Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Több sebből vérzik a 82 milliárdos tender, de a GVH nem indít versenyfelügyeleti eljárást

Gazdaság
2024.08.29.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

Januárban írta meg az Átlátszó, hogy 82 milliárd forintos keretmegállapodást kötött a Digitális Kormányzati Ügynökség (DKÜ) öt céggel az állami szervezeteknél kötelezően bevezetendő iratkezelési szoftverre (Poszeidon EKEIDR)

A szoftvert Palkovics László ex-miniszter barátjának a cége, az SDA DMS fejlesztette, a kötelezővé tételéről egy nem nyilvános kormányhatározat döntött. Az iratkezelő licencét ugyan ingyen kapják meg az érintett intézmények, de a rendszer bevezetésével és fenntartásával járó minden egyéb költséget saját forrásból kell fedezniük. Ehhez nyújtott „segítséget” a DKÜ azzal, hogy központilag kiválasztott öt céget a feladatok ellátására. Az eljárás azonban tele van red flagekkel.

A Poszeidon bevezetésére kiírt közbeszerzéssel kapcsolatban az alábbi gyanús körülmények merültek fel:

  • a kérdéses rendszer licensztulajdonosa egyetlen cég, az SDA DMS. Az állam tehát egy olyan rendszer bevezetésére választott ki 5 céget, amelyet valójában csak az egyikük, a fejlesztő ismert.
  • A közbeszerzésen 5 céget választottak ki, és pontosan 5 jelentkező volt. Mindez annak ellenére történt, hogy a cégekkel szemben semmilyen referenciafeltételt nem támasztott a kiíró, mindössze egyetlen iratkezelési rendszerhez értő szakember meglétét kellett igazolni.
  • Az 5 cég közül 4 semmilyen releváns tapasztalattal nem rendelkezik iktatási rendszer tekintetében, míg az ötödik cég maga a rendszert fejlesztő SDA DMS Zrt. Egyetlen valóban kompetensnek látszó társaság sem jelentkezett a hatalmas, 82 milliárdos összeg ellenére sem.
  • Furcsa korrelációt mutattak a nyertes cégek egységárai is: majdnem az összes tétel esetében ugyanaz volt a cégek sorrendje, és valamennyi esetében az SDA DMS adta a legalacsonyabb, egyben kerek összegű ajánlatot. A többi cég mindig ezeknél pár százalékkal magasabb összeget ajánlott meg. A cégeknek ráadásul úgy kellett árazniuk egy általuk nem ismert szoftver bevezetését, hogy nem ismerték a konkrét ügyfeleket sem, hiszen előre nehezen kalkulálható egy egységesen alkalmazandó ár egy kórházra, egy rendőrkapitányságra vagy egy kormányhivatalra vonatkozóan. Ennyi ismeretlen változó okán azt feltételezhetnénk, hogy nagy szórást mutattak az ajánlati árak, de azok 0,1 és 9 % közötti skálán mozogva tértek el egymástól, a legalacsonyabb és legmagasabb árakat is figyelembe véve.

Mindezek fényében nem volt meglepő, hogy az első negyedévben gyakorlatilag csak az SDA DMS kapott megrendelést. Vagyis felmerül annak a gyanúja, hogy a közbeszerzés egy színjáték csupán, és rajtuk kívül szerződésben álló 4 cég csak azért van ott, hogy fennmaradjon a verseny látszata.

A GVH szerint nincs ok eljárást indítani

Az általunk tapasztalt gyanús jelenségeket részletesen leírtuk a Gazdasági Versenyhivatalnak, amely megvizsgálta azokat, majd arra a következtetésre jutott, hogy „versenyfelügyeleti eljárás indításának feltételei nem állnak fenn”.

A GVH előre bocsátotta, hogy „a Gazdasági Versenyhivatalhoz benyújtott bejelentések vonatkozásában nincs bizonyítási kötelezettsége,

nem kell a tényeket a bizonyosság szintjén tisztáznia

és jelen esetben annyi volt a feladata, hogy „valószínűség szintjén állást foglaljon abban a kérdésben, hogy szükséges-e az adott probléma vizsgálatára versenyfelügyeleti eljárás megindítása.”

Rögzítette a GVH azt is, hogy „a bejelentőnek (vagyis az Átlátszónak) a jogsértés valószínűsítése körében olyan körülményeket kell bemutatnia, amelyek objektíve alkalmasak arra, hogy megalapozottan következtetni lehessen egy esetleges jogsértő magatartás megvalósulására”. Továbbá „jogszerű, ha kizárólag a bejelentő által rendelkezésre bocsátott információk alapján foglal állást a jogsértő magatartás valószínű megvalósulása, vagy annak hiánya tekintetében”.

Vagyis: a GVH csupán a bejelentésben szereplő adatok és információk alapján dönti el, hogy indítson-e vizsgálatot, ő maga nem nyomoz külön az ügyben. Igaz, azt is hozzátették, hogy bár nem lett volna kötelességük, megkeresést küldték a Közbeszerzési Felügyeletért Felelős Helyettes Államtitkárságnak és a Közbeszerzési Hatóságnak is.

Ezek alapján a GVH arra jutott, hogy nem indokolt versenyfelügyeleti eljárás indítása.

A bejelentésünk elutasításának konkrét indokai az alábbiak voltak:

1. azzal kapcsolatban, hogy olyan cégek nyertek a közbeszerzésen, amelyek korábban nem foglalkoztak a iktatórendszerekkel, a GVH álláspontja az volt, hogy „a gazdasági szereplők mérlegelési jogkörébe tartozik annak eldöntése, hogy egy adott közbeszerzési eljárásban részt kívánnak-e venni”. Továbbá nem rendelkezik relevanciával az, hogy „egy vállalkozás főtevékenységétől eltérő tárgyú közbeszerzési eljárásban tett ajánlatot”.

Vagyis: a GVH szerint nem vizsgálandó és egyáltalán nem gyanús az a piaci magatartás, hogy az iktatórendszerekkel foglalkozó cégek, amelyek számára létkérdés lenne a tenderen való részvétel, nem adtak ajánlatot (erre nem is reagált a hatóság), míg azok, amelyeknek semmilyen referenciájuk nincs, a nyertesek között landoltak.

 

A vizsgálat hiánya főként annak fényében érthetetlen, hogy ez a hozzáállás teljesen ellentétes a GVH saját iránymutatásával, amely szerint a piaci szereplők magatartását a kiíróknak a közbeszerzési eljárás során szorosan figyelniük kell, és kötelesek a felmerülő gyanú esetén bejelentést tenniük. Külön kiemelte a színlelt ajánlattételt, amelyet a GVH-s anyag így definiál: „A színlelt ajánlattétel gyakran a jól működő verseny képzetét kelti, hiszen több versenytárs nyújt be ajánlatot, amelyek közül látszólag a legjobb ajánlat nyer, míg valójában a pályázók szándéka a piaci viszonyok által nem indokolt magas árak érvényesítése.”

2. A Gazdasági Versenyhivatal szerint az sem problematikus, hogy elengedhetetlen információk vannak az egyik gazdasági szereplő, a licensztulajdonos SDA DMS birtokában, így ő dönthet arról az ajánlattétel időszakában, hogy kikkel osztja meg ezeket az információkat. A GVH szerint ugyanis „a rendelkezésre álló adatok alapján nem zárható ki az, hogy vállalkozások még a közbeszerzési eljárás kiírását megelőzően beszerezhették a szükséges szoftvert az SDA DMS Zrt.-től, és nem a közbeszerzési eljárás során bocsátotta azt az SDA DMS Zrt. a többi bejelentett vállalkozás rendelkezésére.” (Ugyanakkor a GVH erre nem kérdezett rá egyik érintettnél sem.)

3. A GVH az egymáshoz közeli árakat és a 93 önálló tételen keresztül (kevés kivétellel) konzekvens ajánlati sorrendet sem találta gyanúsnak: kiválasztottak pár terméket szúrópróbaszerűen, majd megállapították, hogy azok nem ugyanolyan százalékos aránnyal térnek el egymástól, és a sorrendiség sem minden esetben egyezik, így ez szerintük nem problematikus.

4. Végül a GVH egyáltalán nem reagált arra a tényre, hogy az első negyedévben kivétel nélkül valamennyi (16 db) intézmény esetében az SDA DMS kapta a lehívásokat, összesen 3,8 milliárd forint értékben.

A GVH rámutatt viszont, hogy:

A Gazdasági Versenyhivatal értékelése szerint további információk hiánya okán pedig önmagában abból a tényből sem lehet jogsértésre utaló következtetést levonni, ha a bejelentett vállalkozás ajánlattevőként indult a közbeszerzési eljáráson, majd a későbbiekben a keretmegállapodás alapján folytatott közbeszerzés kapcsán szintén ajánlattevőként jelenik meg és annak nyertese lesz, mivel ezen feltételezés alapján önmagában nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy az ajánlattevők ténylegesen egymásra tekintettel, eljárási nyertességük elősegítése érdekében folytattak volna jogellenes, összehangolt magatartást a kérdéses közbeszerzési eljárások során

– jelentsen ez bármit is.

A részletes határozat ide kattintva olvasható, amelyben egyébként szerepel az is, hogy „az SDA DMS Zrt. (nyertes ajánlattevő) és a DKÜ Zrt. (Ajánlatkérő) által – egymás relációjában – tanúsított magatartással kapcsolatos kifogások tekintetében megállapítható, hogy ezek vizsgálata nem tartozik a Tpvt. hatálya alá, a Gazdasági Versenyhivatalnak nincs hatásköre a kérdésben történő állásfoglalásra.”

Évente átlagosan két eljárást folytatnak le

Arra, hogy a GVH végül nem indít eljárást, nagy volt az esély, hiszen a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium által készített elemzés szerint a GVH 2023-ban közbeszerzési kartell tárgyában összesen

2 db jogsértést megállapító határozatot hozott,

miközben 38 panasz és bejelentés érkezett versenykorlátozó magatartásra vonatkozóan.

A GVH honlapja szerint 2022-ben is csak két eljárást folytattak le közbeszerzési kartell témában, és tíz év alatt (2013 és 2023 között) pedig mindössze 20-at.

 

Katus Eszter / Átlátszó

Címlapkép: Rigó Csaba Balázs és Szentkirályi Alexandra - Forrás: Gazdasági Versenyhivatal/Facebook
DKÜ
EKEIDR
Eljárás
gvh
kartell
SDA DMS
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2024.08.29. - 16:26
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

 

Választási visszaszámláló

  • Ókovács Szilveszter egy páholyból jelentette be a közönségnek kedd este, hogy a zenekar sztrájkol

    Ókovács Szilveszter egy páholyból jelentette be a közönségnek kedd este, hogy a zenekar sztrájkol

  • Hadházy Magyarról: Hiteltelen, ha valaki azonnal önmagát nevezi meg ennek a rendszernek a lebontójaként

    Hadházy Magyarról: Hiteltelen, ha valaki azonnal önmagát nevezi meg ennek a rendszernek a lebontójaként

  • Lesöpörte a Fidesz a gyermekek ügyét, 14 év alatt egyetlen ellenzéki javaslat sem jutott el szavazásig a parlamentben

    Lesöpörte a Fidesz a gyermekek ügyét, 14 év alatt egyetlen ellenzéki javaslat sem jutott el szavazásig a parlamentben

  • Magyar Péter sajtótájékoztatót tartott a főügyészség épületénél

    Magyar Péter sajtótájékoztatót tartott a főügyészség épületénél

  • Vitézy Dávid vitára hívta az összes főpolgármester-jelöltet

    Vitézy Dávid vitára hívta az összes főpolgármester-jelöltet

  • A benzinesek és a dízelesek sem úszták meg az áremelést pénteken

    A benzinesek és a dízelesek sem úszták meg az áremelést pénteken

  • Szlovák elnökválasztás: egy valamit elképzelhetetlennek tart a magyar jelölt

    Szlovák elnökválasztás: egy valamit elképzelhetetlennek tart a magyar jelölt

  • Az örmény miniszterelnök háborúval fenyegette meg Azerbajdzsánt

    Az örmény miniszterelnök háborúval fenyegette meg Azerbajdzsánt

  • Tovább csökken az olaj ára

    Tovább csökken az olaj ára

  • Leáldozott a lakáshitel-kamatcsökkentéseknek

    Leáldozott a lakáshitel-kamatcsökkentéseknek

  • Magyar Péter ma megy az ügyészségre, ha nem a Schadl-ügyről kérdezik, kérni fogja, hogy hallgassák meg abban is

    Magyar Péter ma megy az ügyészségre, ha nem a Schadl-ügyről kérdezik, kérni fogja, hogy hallgassák meg abban is

  • Kilátástalan helyzetbe kerültek a gazdák Magyarországon

    Kilátástalan helyzetbe kerültek a gazdák Magyarországon

  • Óriási szélhajtóművekkel rendelkező teherhajókat építenek

    Óriási szélhajtóművekkel rendelkező teherhajókat építenek

  • Hirtelen 9000 dollár alá zuhant a bitcoin árfolyama

    Hirtelen 9000 dollár alá zuhant a bitcoin árfolyama

  • A bicskei önkormányzat szerint a média a városimázs csökkentésére használja a pedofíliát

    A bicskei önkormányzat szerint a média a városimázs csökkentésére használja a pedofíliát

  • Pankotai Lili tüntetni fog a Fővárosi Nyomozó Ügyészségnél, amíg Magyar Pétert meghallgatják odabent

    Pankotai Lili tüntetni fog a Fővárosi Nyomozó Ügyészségnél, amíg Magyar Pétert meghallgatják odabent

  • Tarlós István sötétbe került Vitézy Dávid jelölése miatt, de soha nem utálta őt

    Tarlós István sötétbe került Vitézy Dávid jelölése miatt, de soha nem utálta őt

  • Hatalmas adatszivárgás történhetett a Magyar Postánál a hétvégén

    Hatalmas adatszivárgás történhetett a Magyar Postánál a hétvégén

  • Elhunyt Paul Josef Cordes szentszéki bíboros, a fiatalok és a periférián élők szolgálója

    Elhunyt Paul Josef Cordes szentszéki bíboros, a fiatalok és a periférián élők szolgálója

  • Egy friss New York Times cikk cáfolja a „provokáció nélkül indított” háború narratíváját

    Egy friss New York Times cikk cáfolja a „provokáció nélkül indított” háború narratíváját

  • Magyar György a "Magyar Péter-jelenségről": A kutya Schadl széfjében van elásva

    Magyar György a "Magyar Péter-jelenségről": A kutya Schadl széfjében van elásva

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element