Elena Lasconi, az USR elnökjelöltje, közvetlenül fordult a romániai magyar közösséghez, miután az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa úgy döntött, hogy a december 8-i elnökválasztás második fordulójában őt támogatják.
Lasconi köszönetet mondott az RMDSZ-nek és Kelemen Hunornak, kiemelve, hogy a kisebbségek tisztelete a demokrácia alapja.
„Egy demokrácia akkor igazán erős, ha tiszteletben tartja a kisebbségeit. Mi, románok és magyarok, erősebbek vagyunk együtt, és egy olyan Romániáért dolgozom, amely minden polgáráé, nemzetiségtől függetlenül” – mondta Lasconi rövid üzenetében.
Hangsúlyozta, hogy az RMDSZ döntése – miszerint támogatja őt az elnökválasztás második fordulójában – világos üzenet arról, hogy Románia maradjon a nyugati irányvonalon. „Maguk, a romániai magyarok, pontosan tudják, milyen fontos a demokrácia megőrzése. Tudom, hogy számíthatok a támogatásukra!” – fogalmazott.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség azt javasolta az erdélyi magyaroknak, hogy a romániai államfőválasztás vasárnap tartandó második fordulójában „a kisebbik rosszat”, Elena Lasconit válasszák – jelentette be Kelemen Hunor RMDSZ-elnök sajtótájékoztatón hétfőn este, Kolozsváron.
Lasconi külön megköszönte Kelemen Hunor állásfoglalását, amely szerinte azt mutatja, hogy az RMDSZ elkötelezett Románia nyugati irányvonalának megőrzése mellett.
Bár az RMDSZ hivatalosan Lasconi mögé állt be, a CURS közvélemény-kutatása szerint a szövetség szavazói megosztottak: 50,8%-uk inkább Călin Georgescura szavazna. Ez az eredmény rámutat a magyar közösség belső megosztottságára, különösen a két jelölt kapcsán, akik között éles ideológiai különbségek feszülnek.
Kelemen Hunor a sajtótájékoztatón egyébként újságírói kérdésre elmondta, hogy a támogatásért cserébe elvárják Lasconitól az USR által beterjesztett közigazgatási törvénytervezet visszavonását vagy elutasítását. „Ebből nem lesz törvény, megvédjük a magyar megyéket és közösségeket” – hangsúlyozta. Az RMDSZ már készül a koalíciós tárgyalásokra, amelyeken prioritásként kezelik a magyar közösség jogainak védelmét, ugyanakkor Kelemen leszögezte: magyarellenes pártokkal nem egyeztetnek.
Különösen nagy figyelmet kapott a sajtótájékoztatón Elena Lasconi korábbi kijelentése, miszerint államfőként megakadályozná Orbán Viktor romániai látogatását. Kelemen Hunor azonban leszögezte, hogy ha az RMDSZ része lesz a kormánytöbbségnek, ilyen lépés nem valósulhat meg. „Orbán Viktort nem lehet nem kívánatos személynek nyilvánítani. Ha januárban autóval jön Romániába, még lassítania sem kell a határon” – jegyezte meg ironikusan.
Az RMDSZ döntésének médiavisszhangja is sokat elárul a helyzet összetettségéről. Az RMDSZ hírportálja, a Maszol azzal a címmel hozta a sajtótájékoztatót, hogy „Kelemen Hunor Elena Lasconit támogatja”, míg a Mandiner inkább a „persona non grata” vitát emelte ki: „Ajánlás az erdélyi magyaroknak: támogassák az Orbán Viktort Romániából kitiltó államfőjelöltet!” (Transtelex)