Fölpezsdült a kultúrvilág hirtelen! Demeter Szilárd, L. Simon László, Vidnyánszky hirtelen a sajtó és a független kultúrkörök érdeklődésének homlokterébe került.
Ókovácsot majdnem lapátra tették az Operaház éléről!
Kellert (egyelőre) nem tudták lenyomni a Zeneakadémia torkán!
Pályázatot írnak ki a PIM főigazgatói posztjára! Repül Demeter?
Kirúgták L. Simont a Nemzeti Múzeum éléről!
Mi folyik itt? Hasadozik a Kultúrkampf legénységének jól összeválogatott együttese?
Belharc a NER-kultúrnyikok közt?
És végül a tragikus baleset a Nemzeti Színházban: vége Vidnyánszkynak?
Hát kérem! Ne örvendezzünk, kárörvendezzünk, és főképp ne reménykedjünk!
Nincs itt semmi látnivaló!
Ókovács sikeresen, többedszer visszanyalta magát Orbánnál, innentől nem számított, ki milyen pályázatot nyújtott be, és repültek a kihívói.
Demeter természetesen pályázik a PIM főigazgatói posztjára!
Na? Ki fog befutni? A nyertesek közt egy hízott disznót sorsolok ki!
Vagy egy belépőt a Felcsút SC legközelebbi meccsére!
Vagy Keller, vagy Keller lesz a Zeneakadémia főnöke. Megoldják!
L. Simon kirúgásából a független kultúrmédia hatalmas ügyet fabrikált. Már-már hérosz, de legalábbis mártír lett „a szuverén, házon belül ellenálló” L. Simonból, akinek érdemeit zengi a kultúrvilág! Méghozzá nem a kormánypárti.
Na, kérem! L. Simon nem ellenálló, nem mártír! Lazán azt nyilatkozta, hogy egyetért a homofób törvénnyel! Meg is szavazta.
Kanossza? Mindegy! Elég disznóságot művelt előbb is. József Attila szobrát az ő kulturális államtitkársága alatt száműzték a láthatatlanba, a rakpartra. Holott néhány héttel előbb megesküdött, hogy a szobor marad!
Egyébként pedig már többször lapátra tették, megalázó módon, melyet könnyes szemmel fogadott. Majd kapott idő múltán valami stallumot megint, amit könnyes szemmel fogadott el.
Ugyanúgy, mint Ókovács, vagy Hammerstein Judit, akit különféle pozíciókból szintén többször (legutoljára az OSZK éléről) távolítottak el (az abszolút hozzá nem értő Demeter kedvéért), melyet a hölgy mindig könnyes szemmel fogadott, majd újabb státuszát, a belé helyezett bizalom okán könnyes szemmel megköszönte.
Nem is tudtam egyébként, hogy a Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettesi székén rejtekezik! Nyilván könnyes szemmel köszönte meg a kinevezését.
Számomra csak most derült ki, amikor L. Simon helyén megbízott főigazgató lett, mely megbízást a bizalom jeleként értékelve, nyilván könnyes szemmel fogadta el.
Mindenesetre különféle találgatások láttak napvilágot: nem is Dúró akciója okozta L. Simon vesztét, hanem konfliktusa Vashegyi MMA tiszteletbeli elnöki stalluma miatt, amit nem szavazott meg, és a többi!
Csupa érdektelen badarság, ami érdektelen, tehetségtelen emberek közt zajlik!
De, lehet rágni, a gittet, jól értesültnek látszani, és főként, elfeledkezni a lényegről: itten elzártak egy kiállítást egy idióta tyúk akciója folytán, aki persze csak megbízott műbalhés volt!
És a következmény: máris szárba szökött az öncenzúra a Néprajzi Múzeumban, ahol önként kerítettek el egy ötvenéves, dél-amerikai meleg fiúkról készült fotósorozatot, amit senki nem vett észre, minthogy a kutya se látogatja a Néprajzi Múzerumot. Dúró Dóra se.
Ezek után következett a színházi baleset, egy kis színjátékkal!
Vidnyánszky, européernek tartva magát (legalább valaki annak tartja), azonnal lemondott (szemben egyébként sokakkal, például Varga Judittal, aki/akik nem ismeri(k) az európai/jogállami gyakorlatot, hogy mindenért a vezető felel, ami az alárendelt szervezetben történik).
Csák, akinek sok zűrös ügye támadt mostanában, természetesen nem fogadta el a lemondást! Ki hitte volna!
Vidnyánszky pedig, a meghasonlott hős, már másnap támadásba ment át: nem lehet száz százalékig biztosítani egy veszélyes üzem balesetmentességét! -nyilatkozta, mintha egy bánya, vagy egy kohómű vezetője lenne.
Vagyis nem tehet semmiről!
Hát, nem is! Majd kirúgják a portást, esetleg följelentik Alföldit, vagy ilyesmi!
Ezenközben a Szépírók Társasága azon siránkozik, hogy egy buznyákot se kaptak idén az MMA-tól! Uraim! Én a helyükben eddig se fogadtam volna el!
Ezenközben a világhírű Szalay-Bobrovniczky, aki katonákat küld Csádba (ahonnan a franciák most vonultak ki, átengedve lassan egész Afrikát Kínának és az oroszoknak) és Irakba, harcolni az Iszlám Állam ellen (azok még megvannak?), rájött, hogy semmit nem tud kezdeni a Honvéd Vezérkar egykori épületével a Várban, melyet nyolcvan év után végre felújítanak.
Ami nem is lenne baj, ha rá nem dobtak volna még három-négy emeletet, amitől éppen olyan visszataszítóan hivalkodó és kevéssé autentikus, mint Orbán Várat átalakító többi agyréme, például a Levéltár, mely sosem létezett tornyot kap, vagy maga a Kolostor az erkélyével.
Egyszóval, az épületbe a Hadtörténeti Intézet és Múzeum fog beköltözni, amit kipenderítettek Szalay kedvéért, sőt vidékre száműzték volna, mint a Természettudományi Múzeumot.
Na most! Akkor, miért nem hagyták a helyén, és költözik a HM az épületbe?
Kristóf még közelebb is lenne Viktorhoz és Katalinhoz! Nem véletlen, hogy Horthy is a hóna alá rakta, hogy sikeresebben tervezhesse meg és hajthassa végre a kiugrási kísérletét.
Egyszóval hát, pezseg a kulturális élet!
Mint a romlott káposzta leve!
L. Simon pedig megtörten hazatér velencei-tavi birodalmába, és várja a hívó szót, mely újra pozícióba helyezi. Mindegy, hogy milyen, milyen áron, mit kell tennie!
Csak füttyentsenek!
Kultúrköreink pedig lehiggadva visszatérhetnek rendes napi elfoglaltságukhoz: az előadásnak vége! És semmi se változott!
