Mivel az Egyesült Államok és Kína közötti törésvonal egyre mélyebbé válik, a partnerországok ezután nem tudják kapcsolataikat mindkét oldal felé előnyösen kijátszani, el kell dönteniük, melyik oldalra állnak − írja az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Tanácsának volt munkatársa a Foreign Affairs hasábjain.
Az Egyesült Államok és Kína rivalizálásának erősödésével más országok egyre inkább azzal a dilemmával szembesülnek, hogy Washington vagy Peking oldalára álljanak. Ezt a választást a legtöbb ország nem kívánja meghozni. Az elmúlt évtizedekben az egyes államok biztonsági és gazdasági előnyöket élveztek abból, hogy az Egyesült Államokkal és Kínával szintén jó viszonyban voltak. Ezek az országok tudják, hogy egy egységes politikai-gazdasági blokkhoz való csatlakozás a másik szuperhatalomhoz fűződő kapcsolatukból származó előnyökről való lemondást jelentené − írja a Foreign Affairsen megjelent cikkében Richard Fontaine, a Center for a New American Security nevű washingtoni think-tank vezérigazgatója, John McCaine egy kori szenátor és elnökjelölt volt külpolitikai tanácsadója.
„Az indo-csendes-óceáni és az európai országok túlnyomó többsége nem akar egy lehetetlen választás csapdájába esni” − jegyezte meg Josep Borrell, az Európai Unió vezető diplomatája a brüsszeli Indo-csendes-óceáni Fórum 2022-es ülésén. Ferdinand Marcos Fülöp-szigeteki elnök 2023-ban megjegyezte, hogy országa „nem akar olyan világot, amely két táborra van osztva [és]… ahol az országoknak választaniuk kell, hogy melyik oldalon állnak”. Hasonló véleményt fogalmazott meg számos vezető, köztük Lawrence Wong, Szingapúr miniszterelnök-helyettese és Faisal bin Farhan al-Szaud szaúdi külügyminiszter. Az üzenet Washington és Peking számára egyértelmű: egyetlen ország sem akarja, hogy a két hatalom közötti bináris döntésre kényszerüljön.
Az Egyesült Államok sietett megnyugtatni szövetségeseit, hogy ő is hasonlóan gondolkodik.
Senkit sem kérünk arra, hogy válasszon az Egyesült Államok és Kína között
− mondta Antony Blinken külügyminiszter egy júniusi sajtótájékoztatón. Lloyd Austin védelmi miniszter a Szingapúrban tartott beszédében ragaszkodott ahhoz, hogy Washington „nem kéri az emberektől vagy a nemzetektől, hogy válasszanak köztünk és egy másik ország között”. John Kirby, a Fehér Ház külpolitikai szóvivője áprilisban ugyanezt ismételte meg: „Nem kérjük az országokat, hogy válasszanak az Egyesült Államok és Kína, vagy a Nyugat és Kína között.”
Igaz, hogy Washington még a legközelebbi partnereitől sem követeli meg a „mindent vagy semmit” választást. Tekintettel az összes ország − beleértve az Egyesült Államokat is − kiterjedt kapcsolataira Kínával, nem valószínű, hogy sikerrel járna egy koherens Kína-ellenes blokk létrehozása. Még az Egyesült Államok sem csatlakozna egy ilyen megállapodáshoz, ha ehhez meg kellene szüntetnie gazdasági kapcsolatait Kínával, ami óriási költségekkel járna − írja Fontaine.
De lehet, hogy az országoknak már nem sokáig lesz lehetőségük arra, hogy kétkulacsos politikát folytassanak. Számos területen, többek között a technológiában, a védelemben, a diplomáciában és a kereskedelemben Washington és Peking valóban arra kényszeríti a többieket, hogy egyértelműen állást foglaljanak. Az országok elkerülhetetlenül belekeverednek a szuperhatalmi rivalizálásba, és így vagy úgy, de dönteniük kell. Az amerikai–kínai versengés a mai világ elkerülhetetlen jellemzője, és Washingtonnak fel kellene hagynia azzal, hogy az ellenkezőjét színleli. Ehelyett azon kell dolgoznia, hogy a döntéseket a lehető legvonzóbbá tegye.
Melyik oldalon állsz?
A szakértő szerint az elmúlt években kiéleződött amerikai–kínai verseny miatt az országok egyre inkább abba a kellemetlen helyzetbe kerültek, hogy választaniuk kell. Donald Trump korábbi amerikai elnök idején az Egyesült Államok jelentős nyomást gyakorolt szövetségeseire, hogy ne engedjék, hogy a Huawei, a kínai távközlési óriáscég építse ki 5G-hálózatukat. Peking természetesen biztosítani kívánta a távközlési üzleteket, és több kormány is aggodalmát fejezte ki, hogy a Huawei kizárása feldühítené Kínát. Válaszul Washington keményen játszott. A Trump-kormányzat még odáig is elment, hogy azt sugallta Lengyelországnak, hogy az amerikai csapatok telepítése veszélybe kerülhet, ha Varsó a Huaweijel dolgozik együtt. Az amerikai kormány figyelmeztette Németországot, hogy Washington korlátozza a hírszerzési információk megosztását, ha Berlin befogadja a Huaweit; nem sokkal később a németországi kínai nagykövet ellenlépéseket ígért a német vállalatok ellen, ha Berlin kitiltja a Huaweit. Európa legnagyobb gazdasága két legfontosabb kereskedelmi partnere közé szorult.
Ez a dinamika Joe Biden alatt is folytatódott. A kormány 2021-es tudományos törvénye mintegy 50 milliárd dollár szövetségi támogatást ajánlott fel az Egyesült Államokban működő amerikai és külföldi félvezetőgyártóknak − de csak akkor, ha tíz évig tartózkodnak minden olyan „jelentős ügylettől”, amely a kínai chipgyártási kapacitás bővítésére irányul. Még abban az évben a Biden-kormányzat egyoldalúan exportellenőrzést vezetett be a Kínában szuperszámítógépekhez használt csúcskategóriás félvezetőkre. Kezdetben Hollandia és Japán − a másik fő ország, amely chipgyártó berendezéseket exportál Kínába − nem volt részese ennek az új megközelítésnek. Hamarosan azonban felszólították őket, hogy a korlátozásokat ők is vezessék be. 2023 elejére Japán és Hollandia engedett az amerikai nyomásnak, és megtette ezt.
A lépések és ellenlépések azóta is folytatódtak. Hónapokkal az amerikai korlátozások után Peking azzal vágott vissza az Egyesült Államoknak, hogy megtiltotta az amerikai Micron vállalat által gyártott félvezetők használatát kulcsfontosságú kínai infrastrukturális projektekben. Washington ezután azonnal megkérte Dél-Koreát, amelynek chipgyártói Kínában működtetnek nagy „gyárakat” − chipgyártó létesítményeket −, hogy ne töltsenek ki semmilyen ellátási hiányt. Peking viszont korlátozta a félvezetőgyártásban használt kulcsfontosságú fémek exportját. A kínai állami média elítélte Hollandiát, az egyik olyan országot, amely ezeket a fémeket használja, amikor a bejelentést megtette.
A zéróösszegű játékok nem korlátozódnak a gazdasági döntésekre. Az Egyesült Államok 2021-ben értesült arról, hogy Kína kikötőt épít az Egyesült Arab Emírségekben. A Biden-kormányzat, amely aggódott amiatt, hogy Peking katonai támaszpontot szándékozik építeni ott, nyomást gyakorolt Abu-Dzabira, hogy állítsa le a projektet. Biden állítólag figyelmeztette Mohammed bin Zayed emírségi elnököt, hogy a kínai katonai jelenlét az Egyesült Arab Emírségekben ártana országaik partnerségének.
A legsúlyosabb dilemma valószínűleg az lesz, hogyan lehet a technológiai ellátási láncokat szétválasztani és megvédeni. A Biden-kormányzat jelezte, hogy a félvezetők, a kvantum-számítástechnika, a mesterséges intelligencia, a biotechnológia, a biogyártás és a tiszta energiával kapcsolatos technológiák fejlesztése és gyártása terén le akarja győzni Kínát. Ehhez Washingtonnak minden egyes területen hazai kapacitást kell kiépítenie, és korlátozni kell Kína lehetőségét, hogy előretörjön. A hiánypótló képességekkel rendelkező országok az ezeket a technológiákat megszerezni kívánó Peking és a kínai hozzáférést minimalizálni kívánó Washington között fognak vergődni.
Hasonló zéróösszegű számtan érvényesül majd Peking azon lépéseire is, amelyekkel nemzetközi katonai jelenlétét az Egyesült Arab Emírségeken túlra kívánja növelni. Kínának már van egy katonai bázisa Dzsibutiban és egy létesítménye Kambodzsában. A jelentések szerint továbbiak létrehozásán törekszik Egyenlítői-Guineában, a Salamon-szigeteken, Vanuatun és máshol. Ahogyan az Egyesült Arab Emírségek esetében is tette, Washington ellenezni fogja Kína céljait, és nyomást fog gyakorolni a harmadik országokra, hogy utasítsák vissza a kínai építkezéseket és telepítéseket. Ez a kötélhúzás különösen komoly lesz a Csendes-óceáni szigeteken, ahol a kibővített kínai katonai erő korlátozhatja az amerikai haditengerészet cselekvési szabadságát. Washington és Peking már most is verseng a csendes-óceáni szigetországok lojalitásáért, bár az olyan országokban, mint a Marshall-szigetek, Mikronézia és Pápua Új-Guinea, a verseny eddig inkább licitháborút eredményezett, mint kényszerű választások sorozatát.
Jobb lesz Amerika oldalán?
Fontaine véleménye szerint ha Washington azt akarja, hogy az országok az ő partnerei legyenek és szembeszálljanak Pekinggel, akkor nagyobb jelenlétet és elkötelezettséget kell tanúsítania. Az országok hajlandóak lehetnek költségeket vállalni, és kockáztatni a kínai megtorlást az Egyesült Államokkal való együttműködés miatt − de csak akkor, ha Washington más kérdésekben is melléjük áll. Az az érzés azonban, hogy az Egyesült Államok nem lesz jelen, nem lesz elkötelezett vagy inkompetens, amikor a helyzet nehezebbé válik, arra csábítja őket, hogy Kína preferenciáihoz igazodjanak, vagy egyszerűen csak engedjenek Kína preferenciáinak. Az Egyesült Államoknak tehát tartós diplomáciai elkötelezettségre, kereskedelmi megállapodásokra, megismételt védelmi kötelezettségvállalásokra, katonai hadjáratokra és kiterjedt fejlesztési segélyekre kell támaszkodnia, különösen az indo-csendes-óceáni térségben, hogy megnyugtassa azokat az országokat, amelyek kételkednek az Egyesült Államok kitartásában és aggódnak Kína hatalma miatt.
Az országok nem állhatnak egyszerre két oldalra. Eljött a választás ideje. El kell dönteniük, hogy Washington vagy Peking oldalára állnak-e, vagy csak látszatból hozzák meg a döntést. Az Egyesült Államoknak ahelyett, hogy a partnereit azzal nyugtatgatná, hogy nincs szükségük ilyen választásra, inkább el kellene fogadnia ezt a valóságot, és segítenie kellene őket a helyes döntések meghozatalában − véli az Egyesült Államok külügyminisztériumának volt munkatársa. (Index)
