Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Előkerült Farkas Flórián, és az Orbán-kormányt bírálta

Belföld
2023.06.17.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print
17

Van itt több százezer cigány munka nélkül, csak nem tudnak róla vagy nem akarnak tudni róla – mondta. 

Kisebbfajta csoda történt Szolnokon: a nyilvánosságot régóta kerülő Farkas Flórián nem csupán megjelent, hanem fel is szólalt a vármegyeháza dísztermében tartott romaügyi konferencián. Ráadásul a kormányzatot bírálta.

A Roma felzárkózási fórum elnevezésű csütörtöki rendezvényen két helyettes államtitkár is részt vett: Radomszki Lászlóné a Belügyminisztériumtól és Márkus Ferenc, a Miniszterelnökségtől. A házigazda Hubai Imre, a vármegyei közgyűlés fideszes elnöke volt. A politikai széljárás változását mutatja, hogy – miközben több roma politikus az emelvényen ült – Farkas Flórián, a kormánypárti Lungo Drom elnöke, volt fideszes parlamenti képviselő és miniszterelnöki biztos (a botrányoktól hangos Híd a munka világába program hajdani vezetője) csak a közönség soraiban kapott helyet.

Bár a helyi tévé és újság tudósítása nem számolt be Farkas Flórián hozzászólásáról, az egyik résztvevő, Lakatos Gusztáv a közösségi oldalán közvetítette az eseményeket.

Van itt több százezer cigány munka nélkül, csak nem tudnak róla, vagy nem akarnak tudni róla

– mondta a Lungo Drom elnöke, aki külföldről jövő munkavállalók helyett romák foglalkoztatását látná szívesen.

A Belügyminisztériummal és Sztojka Attila kormánybiztossal szemben Farkas Flórián védelmébe vette az Országos Roma Önkormányzatot (ORÖ). Ahogyan arról a Népszava beszámolt, a belügyi tárca közel 540 millió forintot követel vissza az ORÖ-től, az összeg jelentős részét az adóhatóság révén indított végrehajtási eljárással próbálja beszedni. Olyan követelésekről van szó, amelyek még a 2019 előtt ciklushoz, a Farkas Flórián-féle Híd a munka világába programhoz és hasonló projektekhez kötődnek. A pénz egy részét az ORÖ korábban már visszafizette, a Belügyminisztérium azonban állítja, hogy az államtól kapott „működési célú támogatásból” ezt nem tehette volna meg.

A Népszavának múlt hónapban nyilatkozó Lakatos Oszkár, az ORÖ elnöki teendőket ellátó általános elnökhelyettese alaptalannak nevezte a tárca követelését, és egyebek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a jogvita eldöntésére az adóhatóság nem jogosult, csak a bíróság. Lakatos Oszkár kijelentette: politikai támadásról van szó, amelynek célja, hogy működésképtelenné tegyék a romák országos önkormányzatát.

Hasonló véleményen lehet Farkas Flórián is, akinek a szolnoki konferencián elhangzott hozzászólásából kiderült: nem érti, ha valóban tartozása volt az ORÖ-nek, akkor miért kapta meg éveken keresztül az állami támogatást. Ebben az esetben – mondta – „hiba van a támogató részéről is”. Nem a rendszert kell megszüntetni, hanem a felelőst kell megtalálni – állapította meg. Óva intett attól, hogy az ORÖ-t csak azért kezdjék el „piszkálni, felszámolni”, hogy „új csírák jöjjenek létre”. Farkas Flórián ezzel feltehetően a Sztojka Attila elnökletével alakult, a kormány támogatását élvező Cigány Közösségek Szövetsége (CiKöSz) szerepére utalt.

A rendezvény után a felvételt készítő Lakatos Gusztáv próbálta megszólaltatni Farkas Flóriánt, de nem járt sikerrel. (Népszava)

Címlapkép: Farkas Flórián - korábbi felvétel - Forrás: Népszava/Béres Márton
Belföld
Orbán-kormány
SZOLNOK
BESZÉD
FARKAS FLÓRIÁN
BÍRÁLAT
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2023.06.17. - 07:59
17
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

  • Budapest egyik kerületében minden negyedik lakos külföldi

    Budapest egyik kerületében minden negyedik lakos külföldi

  • Alig isznak már bort a magyarok: ez az oka

    Alig isznak már bort a magyarok: ez az oka

  • Visszatér a képernyőre Öveges József, a legendás professzor, aki milliók szívébe oltotta be a fizika szeretetét

    Visszatér a képernyőre Öveges József, a legendás professzor, aki milliók szívébe oltotta be a fizika szeretetét

  • Vasárnap elromlik az idő, a felhők mellett hideg, eső és szél is érkezik

    Vasárnap elromlik az idő, a felhők mellett hideg, eső és szél is érkezik

  • Megtartották a roma büszkeség menetét Budapesten

    Megtartották a roma büszkeség menetét Budapesten

  • Orbán felcsúti háza előtt parkol a Momentum plakátautója

    Orbán felcsúti háza előtt parkol a Momentum plakátautója

  • Hajléktalanlobbistának nevezte Iványi Gábort a józsefvárosi Fidesz frakcióvezetője

    Hajléktalanlobbistának nevezte Iványi Gábort a józsefvárosi Fidesz frakcióvezetője

  • Így lesz laktanyából óvoda: brutális összeget fordítanak a Fejér vármegyei településen az építkezésre

    Így lesz laktanyából óvoda: brutális összeget fordítanak a Fejér vármegyei településen az építkezésre

  • Élő adásban ítélte el az ukrajnai háborút, megmérgezték

    Élő adásban ítélte el az ukrajnai háborút, megmérgezték

  • Mészáros Lőrinc exveje nem fizet bért a patinás futballklub alkalmazottainak

    Mészáros Lőrinc exveje nem fizet bért a patinás futballklub alkalmazottainak

  • Izrael feltétel nélküli támogatása helyett Amerika bölcsebben tenné, ha megtörné az erőszakspirált

    Izrael feltétel nélküli támogatása helyett Amerika bölcsebben tenné, ha megtörné az erőszakspirált

  • Egyre sötétebbek a gazdasági kilátások: Magyarország az európai kivételek között

    Egyre sötétebbek a gazdasági kilátások: Magyarország az európai kivételek között

  • Kína a technológiai jövőért zajló háborúban bevetette szuperfegyverét

    Kína a technológiai jövőért zajló háborúban bevetette szuperfegyverét

  • Dunakeszi fideszes polgármestere azonnali vizsgálatot rendelt el saját maga ellen

    Dunakeszi fideszes polgármestere azonnali vizsgálatot rendelt el saját maga ellen

  • Az egyetemistákat is a frontra vezényelhetik Ukrajnában

    Az egyetemistákat is a frontra vezényelhetik Ukrajnában

  • Kimondta Washington, amitől Zelenszkij a legjobban retteg: hamarosan elfogy a pénz, elengedhetik Ukrajna kezét

    Kimondta Washington, amitől Zelenszkij a legjobban retteg: hamarosan elfogy a pénz, elengedhetik Ukrajna kezét

  • Meglepő helyről kaphat kihívót Karácsony Gergely a főpolgármesteri székért

    Meglepő helyről kaphat kihívót Karácsony Gergely a főpolgármesteri székért

  • Eddig is káosz volt, de csak most jön a kritikus vasútfelújítás neheze

    Eddig is káosz volt, de csak most jön a kritikus vasútfelújítás neheze

  • Két országot is megnevezett a Kreml: ők lehetnek Ukrajna után a következő célpont?

    Két országot is megnevezett a Kreml: ők lehetnek Ukrajna után a következő célpont?

  • Az utolsó nyárias nap

    Az utolsó nyárias nap

  • Bayer Zsolt bődületes helyesírási hibákkal könyörög Pressmannek, hadd kerüljön fel az amerikai szankciós listára

    Bayer Zsolt bődületes helyesírási hibákkal könyörög Pressmannek, hadd kerüljön fel az amerikai szankciós listára

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element