CIVILHETES | Ez a 10 legolcsóbb és legdrágább Petőfi utca itthon

CIVILHETES

Így szakadt szét a magyar társadalom

Stiller Ákos fotográfus a Pictorial Collective-vel karöltve készítette el az elmúlt egy év leforgása alatt a Petőfi utcák népe című fotósorozatot, amiből nemcsak egy kiállítás, hanem nem rég egy fotóalbum is megjelent. Ennek kapcsán kérdezte most a Pénzcentrum Stiller Ákost arról, hogy milyen volt részt venni ebben a projektben, mit is mutat ez a sorozat a magyar társadalomról. Emellett pedig utánajártunk annak is, hogy mekkora különbségek vannak az egyes Petőfi nevű utcák, terek, lakótelepek ingatlanárai között, hiszen ez is reprezentálja a különbségeket, amire maga a sorozat is felhívja a figyelmünket.

Az elmúlt egy év leforgása alatt készült el a Petőfi utcák népe című fotósorozat, amit a Pictorial Collective 9 dokumentarista fotográfusa, köztük Stiller Ákos fotográfus készített el. A képekből született egy kiállítás, amit a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban állítottak ki korábban, most pedig könyv formájában tudják megnézni az érdeklődők.

A sorozat célja Stiller Ákos elmondása szerint elsősorban az volt, hogy egy kedves görbetükröt mutasson Magyarországról, miközben felhívja a figyelmet arra, hogy milyen sokszínű is az országunk, megkora különbségek vannak az egyes részei között. Az pedig, hogy a csoport választása a Petőfi Sándorról elnevezett utcákra, laktanyákra, terekre, stb. esett koránt sem véletlen.

Tagja vagyok a Pictorial Collective-nek, ami olyan fotósokból áll, akik dokumentarista elkötelezettségűek. Ez nagyjából annyit jelent, hogy azt szeretnénk megmutatni, amiben élünk. Ezzel a csoporttal már régóta gondolkoztunk azon, hogy milyen olyan projekt lehetne az, amiben egy kicsit tudnánk a hazánkra reflektálni, ahol előnnyé tudnánk kovácsolni azt, hogy kilenc fotós együtt tud dolgozni. Ezáltal valami többet létrehozni, elérni, hogy egy plusz egy ne kettő legyen, hanem esetleg még egy picit több is. Az első ötlet az volt, hogy a Kossuth utcákat kéne fotózni, de kiderült, hogy messze nem ez a leggyakoribb utcanév, hanem a Petőfi. Ezért váltottunk, az pedig kapóra jött, hogy pont Petőfi emlékév van, hiszen 200 éve született a költő

– kezdett bele a fotográfus, hozzátéve, hogy akit Petőfi élete érdekelne, az csalódni fog. A fotósorozatnak ugyanis azon kívül, hogy a költőről elnevezett utcákban élőkről szól, nincs sok köze hozzá.

Se a kiállításból, se a könyvből nem tudunk meg többet Petőfi Sándorról, inkább csak az őt övező kultuszról, ami mind a kommunizmusban, mind a Horthy-rendszerben megjelent. Petőfi utca éppen ezért rengeteg létezik Magyarországon. Gyakorlatilag bármerre fordulunk, ott belebotlunk egybe. Érdekes egyébként, hogy ezek jellemzően nem a nagyobb utcák sosem, hanem a város szélén lévő, kisebb utcácskák. Mintha azok az utcák kapták volna ezt a nevet, amiket az egyik rendszerben le kellett cserélni, mert a neve már nem volt kívánatos. Éppen ezért sokszor a város szélén vannak, vagy pici települések egyik mellékutcájáról beszélünk. Így ez az anyag igazából egy látlelet lett Magyarországról

– mesélte a fotográfus, aki a kollégáival egy számukra is új módszer szerint dolgozott: felosztották egymás között megyék szerint az országot, amit ezáltal keresztül kasul bejártak.

Nagyon érdekes volt számunkra, hogy felosztottuk Magyarországot megyék alapján fotósokra, így lényegében tényleg bejártuk a teljes országot, miközben mindenfajta élethelyzetben örökítettünk meg embereket: láttuk, ahogy egy cserháti település Petőfi utcájában őrizték a villanyoszlopokat, hogy ne lehessen áramot lopni, míg egy budapesti Petőfi utcában Jákob Zoltán pózolt egy Ferraraival. De jártunk utcabálon, állatorvosi rendelőben, láttuk, ahogy valaki a fél négyzetméteres, a földtől 20 centire lévő kis teraszát próbálja egyben tartani. A rendnek valamilyen képzetét fenntartani. Tehát egészen az abszurd dolgokon, a kocsmákon, utcabálokon keresztül mutatjuk be az országot, de volt olyan is, hogy fotóztunk egy Petőfi laktanyát, ami azóta már Mária Terézia laktanya. Tehát minden változik, de ezek dokumentarista fotók. Kimerevítjük általuk az időt, és ettől lesz érdekes visszanézni

– mondta, kiemelve, hogy a céljuk az volt, hogy egyfajta korrajzot készítsenek Magyarországról, amivel egy szeretetteli görbetükröt tudnak az ország elé tartani.

Hiszünk abban – és emiatt is hoztuk létre a könyvet –, hogy ez 10-20-30 év múlva egy olyan szeletét fogja megmutatni az időnek, ami rendkívül érdekessé válhat. Ilyenek például a fotókon a ruhák: teljesen véletlenül csak a kiállítás anyagában 5-6 Los Angeles feliratú pólót számoltunk össze

– vélekedett.

Egy ilyen tematikájú sorozatot látva, ennek készítésére gondolva az embernek – főleg a Ferrari és a villanypóznákat őrzők képét egymás mellé téve – akarva, akaratlan az jut eszébe, hogy mekkora különbségek vannak az egyes Petőfi utcák között, ami a kiállítást nézve, vagy az albumot lapozgatva sokkolóan is hathat.

Dokumentarista fotósként mi már hozzávagyunk szokva ahhoz, hogy nagy eltéréseket, szélsőségeket lássunk. Nekünk úgy gondolom az a feladatunk, hogy a nagykörúton túl is megmutassuk a világot, miközben picikét az is a célunk volt, hogy a kiállítással, a művészettel, hogy valamiképpen egymás szomszédjaivá váljanak azok, akik az életben soha nem találkoznának amúgy. Hiszen hatalmas különbségek vannak az országban. Voltam olyan helyeken, ahol nagyon-nagyon szerény körülmények között éltek az emberek, és vannak olyanok, akik szerencsére sokkal jobban. Mi egy picikét ezt a változatosságot szerettük volna bemutatni

– magyarázta Stiller Ákos, hozzátéve, hogy ahogyan a képekből is látszik, az országnak a mai napig van egy „sufnituning” jellege. Minthogyha a „mindent megoldunk okosban” országa lennénk.

Egy picit azt akartuk megmutatni, hogy mit érez az ember, amikor visszajön Ausztriából és mit érez, amikor visszajön Ukrajnából. Hiszen mi egy közbülső ország vagyunk. Egy kompország

– fűzte hozzá.

Arról akartunk lefesteni egy képet, hogy 2022-2023-ban hol is tart Magyarország. És ez azt jelenti, hogy igen, vannak nagyon-nagyon szegény részei Magyarországnak, olyan települések, ahol a Petőfi utca egy lyukakkal teli, toldozott-foltozott utca, míg egy másik Petőfi utcában egy ottlakó a műfüves kertjét ápolja

– egészítette ki a fotós a fentieket, hozzátéve, hogy szerencsére neki és kollégáinak is pozitív élmény volt a közel egyéves munka, ami alatt bejárták az ország minden zegét-zugát.

A sorozat készülése közben nekem nagyon pozitív élményeim voltak az ottlakókkal, annak ellenére is, hogy volt, ahol azt mondták, hogy inkább nem kérnének most a fotózásból. De a legtöbb helyen nagyon-nagyon kedvesek voltak velünk: nyitottan fogadtak és beengedtek egy pillanatra az életükbe

– mondta, majd még utoljára kiemelte, hogy a cél az volt, hogy ezeket a képeket 20-30 év múlva is vissza tudják nézni. És lássák, hogy milyen volt akkor a világ.

Virágvölgyi István kurátor mondta azt, hogy a jó fotó olyan, mint a bor: a korral nemesedik. Ezért is akartuk a múló kiállítást megőrizni egy könyvben, és szerencsére rekord méretű támogatás érkezett be hozzánk. Ráadásul, a cikk megjelenése napján még pont hozzá lehet jutni ezekhez az albumokhoz kedvezményes áron

– zárta le gondolatmenetét Stiller Ákos.

A Petőfi utcákat és köztereket vizsgálva pedig ténylegesen kaphatunk egy teljes, színes korképet a jelenlegi Magyarországról. Hiszen Petőfi Sándor utca mindenhol van, Budapest elit kerületeitől kezdve, a megyeszékhelyeken át, egészen az Ózdig. Éppen ezért egy másik szemszögből, egészen pontosan az ingatlanárak oldaláról is megvizsgáltuk most ezeket az utcákat.

Ez a legolcsóbb és a legdrágább Petőfi Sándor utca Magyarországon

2021-es a legfrissebb adat az utcákra vonatkozóan, ráadásul az összeállítás az átlagárakat azalpján számolta ki, hogy az ott eladott ingatlanok milyen négyzetméteráron mentek el. Így abban az esetben, ha csak egy eladás történt az utcában, akkor annak az ingatlannak a négyzetméterára lett az átlag. Na de nézzük a lényeget, azaz azt, hogy melyik Magyarország tíz legdrágább és legolcsóbb Petőfi utcája.