A világrend nem más, mint a nemzetközi gazdaság, nemzetközi politika, nemzetközi, kulturális kapcsolatok kooperatív és/vagy konfrontatív rendszere.
Nemzetközi politikai konstrukció, meghatározott erőviszony-szerkezet és intézményrendszer. Ez az, ami meghatározza az országok egyéni politikáját. Ez alól a nagyhatalmak sem kivételek: az USA-t is kihívások elé állítja ennek változása.
Ahogy a The Economist hasábjain is olvashatjuk, Kína, Oroszország, Irán és Észak-Korea között egyre szorosabb a katonai és ipari együttműködés, amely az USA és a nyugati világrend számára egyre nagyobb kihívást jelent. Antony Blinken, amerikai külügyminiszter kiemelte: Kína támogatása lehetővé teszi Oroszország számára az Ukrajna elleni háború folytatását, miközben Irán rakétaszállítási ügyei szintén nem vetnek reménykeltő fényt. A négy autokrácia közötti kapcsolatokat egyfajta „stratégiai tranzakcióként” írják le, ahol mindegyik fél nyers önérdekből működik együtt a másikkal. Hol mutatkozik meg a legjobban a kollaboráció? És mit tehet a NATO legerősebb hatalma?
Kína esetében a helyzet komplikált, ugyanis az ázsiai ország sokak szerint már paritásban van az USA-val katonai és gazdasági szinten is. Legyen ez igaz, vagy nem, a lényeg ugyanaz: az ország szerepe döntő jelentőséggel bír az új hatalmi egyensúly kialakításában.
Kína egyre nagyobb támogatást nyújt Oroszország számára, különösen a védelmi ipar terén, ezenkívül a két ország közötti technológiai és katonai együttműködés is folyamatosan bővül, különösen az olyan területeken, mint a repülés- és a rakétatechnika. Oroszország ezen felül aktívan segíti Kínát saját rakétavédelmi rendszerei fejlesztésében. A kínai stratégák is alaposan figyelemmel kísérik az ukrajnai háború során bevetett nyugati fegyverek hatékonyságát: ezekből a tapasztalatokból tanulva készülnek egyes források szerint egy esetleges tajvani konfliktusra. Mindezek az USA számára komoly kihívásokat jelenthetnek: egyrészt Kína orosz támogatása erősíti a globális geopolitikai instabilitást, másrészt a technológiai és katonai együttműködés növeli Kína képességeit, ami különösen Tajvan esetében aggasztó. Az ukrajnai háború tapasztalatai alapján Kína akár fel is készülhet egy amerikai beavatkozásra, vagy a nyugati fegyverekkel szembeni hatékonyabb ellenállásra Tajvan környékén, ez pedig az USA számára stratégiai szinten komoly fenyegetést jelenthet a jövőben.
Tovább nehezíti az USA helyzetét Irán. Ez az aktor egy nem deklarált atomhatalom, és világrendalakító szerepben van, ugyanis nem mindegy, hogyan cselekszik egy konfliktus esetén, illetve a Perzsa-öbölnél is kulcsszerepe van, tehát geopolitikailag megkerülhetetlen.
Iránnak azonban több etikailag megkérdőjelezhető vállalkozása is van, ugyanis Oroszországnak szállít fegyvert, hogy az utóbbi az Ukrajna ellen folytatott háborúban előnyre tegyen szert. Irán továbbá technikai ismereteket szerez az orosz hadviselési módszerekről, különösen a drónok és rakéták kombinált támadásairól, miközben Oroszország iráni szakértőktől tanulja hasonló támadások kivitelezését. A kettős felhasználású anyagok, tehát a nem konvencionális fegyverek proliferációja azonban az USA helyzetét is megkérdőjelezi a Közel-Keleten. Egy hozzá hasonló nagypolitikai közreműködőnek nem kedvező egy olyan ún. shaper ország fenyegető szereplése, mint jelenleg Iráné, mert megbontja az erőegyensúlyt, és olyan eseménysorozatot is elindíthat, amely hosszú távon globális változásokban konkludálódik.
Az orosz-ukrán háborúban Oroszország agresszor szerepben tűnik fel. A hibrid háborúban az Egyesült Államok szerepe is számottevő, hiszen a NATO Ukrajna mellé állt, és a konfliktus végéig biztosítja támogatásáról.
Oroszország továbbá jelentős mennyiségű fegyvert importál, különösen Észak-Koreából és Iránból, amelyeket a háborúban alkalmaz. Emellett szoros technológiai együttműködést folytat Kínával, Iránnal és Észak-Koreával, különösen a rakétarendszerek és űrtechnológia területén, megosztva egymással technológiai tudást és katonai felszereléseket, ugyanakkor a gazdasági nyomás miatt bizonyos esetekben Oroszország visszafogta fegyverszállításait. Ez az orosz-ukrán háború elhúzódásához, és a konfliktus későbbi befagyásához vezet, ami az USA közép-kelet-európai befolyását gyengíti.
Forrás: Our World in Data
Észak-Korea helyzete is sajátos.
Az ország egy ideje Oroszország felé kezdett közeledni, illetve az utóbbi időben fokozta fegyverszállításait Moszkva számára. Ez a lépés nemcsak a katonai kapcsolatok elmélyülését mutatja, hanem komoly aggodalmakat is felvet a nemzetközi közösség számára, mivel hozzájárul a konfliktus elhúzódásához. Észak-Korea nukleáris képességeinek továbbfejlesztését pedig mutatja, hogy Kim Dzsong Un a hetekben ellátogatott egy atomenergiával foglalkozó létesítményhez, az eseményről pedig felvétel is készült. Az USA számára ez egy újabb kihívás: egy új atomhatalom felemelkedése nagyban hozzájárul a nagyhatalmi eltolódás veszélyéhez, és az egyensúly elvesztéséhez.
Összességében elmondható: a világrend jelenleg változásokon megy keresztül.
Mindezek a geopolitikai fejlemények együttesen rámutatnak arra, hogy az Egyesült Államok számára egyre több fronton jelentkeznek kihívások. Az USA nemcsak a hagyományos nagyhatalmakkal, mint Kína és Oroszország, hanem olyan regionális szereplőkkel is szembesül, mint Irán és Észak-Korea. Az autokratikus államok közötti együttműködés nemcsak az USA globális dominanciáját veszélyezteti, hanem a nemzetközi stabilitást is aláássa. Az új hatalmi egyensúly kialakítása, valamint az ebből fakadó potenciális konfliktusok elkerülése érdekében az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek olyan stratégiát kell kidolgozniuk, amely képes kezelni a felemelkedő katonai és gazdasági szövetségek jelentette fenyegetéseket. (Danube Institute)
