Csizmadia Ervin politológus azt mondja, a 2024-es EP-választás is megmutathatja, mely pártok támogatottak, melyek nem az ellenzéki oldalon, ez segíthet az elaprózódás csökkentésében
A Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélekedett, a politikában az eszmék fontos szerepet játszanak, akkor is, ha úgy érezzük, hogy a politika pusztán az érdekekről szól.
A magyar pártpolitikának „jót tenne”, ha leegyszerűsödne az ellenzéki paletta – vélekedett az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmadia Ervin politológus, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója.
„Összefüggés van a nagy kormánypárt és a sok kis ellenzéki párt között; ha egy nagy kormánypártot az ellenzék valamikor le akar győzni, akkor a nagy kormánypárttal szemben ha nem is egy ellenzéki pártot, de sokkal kevesebbet kell állítani, mint most. Szerintem tehát a tétje a jövő évi EP-választásnak az lehet, hogy változtat-e valamit az ellenzéki palettán, és kiderül, hogy melyiknek van távlati esélye és melyiknek nincs” – húzta alá Csizmadia Ervin.
Hozzátette: ehhez az ellenzéki pártok is kellenek. „Újra kell definiálniuk az ellenzékiség szerepét, el kell dönteniük, hogyan kívánnak nagyobb méretűek lenni.”
Azt látja, Európában is sokszor nagy pártokat kis koalíciós pártok próbálnak megdönteni, időnként meg is döntik, de meg kell nézni, „utána mennyi ideig tudnak kormányozni”.
A felvetésre, hogy lát-e olyan politikai attitűdöt az ellenzéki oldalon, amely alapján valamelyik szereplő azt gondolja, hogy belátja a konszolidáció szükségességét, úgy reagált, ilyet nem lát. „Ettől függetlenül ha nem tud elérni egy bizonyos százalékot egy párt, akkor az megoldja a kérdést. A jövő eldönti, hogy a sokpártrendszer mennyire diszfunkcionális és megváltoztatandó” – mondta Csizmadia Ervin.
Arról is beszélt, hogy a Fidesz által birtokolt kétharmad miért ennyire stabil.
„Jobban tudja meggyőzni a népet, a társadalom jelentős részét arról, hogy nem pusztán érdekeket képvisel, hanem eszméket, értékeket is. A dolog érdekessége, hogy az ellenzék ezt teljes mértékben vitatja. Mert mit mond? Semmilyen értéke, értékrendje nincs, az orosz mintát próbálja meghonosítani. Ha ez így is lenne, az további kérdéseket vet fel a magamfajta politológus számára. A kérdés a következő:
miért van az, hogy a társadalom ilyen könnyen meggyőzhető arról, hogy egy orosz mintát kövessen?
Akkor mossuk kezeinket, és mondjuk azt, hogy semmi közünk hozzá, csak a kormányzó elit felelőssége? Akkor nem lehet, hogy ebben a dologban van felelősségük azoknak is, akik ma ellenzékben vannak, mert ők is a magyar társadalom részei? Itt a külföldhöz való viszony kérdése is felmerül, hisz lehetséges, hogy a magyar politikatörténetnek nem is csak egy hagyománya van, a nyugatos” – vetette fel.
Szerinte tehát átgondolandó, hogy a kelet felé fordulás forrása az, hogy az ország nem találja meg a számítását a Nyugaton; ez tehát az ellenzék számára széles körűen elemzendő.
Ráadásul ez nem most merül fel először, 1948-ban minden korábbinál erősebben előkerült, ami arra mutat, hogy „van itt valami feldolgozandó”.
„Jobban meg kellene értenünk, hogy időnként miért fordulunk kelet felé” – foglalta össze.
Leszögezte: időről időre felmerül, hogy a fogalmakat tisztázni kellene, de
a fogalmak alatt sosem fogjuk ugyanazt érteni”, ennek pedig az az oka, hogy „még egy liberális demokráciában is több féle értelmezés lehetséges ugyanarról a jelenségről.
„A keleti orientáció mélyén pedig egy nagyon egyszerű dolog van, a szuverenitás fogalma. Ennek a védelme az, ami a mai kormányzó elitet is részben szembefordította a mai Nyugat-Európával, mondván, a nyugat messzire ment a szuverenitást tekintve” – fejtegette Csizmadia Ervin az Arénában. Példaként a migrációs döntési szuverenitást említette.
