Az alkotmánybíróság érvényesítette az elnökválasztás első fordulójának eredményét, és elutasította Cristian Terheș beadványát, jelentette be a hétfő délutáni ülés után Marian Enache, az alkotmánybíróság elnöke a G4Media szerint.
A második fordulót így december 8-án szervezik meg, Călin Georgescu és Elena Lasconi között.
A korábban bejelentetthez képest fél órás késéssel, fél hatkor kezdődött el az alkotmánybíróság ülése, amelynek két napirendi pontja volt: az első forduló eredményének érvényesítése és Cristian Terheș beadványa, amelyben a Román Nemzeti Konzervatív Párt (PNCR) elnöke és államfőjelöltje választási csalással vádolta a Mentsétek meg Romániát Szövetséget (USR), és erre hivatkozva a szavazatok újraszámolását kérte.
Az alkotmánybíróság hétfőn főként az országban leadott szavazatok újraszámlálásának eredményét kapta meg a Központi Választási Hatóságtól (BEC), a részleges eredmények szerint Marcel Ciolacu került a második helyre, de ez az eredmény nem tartalmazta a külföldi szavazatok többségét, amelyek az eredeti eredmények szerint Elena Lasconinak kedveztek. Az alkotmánybíróság úgy döntött, hogy a diaszpóra szavazatainak újraszámlálásától eltekint, mert Terheș nem is kérte ezt a beadványában.
Arról, hogy a BEC milyen eltéréseket állapított meg az eredeti eredményekhez képest az újraszámlálást után, Marian Enache annyit mondott, hogy ezek valószínűleg technikai tévedések voltak, amelyeknek nem változtatnak az eredményen.
Hasonlót nyilatkozott hétfőn Toni Greblă, az Állandó Választási Hatóság elnöke is a Digi24-nek, amikor arról beszélt, hogy információi szerint a szavazatok újraszámolása nem eredményezett jelentős változást a korábbi számadatokhoz képest.
Dominic Fritz, az USR alelnöke az ülés előtt nyomatékosan kérte az alkotmánybíróságot, hogy érvényesítse az elnökválasztás első fordulójának eredményét, mert az újraszámlálás részleges eredménye, amely Marcel Ciolacut mutatja a második helyen, nem tartalmazza a diaszpóra szavazatait, és az USR párhuzamos számlálása szerint továbbra sem változott a jelöltek sorrendje. Ez viszont jelentősebb különbséget mutatott, azt, hogy az Elena Lasconi és a Marcel Ciolacu közötti különbség 5000 szavazatra nőtt. (Transtelex)
Az RMDSZ Elena Lasconit támogatja az elnökválasztás második fordulójában
A kisebbik rosszat, Elena Lasconit, az USR jelöltjét támogatja az elnökválasztás második fordulójában a Románia Magyar Demokrata Szövetség – jelentette be Kelemen Hunor hétfő kora esti sajtótájékoztatóján Kolozsváron. Az RMDSZ elnöke a bejelentésével megvárta az alkotmánybíróság döntését, amely szerint érvényesítették az első forduló eredményét, így Călin Georgescu és Elena Lasconi jutott a december 8-i második fordulóba.
Magyarellenes politikust 2024-ben sem tudunk támogatni
– mondta Kelemen, miután felidézte, hogy a korábbi elnökválasztások második fordulójában soha nem támogattak szélsőséges, magyarellenes pártot. Hozzátette, ezért ő az elnökválasztás második fordulójában Elena Lasconira fog szavazni, és erre biztat mindenki mást is. Az RMDSZ elnöke szerint, ha Georgescu nyer, akkor Diana Șoșoacă lehet a miniszterelnök, és ő nem szeretne olyan országban élni.
Én is békét akarok!
– reagált Georgescu korábbi kijelentéseire, de állítása szerint magyarellenes, legionárius eszmékkel szimpatizáló jelöltet semmiképp sem tudnak támogatni. Felidézte, a magyarok már sokszor csalódtak olyan jelöltben, akit az RMDSZ korábban nem támogatott, és ezért most azt tanácsolják nekik, fogadják meg az útmutatásukat.
Kelemen szerint a magyar közösség megértette, hogy a legjobb fegyver a szélsőségek ellen részt venni a voksoláson, mert ha nem szavaznak, csak a közösségi médiában fejtik ki a véleményüket, akkor nem történik semmi.
A parlamenti választások gyorsértékeléseként Kelemen kijelentette, szerinte a nagy pártok eltűntek a politikai életből, csak közepes pártok maradtak. Szerinte nagykoalícióra lenne szükség a PSD, a PNL, az USR és az RMDSZ között, hogy a stabil kormányzást biztosítani tudják, ugyanakkor szerinte ez lenne a legtörékenyebb felállás is. Egy kisebbségi kormányzásról úgy fogalmazott, hogy csak a káoszt folytatná, amit láthatóan elutasítanak az emberek, és nehéz lenne helyreállítani az emberek bizalmát a politikai pártokban.
Megerősítette, hogy saját mandátumbecslésük szerint eggyel tudták növelni mind a szenátusi, mind a képviselőházi frakciójuk számát. Összesen 10 szenátori helyre, illetve 22 képviselőházi mandátumra számítanak. Nem bocsátkozott találgatásokkal azzal kapcsolatban, hogy hol szerezhetnek mandátumot, de a korábban megjelent becslésekre reagálva annyit azért elmondott, a számok alapján meglepődne, ha Bukarestben ez sikerülne.
Azoknak a magyaroknak, akik amiatt aggódtak, hogy Lasconi az elnöki székbe kerülve majd nemkívánatos személynek nyilvánítja Orbán Viktort, Kelemen azt üzente, ha az RMDSZ kormányon lesz, akkor az USR elnöke nem fogja nemkívánatos személynek nyilvánítani Orbán Viktort. Viccesen még azt is hozzátette, ha január elseje után autóval jön Orbán Romániába, akkor a határnál még lassítania sem kell.
Újságírói kérdésre, hogy mit kérnek az USR-től Lasconi támogatásáért cserébe, Kelemen annyit mondott: a benyújtott régióátszervezési törvény nem mehet át. Állítása szerint, ha kormányra kerülnek, akkor ebből biztosan nem lesz törvény. (Transtelex)