Alakul a kétpártrendszer Magyarországon
A legújabb közvélemény-kutatások eredményét, miszerint pár százalékra csökkent a különbség a Tisza Párt és a Fidesz között (előbbi az utóbbi „nyakában liheg”, ahogy rutinos címszerkesztők mondják az ATV-től az RTL Klubig), lehet optimistán értelmezni. Azaz úgy, hogy itt egy versenyfutás zajlik, ahol a Tisza Párt gyorsabb, eddig nem lihegett nyakban, most már, lám, igen, tehát gyorsabb, és hamarosan meg is előzi a Fideszt. Ez egy trend. De lehet jóslás nélkül is szemügyre venni, és akkor az a megtörtént tény marad, hogy a semmiből jött Tisza Párt villámgyorsan lenyelte az ellenzék fennmaradó részét, amit a szavazók ezek szerint könnyen nélkülöznek, és ezzel visszaállt a 2010 előtti de facto kétpártrendszer. Ám ez a lezárt tény nem elegendő alap semmilyen 2026-ról szóló jóslathoz.
Ma még annyit lehet látni, hogy Orbán Viktor veszélyt észlel, ha másban nem is, a kétpártrendszer visszaállásában. Már csak azért is, mert ez nem olyan kétpártrendszer, amilyet szeret. A Fidesz – hajdan párt, most egy gazdasági érdekcsoport politikai fedőszerve – bő negyedszázada a „baloldalra” és kisebb mértékben a „liberálisokra” kalibrálta az agitprop hadviselést. Magyar Pétert viszont nem lehet se Gyurcsányhoz, se a „libsi” elithez kötni, és azt sem lehet ráfogni, hogy Soros vagy a Wall Street-i CIA-alközpont szolgálatában állna (bár lehet, hogy az illetékesek már dolgoznak a nagy leleplezésen, tervezik a következő óriásplakát-sorozatot). A Rogán-stáb szemszögéből ez akkora horderejű tektonikai átalakulás lehet, mint Pangea széttöredezése volt a földtörténeti középidőben.
Orbán mindenesetre gyorsan reagált. Ennek egyik könnyen észrevehető jele volt az, hogy Kötcsén hosszú szünet után szóba állt újságírókkal – hogy nem mondott semmi értelmeset, az más kérdés, de a közeledés a normális viselkedéshez nála önmagában is válságtünet. Most egy másik érdekes változásról szeretnék beszélni. Már július végén, a tusnádfürdői előadásában szóba hozta, hogy „ha békeköltségvetést tudunk csinálni, és nem háborúst 2025-re, akkor nagy programot indítunk a kis- és középvállalkozók [a továbbiakban kkv-k] számára”. Hogy mi a fene az a békeköltségvetés, a mostani meg mért „háborús”, annak megválaszolására nem pocsékolom a karakterszámot. A lényeg az, hogy a magyar miniszterelnöknek tizennégy év folyamatos „kormányzás” – családi vagyonszerzés, az ezt megalapozó hatalomkoncentráció meg vízágyú-intenzitású népbutítás után – eszébe jutott a kkv-k létezése.
Vajon eddig miért nem? Ne ringassuk ábrándokba magunkat – eddig sem a köz érdekének, vagy akár, szűkebben, a magánvállalkozásokból élők érdekének szolgálata volt a cél, most sem az. Hanem nagy valószínűséggel addigra már végeztek olyan, nyilvánosságra nem hozott felméréseket (persze közpénzből), amikből kiderült, hogy az új helyzetben jobb, ha nem dobják ki az ablakon azt a 2,2 millió szavazatot (vagy amennyi 2026-ig megmenthető belőle). Tavaly az akkori ellenzék ez ügyben tanúsított tompaságáról beszéltem (Fekete péntek 2., ÉS, 2023/44., nov. 3.), most a feltörekvő és dinamikus Magyar Péterről se tudok sokkal több jót mondani. Neki az a terve, hogy ha a Tisza győz és kormányra jut, 2030-ra egymillió forint lesz a minimálbér, persze ezt a kkv „csak jelentős adó- és járulékteher-csökkentés és támogatás mellett” lesz képes kigazdálkodni (a politikus Facebook-oldala, szept. 8.). Hogy kevesebb adóból hogyan lesz több támogatás, azt a szakértői nyilván kiszámolják, de az egész semmi mást nem folytat, mint a mindenkori etatista baloldal „adjunk több pénzt az embereknek” jelszavú blöffjét.
Kormányoldalon azonban a kkv-k megkésett fölfedezése adminisztratív változtatásokat is vont maga után. A filozófia megváltozását tükrözi a Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye: „A kkv-k jelentik a magyar gazdaság gerincét, amelyek a foglalkoztatottak kétharmadát látják el munkával, így családok millióinak biztosítanak megélhetést.” Észrevették? Nem a német autógyár a gerinc, nem a kínai és a koreai akkumulátorgyár a tikkadt alföldi zöldmezőn, nem a „munkahelyek teremtése” az elhanyagolt vidéki körzetekben (bangladesi és filippínó vendégmunkásoknak), nem kínai hitelből megkezdett, túlárazott beruházás, hanem az, amiből „családok milliói” élnek. És persze nem a piaci prosperálás a vállalkozás értelme, hanem hogy „munkával látja el” a milliókat, addig sem dologtalanok, nem jár az eszük máson.
Létesítettek is a minisztériumban egy kkv-ügyi államtitkárságot, Szabados Richárd, a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség éléről átirányított szakember vezetésével, mely hivatalnak a családom ismeretségi körébe tartozó vállalkozók közül eddig csak a létezéséről tudtak némelyek, de arról sem feltétlenül. Mint a Portfolio írja, az államtitkárság a) meg szeretné vizsgálni, mi kell ahhoz, hogy meginduljanak a beruházások; b) „rettentő egyszerű” célzott támogatási programokat kíván indítani; c) a menedzserekkel akar többet foglalkozni, „megmutatni nekik, mire van szükségük a sikeres vállalati működéshez”. Vagyis a magyar állam tanítaná vállalkozásra az üzletembereket. Segítek. A sikeres vállalati működéshez piaci szabadságra, egyenlő versenyhelyzetre és joguralomra van szükség.
Ha már valakinek tanítani van kedve, olyan tanfolyamot javasolnék, ahol a magyar központi államapparátust lenevelnék a vállalkozások gyötréséről és kiszipolyozásáról. Előadnák, hogyan nem kell egy sima adóbevallás kitöltéséhez háromféle oldalra bejelentkezni, és közben igazolni az igazolás igazolását, miszerint én a cégem nevében jogosult vagyok odaadni a megkeresett pénzemből egy rahedlit az államnak. Hogyan nem kell olyan aknákat elhelyezni az adószabályokban, amikre nem lehet nem rálépni, hogy aztán megbüntethessenek, ha a központi államháztartásnak égetően szüksége van minden inkasszálható pénzre. Hogyan nem kell a jogszabályokat felkészülési idő hagyása nélkül, egyik napról a másikra megváltoztatni, ha a hatalom berkeiben valakinek az érdeke úgy kívánja. Hogyan nem kell állami hatalommal fedezett aktatáskás embereket küldeni ahhoz az üzletemberhez, aki mindennek ellenére mégis sikeres lesz a piacon. És ha mégis visszautasítja a visszautasíthatatlan vételi ajánlatot, hogyan nem kell ráküldeni állami szerveket a NÉBIH-től az ügyészségig kinyírás céljából, hogy ő maga akarjon megszabadulni a sikerre vitt cégétől. És a többi.
Amire viszont az eddigiek ismeretében számítani lehet: 2025-ben a gazdaságba belenyomnak valami pénzt, ki tudja, honnan. Az a választások alkalmával mindig bejön. Utánuk meg az özönvíz.
PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LXVIII. évfolyam, 38. szám, 2024. szeptember 20. / es.hu