A mostani augusztus huszadika úgy vonul majd be Orbán beteg tudatába és a történelemkönyvekbe, már ha valaki megörökítésre méltónak tartja, mint az a nap, amelyen a felcsúti szegénylegény elért uralkodásának ormaira.
Az a nap, amikor ajtaja előtt úgy álltak sorban bizonytalan állagú országok vezetői, mint Henrik előtt akkoriban a szerencsétlenek, a baj viszont az, a nagy-nagy bökkenő, hogy ami tegnap lezajlott, az nem valami ismeretterjesztő film forgatása volt, hanem a hányadékszagú magyar valóság.
Orbán Viktor ott ült a tróntermében, és fogadta sorban az elébe járulókat Henrikhöz képest azzal a különbséggel, hogy nem hódolni vonultak elé, hanem nagyságát szimbolizálni. Hogy íme a hatalmas ember, aki egy nap alatt fogadja a szóval igazán el nem mondható fura urakat. Diplomáciai nagyüzemnek nevezték a sorállást eufemisztikusan, pedig célja csak ennyi volt soha be nem vallottan, és végignézve ezt a puccparádét az emberben olyan képzetek tolultak fel, hogy ezért volt és van az egész atlétikai bigyó, hogy ez a nap létrejöhessen.
Hogy ez már hosszú évek óta így volt tervezve, miszerint ezért csesztek el háromszáz milliárdot (meg a resztli), hogy megalapozzák Orbán kifestőkönyves mennybemenetelét. Hogy kik jöttek el erre a színjátékra, voltaképp az is megérne egy misét, mint ahogyan azok, akiknek szintén nem tetszett, menetrend szerint el is borzadtak. Azt találták kifogásolni valónak, ami voltaképp igaz is, hogy illiberális játszóházat tartott ez a mi Orbánunk olyan vendégekkel is, akik ellen elfogatóparancs van, vagy épp ítéletre várnak.
De Orbánnak ők jutottak.
Vagy csak ők hajlandóak vele szóba állni. A színjátéknak azonban egyáltalán nem ez a lényege – holott végtelenül lehangoló ez is -, hanem az a pillanata a gőzös álmokban, amikor a mi kedves vezetőnk végre érezheti magát valakinek, ha barbárok között, de mégis. Ilyen egónövelő bábelőadást láttunk kurva sok pénzért, ami olyannyira fontos volt, hogy Orbán a stadionba ki sem ment, mert valószínűleg nem tudta eldönteni, hogy atlétikai meccs alatt lehet-e szotyizni, illetve erre a számára oly kedves bőrfejűek sem járnak.
Szar ügy. Kiegészítésképpen még az is ezt az ítéletet erősíti, hogy a közösségi oldalon mindenki bejelentkezett, most indul – vagy már ott is van – a nagy eseményre, amit Orbán atyánk neki létrehozott a mi pénzünkből. Úgy iramodtak és voltak ott a fideszisták a stadionban (és -ba), mint amikor az Elkúrtuk című filmalkotás megtekintése volt a házi feladat. Így lett a tegnapi atlétikanézés is hűségeskü, nemzeti színekben mondta mindenki, hogy éljen a király, aki pedig a tróntermében mondta önmagának ugyanezt.
Nincsen üldözési mániám és Orbánt sem önmagában állóan rühellem – pedig lassan már de, igen -, ám az egészen a korona, az illékony állagú hab az volt, amikor hírül jött, a kedves vezető válogatott vendégeivel a teraszról „tekintette” meg a világ legnagyobb tűzijátékát, ami nagy valószínűséggel még a Szíriuszról is látszott. Ott ültek vele sorban mind a kisnagy emberek, mármint Orbánnak nagyok, mint az általa képviselt alvilág csúcsai, amúgy azonban piti kis szaralakok, aki abban érdekeltek, hogy felbomlasszák a civilizációt.
Recep Tayyip Erdogan török elnök, Ilham Alijev azerbajdzsáni elnök, Savkat Mirzijojev üzbég elnök, Tamím bin Hamad ál-Száni katari emír, Milorad Dodik, a Boszniai Szerb Köztársaság elnöke, Aleksandar Vucic szerb elnök, Andrej Babis volt cseh kormányfő, Sebastian Kurz volt osztrák kancellár, Szadir Zsaparov kirgiz államfő, Serdar Berdimuhamedow türkmén államfő és Rusztam Minnyihanov, a Tatár Köztársaság vezetője.
Ők mind az erkélyen voltak, és ők voltak a diplomáciai csúcs is. Be lettünk árazva – és Orbán is.
Ezen a névsoron egyébként kár mélázni, jobbat nem is várhattunk. Ami ebben az egészben a zavaró, hogy egy egész, amúgy kisemmizett ország erőforrásait, sajtóját, kormány-, és pártgépezetét, meg az elhülyített népek tömegeit használták ahhoz, hogy egyszer ebben a nyüves életben Orbán valakinek érezhesse magát. Mint aki tényező a világpolitikában, holott csak egy szarkavaró, piti, narcisztikus senki, aki azonban úgy elhülyített mindenkit, hogy még így is, vagy ennek ellenére is istenítik. A cirkusz hat.
Elvesztünk. (huppa.hu)
