Szalai Erzsébet „Tőke-munka viszony a magyarországi újkapitalizmus autoriter korszakában” címmel közölt tanulmányt a Mércében.
Szalai Erzsébet a címnél jóval szélesebb, nemzetközi spektrumú vizsgálódással a kizsákmányolás elleni harc új formáit keresi, az értelmiség befolyásának erősítésével, magyar és a nemzetközi viszonyok közt.
Az általános kitekintés miatt, továbbá, mert a mai magyar, a szerző szerint „neoliberális” (vajon mitől lenne az?) rendszer csak a kapitalizmusnak egy különösen perverz és üzemképtelenné váló változata (vajon miért „autoriter”, miért félünk a diktatúra szótól?), végül, mert a szerzőnek a magyar viszonyok leírásában e kis kivételekkel egyébként többé-kevésbé igaza van, külön az orbanisztáni állapotokkal nem foglalkozva, két észrevételt teszek:
1./ Minden alapot nélkülöz az az állítás, miszerint: "Ezért is indultak el értelmiségi tagjai közül néhányan (de jelentős társadalmi kisugárzás forrásává válva) a munkásság szerves értelmiséggé válása útján, és ez a folyamat veszélyeztetheti a fennállót."
Na mármost! Ki "indult el" és "miért vált jelentős társadalmi kisugárzás forrásává?" Miért, és milyen folyamat (!) ez, mely "veszélyezteti a fennállót"? Milyen jelei vannak "a munkásság szerves értelmiséggé válásának"? Erről a szerzőn kívül nem tud senki. Mellesleg nincs is értelme a mondatnak! Az értelmiség (tagjai közül néhányan) elindul(tak) a munkásság szerves értelmiséggé válásának útján? Szóval, hogy is van ez?
E kis fogalmazási zavartól függetlenül a szerző ugyanabba a hibába esik, mint, mondjuk annak idején Konrád György és Szelényi Iván (Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz), de említhetnénk az egész SZDSZ-t!
Évszázada elmúltak azok az idők, amikor kommunista és szociáldemokrata önképző- és olvasókörökben Marx, Kautsky, Bernstein, Lassalle és mások műveit elemezték, magyarázták a megjelent munkásoknak, tisztviselőknek. Ma már az emberek, messzire vezető (és itt újra ki nem fejtendő) okok miatt egyáltalán nem olvasnak, nemhogy társadalomelméleti fejtegetéseket, melyek lángra lobbantanák a forradalmi hangulatot, vagy akár erősítenék a közeg öntudatát, és cselekvésre ösztönöznék!
Az értelmiség belterjes fejtegetései nem gyakorolnak társadalmi méretekben releváns hatást, néhány (vagy akár több) érdeklődőt leszámítva jószerivel megmaradnak az „egymás közt, egymásnak írunk” keretein belül (és adott esetben jót polemizálnak egymással)! Ez az, amit a tárgy hivatás béli művelői nem tudnak, vagy nem akarnak tudomásul venni!
2./ Szalai velejéig marxista! Ami a marxizmust illetően nem baj, sőt helyes! Itt a „velejéiggel” vannak bajok!
Marx munkásságát kétfelé kell választani! Máig helytálló a kapitalizmus alapvető jellegzetességeit feltáró, berendezkedését bíráló gazdaság- és társadalomelmélete! Másból ma sem lehet kiindulni, ha a kapitalizmus lényegét akarjuk megragadni!
Másfelől viszont a kiút: a nemzetközi osztályharc, a proletáriátus győzelmes világforradalma, majd az osztály nélküli, kizsákmányolásmentes világrend – végleg az utópiák ködébe vész! Nem csak, és nem is elsősorban azért, mert a forradalom nem a legfejlettebb, hanem a legelmaradottabb országban győzött, és nem vált világméretűvé, tehát a kiinduló feltételnél az egész máris félresiklott. Nem is csak azért, mert Sztálin a cári sas helyébe ültetett vörös csillaggal takaródzva olyasmit művelt, aminek – bár semmi köze Marxhoz – a hatásai a közember szemében minimum hiteltelenítik, maximum népellenes bűntettek felbújtójának tekintik a marxizmus egészét, a kommunizmus pedig szitokszóvá vált.
Hanem azért is, amiről Marx szintén nem tehet, nem számolhatott vele – ő az adott társadalmi berendezkedésből, a kapitalista gyáripar felívelő szakaszának világából indult, abból indulhatott ki – a társadalom szerkezete totálisan megváltozott az elmúlt hetven évben, és osztályharcról többé nem lehet szó!
Ezzel szemben Szalai:
"Majd, ha létrejönnek a globális munkásosztály létrejöttének politikai és gazdasági feltételei, nos, majd akkor várható tőke és munka valódi téttel rendelkező összecsapása".
Ez a várakozás (is) az álmok birodalmába tartozik.
A marxista rendszerkritika elfogadása nem járhat együtt utópiák elfogadásával vagy hajkurászásával! A kettőt ketté kell választani! Marx jövőképe, az osztályharc – különösen az azóta eltelt másfél évszázad társadalmi átrendeződései folytán – egyértelműen idejét múlta.
A tőke-munka ellentéte megmaradt, csakhogy nem osztályszerkezeti alapon!
A munkavállalók (az egykori ipari munkásság) nagy, szerteágazó érdekeket képviselő masszává váltak, többek közt sokan közülük kisrészvényesekké, tehát profitérdekelt tőketulajdonossá is, jelentős hányaduk a kereskedelmi, szolgáltató szektorban helyezkedett el a termelőüzemek bezárása után, mely el is aprózta az erejüket. Fodrászként, s a többi, nincs olyan szervezett erő mögöttük, mint volt, mondjuk bányászként.
E jelentős változásokat azért nem lehet egy százhetven éves koncepció alapján negligálni!
Hogy sosem fog sor kerülni a Szalai által vizionált összecsapásra, az biztonsággal nem állítható, maximum – egyelőre minden alap nélkül – feltételezhető, bár amely társadalmi szerkezet egyszer megszűnt, az nemigen termelődik újjá, legalábis én nem tudok rá példát.
De, azt, hogy egyszer sor fog rá kerülni, csak hinni, remélni lehet, minden erre utaló jel nélkül. Építeni rá pedig szerintem tudományos igénnyel nem lehet.
A kapitalista kizsákmányoló társadalmi rend pillanatnyi ismereteink szerint kikezdhetetlen, nem látszanak azok az erők, azok a módszerek, melyek valamiféle kiutat mutatnának, a rendszer felszámolását, meghaladását jelentenék, valamiféle változás releváns motorjai lennének.
Sőt! A tőke és a munka, utóbbi, mint szavazó polgár, egyre szélesebb együttműködésben jelenleg éppen fasizálja a világot, Indiától Izraelig, Floridától Olaszországon, Spanyolországon, Ausztrián, Finnországon, Svédországon át Kelet-Európáig!
És félek tőle, hogy oda jutunk, ahol 1914-ben járt Európa, mikor is Jean Jaurès, Heinrich Mann, Einstein, Jászi Oszkár és néhány más értelmiségi magányos hangja ellenében a kardcsörtető, sovén nacionalizmus vált uralkodó, mindent elsöprő eszmévé, annak minden szörnyűséges következményével együtt.