A szakmai és civil tiltakozások ellenére mégis felkerült egy bazi nagy kereszt a Szabadság-szoborra, Orbán műemlék-hamisító és városkép-romboló szüleményeinek újabb darabjaként.
Nem volt kétséges, hogy ezt az ötletet is megvalósítják, ha tettekkel már nem is, legalább ily módon kereszténykedve.
A Várnegyed (a Karmeliták, a Honvéd Vezérkar volt épülete, az Országos levéltár és társai), az áldozati „emlékmű”, vele összefüggésben a Földművelési Minisztérium megcsonkítása, az Alkotmány utcai alagút, Károlyi Mihály és Nagy Imre suttyomban elbontott szobra, a Magyar Rádió és sok más műemlék, kegyhely elpusztítása, megrongálása, új dicsőségek (Horthy, Tisza István, Wass Albert, Erdős Renée és társai) piedesztálra emelése után ez az újabb seb Budapest/Magyarország testén kissé faramucira sikerült.
A szobrot eredetileg Horthy rendelte Kisfaludi Strobl Zsigmondtól, hivatalosan világháborús repülős emlékműként, valójában Horthy István emlékére, aki a keleti fronton vesztette életét, nagy valószínűséggel német szabotázs következtében.
A felszabadulás után a szobortervet felszabadulási emlékműként kívánták megvalósítani, némi változással: a talapzatra állított szovjet katona szobra ékesítse!
A mester, akit pro forma megkérdeztek, rugalmasan reagált, éa elkészítette a kiegészítő kelléket.
Ekkor lett a szoborból Szabadság-szobor, mely a Vörös Hadsereg felszabadító harcának emlékére hideti, hogy a magyar nép soha nem múló köszönettel és hálával tartozik felszabadítójának (függetlenül a később történtektől).
A rendszerváltás utáni buzgalomban le akarták bontani, szerencsére ezt épeszű ellenzők megakadályozták.
Most pedig újabb erőszakot tettek a szobron.
Kétségtelenül komikus lenne, ha nem lenne ellenkezőleg siralmas, hogy a kereszttel továbbra is a kommunista, vallásellenes-, sőt üldöző Szovjetunió Vörös Hadseregének tisztelegnek vele.
Hát ezek ennyit tudnak, ennyi érzékük van bármi iránt, ami más, több mint harács és pálinka.
Az elsők közt kell majd elbontani!
