Magyar Péter egy új politikai erő kialakításán dolgozik, ugyanakkor a régi ellenzéki pártok támogatásának hiánya és önérdekük miatt megakadályozhatják a változást.
„Fontoljuk meg alaposan, mielőtt bármiben döntenénk; és ha egyszer döntöttünk, ne változtassunk elhatározásunkon. Konoksággal mindent el lehet érni”. Furcsa javaslat. Egy károsnak tekintett tulajdonság átfordítása az ellenkezőjébe a hasznunkra válna? De mivel ezt a nagy Stendhal mondta, most két sorson és kétféle, radikálisan különböző végkimenetelen töprengek. Meg egy országon.
Alekszej Navalnij az utolsó bírósági meghallgatásán, 2023 augusztusában a bírái szemébe mondta: „Oroszországban mindenki tudja, hogy aki bíróságon keresi az igazát, teljesen védtelen, esélytelen”. Fél évvel később az ellenzéki politikus halott volt: Oroszország elnöke – a mi miniszterelnökünk mestere, egyben undok feladatokkal is ellátja – egy távoli büntetés-végrehajtási telepen meggyilkoltatta. Orbán Viktor förtelmes március 15-i beszédéből pedig kiderült, igaz, nem is állt szándékában eltitkolni, hogy a szeme előtt pont ilyen megfélemlített, orosz módra igazságot szolgáltató bíróságok és bírák lebegnek.
Navalnij az életével fizetett konokságáért – nem volt muszáj külföldről visszatérnie Oroszországba – míg Magyar Péter, akiben szintén ott van a stendhali, pozitív előjelű konokság, élt a sors által elé dobott lehetőséggel: Magyarország nem Oroszország, ezért neki sikerülhetett az, ami Navalnijnak sajnos nem. Csupán egy év alatt egy létszámban hatalmas, erős és tevékeny tömegmozgalmat és pártot szervezett, amely a dolgok jelen állása szerint alkalmasnak látszik arra, hogy véget vessen egy szörnyű rezsim hosszúra nyúlt uralmának. Ha azonban ’26-ban megint vereséget szenvednénk, az önkényuralmi rezsim akár már Orbán Viktor nélkül is ránk zárulna.
A Tisza-szigetek egyik a másik után elsorvadnának, a remény és lelkesedés, amely most folyamatosan emelkedik, elapadna, és ha tippelnem kéne, azt mondanám, Magyar Péter is feladná, mert ez az „egy mindenki ellen” harcmodor aligha volna újabb négy évig fenntartható, ráadásul tovább nehezített feltételek mellett. Amit most látunk tehát, az egyszeri esély, és hosszú ideig nem lesz megismételhető. Magyarország afféle Trianon utáni, évtizedes reményvesztettségbe, búskomorságba süllyedne. Nagyon magasról a nagyon mélybe.
A régi ellenzéki pártok megmaradt szavazói és legfőképp a DK-éi, ezt az egyszeri esélyt veszélyeztetik, lábbal tapossák. Egy részük szándékosan, Magyar Péter iránti ellenszenvükből, más részük korlátoltságból. Nem azt mondják, hogy nincs már meg bennük a váltáshoz szükséges szellemi rugalmasság, hanem azt sugallják, hogy akire váltaniuk kéne, nem érdemli meg a támogatásukat. Képtelenné tették magukat arra, hogy Magyar Pétert lélekben, gondolatban összekapcsolják velünk, az országgal, lényegében tagadják, hogy azt egyedül a Tisza Párt szerezheti vissza Orbánéktól.
Egy jobbféle blogon, Múzsa, olvasom, „a világ nem attól omlik össze, ha jövőre megint a Fidesz nyer, hanem ha az ember elfelejt embernek lenni…, ha nem látja a különbséget a kompromisszum és a megalkuvás között”. Mi más, a Pride a legújabb ürügy Magyar ellen. Az eredeti vádak, amelyekkel sokáig támadták őt, mára jórészt kikoptak, most inkább olyasmiket követelnek tőle, mint a Múzsa eltévedt moralistája is, amelyek teljesítése nagy valószínűséggel az amúgy is borotvaélen táncoló kampánystratégiája végét jelentené. Nem akarnak emlékezni Márki-Zay Péter egyetlen óvatlan mondatára. Csakhogy az én világom és további millióké igenis összeomlana, ha a Fidesz megint nyerne, és a Pride is sokkal jobban jár a rendszer bukásával, mint a vesztesek szolidaritásával.
Nálunk nem volt „hosszú kések éjszakája”, a régi ellenzék, bár valóban a rezsim sokféle szemétkedése közepette, de végtére is maga írhatta saját történetét és jutott, ahova jutott – sehova. Saját magukat számolták fel. Orbán egyeduralmát legyőzni viszont nemzeti kötelesség, amellyel szemben minden egyéb érv, ügy eltörpül. A Pride-é is. Miért nem elég, hogy Magyar Péter által esetleg megszabadulhatunk a rezsimtől, még hibátlan is legyen? Miért nem lehet elfogadni tőle, hogy a saját útját járja, nem azt és nem úgy, ahogy mások tartanák helyesnek? A Pride-dal sincs semmi baja, de ha csupán néhány harcos mondattal kiállna mellette, másnap a Tisza 30 százalékon állna, az elvszerűek és lelkiismeret-vezéreltek pedig ’26-tól „áttelelt poloskaként” élhetnének tovább. Amúgy meg Magyar mindenről szólt már, a Pride-ról is, csak az üldözői vagy nem hallgatják őt, vagy ezeket a mondatait elhallgatják. Letagadják. A kétségbeesésüket becstelenségre váltották.
Íme, egy minapi videórészlet Magyar Péterrel (link az első kommentben). „És még egyszer szeretném megerősíteni, mi azon leszünk, miután lesz egy Tisza-kormány, egy Tisza többség az országgyűlésben, hogy megváltoztassuk a választójogi törvényt, sokfajta jogszabályt meg kell, és megadjuk arra a lehetőséget, hogy igenis virágozzon száz virág. Szükség van Magyarországon nemzeti radikális pártra, szükség van zöld pártra, liberális pártra és egy igazi baloldali pártra, mert, elnézést kérek mindenkitől, de ilyen most nincs…”
Valóban nincs, és erről sokan tehetnek, de pont ő nincs köztük. (Bruck András)
