Orbán Viktor az árhullám kapcsán úgy fogalmazott, három kritikus szakaszunk van: a Szigetköz, a Dunakanyar, és Budapest.
Nehéz lesz, de meg tudjuk csinálni
- mondta az árvízi védekezésről. Közben elrendelték a katonák kivezénylését az árvízvédelmi munkálatokra.
A budapesti Római-partról jelentkezett be videóval Orbán Viktor vasárnap délután. A miniszterelnök úgy fogalmazott, ahol most áll, az egy nap múlva már járhatatlan terület lesz.
A várható érkező nagy víztömeg holnapra már a fejem magasságában áll, rá egy-két napra pedig két méterrel följebb. De a vízügyesek tele vannak önbizalommal, és magabiztosak, mert úgy gondolják, hogy a legmagasabb árszint sem haladja meg az eddig mért legmagasabb árszintet. Azt mondják, hogy ha azzal meg tudtunk birkózni, akkor az annál alacsonyabbal is meg fogunk birkózni
– mondta Orbán.
A miniszterelnök arról beszélt, Magyarországon három kritikus szakaszunk van a mostani árvíz idején: az egyik a Szigetköz, a másik a Dunakanyar, a harmadik pedig maga Budapest.
“A műszaki összekötő tiszteket már kirendeltük, ők a munkahelyükön vannak, ők lesznek azok, akik segítenek majd az önkénteseknek abban, hogy ne káosz alakuljon ki, hanem egy értelmes módon rendeződjön össze a sok jóakarat, amivel az emberek segíteni fognak majd a védekezésben” – fogalmazott.
Orbán azt mondta, minden szükséges eszköz, technikai eszköz, pénzügyi eszköz egyaránt rendelkezésre áll. “Pintér Sándor felügyeli a katasztrófavédelmet, tehát ő áll a védekezés csúcsán, és biztos vagyok benne, hogy mint eddig minden árvíz esetében, most is jól fogja irányítani a munkát, és hát itt van mögötte a kormány, szükség esetén pedig maga a miniszterelnök is. Nehéz lesz, de meg tudjuk csinálni” – zárta a miniszterelnök.
A honvédelmi miniszter elrendelte katonák kivezénylését árvízvédelmi munkálatokra
Több vármegye megkeresésére elrendeltem katonák kivezénylését árvízvédelmi munkálatokra – jelentette be a honvédelmi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt írta, hogy az MH Klapka György 1. Páncélosdandár, a Területvédelmi Erők, a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár, az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred egységei már úton vannak. “Ott vagyunk, ahol szükség van ránk” – hangsúlyozta a miniszter. (Startlap)