Donald Trump eléggé ingerülten reagált a Jeffrey Epstein ügyével kapcsolatos újságírói kérdésekre a Fehér Ház keddi kabinetülésén, miután az igazságügyi minisztérium és az FBI bejelentette, Epstein valóban öngyilkos lett, és lezárja az esetet - számol be a USA Today.
A konzervatív oldalra hajló bulvárlap, a New York Post újságírója Pam Bondi igazságügyi minisztertől az Epstein 2019-es halálakor, a cellája folyosóján rögzített videófelvételből hiányzó egy percről kért magyarázatot, valamint arra kérdezett rá, hogy az emberkereskedelemmel és kiskorúak megrontásával vádolt Epstein dolgozott-e amerikai vagy külföldi hírszerző ügynökségnek.
A kérdés egy nappal azután hangzott el, hogy az igazságügyi minisztérium és az FBI közzétett egy jelentést, miszerint Epstein valóban öngyilkosságot követett el, és a nyomozók nem találtak büntetőjogi felelősségre vonást indokló "ügyféllistát".
Ezelőtt Kash Patel és Dan Bongino, az FBI Trump által újonnan kinevezett igazgatója és igazgatóhelyettese is hangoztatta azt az eddig bizonyíték nélküli elméletet, hogy az amerikai kormányzat eltitkolhat bizonyos információkat Epstein halálának valós körülményeiről, és azt, hogy kik szerepelnek az "ügyféllistán".
Ezzel szemben most mégis megerősítették a nyomozás korábbi eredményeit.
Még mindig Jeffrey Epsteinről beszélsz? Erről a fickóról évek óta beszélnek
- vágott közbe Trump az újságíró kérdése után, mielőtt Bondi válaszolhatott volna. "Az emberek még mindig erről a fickóról, erről a gazemberről beszélnek? Ez hihetetlen. Erre akarod pazarolni az időt?" - folytatta Trump.
NOW - Trump: "Are you still talking about Jeffrey Epstein?! This guy's been talked about for years... Are people still talking about this guy?!... Do you want to waste the time?!... I can't believe you're asking a question on Epstein at a time like this..." pic.twitter.com/j2ZttTRm1V
— Disclose.tv (@disclosetv) July 8, 2025
Az amerikai elnök ezután "szentségtelenségnek" nevezte a kérdésfelvetést, miközben az ország a texasi árvízkatasztrófával foglalkozik, amely több mint 100 ember halálát okozta a július 4-i hétvégén.
Bondi magyarázata alapján a hiányzó egy perc abból fakad, hogy a Büntetés-végrehajtási Hivatal videós rendszere minden éjjel újraindul, így "minden éjszakának ugyanaz a perce hiányzik". Epstein hírszerző ügynökségekkel való kapcsolatára vonatkozóan az igazságügyi miniszter azt felelte, "erről nincs tudomásom."
Az elmúlt napokban több MAGA-influenszer bírálta Bondit és a Trump-adminisztráció más tagjait amiatt, hogy az FBI nem talált bizonyítékot Epstein által vezetett "ügyféllistára", ami látszólag ellentmond Bondi korábbi kijelentéseinek. Bondi a kabinetülésen ezt is igyekezte tisztázni, mondván, amikor nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy az asztalán van Epstein ügyféllistája, akkor csak magára az Epstein-aktára utalt, amely állítása szerint több tízezer gyermekpornográf tartalmat is magába foglal, ezért nem lesz teljességében nyilvánosságra hozva.
NOW - Bondi: "And that's it on Epstein!" pic.twitter.com/Ln3GQg7kjK
— Disclose.tv (@disclosetv) July 8, 2025
Trump és Epstein ismeretsége az elnök első ciklusa óta beszédtéma. 2019-ben Trump azt mondta, hogy a 2000-es évek közepén "összeveszett" Epsteinnel, akit a floridai "Palm Beach állandó szereplőjeként" írt le. A páros kapcsolata ismét reflektorfénybe került, miután
Elon Musk júniusban azt állította, Trump neve szerepel az Epstein-aktákban.
A képviselőház igazságügyi bizottságának rangidős demokratája, Jamie Raskin 15 másik párttársával együtt levelet küldött Bondinak, amelyben azzal vádolják, hogy azért nem hozott nyilvánosságra egyes aktákat, hogy megvédje az elnököt a káros fejleményektől. (Portfolio)