A Tisza Párt, a Fidesz és Vitézy együtt szavazták le a Fővárosi Közgyűlésben Karácsony előterjesztéssét a független színházak támogatásáról.
Sokadszor ugrik ki a nyúl a bokorból, miközben a lépés rávilágít az ellenszavazók kultúra iránti közömbösségére.
De hát, egy alomból származnak! A falu széléről.
Ezenközben a kormány nem hajlandó megkötni a Fővárossal a közös fenntartású (kő)színházak finanszírozására vonatkozó szerződést, melynek határideje december 31-én lejárt, hosszas kuncsorgásra három hónappal meghosszabbították.
Most nem is reagálnak Karácsony sürgetésére.
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság, miután Hankó miniszter úr, a tiltakozásuk ellenére egy Vészabó Györgyi nevű közismert giccsfestőnek adományozta a díjat.
Emlékeztetem a fent nevezetteket, hogy nagyon rossz társaságba keverednek (már ebből a szempontból is)!
Goebbels is csúnyán melléfogott 1937-ben az Elfajzott Művészet Kiállításával.
A rendszer által üldözött George Grosz, Vassily Kandinszkij, Paul Klee, Grete Kollwitz, Marc Chagall, Emil Nolde, Otto Dix, Karl Hofer, Ernst Barlach, Ernst-Ludwig Kirchner, Oskar Kokoschka, Franz Marc, Karl Schmidt-Rottluff, Piet Mondrian, Pablo Picasso és mások pellengérre állítása nem igazán sikerült.
Az elborzasztónak tervezett kiállítással, vele egyidejűleg megnyitva a Német Művészet Házát, mely a Goebbels-Ziegler féle Kultúrkampf eredményeként a hivatalos, elfogadott műveket mutatta be, „ a degenerált, a német szellemtől idegen”, zsidó és nem zsidó alkotókat kívánták lejáratni.
Az „Elfajzottak” kiállítását négy hónap alatt több, mint kétmillióan, ötször annyian nézték meg, mint a Német Művészet Háza kiállítását.
A kiállítás bezárása után Ziegler átfésülte a német közgyűjteményeket és négyszázhetven művet emelt ki, melyeket a kiállítás anyagával együtt egy hatalmas máglyán elégettek.
Továbbá utalok Churchill egyik találó mondására: a legsötétebb időkben, 1940-ben az egyik minisztertársa felvetette a kulturális kiadások csökkentését. Churchill letorkolta: „akkor miért harcolunk?”
