Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója soha nem látott hosszúságú járatokat ígér, de az utasoknak az olcsóságon kívül semmi jót.
Miközben hazai és nemzetközi viszonylatban is egyre hangosabb az elégedetlenség a Wizz Air nyújtotta szolgáltatások miatt (a céget rendszeresen választják a legrosszabb légitársaságnak különböző felmérésekben), Váradi József vezérigazgató Londonban a Wizz Air első új, nagyobb hatótávolságú Airbus A-321 XLR gépeit mutatta be a sajtó képviselőinek.
Az új gépek lehetőséget adnak a légitársaság számára, hogy leghosszabb járatainak repülési idejét hatról nyolc órára növelje. Az első, az új típussal repült útvonal a londoni Gatwick repülőteret köti majd össze a szaúd-arábiai Dzseddával 2026 márciusától.
A jegyárak 134,99 fonttól, azaz mai árfolyamon nagyjából 66 ezer forinttól indulnak, ez jóval alatta van a hagyományos társaságok, például a British Airways ugyanerre az útvonalra szóló jegyárainak. A repülési idő Dzsedda irányába hét óra, London irányába valamivel hét óra fölött lesz, a társaság évi 250 ezer új üléssel számol londoni járatain az új gép beállításával.
Váradi József egyértelművé tette, hogy a Wizz semmilyen kompromisszumot nem köt az utasok kényelmével kapcsolatban ezen, vagy az új típussal később beindítani tervezett, hat óránál hosszabb menetidejű járatain. Az A-321 XLR-eken ugyanazok a hátra nem dönthető ülések, ugyanabban a kiosztásban lesznek elérhetők, mint a rövidebb járatokon.
A vezérigazgató szerint azonban ez nem fogja zavarni az utasokat.
Ha visszanézek 15-20 évvel ezelőttre, azt gondoltam, hogy három óra már próbára teszi az utasok türelmét
- fogalmazott, hozzátéve, hogy az embereknek a gazdaságosság nagyon fontos szempont, és a legtöbben már azzal feláldoznak a kényelmükből, amikor turistaosztályon repülnek.
Nem ágyban fekszel. Ha úgy tetszik, elszenveded a fájdalmat a gazdasági előnyökért cserébe, amelyeket a tranzakció során szerzel
- mondta Váradi József, aki arról is beszélt, hogy az új típussal terveznek dél-ázsiai úticélok felé is járatokat indítani, azonban az Atlanti-óceánon nem terveznek beszállni a versenybe. (Privátbankár)