vezetésére 1941 végén, így jött létre a Szent-Györgyi Szervezet, azaz a SZESZ. Főleg az arcát adta a kezdeményezéshez, illetve néhány találkozón is részt vett, azonban mivel a tudós nem volt jártas a politikában, így a szövetségesek aligha vették komolyan a törekvéseit. A németorientációval szemben álló miniszterelnök, Kállay Miklós is támogatta őt, azonban Szent-Györgyi szervezetét a szövetségesek inkább hírszerzésre kívánták használni, és nem gondolták alkalmasnak őt a miniszterelnöki pozícióra. Titkos vonalakon keresztül tartották a kapcsolatot a tudóssal, akinek megtanították, hogyan kell a táviratokat rejtjelekre átültetni. A britekkel való tárgyalásának részleteiről a magyar titkosszolgálat szintén tudomást szerzett, és az információkat a szovjeteknek továbbították. Sőt, Hitler is tudott róla, aki magához hívatta Horthy Miklóst, számonkérve az árulást. 

Akkor elértem életem csúcspontjára, mert Hitler teljes dühvel ordította a nevemet, és [...] követelte, hogy szolgáltassanak ki Németországnak. Majd ő megtanítja a világot, hogy egy ilyen disznóval hogyan kell elbánni

– mondta 30 évvel később Szent-Györgyi, akit nem adtak ki Németországnak, hanem házi őrizetbe került. 

A német megszállást követően a tudósnak bujkálnia kellett, és álruhát viselt, hogy ne ismerjenek rá. Bár a SZESZ ekkor még nem szűnt meg, később leleplezték, míg Szent-Györgyit a szovjetek menekítették ki. Emögött is csak önös érdekek rejlettek, mivel megfigyelés alatt akarták őt tartani, így Enyingen, a főhadiszállásukon szállásolták el. Ez idő alatt többször kihallgatták, egy alkalommal pedig azt is kijelentette, úgy véli, jó elnöke tudna lenni a Magyar Köztársaságnak. Miután elengedték, két hónapot töltött a Szovjetunióban. Későbbi elmondása szerint azért támogatta az oroszokat, mert ha már együtt kell élnünk velük, nem árt, ha megértjük egymást. A szovjetek ugyanakkor végül rájöttek, a tudós nem az ő emberük. Szent-Györgyi később belátta a szovjetekkel kapcsolatos tévképzeteit, és képtelennek látta, hogy a hazai viszonylatok között Magyarországon maradjon, így 1947-ben az Egyesült Államokba emigrált. Évekig állt az amerikai elhárítás ellenőrzése alatt, mivel kommunistának gondolták. Ennek ellenére 1949-ben letelepedési engedélyt kapott, és a magyar hatóságoknak ezt követően az volt az érdeke, hogy hazacsábítsák őt. Bár az fejtörést jelentett nekik, hogy nem voltak biztosak abban, politikai nézetei szembemennek-e az akkori magyar vezetéssel, így a hazalátogatás ötletét többször elvetették. A tervük végül 1973-ban ért célba a tudós volt tanítványának segítségével, aki ügynökként jelentett nekik – Szent-Györgyi az MTA Szegedi Biológiai Központ avatására hazatért, majd 1978-ban újra Magyarországra látogatott, ám az volt az utolsó alkalom. 1986-ban 93 évesen hunyt el amerikai otthonában.

Én egy másik országnak igyekszem a hasznos állampolgára lenni, magyarán Amerikának, de még egy nagyobb egységnek is igyekszem hasznos polgára lenni: az emberiségnek, a nagy közös emberi célokat szolgálva. Mindez azonban nem változtat azon, hogy éppúgy magyar ember vagyok, mint valaha is voltam, és a hazám Magyarország, mint gyermekkoromban is az volt. Abból a nagy szeretetből, amivel itt körülvettek, és a személyemet kísérő figyelem és ragaszkodás megnyilatkozásaiból látom, hogy az ország sem tagadott meg engem még mint fiát

– áll a könyvben Szent-Györgyi nyilatkozata, amelyet egy interjú során tett. (Index)