A kormányzat sikerpropagandát folytatva az érdemi szakmai párbeszédet elutasítja, míg az érintettek, a civilek, a szakmai szervezetek, a pedagógusok, a diákok és a szülők kétségbeesetten verik a vészharangokat. Győztesek nicsenek, mindenki vesztésre áll: a kormányzat nem tudta kellően meggyőzni a társadalmat a saját elképzeléseiről, és a civilek sem tudták még érdemben bevonni a társadalom szélesebb rétegeit és tudatosítani a következményeket. A valódi vesztesek a gyerekek: ők azok, akik a romló közoktatást és az egyre élhetetlenebb közhangulatot megszenvedik; az ő jövőjük forog most kockán.

Miként vélekednek a szülők és a társadalom a pedagógusok jogállását megváltoztató nyári törvénymódosításokról? Felmérésünkben erre keressük a választ azzal a törvénnyel kapcsolatban, amelynek káros hatásai ellen sok pedagógus, diák- és szülői szervezet – köztük a Szülői Hang is – számos alkalommal felszólalt, de a kormány apróbb változtatásokkal a nyáron mégis elfogadtatta, majd szeptemberben a pedagógusokat is választás elé helyezték: aki nem fogadta el az új törvényt, annak távoznia kell. A törvénynek már a neve is megosztó: a kormányzat „a pedagógusok új életpályájáról” szóló törvénynek nevezi, holott valójában nem találunk benne valódi „új életpályát”; az ellenzők gyakran „bosszútörvénynek” nevezik; ebben a cikkben most státusztörvényként hivatkozunk rá, miközben magában a felmérésben egységes név hiányában a pedagógusok jogállását érintő nyári törvénymódosításként írtuk körül.

A kormányzat most sem vett részt érdemi szakmai vitákban, így szülőként és felelős állampolgárként egymásnak ellentmondó üzeneteket kaptunk anélkül, hogy az álláspontok észérveken alapuló ütköztetésének tanúi lehettünk volna. Vajon a különféle üzenetek milyen fogadtatásra találtak, és hogyan vélekedünk mi, szülők arról a törvényről, ami a kormányzat szerint a pedagóguspálya vonzerejét hivatott megalapozni, miközben az elmúlt hónapokban pedagógusok ezrei hagyták el miatta választott hivatásukat? Nem kevesebbről van szó, mint a magyar közoktatás, és így végső soron a gyermekeink és az ország jövőjéről.

A felmérés a Pulzus Kutató és a Szülői Hang együttműködésében készült; az eredmények országosan reprezentatívak nem, kor, iskolai végzettség, településtípus és politikai hovatartozás szerint. Az 1500 fős mintanagyságú adatfelvétel 2023. szeptember 11-25. között történt a Pulzus Kutatási Rendszer Android és Apple okostelefonos alkalmazása segítségével a 18 év feletti lakosság körében. A felmérés részben egy időben zajlott a pedagógusoknak a státusztörvény el nem fogadásával kapcsolatos nyilatkozattételre kijelölt időszakával, így a téma az adatfelvétel időszakában aktuális volt és médiafigyelmet kapott. A nagymintás reprezentatív adatfelvétel lehetővé teszi, hogy ne csak az oktatás iránt kifejezetten érdeklődők, hanem az egész magyar társadalom, és benne kiemelten a szülők véleményét megismerhessük.

A kutatás segítő céllal készült: szeretnénk elősegíteni, hogy a szülői társadalom jobban megismerje a magyar közoktatás valós helyzetét, problémáit, és ezáltal előmozdítsuk az alternatívák megismerését, a valódi párbeszédet és a pozitív változást. Az alábbiakban összefoglaljuk a felmérés tizenkét legfontosabb tanulságát, majd megadjuk a részletes kutatási eredményeket. Az eredmények alapján „véleménytérképeket” rajzolunk a magyar társadalom tagozódásáról a közoktatás problémáihoz való viszonyulás alapján, ezután röviden összefoglaljuk a kialakult helyzetet, végezetül pedig levonjuk a tanulságokat, amelyek segíthetnek bennünket abban, hogy javítsunk a közoktatás ügyének társadalmi támogatottságán, és ezáltal elősegítsük a pozitív változást.

A tizenkét legfontosabb tanulság a közoktatás és a státusztörvény társadalmi megítéléséről

1. A pedagógushiány általánosan elismert társadalmi problémává vált

A felnőtt lakosság háromnegyede (75%) szerint a pedagógushiány nagyon nagy problémát jelent, és csupán 4% gondolja azt, hogy a pedagógushiány ne jelentene jelentős problémát. Ez éles ellentétben áll a kormányzat által képviselt nézettel, ami a pedagógushiányt szinte elhanyagolható, helyi jelenségként próbálja beállítani. A pedagógushiány mértéke azonban folyamatosan nő; mára már a szakmai és érdekképviseleti civil szervezetek évek óta tartó folyamatos vészjelzései és a széleskörű személyes szülői tapasztalatok következtében a társadalom számára tudatosult a pedagógushiány, mint egy velünk levő fontos probléma.

Fontos, hogy ne lássunk bele ebbe az adatba többet, mint amit az ténylegesen jelent: az állampolgárok bár tudomásul vették, hogy a pedagógushiány létező probléma, mindez nem jelenti azt, hogy annak megoldásáról is rendelkeznének világos elképzeléssel. Ahogyan az a következő diagramokon is látszik, a lakosság jelentős része nem rendelkezik részletes ismeretekkel a pedagógushiány hátteréről, okairól. Ugyanakkor már olyan erősen bekerült a köztudatba a pedagógushiány jelensége, hogy a kormányzatnak is lépnie kellett; a státusztörvény bevezetése az immár széles körben tudatosult pedagógushiányra adott kormányzati reakció.

2. Az érintett szülők harmada személyesen is tapasztalja, hogy nem megfelelő szakképzettségű pedagógus tart foglalkozásokat

A pedagógushiányt most már az érintett szülők/nagyszülők (akiknek iskolába/óvodába járó gyermeke van) harmada (36%) tapasztalja olyan formában is, hogy nem megfelelő szakképzettségű pedagógus tart foglalkozást. Látszik tehát, hogy a pedagógushiánynak már ez a súlyos formája is igen széles kört érint az iskolákban és óvodákban. Természetesen elismerjük és megbecsüljük a helyettesítő pedagógusok munkáját, akik igyekeznek a gyerekek érdekében a szakképzettségüktől eltérő szerepekben is helyt állni, de a minőségi közoktatásnak alapfeltétele lenne az, hogy az adott állásnak megfelelő szakképzettséggel rendelkezzen a pedagógus. A kormány állításaival ellentétben az eredmények egyértelműek: egy széles körben tapasztalt, nagyon súlyos válságról van szó.

3. A pedagógushiánynak is van pártállása

Bár elvileg objektív tény az, hogy egy foglalkozást egy nem megfelelő szakképzettséggel rendelkező pedagógus tart meg, a gyakorlatban a szülők számára ez nem derül ki egyértelműen. Az iskolák (óvodák) a legtöbbször ezt külön nem jelentik be, a KRÉTA dokumentációból sem mindig egyértelmű. A tudatosabb szülők a gyermek visszajelzései alapján érzékelik a problémát és utánakérdeznek, de ezt nem minden család teszi meg. Adott esetben a szülőnek joga van ahhoz, hogy megtudja, milyen szakképzettsége van annak, aki gyermekével foglalkozik (erről itt írtunk részletesen). Ha például a KRÉTA rendszerben az adatok valósághűen lennének dokumentálva, és a rendszer automatikusan küldene a szülőknek kimutatást arról, hogy a tanórák közül melyek nem lettek jogszerűen és szakszerűen megtartva, akkor a szülők világos képpel rendelkeznének arról, hogy gyermekeik megkapják-e a jogszabályban rögzített minimális szolgáltatást az általuk befizetett adóforintokért cserébe, hiszen ha nincs szakképzett pedagógus, akkor a gyermek alapjoga sérül. Hogyha a szülők hozzáférnének ezekhez az információkhoz, akkor minden bizonnyal még súlyosabb pedagógushiányról számolnának be.

A gyakorlatban azonban a szülők nem kapnak részletes tájékoztatást: az intézmények legtöbbször igyekeznek elrejteni a problémákat, a szülők pedig igen különböző mértékben érzékelik mindezt. Sok múlik a szülő odafigyelésén, saját tapasztalatain, és amint az ábrán látható, a pártpreferenciákon is. A kormánypárti beállítódottságú szavazók jóval kevesebben érzékelik a problémát (25%), mint az ellenzékiek (47%), vagyis ebben a kérdésben sokaknál a pártpreferencia erősebben érvényesül, mint az iskolától és a gyermektől érkező visszajelzések, a valós tapasztalat. Ugyanakkor fontos leszögezni, hogy a pedagógushiány problémája már olyan jelentős, hogy a kormánypárti szavazók között is sokan (egynegyedük) közvetlenül érzékelik.

4. A Fidesz-szavazók hatodában tudatosult, hogy nem volt érdemi egyeztetés

A státusztörvény kapcsán a Fidesz elsődleges üzenete az volt, hogy széles körben egyeztettek minden érintettel, ezt az üzenetet ismételték minden alkalommal. A gyakorlatban mindez azt jelentette, hogy a kormány a saját maga által támogatott, anyagilag függő szervezetekkel egyeztetett érdemben, a független szervezetekkel gyakran még látszategyeztetések sem voltak. A Szülői Hang Közösség is küldött észrevételeket, de erre sem személyes, sem összesített válasz nem érkezett. A pedagógus szakszervezetekkel folytatott tárgyalások során tettek ugyan engedményeket, de ezek nem érintették a törvény lényeges részeit. Például a felmondási idő (a jogszabályban: lemondási idő) korábban 2 hónap volt, a státusztörvénnyel ez a pedagógusok számára kedvezőtlenül 3 hónapra nőtt, de a kormányzat ezt az egyeztetés sikerének tudta be, mivel az eredeti kormányzati törvénytervezetben max. fél év szerepelt. A kormányzat megtévesztő kommunikációjáról, amivel az egyeztetések látszatát igyekeztek kelteni, itt írtunk részletesebben.

Felmérésünk szerint a kormányzatnak a saját szavazói 29%-ához sikerült eljuttatni a "széleskörű egyestetésekről" szóló megtévesztő üzenetét, míg a kormánypárti szavazók hatoda (17%) saját pártjával ellentétben megértette, hogy itt nem valós egyeztetésekről volt szó; eközben sok kormánypárti szavazó nem hallott a kérdésről. Az ellenzéki szavazók nagy többsége számára világos volt, hogy itt látszategyeztetésekről van szó, mint ahogyan a pártnélküliek felének is. A magyar társadalom mintha két külön világban élne, teljesen másképp vélekedünk erről a kérdésről a pártállástól függően; az adatok világosan mutatják a kommunikációs szakadékot a kormánypárt és az ellenzék között.

Azt látjuk, hogy a kormánypárti kommunikációs gépezet érdemi egyeztetés nélkül áterőltet egy törvényt úgy, hogy saját szavazóit következetesen meg tudja téveszteni a látszategyeztetésekkel. Ugyanakkor a Fidesz megtévesztő kommunikációja nem hatott a pártnélküliek többségénél, és az adatok azt mutatják, hogy még a hatalmas pénzekből működtetett kormányzati propaganda ellenére, az igazán fontos közügyekben meg lehet győzni a Fideszes szavazók egy részét. Ha jobban működnének a helyi és országos közösségeink és többet beszélgetnénk egymással, akkor talán még többek számára tudatosulna, hogy a valódi szakmai vitákra és tényleges egyeztetésekre nem kerülhetett sor.

5. A státusztörvény főbb elemeit a többség elutasítja

A státusztörvény négy lényeges elemét emeltük ki, melyekről a válaszadók véleményt mondhattak felmérésünkben. Természetesen a státusztörvény számos más egyéb részletet is tartalmaz, melyek a legtöbb esetben hátrányosan érintik a pedagógusokat. Ez a négy elem, melyeket a lenti diagramokon olvashatunk, azonban központi jelentőségű a törvény szempontjából, és ezek a törvényi elemek kidomborítják azt, hogy a jogszabály rövidtávú tűzoltó jellegű kezelést próbál adni a pedagógushiány problémájára, de mindeközben csökkenti a pedagógus pálya vonzerejét, ami hosszabb távon csak súlyosbítja a pedagógushiányt. A pedagógusok áthelyezése és az egyetemisták alkalmazása elriasztó lehet sok pedagógusnak, a teljesítményértékelés bevezetni kívánt rendszere a felülről kinevezett igazgatóknak kiszolgáltatja a pedagógusokat (erről itt írtunk részletesebben); a fegyelmi miatt fizetéscsökkentés szintén a pedagógusok kiszolgáltatottságát növeli.

A válaszadók mindegyik kérdés esetében többségükben elutasították a státusztörvényben foglaltakat, amint az a lenti tortadiagramokon látható. Az elutasítás némileg erőteljesebb az igazgatói teljesítményértékelés és a fegyelmi esetén történő fizetéscsökkentés esetén, mint a pedagógusok áthelyezésével, illetve az egyetemisták alkalmazásával kapcsolatban.

6. A státusztörvény egészét illetően kevésbé elutasító a társadalom, mint főbb elemeit nézve külön-külön

Logikusan azt várhatnánk, hogyha a társadalom többsége a státusztörvény főbb elemeit elutasítja, akkor egészében is elutasító lesz a többség a törvénnyel szemben. A közvélekedés alakulása azonban nem ennyire logikus: összességében a lakosság 48%-a vélekedik úgy, hogy a státusztörvény hatására a közoktatás minősége romlik, miközben az egyes elemeket 57-64%-ban utasították el. Vélhetően sokan nem mélyedtek el a részletekben, és vannak, akik a kormányt hallgatva igyekeznek reménykedve, optimistábban hozzáálni.

Kevesen vannak, akik a kormányt ebben a kérdésben kifejezetten támogatják és akik szerint a státusztörvény javítja majd a minőséget (19%) - ez az alacsony támogatottság a kormányzat kudarcának tekinthető. Összességében sok a bizonytalan (hiszen az "érdemben nem változik" valószínűleg a bizonytalanságra utal) és sokan nem válaszoltak, amint az az alábbi diagramon is látszik, így az ellenállás nem elég erős a kormányzati intézkedésekkel szemben.

Vélhetően a válaszadók nagy része nem rendelkezik részletes információkkal a státusztörvény tartalmáról, illetve nem gondolta át, ismerte meg mélységében a státusztörvény részeit és várható hatását. Amikor külön-külön kérdezünk rá a törvény egyes elemeire, akkor van lehetőség logikusan végiggondolni az adott kérdésre vonatkozó érveket és ellenérveket, amikor viszont az egész törvény megítéléséről van szó, a válaszok vélhetően nem mindig az átgondolt érveken alapulnak. Ebből a szempontból nagyon hiányzik a nyilvános vita, az érvek ütköztetése, ami segítené értelmezni a főbb szempontokat.

7. Gyakori az igazgatókkal szembeni bizalmatlanság, miközben érzékeny, bizalmi feladatokkal ruházza fel őket a státusztörvény

Hogyan tudják majd az igazgatók végrehajtani a státusztörvény által rájuk ruházott rendkívül érzékeny, bizalmi feladatokat, mint például a pedagógusok évenkénti teljesítmény alapú bérezése és az esetleges fegyelmi ügyek kezelése, amikor nagyon gyakori (40%), hogy nem bíznak bennük? Az ábrán a közoktatásban érintett szülők véleménye látható; feltételezhető, hogy a pedagógusok kapcsolata az igazgatókkal is hasonlóan megosztott.

Az eredmények azt mutatják, hogy az intézményvezetők kiválasztása és az intézményen belüli együttműködés nem megfelelő. 2020 óta sem a pedagógusoknak, sem a szülőknek vagy a diákoknak nincs beleszólásuk az igazgató kiválasztásába, még a véleményezési jogot is megvonta a kormányzat. Az igazgatókat felülről nevezik ki, most ezekre a felülről kinevezett igazgatókra ruháztak olyan feladatokat, amik a gyakorlatban csak az érintetekkel szoros, bizalmi együttműködésben lennének elvégezhetőek; mindez súlyos működési zavarokhoz vezethet.

8. Érdektelenségi nagykoalíció

A közoktatás minősége mindenkit érint az országban, hiszen az érintettség nemcsak közvetlenül a pedagógusokra és a szülőkre vonatkozik: az óvadában és az iskolában tanuljuk meg, hogyan alakíthatunk ki bizalmi kapcsolatot másokkal, hogy működhetünk együtt közösségben, itt sajátítjuk el nemzeti kultúránk alapjait, itt tanulunk meg tanulni, önállóan és közösen problémákat megoldani. Itt alapozhatjuk meg a jól teljesítő gazdaságunkat éppúgy, mint ahogy itt gyakorolhatjuk a szolidaritásra épülő közösségben való együttélést. A közoktatás minősége mindenkire hatással van, a státusztörvény pedig a magyar közoktatás alapvető jogi kereteit határozza meg. Az érintettség minden szülő és minden magyar állampolgár esetében fennáll; egy egészséges, felelős és tudatos társadalomban mindenki érintve érezné magát. Ehhez képest a vélemények így oszlanak meg:

Csupán a kormánypártiak 47%-a, az ellenzékiek 59%-a, a pártnélküliek 48%-a érzi úgy, hogy akár kis mértékben is érintené a törvénymódosítás. Lehetnek a vélemények különbözőek a közoktatás alapjait meghatározó törvényekről, de pozitív vagy negatív módon a hatás elkerülhetetlen pártállástól függetlenül.

A magyar társadalom kevéssé érzi úgy, hogy a jövőt a tudásra és a tanulásra kell építeni. Bár az ellenzéki szavazók némileg jobban érzik az érintettséget, a különbség nem túl nagy ahhoz képest, hogy más kérdésekben nagyságrendileg nagyobb eltérések figyelhetőek meg. Minden bizonnyal nemcsak a státusztörvényre, hanem a teljes magyar közoktatás minőségére érvényes: túl kevéssé érezzük, hogy közünk lenne hozzá, nem tudatosul, hogy a minőségi közoktatás saját nemzetünk jövőbeli boldogulását alapozza meg.

Ha valódi változást szeretnénk, akkor pártállástól függetlenül valamennyiünknek jobban meg kell értenünk és egymással megértetnünk, hogy a közoktatás pártérdekek felett álló nemzeti közügy, minősége nem lehet tőlünk független: a minőségi közoktatás gyermekeink boldogulásának, az ország jövőjének záloga.

9. A kormánypártiakat is megosztja a belügyminiszter, mint a szakmaiatlanság szimbóluma

A minőségi közoktatás megteremtéséhez szakértelem, együttműködés és hosszútávú gondolkodás szükséges. A jelenlegi kormányzat részéről mindezeket nem láthatjuk; érdemi szakmai egyeztetések és pedagógiai szakmai viták nincsenek, a felmerülő kérdéseket rövidtávú politikai és gazdasági szempontok döntik el. A közoktatásért az a belügyminiszter felel, aki saját bevallása szerint nem ért az oktatáshoz. A jelenlegi kormányzat 2010 óta egyszer sem nevezett ki olyan minisztert a magyar közoktatás élére, aki szakmai hozzáértéssel rendelkezett volna. Jelenleg a belügyminiszter személye egyfajta szimbólumnak tekinthető, aki reprezentálja a kormányzat szakmaiatlan hozzáállását a közoktatás, gyermekeink jövőjének ügyében. Hogyan vélekedik erről a mai magyar társadalom?

A diagramból kiolvasható, hogy nemcsak az ellenzéki szavazók nagy többsége ellenzi ezt a hozzáállást (74%), hanem a kormánypárti szavazókat is megosztja és elbizonytalanítja: 31%-uk ellenzi, 41%-uk támogatja, hogy jelenleg a belügyminiszter felel a magyar gyerekek jövőjéért. Nem automatikus tehát, hogy a kormánypárti szavazók feltétel nélkül elfogadnák mindenben a párt álláspontját.

10. Még a kormánypárti szavazók harmada is ellenzi, hogy az EU támogatásokra várjunk a pedagógusbéremeléssel

Bár a kormányzat saját állítása szerint a pedagógusok béremelésének fedezete nagyobbrészt a magyar költségvetés és csak kisebb részben támaszkodnak EU forrásokra, mégis elmaradt az érdemi béremelés, aminek következtében pedagógusok ezrei hagyják el a választott hivatásukat, fiatalok alig jönnek, veszélyeztetve mindezzel a közoktatás jövőjét.

Amint a lenti diagramon látható, az ellenzékiek és a párt nélküliek túlnyomó többsége ellenzi, hogy a kormány az EU források megérkezéséhez köti az érdemi pedagógusbéremelést, de még a kormánypárti szavazók több mint egyharmada (38%) számára is elfogadhatatlan ez az állláspont.

11. Ki a felelős?

Felmérésünkben arra is kíváncsiak voltunk, hogy miként vélekednek az emberek a közoktatás általános helyzetéről, és a problémákért kit/mit tartanak felelősnek. A lenti ábrákon külön bemutatjuk a teljes lakosság körében mért véleményeket (balra) és a kormánypárti szavazók véleményét (jobbra). Alig van (7%, a kormánypártiak körében 17%), aki elégedett lenne a helyzettel. A túlnyomó többség problémásnak látja a közoktatás állapotát, a lakosság többsége (57%) szerint ezért a kormányzatot terheli a felelősség, de a kormánypárti szavazóknak csak 22%-a gondolja így. Miután a jelenlegi kormányzat immár 13 éve hatalmon van és számos alapvető változtatást hajtott végre, ezek következményeivel is

Mégis, a lakosság hozzávetőleg negyede inkább másutt keresi a felelőst:

• 12% (a kormánypárti szavazók körében 22%) a pedagógusokat hibáztatja, mert szerintük nem végzik jól a dolgukat; holott a teljes oktatási rendszer működése a kormányzat felelőssége. Az ő feladatuk, hogy a legelhivatottabbakat a pályára vonzzák és meg is tartsák. Mint ahogy az is, hogy az egyes pedagógus állásokra jelentkezők közül a legalkalmasabbakat lehessen kiválasztani.
• 5% (a kormánypárti szavazók körében 7%) elsődlegesen még mindig a 2010 előtti kormányokban látja a problémák okozóit, bár többek között a pedagógushiány és más mutatók az elmúlt években folyamatosan és látványosan romlottak.
• 10% (a kormánypárti szavazók körében 23%) természetesnek tartja, hogy vannak működési problémák, így nem keres  más felelőst, vagyis a kormányzattól sem vár el - vagy nem tud elképzelni -  jobb teljesítményt.

Az eredmények azt mutatják, hogy a problémák felismeréséig ugyan sokan - részben legalábbis - eljutottak, de a kormányzati döntések és a problémák közötti összefüggést még mindig kevesen látják át. Ahogyan sokan magukat sem érzik érintve a közoktatás minősége miatt, úgy a lakosság több mint egynegyede az azt irányító kormányzatot sem tartja felelősnek a problémák kialakulása miatt. A kormánypárti szavazók több mint fele (52%) ugyan látja a problémákat, de mégsem a kormányt teszi felelőssé.

12. A személyes érintettség csak kis mértékben növeli a szülők kormányzat felé támasztott elvárásait

Sokan csalódottak amiatt, hogy a szülők nagy része kevéssé érzi át a magyar közoktatás problémáit, nem vonódnak be eléggé, és így nem is helyzenek nyomást a kormányzatra a szakmai alapú, pozitív változás érdekében. Vannak olyan vélekedések, hogyha "már eléggé fáj", akkor jobban fognak aktivizálódni a szülők. Ez részben így lehet, hiszen az elmúlt 1-2 évben a korábbiakhoz képest sokkal több szülő vett részt a tiltakozásokban, ugyanakkor az összes szülőnek még mindig csak töredéke tiltakozik. Az adatokból látszik, hogy a személyes érintettség részben növelheti a szülők kormányzat felé támasztott elvárásait, de ez csak kis mértékben valósul meg. Ezt mutatja az alábbi ábra, ahol a lakosságnak a státusztörvény várható hatásával kapcsolatos véleményét a személyes érintettség függvényében mutatjuk be.

Az első sorban azoknak a véleménye látható, akiknek a családjában jelenleg nincs iskolás vagy óvodás gyermek, így ők személyesen nem érintettek. A második sorban azok véleményét láthatjuk, akik érintettek, így személyesen tapasztalhatják a közoktatás problémáit. Az ő esetükben a státusztörvény elutasítottsága nemhogy nőne, de kis mértékben csökken is: valószínűleg az érintett szülők reménykednek, hátha segít ez a törvény, illetve bízhatnak a törvény által biztosított rövidtávú lehetőségekben, esetleg a kormányzati magyarázatokra érintettként jobban odafigyelnek és talán jobban elfogadják. A gyakorlatban attól, hogy valakinek a közoktatásba jár a gyermeke, nem biztos, hogy jobban megérti és átlátja a közoktatás problémáit. A legtöbb iskolában és óvodában legfeljebb minimális kommunikáció van a pedagógusok és a szülők között az aktuális és mindennapi problémákról, így a szülő legtöbbször nem kap közvetlen visszajelzést a gyermekeit oktató, nevelő pedagógusoktól arról, hogy miért nem működik az intézmény úgy, ahogy kellene. Ebből a szempontból a félelem légköre uralkodik a legtöbb helyen, a hivatalos kapcsolaton túl nagyon kevés pedagógus meri elmagyarázni a valódi problémákat a szülőknek, mert ezt kellemetlennek érzi, esetleg fél a várható retorziótól. És azt tapasztalja, hogy a szülők sem mernek megszólalni.

A harmadik sorban azok a szülők, akik személyesen tapasztalják a szükséges csoportbontás hiányát már érzékelhetően kritikusabbak; a negyedik sorban azok a szülők, aki látják, hogy nem megfelelő szakképzettségű személy foglalkozik a gyermekükkel, még inkább kritikusak a kormányzat intézkedéseivel szemben. A különbség azonban nem túl nagy:

akinek nincs a családjában közoktatásba járó gyermek, 50%-ban utasítja el a státusztörvényt (úgy gondolja, hogy hatására romlani fog az oktatás minősége). Míg aki személyesen érintett és gyermekével nem megfelelő szakos pedagógus foglalkozik, 61%-ban. A különbség kimutatható, de nem túlságosan nagy.

Referenciaként az 5. sorban bemutatjuk azoknak a véleményét, akik úgy gondolják: a problémákért a kormányzat a felelős. Az ő esetükben 72% a státusztörvény elutasítottsága. Vagyis sokkal jobban számít, hogy a közoktatással kapcsolatban rendszerben tudjunk gondolkodni, és átlátjuk, hogy a kormányzatot terheli a felelősség a közoktatás minőségét illetően, hiszen a kormányzat feladata és lehetősége meghatározni a kereteket, meghozni a jogszabályokat és a feladatokhoz erőforrást rendelni.

Az adatok alapján tehát arra következtetünk - és más kérdéseknél is hasonló tendenciát figyelhetünk meg - hogy önmagában a közoktatás súlyos problémáival való szembesülés nem feltétlenül elegendő a szülői szemlélet megváltoztatásához. Ebből a szempontból az edukáció, az érdemi párbeszéd beindítása, a közoktatás működésének jobb megértése többet számít. Nagyon fontos lenne a pedagógusok és a szülők közötti párbeszéd kiszélesítése az iskolákban, óvodákban akár informális csatornákon keresztül is: találjuk meg a lehetőségeket arra, hogy a szülők széles körben kapcsolatba kerülhessenek a közoktatás problémáinak hátterével, hogy ezáltal pontosabb képet és jobb megértést kaphassanak.

Az adatok alapján kulcskérdés, hogy állampolgárként megértsük: a közoktatás mint rendszer működik, melynek működéséért a kormányzat a felelős. Az adatok alapján ezt ma még sokan nem látják át, és amíg nem támasztunk széles körben a kormányzat felé elvárásokat, addig minden bizonnyal kevés esély van arra, hogy a kormányzat több erőforrás biztosít a magyar közoktatás fejlesztésébe.

Részletes adatok

Az alábbiakban bemutatjuk a felmérés részletes eredményeit és azok függését az egyes lakossági csoportokban.

A diagramon a pedagógushiány problémájának megítélését mutatjuk be a válaszadók körétől függően. A nagy többség számára (75%) tudatosult, hogy a pedagógushiány jelentős problémaként van jelen annak ellenére, hogy a kormányzat folyamatosan jelentéktelennek igyekszik beállítani azt. Egy szűkebb kisebbség (16%) szerint ugyan a probléma létezik, de az intézmények valahogy megoldják; ezek a válaszadók úgy tűnik csak közepes jelentőséget tulajdonítanak a problémának. Nagyon kevesen vannak (4%) akik szerint a probléma nem létezik. Az ábra bemutatja azt is, hogyan függ a válaszok eloszlása a nem, a korcsoport, az iskolai végzettség, a településtípus és a politikai beállítódás függvényében.

Látható, hogy nagy mértékben függ az iskolázottságtól a válasz: a magasabb végzettségűek nagyobb problémának látják a pedagógushiányt. Vélhetően akinek magasabb a végzettsége, az magát a problémát is jobban észreveszi, illetve a negatív következményeket is jobban átlátja. Ugyanakkor az alacsonyabb végzettségűek körében is egyértelmű, hogy a pedagógushiány nagy probléma.

A legnagyobb eltérés a Fidesz szavazói körében látható: ők jóval kevésbé látják égetőnek a pedagógushiányt; feltételezhetjük, hogy ők azok, akik a problémát nem létezőnek vagy csekély jelentőségűnek beállító kormányzati narratívára fogékonyak; a kormánypárti szavazók csupán 47%-a látja nagy problémának a pedagógushiányt, és 34% szerint az iskolák, óvodák kezelni tudják a pedagógushiányt (bármit is jelentsen ez).

Feltüntetjük a személyes érintetségből fakadó függést is: érdekes módon attól, hogy valakinek közoktatásba járó gyermeke van, csak minimális mértékben nő a pedagógushiánnyal kapcsolatos tudatossága, 73%-ról 76%-ra. Aki személyesen is tapasztalja a pedagógushiányt, annál növekszik a problématudatosság (88% szerint nagy probléma), de ennél valamivel jobban számít, ha valaki átlátja, hogy itt rendszerszintű problémáról van szó, amiért a kormányzat a felelős (92% szerint nagy probléma).

A fenti diagramon immár nem a vélekedést, hanem a személyes tapasztalatokról szóló visszajelzést ábrázoltuk azok körében, akiknél a családban van iskolás vagy óvodás gyermek. A családok igen jelentős részében, összességében 34%-ában tapasztalták azt, hogy túl nagy az osztály- vagy csoportlétszám, ami sokszor a pedagógushiány jele: nem tudták a megfelelő számú csoportbontást vagy a megfelelő számú osztályt elindítani. Sok helyről érkezett visszajelzés, miszerint a tankerületek a spórolás következtében nem engedélyezték a csoportbontást. Az összes vizsgált csoportban nagyon jelentős az arány, a probléma általános.

Van némi szubjektív elem is annak megítélésében, hogy mikor túl nagy a csoport- vagy osztálylétszám. Például nyelvi órákon nagy szükség van a kis csoportokra, hiszen különben nehezebb például a beszédkészséget fejleszteni. De más órákon, például matematikából vagy más felvételi tárgyakból is hatékonyabb a csoportbontás, annak érdekében, hogy a gyerekek egyéni odafigyelést, nagyobb figyelmet kaphassanak. Egyes esetekben az is elképzelhető, hogy a pedagógusok nagy leterheltsége az oka annak, hogy nem tudnak kellő egyéni odafigyelést biztosítani a nehézségekkel küszködőknek vagy a tehetségeseknek, és ezt a szülők úgy érzékelhetik, hogy túl nagy az osztály- vagy a csoportlétszám; valójában ebben az esetben is a problémák gyökere a pedagógushiányra vezethető vissza.

A nők és a magasabb végzettségűek jóval gyakrabban tapasztalják a problémákat, ami részben a kérdés szubjektivitása miatt lehetséges (a gyerek érdekében magasabbak az elvárások), részben azért, mert a problémát az veszi észre, aki arra jobban odafigyel, és sok esetben a nők és a magasabb végzettségűek között vélhetően nagyobb az odafigyelés.

Jelentős különbség van a pártpreferencia szerint is: a kormánypárti szavazók fele olyan gyakran tapasztalják a problémát, mint az ellenzéki szavazók. Jól látható tehát, hogy a politikai hovatartozás gyakran saját, vagy gyermekünk tapasztalatainál is fontosabb. Ugyanakkor egyértelmű az is, hogy a problémát már a kormánypárti szavazók jelentős része is érzékeli.

A fenti diagramon az előzőhöz hasonlóan a közoktatásban érintettek (van iskolába vagy óvodába járó gyermek a családban) tapasztalatait összegezzük. Itt a pedagógushiány még súlyosabb megjelenését mutatjuk: amikor a gyermekekkel nem a megfelelő szakképesítéssel rendelkező személy foglalkozik. Az érintettek 36%-a az idei tanévben személyesen tapasztalta a pedagógushiánynak ezt a súlyos formáját, ami kiemelkedően magas arány!

Itt egy tényszerű dologról van szó: a törvény rögzíti az iskolai és óvodai feladatok ellátásához szükséges végzettségi, szakképzettségi követelményeket, így elvileg objektívan eldönthető, hogy ez mikor teljesül. Ennek ellenére a szülők számára sokszor nem egyértelmű, hogy mikor áll fenn a helyzet; az intézmények a legtöbbször nem jelentik be, hogy nem sikerült megfelelő pedagógust találni, és nincs szakszerű helyettesítés sem, és mindez legtöbbször a KRÉTA dokumentációból sem egyértelmű. Fontos tudnunk szülőként, hogy jogunk van megtudni, hogy gyermekünkkel ki foglalkozik, és az illető rendelkezik-e megfelelő szakképzettséggel; jogainkról és lehetőségeinkről itt írtunk részletesen.

Gyakran csak fokozott odafigyeléssel, külön rákérdezéssel deríthető ki, hogy nem szakos pedagógus foglalkozik a gyerekkel, így érthető hogy jelentős különbségek mutatkoznak abban, hogy az egyes csoportok miként érzékelik a problémát. A magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők gyakrabban tapasztalják ezt, és ebben az esetben is a nők némileg gyakrabban találkoznak a helyzettel.

A politikai hovatartozásnak itt is fontos szerepe van annak ellenére, hogy tulajdonképpen egy objektív dologról lenne szó. Az ellenzéki szavazók jóval gyakrabban tapasztalják a pedagógushiányt, mint a kormánypárti szavazók; az egyértelmű pártpreferencia nélkülieknél köztes arányt látunk. Vagyis a pedagógushiány kérdése is annyira átpolitizálttá vált, hogy sokaknál a pártállás jobban meghatározza az érzékelésünket, mint amit ténylegesen tapasztalunk. Ugyanakkor a problémát már a kormánypárti szavazók egy jelentős része (25%) is tapasztalja; a pedagógushiány immár széleskörben ismert tény.

Ha a törvényt visszavonatni nem is sikerült, azt azért az oktatásért küzdő civil szervezetek el tudták érni, hogy státusztörvényről körülbelül a felnőtt lakosság kétharmada (65%) hallott. Akik a közügyekkel jellemzően többet foglalkoznak (nagyvárosiak, idősebbek, magasabb végzettségűek), azok inkább hallottak róla, de még a kistelepüléseken is a lakosság több mint fele értesült a törvénymódosításokról. A Fidesz támogatóihoz és a pártnélküliekhez (akik vélhetően kevesebbet vagy távolabbról foglalkoznak közügyekkel) jóval kisebb arányban jutott el a hír, de még ezekben a csoportokban is a többség hallott róla.

Akik hallottak a törvénymódosításról, azok nagy többségét (74%) nem tévesztette meg a kormányzat a széleskörű egyeztetésekkel, amelyek valójában ál-egyeztetések voltak: az érdemi kérdésekről nem volt valódi szakmai vita. A Fidesz-szavazók közül azok, akik hallottak egyáltalán a törvénymódosításról, fele részben elhitték a kormányzat magyarázkodását, de nagy a bizonytalanok aránya, és 29% elutasította saját pártjának magyarázatát.

A végzettség itt is sokat számít: a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezőket kevésbé tévesztette meg a kormányzat, de még az alapfokú végzettségűek többsége sem hitte el, hogy volt valódi egyeztetés.

A felmérésben külön rákérdeztünk a státusztörvény négy kulcselemével kapcsolatos véleményekre. Természetesen sok más dolog is szerepel a státusztörvényben, de ez a négy kérdés kiemelten fontos, és a kérdések kapcsán felmerül, hogy a válaszadó inkább a rövid távú hasznot ("tűzoltást") helyezi-e előtérbe, vagy a magyar oktatásügy, és egyben a pedagógusok és gyerekek hosszabb távú érdekeit nézi. A kérdőívben az alábbi kérdésekben foglaltuk össze a státusztörvény ezen elemeit.

• A pedagógusok áthelyezése: Egyetértesz azzal, hogy a törvénymódosítás értelmében a pedagógusokat szükség esetén - bizonyos feltételekkel - más intézménybe is át lehet helyezni, hogy így biztosítsák a megfelelő szakképzettségű pedagógus-ellátást a gyerekeknek?
• Egyetemista alkalmazása: Egyetértesz azzal, hogy a törvénymódosítás értelmében ahol nincs elég pedagógus egy intézményben, ott alkalmazhatnak egyetemistákat is pedagógusként akkor is, ha még nem szerezték meg a diplomájukat?
• Igazgatói teljesítményértékelés: A törvénymódosítás alapján az igazgatók évente értékelik a pedagógusok teljesítményét egy központilag meghatározott pontrendszer szerint, és a legjobban teljesítő pedagógusok - az intézménybe dolgozók 25%-a - béremelést kap. Számítasz arra, hogy ettől javul a közoktatás minősége?
• Fizetéscsökkentés fegyelmi alapján: A törvénymódosítás értelmében az igazgatónak ezentúl lehetősége lesz a pedagógusok ellen fegyelmi vétség esetén fizetéscsökkentést alkalmaznia. Egyetértesz ezzel?

Az adatok a pártpreferenciától és a végzettségtől függnek elsősorban; a fenti ábrán az látható, hogy a fenti négy kérdésre a válaszadók hány százaléka ért egyet és fogadja el a státusztörvény megoldását és hány százaléka utasítja el; ezeket az értékeket megadjuk a teljes lakosságra vonatkoztatva és a végzettség valamint a pártpreferencia szerint bontva is.

Az alacsonyabb végzettségűek kevésbé idegenkednek a státusztörvény főbb elemeitől a magasabb végzettségűekhez viszonyítva, de még az alacsony végzettségűek is többségében elutasítják a státusztörvény főbb elemeit.

A pártpreferenciától való függés még a végzettségtől is jóval nagyobb. A Fidesz támogatóinak többsége támogatja a státusztörvény főbb elemeit, de a Fidesz táborában is jelentős (29%-38%) az elutasítottság mértéke.

A státusztörvény elemeinek megítélése a személyes érintettségtől is függhet; a fenti ábrán ennek számszerű értékeit láthatjuk. Az egyes elemeknél az első két sorban láthatjuk, hogy mennyiben különböznek a vélemények attól függően, hogy van-e saját gyermekünk a közoktatásban. Érdekes módon akinek van gyermeke a közoktatásban, azok a státusztörvény egyes elemeit kicsit kevésbé elutasítóan ítélik meg. A magyar iskolákban, óvodákban sajnos sok esetben minimális a kapcsolat a pedagógusok és a szülők között, ami a közoktatás problémainak megbeszélését illeti. Így hiába jár valakinek gyermeke a közoktatásba, a közoktatás működési nehézségeiről alig vagy egyáltalán nem tud meg többet; aki jobban informált, az is legtöbbször a sajtóból tájékozódik és elképzelhető, hogy akinek nem jár gyermeke a közoktatásba, annak több ideje van a sajtót olvasni.

A pedagógusok áthelyezésével és az egyetemisták alkalmazásával kapcsolatban pedig akinél személyes tapasztalat a pedagógushiány, az sem válik elutasítóbbá. Valószínűsíthető, hogy az érintett szülők lehetőséget látnak ebben: hátha épp az általuk tapasztalt hiányt tudja majd betölteni az áthelyezett pedagógus és az egyetemista. A szülők azonnali megoldást szeretnének saját gyerekük érdekében, ezért valószínű, hogy az intézkedések pedagógusokra gyakorolt negatív hatása kevésbé játszik szerepet a véleményükben. A fegyelmi alapú fizetéscsökkentés kapcsán is kevésbé elutasítóak azok, akik személyesen tapasztalják a nem megfelelő szakképesítésű pedagógusokat; elképzelhető, hogy van, aki a jól érzékelhető problémák láttán egyes esetekben helyénvalónak gondolná a fegyelmi eljárást.

Ebben az esetben is jól látható, hogy a kérdések megítélésében a problémákkal kapcsolatos személyes érintettségnél jobban számít a rendszerszintű gondolkodás: aki látja, hogy a problémák mögött kormányzati felelősség van, az jobban átlátja a tervezett intézkedésekkel kapcsolatos problémákat is.

A státusztörvény főbb elemeivel a lakosság kb. 60%-a nem ért egyet külön-külön, mégis összességében a státusztörvény hatására minőségromlást csak kb. 48% vár. Vagyis kb. 12% szerint nem vezet romláshoz, ha a rendszerbe elfogadhatatlan szabályokat vezetnek be. Valószínűleg a válaszadók jelentős része nem rendelkezett kellő információval a státusztörvény tartalmáról, illetve más szempontok alapján döntött a törvény egészének a megítéléséről, mint ahogyan az egyes törvényi elemekről külön-külön.

Az iskolai végzettség jelentős befolyással bír. A felsőfokú végzettségűek csupán 6%-át sikerült meggyőzni. Kistelepüléseken a legnagyobb az elfogadottság, de még ott is alacsony, 24%, itt sok a semleges ("közepes") válasz. A Fidesz szavazói ugyan kevésbé elutasítóak, de javulást még ott is csak 39% vár el, és sok a bizonytalan.

Aki érintett a közoktatásban, de a pedagógushiányt még nem tapasztalja személyesen, az egy kicsit jobban reménykedik és kis mértékben bár, de inkább pozitívnak látja a státusztörvényt. Akik személyesen megtapasztalták a pedagógushiányt, azok kevésbé bizakodóak a státusztörvényt illetően, és inkább negatívnak látják a hatását. De ebben az esetben is a személyes tapasztalatoknál nagyobb szerepe van annak, hogy meglegyen a rendszerszintű gondolkodás a közoktatást illetően: aki látja, hogy a közoktatás rendszerszintű működéséért a kormányzat a felelős, az a személyes tapasztalatoktól függetlenül is egyértelműbben elutasítja a státusztörvényt.

A státusztörvény egyes területen növeli az igazgatók felelősségét: különösen a pedagógusok teljesítményértékelése és hozzá kapcsolódó teljesítmény alapú bérezés, illetve a fegyelmi esetén adható fizetéscsökkentés tekintetében. Ezért is fontos kérdés, hogy vajon az igazgatók bírják-e az iskolák, óvodák használóinak bizalmát?

A fenti diagram megmutatja, hogy a szülők részéről ez a bizalom gyakran nincs meg. A közoktatásban érintett szülők 40%-a úgy érzi, hogy az igazgatótól szükség esetén nem kapja meg az elvárható segítséget. A kellő bizalom hiányában kétséges, hogy az igazgatók megfelelő és korrekt módon képesek ellátni a rájuk bízott új, rendkívül érzékenynek számító feladatokat.

Ebben a kérdésben a politikai hovatartozás erősen hat az igazgató megítélésére: a kormánypártiaknál 18%, a hatpárti ellenzék körében 61% nem bízik az igazgatóban., és a végzettség szerint is nagyon erős a függés. Kérdés, hogy egy ilyen megosztott helyzetben az igazgató alkalmas-e képviselni az összes diák, szülő és pedagógus érdekeit: ha az igazgató irányában nincs meg a bizalom, az megkeserítheti az iskola vagy óvoda mindennapi életét.

Összességében mindössze 48%-unk érzi úgy, hogy hatással lenne rá a státusztörvény - ez nagyon kevés, hiszen a közoktatás minősége kivétel nélkül mindenkire hatással van, és a státusztörvény a magyar közoktatás alapvető jogszabályi környezetét határozza meg, ezért hosszú távon mindenkit érint. Bár itt is van különbség a Fidesz és az ellenzék között, de jóval kisebb. Azt látjuk, hogy sem a kormánypárti, sem az ellenzéki társadalom nem érzi eléggé magáének a magyar közoktatás problémáját. Ebben a tekintetben a végzettségnek is jóval kisebb a szerepe más kérdésekhez viszonyítva (csupán 6% a különbség az alapfokú és felsúfokú végzettségűek között), sokunk úgy érzi végzettségől függetlenül, hogy a magyar közoktatásban történt minőségi változás őket nem érintik. Pedig ebben a kérdésben a magasabb végzettségűeknek fontos szerepe lehetne; a magasabb végzettségűek lehetnénk a minőségi közoktatás szószólói, hogy így emeljük fel országunk jövőjét.

Ha pozitív változást szeretnénk, fontos minél több emberrel megértetni, hogy a magyar közoktatás ügye nem csupán az épp aktuálisan az iskolákat és óvodákat használó pedagógusok, gyerekek és szülők belügye! A magyar közoktatás minősége közös nemzeti ügyünk, amiben valamennyien érintettek vagyunk, valamennyiünknek van felelőssége, és mindneki részvétele szükséges annak érdekében, hogy gyermekeink és az ország jövőjét biztosítsuk.

A belügyminiszter mint közoktatási miniszter kinevezése a kormányzat szakmaiatlan hozzáállását szimbolizálja, ami még a kormánypártiakat is megosztja, 31% közülük is ellenzi ezt. Jelentős a válaszok függése a végzettségtől is.

A magyarok túlnyomó többsége elutasíja a kormányzat politikai játszmáját, amiben az Európai Uniótól érkező támogatásoktól teszi függővé a pedagógusok béremelését, ami a gyakorlatban az ország függetlenségének a feladását jelenti. Ennek a kérdésnek a többi kérdéshez képest is kiemelkedően nagy az elutasítottsága (72%), még a kormánypárti szavazók részéről is sokan (38%) elfogadhatatlannak tartják ezt.

A személyes problématapasztalás nem befolyásolja a véleményeket: akik tapasztalják a pedagógushiányt, azok körében is ugyanakkora az elutasítás vagy elfogadás aránya. Aki viszont tisztában van a kormányzati felelősséggel, az egyértelműbben kimondja, hogy nem elfogadható az EU-tól függővé tenni a pedagógusbérek emelését.

Ugyan a többség a jelenlegi kormányzatot hibáztatja a problémákért, még mindig sokan úgy gondolják, hogy a jelenlegi kormányzatot nem terheli felelősség a közoktatás helyzete miatt. A kormánypártiak kevésbé hibáztatják a kormányzatot, miközben köztük is jelen van az elégedetlenség (22%). Az oktatással elégedettek aránya még a kormánypárti támogatók között is elég kicsi (17%). Nem véletlen, hogy sem a kormány, sem a miniszterelnök nem beszél érdemben az oktatás valódi helyzetéről.

A pedagógusok hibáztatása jól mérhetően jelen van: összességében 12% tartja elsősorban a pedagógusokat felelősnek, a kormánypárti szavazók körében ez 22%. Ez ugyanolyan felelősségáthárítás, mint ahogy a 2010 előtti kormányok hibáztatása, vagy a problémák eltagadása.

A magasabb végzettségűek ebben a kérdésben is egyértelműbben látják a kormányzati felelősséget, ezért is fontos, hogy aki jobban átlátja az összefüggéseket, ossza meg tudását másokkal is. A felelősség megnevezése azért létfontossságú, mert változtatni csak akkor tudunk, ha belátjuk a problémák mögötti összefüggéseket és a felelősség kérdését egyértelműsítjük.

Míg az előző kérdés a közoktatás általános helyzetére kérdezett rá, a fenti diagramon ábrázolt eredmények az oktatási kormányzat teljesítményére vonatkoznak. Összességében nagy az elégedetlenség: a lakosság 58%-a kifejezetten elégedetlen. Ebben a kérdésben is teljes a megosztottság: más világban élnek a kormánypárti szavazók, akiknek csak 17%-uk elégedetlen; ez azt jelenti, hogy még azok közül sem mondta ki mindenki, hogy elégedetlen a kormányzással, akik a kormányzatot nevezték meg felelősnek a problémákért (22%). A kormánypárti szavazók 38%-a tekinti magát elégedettnek.

A személyes érintettség tekintetében ennél a kérdésnél akinek van a közoktatásban gyermeke, az kis mértékben rosszabbnak látja a helyzetet, de a különbség csekély: 52%-ról 56%-ra nő az elégedetlenek aránya. A jelentősebb problématudatossághoz a pedagógushiánnyal való személyes találkozás kell, ezzel az elégedetlenek aránya 67%-ra illetve 74%-ra nő. De aki tisztában van a kormányzati felelősséggel, az ennél is magasabb arányban, 84%-ban elégedetlen. Itt is megmutatkozik, hogy az iskolákban (óvodákban) a szülők általában nem találkoznak személyesen a problémákkal vagy nem értik kellően a mögöttes összefüggéseket, a közoktatás működését. Személyes beszélgetésekre, edukációra van szükség ahhoz, hogy a szülő megértse a problémák gyökerét.

Az igazgatói teljesítményértékelés egy bizalmi kérdés, de az érintettek jelentős része nem bízik eléggé az igazgatóban. Nem véletlen, hiszen a szülők is teljes mértékben kiszorultak a folyamatból, ahogy a tantestület is. Aki kevésbé bízik az igazgatóban, az kevésbé bízik az igazgatói teljesítményértéklésben is, ebben az esetben az elutasítottság 83%-os, de még akik bíznak az igazgatóban, azok is 46%-ban elutasítják az igazgató általi teljesítmény alapú bérezést. Szintén nagyok a különbségek a fegyelmi alapú bércsökkentésnél.

Véleménytérképek a magyar közoktatás megítéléséről

Az alábbiakban néhány "véleménytérképet" teszünk közzé, amelyben a magyar közvélemény megoszlását mutatjuk be több szempontból, hogy jobban értsük, kikkel milyen módon érdemes konstruktív párbeszédet folytatnunk.

Ezen a véleménytérképen azt vizsgáljuk, hogy a közoktatás helyzetének megítélése hogyan függ össze a kormányzati teljesítmény megítélésével. Az egyes sorok a közoktatás helyzetének különféle megítélését mutatják, az egyes oszlopok pedig a kormányzati teljesítmény megítélését. A táblázat minden cellájában mutatjuk, hogy a lakosság hány százaléka tartozik az adott kategóriába; az ott levők számát mutatják a számokkal egyre erősödő színek is.

Van egy jelentős tömeg (48%) akik elégedetlenek a közoktatással, és a kormányzatot hibáztatják. Ugyanakkor a társadalom jelentős része nem a kormányzatot hibáztaja. Vannak, akik eltagadják a problémákat és elégedettek (bár csak 7%). A lakosság negyede (24%) pedig az oktatásirányítás helyett mást tart felelősnek. Van aki látja a problémákat, de nem érzi azt, hogy a kormánynak lehetősége lett volna a megoldásra (8%), és 12% nem tudott véleményt mondani ezekről a kérdésekről.

A véleménytérkép jó mutatja a közoktatás mai válságának kulcsproblémáit: túl sokan vannak, akik tagadják a problémákat és akik nem látják a kormányzati felelősséget. Problématudatosság és a felelősség tisztázása nélkül pedig nem remélhetünk előrelépést.

Ezen a véleménytérképen a státusztörvény várható hatása alapján mutatjuk be a lakosság megoszlását. A sorokban itt is a közoktatás általános megítélése alapján csoportosítottuk a lakosságot, míg az oszlopok itt a státusztörvény várható hatása alapján csoportosítják az embereket.

Az előző véleménytérképpel összehasonlítva az egyes sorokban némileg a baloldali oszlopok felé tolódnak a válaszadók, vagyis a kormányzat általános teljesítményéhez képest a státusztörvényt kis mértékben enyhébben ítéljük meg, mint a kormány oktatási tevékenységét általánosságben. A lakosságban tehát van egyfajta kis remény, hogy a státusztörvény némileg jobb hatással lesz, mint ahogy a kormányzat általában működött.

Ezen a véleménytérképen a pedagógushiány problémájának a jelentősége és a státusztörvénnyel kapcsolatos érintettségünk szempontjából osztjuk csoportokba a magyar lakosságot. Itt is megfigyelhető a hárítás (második sor) és a problématagadás (első sor). Az első véleménytérképpel összehasonlítva azt látjuk, hogy a pedagógushiányt többen érzik problémának, mint ahányan a közoktatás problémáit látják annak (a harmadik sorban többen vannak).

Hogyan lehet az, hogy a pedagógushiányt többen érzékelik nagy problémának, mint a közoktatást általában? A pedagógushiány problémaértelmezése sokaknál elméleti, és nem látják át a gyakorlatban azt, hogy ez miként hat a közoktatás rendszerére; sokan nincsenek tisztában azzal, hogy hogyan, és milyen mértékben van jelen a pedagógushiány, és milyen nehézségeket okoz a gyakorlatban, miként sérül ettől a minőségi közoktatás.

Összefoglaló

Miután a kormányzat elutasítja a szakmai párbeszédet, nincs lehetőség arra, hogy oktatási rendszerünket a gyermekek érdekében, a szakértők tudása és az érintettek tapasztalatai alapján alakítsuk át; az oktatásirányítás alapvető szempontjait nem pedagógiai, hanem rövid távú gazdasági és hatalompolitikai szempontok határozzák meg. Ezt mutatja a pedagógus-béremelés elmaradása, a kormányzati felelősség hárítása az EU-ra, és a pedagógusok számára kedvezőtlen és kiszolgáltatott helyzetet teremtő státusztörvény bevezetése is. A gyerekeknek így még kevesebb esélyük marad, hogy megkaphassák az őket megillető minőségi közoktatást.

Ebben a helyzetben mind a kormányzat, mind a közoktatás jobbításáért tevékenykedő pedagógus, diák- és szülői szervezetek a közvéleményhez fordulnak, így a társadalom két teljesen ellentétes világnézettel találkozik; a folyamatos harcban egyik fél sem érezheti magát győztesnek.

A jelenlegi kormányzat számára kudarcot jelent a közoktatás ügye, hiszen:

• az elmúlt tizenhárom év kormányzása olyan kritikus mértékű pedagógushiányhoz vezetett, hogy a szülők és nagyszülők, akiknek van iskolába/óvodába járó gyermekük már 36%-ban jelezték az idei (2023/24-es) tanévben, hogy gyermekükkel nem megfelelő végzettségű pedagógus foglalkozik, ami súlyos országos válságot mutat;
• a kormányzat által megoldásként szánt státusztörvény támogatottsága alacsony; a teljes lakosságból mindössze 19% vár ettől minőségi javulást, de még a kormánypárti szavazók közül is csak 39% a javulást várók aránya, miközben a kérdésben sokan bizonytalanok vagy semlegesek;
• a kormánypárt saját szavazói között is nagy az elégedetlenség és sokan ellenzik a kormányzati politika két sarokpontját, a pedagógusok béremelésének az EU támogatásokhoz kötését (a kormánypárti szavazók 38%-a ellenzi), és a a közoktatás - a témához nem értő - belügyminiszter irányítása alá rendelését (ezt a kormánypárti szavazók 31%-a ellenzi).

A közoktatás jobbítása mellett kiálló pedagógus-, diák- és szülői szervezetek számára alapvető kihívást jelentenek a következők:

• az "érdektelenségi nagykoalíció": a lakosság csupán fele (52%-a) érzi úgy, hogy hatással lesz rá a státusztörvény, holott ez a közoktatás alapjait érinti, és a közoktatás működése hosszabb távon kivétel nélkül valamennyiünkre hat; e tekintetben csak kisebb különbség érzékelhető párthovatartozás szerint (kormánypártiaknál 47%, ellenzékieknél 59% érzi magát érintettnek);
• a közoktatás ügye annyira átpolitizált, hogy még az olyan objektív problémát, mint hogy saját gyermekünknél a pedagógusoknak van-e megfelelő szakképzettsége, a kormánypárti beállítódottságú szavazók jóval kevesebben érzékelik (25%), mint az ellenzékiek (47%), vagyis ebben a kérdésben is a pártpreferencia erősebben érvényesül, mint az iskolától és a gyermektől érkező visszajelzések, a valós tapasztalat; a kormánypárti szavazóknak fele (52%) ugyan látja a problémákat, de mégsem a kormányt teszi felelőssé;
• a közoktatás problémáival való személyes érintettség csak kis mértékben növeli a szülők megértését és a kormányzat felé támasztott elvárásait; ebben szerepet játszhat, hogy az iskolákban és óvodákban nagyon kevés a kommunikáció a pedagógusok és a szülők között a közoktatás problémáit illetően; a lakosság 27%-a látja ugyan a problémákat, de ezekért nem a jelenlegi oktatásirányítást, hanem valaki/valami mást tart felelősnek (a pedagógusokat, a korábbi kormányokat vagy egyáltalán nem lát felelőst).

A társadalmi támogatottság építése: tanulságok

Felmérésünk azzal a jobbító szándékkal készült, hogy minél inkább megértsük mennyire fontos szülőként szélesebb körben a közoktatás jelenlegi rendszerszintű problémáit felismerni, hogy hogyan láthatnánk meg az alternatívákat, és miként vállalhatnánk felelősséget a pozitív változásban - erre törekszik a Szülői Hang Közösség.

A társadalmi támogatottság felépítéséhez beszélnünk kell egymással! Használjunk ki minden rendelkezésre álló fórumot, akár személyesen, akár online, ismerettségi körben, iskolai, óvodai közösségben, országos fórumokon, kommunikáljunk másokkal, tudatosítsuk a problémákat, segítsük a problémák megértését, tisztázzuk az okokat ahhoz, hogy megtaláljuk a változtatási lehetőségeket.

Ez a folyamat lassú és kitartást, összefogást igényel. Mégis elengedhetetlen, hiszen széleskörű támogató társadalmi háttér nélkül esélytelen a fejlődés. Gyermekeink érdekében szülőként személyesen nekünk kell példát mutatnunk és felelősséget vállanunk azzal, hogy beszélünk a problémákról és nehézségekről.

Az alábbiakban összefoglaljuk a tanulságokat, amiket a felmérés eredményeiből leszűrhetünk a társadalmi párbeszéd során.

• A pedagógushiány problémája már elég széles körben eljutott a köztudatba, így megfelelő alap lehet a megoldáskeresésben. Sokszor segíthet a különböző nézőpontot valló beszélgetőpartnerek között, ha van egy közös, mindenki számára elfogadható kiindulópont.
• Sokan nem látják át részleteiben, mit jelent a pedagógushiány a gyakorlatban, milyen módon sérül a minőségi oktatás, milyen többletterheket ró ez a pedagógusokra, diákokra, szülőkre - ebben a kérdésben további edukációra, mélyebb megértésre van szükség.
• A közoktatással kapcsolatos közbeszéd során gyakran felmerülhet, hogy a problémák letagadásával vagy a felelősség hárításával találkozunk - nem véletlenül van ez így. Ezeket a kommunikációs eszközöket előszeretettel akalmazza a jelenlegi magyar kormányzat is. Ilyen esetben hiába győzködjük a beszélgetőpartnerünket, nem valószínű, hogy észérvekkel könnyen felül tudunk kerekedni az elutasításon. Az önbecsapásnak és a felelősségáthárításnak sokszor valamilyen félelem lehet a hátterében. Ilyen esetekben segíthet, ha inkább kérdezünk, megpróbáljuk megérteni a beszélgetőpartnerünket, megérezni az ő valós problémáit. Az empátia és a megértés hasznosabb lehet, mint feleslegesen győzködni a másik felet.
• Ne gondoljuk, hogy a kormánypárti szavazók mind vakon követik a kormány utasításait. Kétségtelen, hogy a kormánypropagandának hatalmas a hatása, de az is látszik, hogy sok kormánypárti szavazó pártpolitika felett álló közügyekben nem fogadja el feltétel nélkül a hatalmi álláspontot.
• Segíthet, ha a közoktatás kérdéseit megbeszéljük azokkal is, akiknek más a véleményük, vagy akik más szempontból látják a helyzetet. Erre lehet lehetőség személyesen vagy online fórumokon; azt a célt szolgálja a közösségünk által indított Szülői Szókimondó fórum is.
• Az iskolai pedagógushiánynál létfontossságú a tudatosság. Még ha nem is tudjuk a legtöbb helyzetet megoldani, a gyermekeinkért nekünk kell kiállnunk: ezért is fontos és hasznos, ha tudatában vagyunk szülői jogainknak, amelyről itt olvasható összefoglalónk. Van lehetőségünk megtudni vagy kikérni a gyermekünkkel kapcsolatos adatokat, adott esetben írhatunk panaszlevet is, amivel növelhetjük a megoldás esélyét. Ha ezt nemcsak egyénileg, hanem több szülő összefogásával intézzük, akkor ezáltal többen megérthetik a problémákat, többen betekintést kapnak a közoktatás valós helyzetébe.
• Javítsuk a kommunikációt a pedagógusok és a szülők között helyi szinten az iskolákban, óvodákban! Kétségtelen, hogy mind a pedagógusok, mind a szülők nagyon leterheltek és kevés idő marad a kapcsolattartásra, de a jobb együttműködésbe és egymás jobb megértésébe fektetett idő és energia bőségesen megtérül mind a mindennapi problémák megoldása során, mind a gyermekek érdeke melletti kiállásban. Jelenleg sajnos nagyon sok intézményben az üres formalitásokon túl szinte alig működik érdemben a pedagógus-szülő kommunikáció, amikor a közoktatás és a mindennapok problémáinak megértéséről van szó. Ennek javításában mind a szülők, mind a pedagógusok sokat tudnak tenni. Ebben a kérdéskörben honlapunkon több tippet, javaslatot gyűjtöttünk össze.
• Erősítsük meg az iskolai, óvodai szülői közösségeket, adjuk át egymásnak az információkat. Ha jól működik a szülői közösség, azzal sok helyi problémában is segíthetünk egymásnak. Országos szinten a szülőket és pedagógusokat is tömörítő Szülői Hang csoporthoz itt lehet csatlakozni.
• Nem hiábavaló kiállni, képviselni érdekeinket. Ha mi magunk nem állunk ki, akkor miért állna ki bárki más értünk? Honlapunkon itt olvashatóak további érdekvédelmi javaslatok.
• Sokan rossz tapasztalatokkal rendelkeznek, és sokan nem értik még, hogy a jobb oktatás a legjobb befektetés a jövőbe. Aki nem érti, hogy miért küzdünk, azoknál elsődlegesen a minőségi közoktatás iránti igényt és érdeklődést kell megteremteni. A jobb minőségű oktatás szinte minden társadalmi probléma megoldásával könnyen összekapcsolható az egészségügytől a környezetvédelemig, a szociális ellátástól a demográfiai folyamatokig.
• Ha adódik rá mód, menjünk bele a részletekbe. A sablonos, csupán tőmondatokra szorítkozó kommunikáció a kormányzatnak kedvez, nem véletlen, hogy a kormánypropaganda is ezt alkalmazza. A felmérés eredményeiben is látszik, hogy részleteiben belekérdezve sokan jobban megértik a törvény problémáit akkor is, ha általánosságban elfogadóbbak. A közoktatás kérdéseiben mélyebb megértés szükséges a belátáshoz és az előrelépéshez.
• Van esély a közgondolkodás megváltoztatására. Nagyrészt a közoktatásért kiálló civil pedagógus, diák és szülői mozgalmaknak köszönhető, hogy a kormányzati propagandán kívül sokan más álláspontot is megismerhettek, és ez tükröződik a felmérés eredményeiben is. A problémák és megoldások további tudatosításához következetes kitartásra és széleskörű együttműködésre van szükség. Van esély, ha nem adjuk fel és egymást erősítve folytatjuk a küzdelmet!

(Szülői Hang)