Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Vásárhelyi Mária: Köves Slomó és az egyházának célja a zsidó közösség megosztása

Vélemény
2023.06.12.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

A szociológus szerint az nem érdekli a kormányt, hogy „mi lesz az egyházra öntött közpénz milliárdokkal”.

Miközben Iványi Gábor egyházától, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségtől és a hozzá kapcsolódó összes karitatív szervezettől még a törvény szerint nekik járó támogatást is megtagadja a magyar kormány, és 13 éve sanyargatják őket, addig a nyilvánvalóan bizniszegyházként működő, és leginkább a hazai vallásos zsidóság politikai megosztásának célját szolgáló EMIH-hez 2010 óta dől a pénz.

Most éppen az derült ki, hogy a 400 millió forintos állami támogatással és 1.7 milliárd állami kölcsönnel létrehozott kóser vágóhíd hónapok óta nem működik, lényegében csődbe ment.

De az EMIH garázdálkodásának ennél sokkal látványosabb bizonyítéka az un. Sorsok Háza története. Az intézményt 2011-ben, akkori értéken 12 milliárd(!) forintból építette fel az állam, és a hatalmas értékű épület azóta is üresen áll.

A soh'se volt múzeum az első néhány évben a fideszen belüli politikai marakodás (Lázár vs. Schmidt) miatt nem működött, majd agordiuszi csomót a miniszterelnök azzal vágta el, hogy Köves Slomóéknak, vagyis az EMIH-nek ajándékozta az ingatlant. Az épület azóta ott rohad a Józsefvárosi Pályaudvar helyén, az EMIH képtelen tartalommal megtölteni a ma már legalább 20 milliárd értékű emlék helyet. Én ezt a történetet Kertész Imre és a magyar holokauszt emléke megszégyenítésének gondolom.

De sorolhatnám tovább az EMIH kártevéseit; a 168 óra tönkretételét, a Klub Rádió sorsában játszott dicstelen szerepüket vagy most legutóbb az Ortodox Egyház einstandolását. Véletlenül tudom, hogy amikor a 168 órát megvásárolták, akkor az egyik első kérdésük az volt a főszerkesztőhöz, hogy mikor kívánják megszüntetni velem a munkakapcsolatot. Nem akarták.

De nyilvánvaló, hogy nem személy szerint Köves Slomónak volt problémája azzal, hogy én háromhetente publicisztikát írok a lapba, hanem a kormánytól érkezett az utasítás. A lapot viszont tönkretették. De indítottak már internetes portált, létrehoztak rendkívül értékes állami által adományozott ingatlanon közösségi találkozó helyet, ám semmi nem működik. Köves Slomó és az egyháza 13 éve játssza a ráosztott szerepet, aminek semmi más célja nincs, mint a zsidó közösség megosztása.

És a kormány busásan megfizeti ezt. Az pedig, hogy mi lesz az e célból az egyházra öntött közpénz milliárdokkal, az láthatóan már egyáltalán nem érdekli a kormányt. Iványi Gáborék egyháza hajléktalan szállót, hajléktalan kórházat, nappali melegedőt, mélyszegénységben élő gyermekek számára iskolát, lelkészképző főiskolát, idősotthont működtet számos településen, és még a neki törvény szerint járó állami támogatást is megpróbálja az állam mindenféle kreált jogcímen elvonni tőlük.

A bűnük az, hogy ők hivatásuknak megfelelően, nem a hatalom, hanem a hívők a rászorulók, az elesettek szolgálatát és nem a hatalomhoz dörgölőzést tartják feladatuknak. (Vásárhelyi Mária)

Címlapkép: Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes (j) és Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija kezet fog a kormány és az EMIH közötti átfogó megállapodás aláírása után Budapesten, a Karmelita kolostorban 2019. november 18-án. - Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA
Belföld
közélet
támogatás
Vásárhelyi Mária
ellenzék
EMIH
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2023.06.12. - 14:44
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

 

Választási visszaszámláló

  • Orbán teljesen tönkre akarja tenni Iványi Gábort?

    Orbán teljesen tönkre akarja tenni Iványi Gábort?

  • Megvan az első magyar érem: Muhari Eszter harmadik lett az egyéni párbajtőrvívó-versenyben!

    Megvan az első magyar érem: Muhari Eszter harmadik lett az egyéni párbajtőrvívó-versenyben!

  • "Nem kúrótorna, hanem túrókúra" - Egy fideszes polgármester felesége influenszerkedik

    "Nem kúrótúra, hanem túrókúra" - Egy fideszes polgármester felesége influenszerkedik

  • Délután érkezik egy hidegront, amely csak a nevében hideg

    Délután érkezik egy hidegront, amely csak a nevében hideg

  • XXXIII. Olimpiai Játékok, 2024 Párizs - Varázslatos volt a francia megnyitó ünnepség!

    XXXIII. Nyári Olimpiai Játékok, 2024 Párizs - Varázslatos volt a francia megnyitó ünnepség!

  • Pottyondy Edinát nem engedték fellépni Sopronban

    Pottyondy Edinát nem engedték fellépni Sopronban

  • Kelemen Hunor Tusványoson elmondta, hogy Magyar Péter nem tudja elfogadni

    Kelemen Hunor Tusványoson elmondta, hogy Magyar Péter nem tudja elfogadni

  • Orbán Viktor Tusnádfürdőn: 500 éve nem látott változás jön, világrendszerváltás lesz

    Orbán Viktor Tusnádfürdőn: 500 éve nem látott változás jön, világrendszerváltás lesz

  • Orbán Viktor elárulta, hogy miért akarták megölni Donald Trumpot

    Orbán Viktor elárulta, hogy miért akarták megölni Donald Trumpot

  • Dél-Koreát Észak-Koreaként mutatták be az olimpiai nyitóünnepségen

    Dél-Koreát Észak-Koreaként mutatták be az olimpiai nyitóünnepségen

  • Saját kisfiát is életveszélybe sodorta a rendőrök elől menekülő sofőr

    Saját kisfiát is életveszélybe sodorta a rendőrök elől menekülő sofőr

  • Kásler visszaüzent a tiszás Kuljának

    Kásler visszaüzent a tiszás Kuljának

  • Saját hívei fütyülték ki Donald Trumpot

    Saját hívei fütyülték ki Donald Trumpot

  • Gyurcsány Ferenc a sajtó szerepéről értekezett

    Gyurcsány Ferenc a sajtó szerepéről értekezett

  • Magyar Péter megnevezett öt képviselőt, aki beül majd a fővárosi közgyűlésbe

    Magyar Péter megnevezett öt képviselőt, aki beül majd a fővárosi közgyűlésbe

  • Lázár János elnézést kért a késésekért az utasoktól és egyszeri fizetéskiegészítést ígért a dolgozóknak

    Lázár János elnézést kért a késésekért az utasoktól és egyszeri fizetéskiegészítést ígért a dolgozóknak

  • Donald Trump béketerve köszönőviszonyban sincs azzal, amit Orbán Viktor képvisel

    Donald Trump béketerve köszönőviszonyban sincs azzal, amit Orbán Viktor képvisel

  • Az Orbán-kormány Paksnál felforralná a Dunát

    Az Orbán-kormány Paksnál felforralná a Dunát

  • Kamala

    Kamala

  • Pálinkás József szerint akár funkcionális analfabéták is bekerülhetnek a pedagógusképzésbe

    Pálinkás József szerint akár funkcionális analfabéták is bekerülhetnek a pedagógusképzésbe

  • Bilincsbe verve könyörgött a belarusz tévében a halálra ítélt német férfi

    Bilincsbe verve könyörgött a belarusz tévében a halálra ítélt német férfi

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element