Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Bravúr: Kásler Miklós elhatárolódott saját magától

Kultúra
2023.07.13.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print
38

A miniszternek korábban semmi baja nem volt A pozsonyi csata című filmmel, sőt.

Történelmi pillanat ez a magyarság életében, és egyben a filmkészítésben is. Hosszú idő óta ez az első olyan film, amely a hitelességre eredményesen törekedve mutat be egy fejezetet a korai magyar történelemből

– így harangozta be másfél évvel ezelőtt a Magyar Nemzet a pozsonyi csatáról szóló ötvenperces animációs filmet, külön is kiemelve, hogy a produkció kezdeményezője és támogatója a Magyarságkutató Intézet volt.

Noha a cikk szerzője szerint

ez az animációs film a filmkészítés és a nemzeti emlékezet diadala is,

a pozsonyi csatáról szóló film még az erre fogékony közönség körében is közröhej tárgya lett. Azért is, mert technikai kivitelezése az 1990-es számítógépes játékait idézte, de azért is, mert állításokat fogalmaztak meg benne, amelyek köszönőviszonyban sincsenek a hiteles történészi, régészi eredményekkel.

Ennek köszönhetően a hatalmas blamázs nem is a film készítőit érintette, hanem a Magyarságkutató Intézetet, amelyet a tudományosság örve alatt tömött ki a kormány közpénzmilliárdokkal.

Persze a 2019. január elseje óta működő intézmény tudományos jellegét már A pozsonyi csata premierje előtt is megkérdőjelezték, de a film bemutatója után nyilvánvalóvá vált, hogy egy percig sem szabad komolyan venni.

A Magyarságkutató Intézet ezzel a filmmel lényegében kivonult a bármennyire is tudományos céllal működő állami intézetek sorából, és helyet foglalt a történelmi fantasy világában

– ahogy A pozsonyi csata egyik tudós kritikusa fogalmazott.

Azt viszont már az intézet két régész munkatársa fogalmazta meg – méghozzá a Mandiner hasábjain –, hogy

egy nyíltan a 10. század elejének kultúráját és sorsdöntő harcát bemutató alkotás esetében tehát joggal várható el a pontos, tudományos alapokon nyugvó ábrázolásmód.

A vélhetően vitaindítónak szánt írásra azonban úgy válaszolt az intézet vezetése, hogy 2021 januárjában Haramza Márkot és Kiss P. Attilát kirúgták.

Azt nem tudnánk kapásból megmondani, hogy akkor éppen ki volt az intézet vezetője, de főleg azért nem, mert a Magyarságkutató Intézet valójában Kásler Miklós miniszter nevével forrott össze, ő volt az alapítója, és A pozsonyi csata készítése idején az Emberi Erőforrások Minisztériuma volt az intézmény fenntartója, amit a sajtóban Kásler-féle intézetként is emlegettek.

És minden jel arra utal, hogy miniszternek semmi baja nem volt a filmmel, épp ellenkezőleg.

Ugyanis ő volt az, aki aztán 2021 decemberében, indoklás nélkül, azonnali hatállyal felmentette a Nemzeti Múzeum készülő Árpád-korról szóló kiállításának tudós kurátorait, s helyükre azt a Makoldi Miklóst – a Magyarságkutató Intézet osztályvezetőjét ültette –, akinek ugyan nem volt tudományos fokozata, viszont az intézet részéről ő volt A pozsonyi csata régész szakértője.

Mindez azért vált most érdekessé, mert nemrégiben közleményt adott a Magyarságkutató Intézet A pozsonyi csatáról csak az eseményhez méltó módon szabad megemlékezni címmel, amelyben elhatárolódnak a botrányos filmtől. Mint írják, sajnálatosnak tartják, hogy az „több szakmai figyelmeztetés ellenére” is elkészült az akkori főigazgató irányításával. Még azt is megjegyzik, hogy az intézet új vezetése a filmmel „semmilyen közösséget nem vállal”, amit még üdvözölhetnénk is, ha ezt az új vezetést nem Kásler Miklós testesítené meg, akit márciusban neveztek ki intézet élére, és akinek sikerült a bravúr, hogy első emlékezetes húzása főigazgatóként az legyen, hogy elhatárolódik saját magától.

Ami persze lehet az időskori elhülyülés első jele is, bár inkább arra tippelnénk, hogy mindez nem egyéb, mint a bukott miniszter erőlködése arra, hogy felhívja magára a figyelmet ott, ahol a komolyabb kinevezéseket osztogatják. - írja a Magyar Narancs

TÖRTÉNELEM
régészet
KÁSLER MIKLÓS
MAGYARSÁGKUTATÓ INTÉZET
ELHATÁROLÓDÁS
A POZSONYI CSATA
Kapcsolódó cikkek
A pozsonyi csata című film már a Magyarságkutató Intézetnek is büdös
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2023.07.13. - 16:53
38
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

  • Elon Musk démoni oldala, amit kevesek ismernek

    Elon Musk démoni oldala, amit kevesek ismernek

  • Keira Knightley meglépi, amit a legtöbb színész eddig nem mert

    Keira Knightley meglépi, amit a legtöbb színész eddig nem mert

  • iPhone12: Egyre több európai ország veszi fontolóra a telefon betiltását

    iPhone12: Egyre több európai ország veszi fontolóra a telefon betiltását

  • Láthatatlan gyilkos vadászik a magyarokra: hetente 30-an halnak meg emiatt a saját otthonukban

    Láthatatlan gyilkos vadászik a magyarokra: hetente 30-an halnak meg emiatt a saját otthonukban

  • Az Orbán-kormány engedné, hogy képesítés nélkül lehessen végezni egyes munkaköröket

    Az Orbán-kormány engedné, hogy képesítés nélkül lehessen végezni egyes munkaköröket

  • Elon Musk a világ urának képzelte magát, nem akárkitől kapott egy sallert

    Elon Musk a világ urának képzelte magát, nem akárkitől kapott egy sallert

  • Megdőlt a nagy C-vitamin tévhit: ezt jobb, ha tudja a drága patikai tablettákról

    Megdőlt a nagy C-vitamin tévhit: ezt jobb, ha tudja a drága patikai tablettákról

  • Pénzbüntetést lengettek be Szijjártóék a késő diplomatáknak

    Pénzbüntetést lengettek be Szijjártóék a késő diplomatáknak

  • Orbán Viktor azt álmodja, hogy magyar cégek tömege fektet majd be külföldön, de ez nem reális

    Orbán Viktor azt álmodja, hogy magyar cégek tömege fektet majd be külföldön, de ez nem reális

  • Nem sokat ér a Moszkvának nyújtott észak-koreai segítség

    Nem sokat ér a Moszkvának nyújtott észak-koreai segítség

  • Kiderült, ki lehet a magyar kormány partnere a reptér megvételében

    Kiderült, ki lehet a magyar kormány partnere a reptér megvételében

  • EU-csatlakozás: nagy zöld lámpát kapott Románia és Bulgária

    EU-csatlakozás: nagy zöld lámpát kapott Románia és Bulgária

  • Áll a bál a MÁV és Lázár János között

    Áll a bál a MÁV és Lázár János között

  • "Azért magas a benzin ára, mert az ukránok megemelték a tranzitdíjat"

    "Azért magas a benzin ára, mert az ukránok megemelték a tranzitdíjat"

  • Még közel egy hétig marad a nyáriasan meleg idő

    Még közel egy hétig marad a nyáriasan meleg idő

  • Seszták Miklós vodkás reklámcuccokkal lepte meg a gyereket

    Seszták Miklós vodkás reklámcuccokkal lepte meg a gyereket

  • Márki-Zay Péter rendszerváltást hirdetett

    Márki-Zay Péter rendszerváltást hirdetett

  • Cáfolta a Miniszterelnökség, hogy Pakson leváltanák az atomblokkok orosz üzemanyag-ellátását

    Cáfolta a Miniszterelnökség, hogy Pakson leváltanák az atomblokkok orosz üzemanyag-ellátását

  • Lemond Simicskó Istán

    Lemond Simicskó Istán

  • Kim Dzsongun orosz atomfegyvereket simogatott

    Kim Dzsongun orosz atomfegyvereket simogatott

  • Karácsony Gergely szerint a Fidesz titokban mégis vegyianyag-lerakót épít

    Karácsony Gergely szerint a Fidesz titokban mégis vegyianyag-lerakót épít

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element