Albariño és Rías Baixas – hogyan lett egy külföldön sokáig ismeretlen, csak helyben fogyasztott galíciai szőlőfajtából és borból, lokális noname borvidékből csupán harminc év alatt világmárka?
Mert mára az lett: az Albariño az USA hatalmas piacán is ismert és keresett lett. Kellett hozzá nyilván egy termőhelyi brand, a Rías Baixas, ami Galícia óceáni partvidét, Spanyolország hűvösebb északi, atlanti régióját jelenti (egészen kiváló konyhával amúgy, véreshurka kagylóval), 1988-ban alapították meg csak 500 hektárral, amiből mára lett 5000 és bővül, kellett az erős savgerincű, nagyon karakteres, nem gyümölcsös, hanem csillogó, sós-ásványos borokat adó szőlőfajta, ami jól passzol a régiós ételekhez, és végül a szerencse is, hogy a világízlés elment a nem érlelt, friss, üdébb borok felé. Meg persze az is, hogy délen már nehéz jó savú fehéreket készíteni.
Akárhogy is, a spanyolok ezt is megcsinálták. És mindig érdemes egy-egy újabb Rías Baixas bort kipróbálni, leemelni a polcról Spanyolországban, ott van belőle választék, a közepes 10-20 eurós árrégióba esnek, ami nem is alacsony ott, ahol már 3-5 euróért is van iható tömegbor, 6-10 között meg jók, akad az Albariñók között is minőségbeli különbség, de igazán lefelé kilógó rosszal nem lehet találkozni. Tán ez az egyik titkuk, a minőségrontás szóba sem jöhet, és van méretgazdaságosság is, megfelelő koncentráció, hiszen a földpiac természetesen szabad, és pár hektárokon kár is próbálkozni versenyképességgel. Ha jön a kereskedő, tudni kell neki adni legalább százezer palackkal, ez tőkekoncentráció nélkül nem megy. Szabadpiac kell ehhez is.
Szóval sokféle oka van, hogy a régió és bora világsztár lett. És biztos mögötte van az erős országimázs is, ami Spanyolországot a diktatúra bukása és az EU-ba való eredményes integráció óta körülveszi.
Jogállam és működő piacgazdaság – a sikerek nélkülözhetetlen, legfőbb termőtalaja. (hold.hu)
