Magyarországon évtizedek óta központi téma a bérszínvonal nyugat-európai szintre történő felemelése, míg az utóbbi egy-két évben a magas inflációból adódó reálbér-csökkenés hívta fel a figyelmet az alacsony hazai bérekre és a megélhetés problémáira.
Az év vége közeledtével sokat hallhatunk arról, hogy megkezdődtek a tárgyalások a vállalatok és a munkavállalók között a minimálbér emeléséről. A kérdés az, hogy mi határozza meg a gazdaságban tapasztalható bérszínvonalat és hogyan növelhető ez a szint. A cikk ennek a kérdéskörnek jár utána amellett érvelve, hogy elsősorban a gazdaságban elvégzett termelési folyamatok jellege határozza meg a bérszínvonalat. - írja a Portfolio
A magyar bérszínvonal helyzetértékelése
Felvezetésként először érdemes áttekinteni a hazai bérek jelenlegi helyzetét. A magyar jövedelmekkel, jóléttel és fizetésekkel kapcsolatban megfogalmazott elvárás, hogy zárkózzunk fel, és érjük utol a nyugat-európai országokat. Egy országban megtermelt jövedelem összességét méri a GDP-mutató, amelynek egy főre jutó és vásárlóerővel korrigált változata szerint Magyarország ugyan zárkózik az Európai Unió átlagához, mégis a rangsor vége felé található, és legfrissebb adatok alapján már Románia is megelőzött minket. Ha a minimálbérek összehasonlítását végző elemzéseket vizsgáljuk, akkor Magyarország szintén szerényebb teljesítményét tapasztalhatjuk (bővebben itt, itt és itt). Ezen számítások szerint
A BÉRSZÍNVONAL ÉS EZZEL EGYÜTT A JÓLÉT NÖVEKSZIK, AZONBAN MÁS UNIÓS TAGÁLLAMHOZ KÉPEST KEVÉSBÉ DINAMIKUS AZ EMELKEDÉS ÜTEME, ÍGY A FELZÁRKÓZÁS IS LASSAN MEGY VÉGBE.
Az utóbbi egy-két évben Magyarországon és a világ egészében a korábbiakhoz képest érezhetően magasabb árszínvonal-emelkedés volt tapasztalható, ráadásul az infláció hazánkban volt a legmagasabb európai viszonylatban. Az árszínvonal emelkedése hatást gyakorol a bérek abszolút nagyságára (nominális jövedelem) és a vásárlóerejére (reáljövedelem) is. Hazánkban az utóbbi hónapokban ugyan nőtt a bérek abszolút nagysága, azonban a magas infláció miatt a vásárlóértékük alacsonyabb volt az előző év azonos időszakához képest, ahogy azt az alábbi ábra is mutatja. Összességében kijelenthető, hogy A BÉRSZÍNVONAL MAGYARORSZÁGON NEM CSAK A LEGALACSONYABBAK KÖZÉ SOROLHATÓ AZ UNIÓN BELÜL, DE AZ UTÓBBI IDŐSZAKBAN MÉG CSÖKKENÉS IS MEGFIGYELHETŐ A FIZETÉSEK VÁSÁRLÓÉRTÉKE TERÉN, ami súlyosbítja a legkisebb keresetűek megélhetési problémáit.
Az alacsony béreket érzékelve a munkavállalók és a vállalati szféra szereplői tárgyaltak egymással a jövő évi minimálbér meghatározásáról. A munkavállalók a magas infláció miatt érthetően magasabb béreket szeretnének a jövőben, míg a vállalatok a fogyasztás visszaesését és a gazdaság hanyatlását érzékelve nehezen tudják kigazdálkodni a munkabérek emeléséből fakadó költségnövekedést.
Ha a béremelés miatt a termelés drágábbá válik, akkor a vállalatok is kénytelenek lesznek még drágábban adni a termékeiket, ami az árszínvonal további emelkedéséhez vezethet, megakadályozva ezzel a bérek vásárlóerejének (reálbér) növekedését. Ez az ún. ár-bér spirál. Ez egyben rámutat arra, hogy A BÉRSZÍNVONAL EGY OLYAN GAZDASÁGI TÉNYEZŐ, AMIT NEM LEHET EGYSZERŰEN CSAK A KÍVÁNT SZINTRE BEÁLLÍTANI, HANEM EZ A GAZDASÁGI RENDSZERBEN VÉGBEMENŐ FOLYAMATOK EREDMÉNYEKÉNT JÖN LÉTRE.
Közgazdaságtani terminológiát használva a reálbér nem egy exogén, hanem egy endogén változó, következésképpen a gazdaságpolitika sem tudja közvetlen módon meghatározni. Következésképpen a reálbérek csak abban az esetben tudnak igazán emelkedni, ha a munkavállalók hatékonyabbá válnak, több értéket állítanak elő a vállalatok számára - röviden megfogalmazva, ha a vállalatok termelékenysége növekszik.
Felmerül a kérdés, hogy akkor milyen gazdasági folyamatok, tényezők szükségesek a termelékenység, azon keresztül a reálbér növekedéséhez, és Magyarország hogyan érheti el a nyugat-európai bérszínvonalat, csökkentve ezáltal a megélhetési problémákkal küzdők számát.
A termelési folyamatok és a bérek közötti kapcsolat
A termelékenység emelkedése egyrészt úgy következhet be, ha az adott munkát hatékonyabban végzik el a munkavállalók. Például egy gyártósor mellett tevékenykedő munkavállaló új gépek beszerzésével vagy egy-két termelési folyamat megváltoztatásával több terméket lesz képes előállítani, magasabb bevételhez juttatva ezáltal a vállalatot, amelynek így nagyobb tere nyílik a bér növelésére is. Ebben a folyamatban azonban a munkaerő szerepe a termelés növekedésében alacsony, a termelékenység emelkedése az új gépeknek és eljárásoknak köszönhető, következésképpen a munkabérek emelkedése is korlátozott.
Az értékteremtés növelésének másik módja szerint egyre több munkavállaló kezd el olyan pozícióban dolgozni, amelyek eleve magasabb értékteremtéssel járnak együtt más munkakörökhöz képest. Ebben az esetben a munkavállalók többsége például nem egy gyártósor mellett dolgozik, hanem a termékek fejlesztésében vagy értékesítésében vesz részt. Ezekben a munkakörökben magasabb kreativitással és tudással kell rendelkeznie a munkavállalóknak, amelyekhez magasabb fizetések is párosulnak. Tehát, ha EGY GAZDASÁG EGYRE NAGYOBB ARÁNYBAN VÉGEZ MAGASABB ÉRTÉKTEREMTŐ TERMELÉSI FOLYAMATOKAT, AZAZ A GYÁRTÓSOR HELYETT EGYRE TÖBBEN DOLGOZNAK MAGASABB KREATIVITÁST, TUDÁST IGÉNYLŐ MUNKAKÖRÖKBEN, AKKOR AZ NAGYOBB ÉRTÉKTEREMTÉST, TERMELÉKENYSÉGET ÉS EGYBEN MAGASABB BÉREKET IS FOG EREDMÉNYEZNI.
Egy termék előállítása és a fogyasztókhoz való eljuttatása számos lépésben történik, az egyes lépésben elvégzett tevékenységek pedig eltérő értékteremtéssel rendelkeznek. Ezen alapul az értékláncok (termelési folyamatok láncolatainak) „mosolygörbe” koncepciója is, amely szerint egy termék létrehozása több szakaszból áll. Először a kutatás és fejlesztés révén létrehozzák a termék prototípusát, megalkotják a dizájnját, és megszervezik a tömeggyártás folyamatát. A termelés középső szakaszán történik a termékek – általában erősen automatizált – tömeggyártása. Végül, a termelés utolsó szakaszaiban történik a termék értékesítése, az ehhez kapcsolódó marketing tevékenységek, vagy a termék használatához kapcsolódó, kiegészítő szolgáltatások nyújtása.
A termelési folyamatok értékteremtését vizsgálva az látható, hogy a kezdeti lépések (pl. kutatás és fejlesztés), valamint az előállítás utolsó szakaszai (pl. értékesítés és marketing) magasabb értékteremtéssel és ezáltal magasabb hozzáadott értékkel rendelkeznek, mint a középső, gyártási szakaszok. Az értékteremtés és a termelési szakaszok közötti kapcsolatot ily módon egy mosolygörbe írja le, amely az alábbi ábrán is látható.
Forrás: A szerző saját szerkesztése Mudambi (2008) alapján.
Ezen a ponton érdemes kitérni a magyar gazdasággal szemben sokszor kritikaként felhozott tényezőre, miszerint a külföldi hátterű multinacionális vállalatok alacsony hazai beszállítói körrel rendelkeznek. Ennek lényege, hogy a hazánkba betelepülő vállalatok magukkal hozzák a külföldi beszállítói partnereiket is, így a magyar vállalatok nem igazán tudnak bekapcsolódni a termelésbe, végső soron a termelésük is alacsony hazai hozzáadottérték-tartalommal bír.
HA NÖVELNI TUDNÁNK A HAZAI BESZÁLLÍTÓI KÖR MÉRETÉT, AKKOR AZ ÚJABB MUNKAHELYEKET ÉS FEJLESZTÉSEKET GENERÁLNA, NÖVELVE A KÜLFÖLDI BERUHÁZÁSOK POZITÍV HATÁSAIT.
A fenti mosolygörbe koncepció azonban felhívja a figyelmet arra, hogy például a járművekhez szükséges hazai alkatrészek előállítása szintén gyártási folyamat, amelynek alacsony az értékteremtése, következésképpen nem is párosul jelentősen magasabb bérszínvonallal. Abban az esetben, ha a munkanélküliség magas és/vagy az aktivitási ráta alacsony, akkor a gyártási folyamatok bővítése magasabb GDP-vel és jövedelemmel jár együtt. Viszont, ha a munkanélküliség alacsony, mint például az utóbbi években Magyarországon, A JÓLÉT NÖVEKEDÉSÉT ELSŐSORBAN A GYÁRTÁSI FOLYAMATOK MAGASABB ÉRTÉKTEREMTÉSSEL JÁRÓ MUNKAHELYEKKEL TÖRTÉNŐ LECSERÉLÉSÉVEL LEHET FOKOZNI. (Portfolio)