Takáts Márk Dávid írása.
- Orbán Viktor Tusványoson idézte a pirula-teóriát, aminek mém-gyökerei az anti-demokrata és anti-egalitáriánus bloggerre, Mencius Moldbugra vezethető vissza.
- Ki ő, mit épített fel és kinek jó ez az egész?
- Hogy jön ide J. D. Vance, és tényleg a Penészbogár kottájából játszik a NER?
- És milyen a demokrata-mátrixon túli valóság?
Orbán Viktor idei tusványosi beszédében egy népszerű mémet, a pirula-teóriát idézte. Ennek híre az egész sajtót bejárta, azonban az elemzők figyelmét elkerülte, hogy a pirula-mém gyökerei egy nyilvánosság számára nagyjából ismeretlen, de a kortárs jobboldal köreiben annál befolyásosabb anti-demokrata és anti-egalitáriánus bloggerre, Mencius Moldbugra vezethetők vissza. Ez több, mint véletlen egybeesés: ahogyan azt látni fogjuk, az újfasiszta blogger nézetei hosszú évek óta dominálják az amerikai jobboldal kommunikációját, illetve határozzák meg annak politikai tevékenységét is. Tekintve, hogy a NER bizalmasan dörgölődzik amerikai jobboldalhoz és azt lelkesen imitálja, ez a mi nézőpontunkból sem elhanyagolható egybeesés.
Orbán Viktor világmegfejt Tusványoson. -
Fotó: Daniel Mihailescu/AFP
Ez több okból is zavarba ejtő: Moldbug ugyanis nyíltan támogatja a liberális demokrácia leépítését, ami helyett egy profit-orientált, cégként működő monarchia létrehozása mellet érvel. A rabszolgaságot természeti törvénynek tartja, emellett adottnak veszi azt is, hogy a különböző rasszok között olyan fundamentális különbségek vannak, amik ellehetetlenítik azok harmonikus együttélését (összehasonlításaiból pedig meglepően valahogy mindig a fehérek jönnek ki jobban). Ellenzi továbbá, hogy az állam marginalizált helyzetű tagjainak segítséget nyújtson.
Érdemes tehát elméleteiben egy kicsit jobban elmélyülni - azok megismerése közelebb hozhat minket a nemzetközi, illetve a magyar demokrácia jelenlegi állapotának, és esetleges jövőjének a megértéséhez.
A új-fasizmus penészbogara
Curtis Yarvint (írói álnevén Mencius Moldbug, vagyis Penészbogár Menciusz), kritikusai főleg az újfasiszta jelzővel illetik, magát azonban autokratának, még inkább monarchistának nevezi, tekintve, hogy az általa támogatott centralizált hatalmi elrendezések már jóval a fasizmus előtt is léteztek. Legsűrűbben azonban a neo-reakcionáriusnak hívott, majd Nick Land poszt-humán filozófus által Sötét Felvilágosodás néven alapított irányzat filozófusaként hivatkoznak rá.
A Sötét Felvilágosodás zászlója Fotó: Europian Center for Populism Studies
Nézetei Orbán Viktor tusványosi beszédét megelőzően már J. D. Vance, és az őt támogató milliárdos, Peter Thiel nyilvános megszólalásaiban, illetve a Szilícium-völgy konzervatív influenszerein keresztül számtalan sokadrangú CPAC-rétor beszédeiben is felbukkantak már.
A Magyar Nemzet pedig így írt róla nemrég megjelent, egyébként a brit The Spectator laptól átvett cikkében:
A sok katolikus mellett Curtis Yarvin az, aki az új jobboldal cselekvési programjának középpontját képezheti.
De hasonlóan nyilatkozik a Vanity Fair, és a Politico is, illetve Moldbug jobboldali befolyásáról ír egy régebbi cikkében a Vox magazin is.
Minden túlzás nélkül kijelenthető, hogy Yarvin jelenleg a kortárs jobboldal egyik legbefolyásosabb gondolkodója, szóval Penészbogár feltehetően nem most találta magát utoljára Orbán Viktor szájában.
Curtis Yarvin, azaz Mencius Moldbug.- Fotó: Davidmerfield/Wikipedia
Demokrácia utáni tabletta
A Mátrix filmek első részének híres jelenetében Neo-t Morpheus a következő döntés elé állítja: ha a piros pirulát veszi be, a Mátrixból kikerülve az igazi valóságba kerül át, ha azonban a kéket választja, az általa eddig ismert álvalóságban marad. A jelenet tökéletes alapanyagként szolgál a mémesítésre, és ahogyan az a kortárs internetes diskurzus sajátja, nem tartott soká, hogy átpolitizálódjon. Arról nem is beszélve, hogy a pirulák színei (a piros a republikánus, a kék pedig a demokrata párt hivatalos színe) eleve politikai többletjelentést hordoznak.
Egyáltalán nem véletlen tehát, hogy a pirula-mém az utóbbi évek internetes politikai diskurzusának egyik legmeghatározóbb fogalmává vált. Valakit redpill-elni (megpirospirulázni) annyit tesz, mint felszabadítani őt - a mainstreamnek tartott - liberális-demokrata ideológiából, míg a bluepilled (megkékpirulázott) jelző a hazugságban ragadt liberálisokra utal.
Az internetes mémek terjedése az eredeti tartalom folytonos vesztésével jár. Az örökös ismétlés és módosítás miatt a jelentés posztról-posztra átalakul, fokozatosan szétesik, mire azt sem lehet már felismerni, hogy eredetileg honnan származott. Nem történt ez másképp a pirulamémmel sem, ami hamarosan kétosztatú kontextusából kiemelve a világnézet, mint beszedett tabletta általános hasonlataként kezdett saját életet élni. Az utóbbi években pirulák teljes szivárványával találkoztam már, ezeknek legfontosabbjai között találjuk az incel-fórumokról elterjedt fekete pirulát (ami egy, az élet reménytelenségét, és a depressziót alapállapotként felfogó világlátást jelöl); a Barbie-film óta népszerű, feminizmust jelölő rózsaszín pirulát; az LMBTQ-irányultságú szivárvány-pirulát; valamint a fekete pirula inverzét, a fehér pirulát, ami egy optimista, reményteljes világképet sugall.
A szivárvány minden színében. -
Fotó: Robert Brook
A fentebb leírt folyamat eredményeként a mátrix pirula-dilemmáját először politikai kontextusban használó szerző, Curtis Yarvin teljességgel feledésbe merült, pedig az ő változata az orbáni használathoz is kísértetiesen közel áll.
Pirulaértelmezését 2014-ig üzemeltetett blogján (Unqualified Reservations, vagyis Hozzá-nem-értő megjegyzések) 2007 április 24-én publikált „The case against democracy: ten red pills” (vagyis: A demokrácia ellen: 10 piros pirula) című posztjában találjuk. Ahogy azt a cím is sugallja, a rövid írásban 10 piros pirulát ajánl, vagyis tíz érvet a demokrácia ellen.
Ahelyett azonban, hogy ezeket mind felsorolnám, érdemesebb inkább elmagyarázni azokat a gondolatokat, amik demokráciakritikájának az alapjait képezik, és amik a később felvirágzó Sötét Felvilágosodás doktrínájában is meghatározó szerepet fognak játszani.
Yarvin nézete szerint a nyugati világ gondolkodását a II. világháború vége óta egy olyan érdekcsoport uralja, ami a kölcsönös empátiára és az egyenjogúságot alapvetésként kezelő liberális-demokrata értékekre épülő rendszer mentén formálja a világot a maga képére. Ezt az ideológiai irányzatot univerzalistára, a csoportot magát pedig a Katedrálisra kereszteli. Elmondása szerint a Katedrálisnak nem csak minden nyugati politikai vezető, de a média-ipar és a tőkés, hatalmi elit túlnyomó része is aktív fenntartója és tagja.
Moldbug Katedrálisa nagyon sok rokonságot mutat az orbáni retorikában is sokat hangoztatott liberális média- és kultúrfölénnyel.
Persze kétlem, hogy a kettő között egyenes kapcsolat állna fenn – az érdekcsoportok által társadalmi kondicionálásra használt progresszív kultúrfölény nem egy újkeletű politikai panel. (Igazi gyökerei talán a századforduló antiszemita diskurzusaiból erednek, de felteszem, hogy még annál is régebbről.)
A Katedrális olymódon tartja meg a hatalmát, hogy az embereket születésüktől fogva a fent említett ideológiák mentén neveli. Fogyasszon az ember bármilyen nyugati filmet, könyvet, vagy más médiaterméket, az a progresszív értékekbe vetett hitet fogja alapvetésként kezelni. Ez azonban Yarvin szerint nem több ennél: egy hittétel, egy kulturális kondicionálás, ami ezáltal olyanná válik, mint a vallási előírások, amiket nem szabad megkérdőjelezni. Ezért van szükség a piros pirulákra, amikkel az ébren szendergő liberális demokratákat visszahozhatjuk a valóságba.
Hasonló értelemben hívta Orbán Viktor is pirulának az orosz-ukrán háborút: egy olyan esemény, ami az embert annak a belátására bírja, hogy a nyugati, liberális demokrácia értékei elbuktak, és nem összeegyeztethetőek a történelem és az általános értelemben vett valóság igazi irányával.
De mégis milyen a demokrata-mátrixon túli valóság?
A Sötét Felvilágosodás
A Yarvin-féle konzervatív gondolat 2012-ben, a Nick Land által „The Dark Enlightenment” (vagyis „A Sötét Felvilágosodás”) címen közreadott, manifesztó-szerű nagyesszében kezdi el egy konkrét ideológiai rendszer benyomását kelteni.
Land a kilencvenes évek poszt-humán filozófiai irányzatainak egyik alapító gondolkodójaként, közelebbről az akceleracionizmus megalkotójaként, illetve a nagy hatású neo-dadaista, cyberpunk kutatócsoport, a CCRU vezetőjeként ismert. Tanítványai közé tartoznak a kortárs angolszász filozófia olyan meghatározó alakjai, mint Mark Fisher. A kétezres évek elejére azonban Land (sokak szerint amfetaminfüggősége okozta) idegösszeroppanást kap, illetve a Warwicki egyetemen is elveszti az állását, ahol addig a filozófia tanszék egyik legnépszerűbb előadója volt. Nem sokkal később pedig Sanghajba költözik, önkéntes száműzetésbe a nyugati társadalomtól. (Azoknak, akik az akceleracionizmus irányzata, vagy Nick Land zavarbaejtő munkássága iránt mélyebben érdeklődnek, ajánlom az ezzel foglalkozó magyar szakirodalmat, különös tekintettel a POLI-P kutatócsoport tagjainak írásaira, illetve Land korai szövegeinek magyar fordításaira a Laokoónon.)
És míg Land korai filozófiájában Kant, Hegel, Bataille, és Deleuze-Guattari elméleteinek sajátos egyvelegével találkozhatunk, a kétezres évekre ez teljesen megváltozik. A társadalomtól egyre jobban elszigetelődő gondolkodó a kontinentális pantheont rajongva cseréli Yarvinra. Az itt tárgyalt, 2012-es Sötét Felvilágosodás című szövege is leginkább Moldbug filozófiai összegzéseként írható le, ahol az általa többször is zseninek titulált Yarvin gondolatait szervezi egy koherensebb filozófiai rendszerbe, mint amit a blogbejegyzések műfaja eredetileg megengedne.
(Az irónia, hogy a kortárs jobboldal egyik fontos ideológiai inspirációját képező irányzat egy poszt-humanista gondolkodó által lett összegezve, miközben a NER folytonos kommunikációs hadjáratot tart a sokszor poszt-humanistának bélyegzett „baloldali” aktivisták ellen, nem kerüli el a figyelmemet. Ne kerülje el az olvasóét sem.)
A Sötét Felvilágosodás egyik központi dogmája szerint a liberális demokrácia fő problémája az, hogy a „gyengéknek” kedvez.
Gyengék alatt a szegényeket, a bevándorlókat, általánosan a kisebbségek tagjait érti, de igazából bárkit, aki nem fér bele a klasszikus fehér, heteronormatív, konzervatív világképbe. Mivel a jóléti állam nem hagyja a gyengéket kihalni, sőt, még kedvez is nekik, így csak egyre több és több lesz belőlük, ez a folyamat pedig elkerülhetetlenül a gyengék uralmához és a teljes társadalmi összeomláshoz vezet. Bár a Sötét Felvilágosodás elismeri, hogy a liberális demokrácia egy szép gondolat, úgy ítéli meg, hogy nem igazodik a valóság igazi törvényéhez – miszerint az erőseknek mindig le kell győzniük a gyengéket.
A Sötét Felvilágosodás válasza a liberális demokráciára a neokameralizmus. A koncepciót Moldbug először az „Against Political Freedom” (Vagyis „A politikai szabadság ellen”) című, 2007 augusztusi blogposztjában mutatja be:
A neokameralista számára az állam egy üzlet, tulajdonában egy országgal. Az államot, mint bármely más nagyvállalatot, úgy kell irányítani, hogy a logikus tulajdonjogot átruházható részvényekre osztják, amelyek mindegyike az állam nyereségének pontos töredékét adja. … Minden részvényhez egy szavazat tartozik, és a részvényesek választanak egy igazgatótanácsot, amely a vezetőket felveszi és elbocsátja. Ennek az üzletnek a lakosság az ügyfele.
Yarvin arra az elképzelésre épít, miszerint egy cégnek kötelessége jó és etikus szolgáltatást biztosítania ahhoz, hogy profitot termelhessen. Ez garanciát nyújt arra is, hogy a neokameralista kormány a lehető legjobb szolgáltatást nyújtsa a lakosságnak, hiszen ha ezt nem teszi meg, egy másik cég szolgáltatásait fogják felkeresni (értsd: disszidálnak). Egy neokameralista államban a szavazó hangja irreleváns, nincs szükség politikai újságírásra, érdekképviseletre, vagy bármi olyasmire, ami az állam hatalmát meggyengítené. Moldbug így fogalmaz:
Az én ideális neokameralista államomban nincs politikai szabadság, mert nincs politika. Esetleg van a kormánynak egy panaszkönyve, ahol mindenki kifejtheti a véleményét. … De nincs érdekképviseleti szerveződés, és nincs ok az érdekképviseleti szerveződésre, mert a kormány politikáját a lakosság semmilyen kombinációja sem tudja kényszerrel befolyásolni.
Moldbug elképzelése a neokameralista államról Paul Verhoeven 1987-es, Robotzsaru című filmjéből, illetve annak a folytatásaiból is ismerős lehet.
Ismerős előkép. - Forrás: 444.hu
Az eredeti filmtrilógia által lefestett Amerikában a demokratikus politikai érdekképviseletet nagyjából cselekvésképtelenné tette az OCP nevű óriáscég - ami előbb a rendőrséget és a katonaságot, később pedig egész Detroit városát is magáncégként működteti. A magáncégek politikai nagyhatalommá válása azonban alapvető kliséje a cyberpunk sci-fi irodalomnak, Nick Land a téma felé mutatott vonzódása sem véletlen.
A NER és a neokameralizmus
Nem állítom, hogy a NER Moldbugot betűről-betűre követné. Például, ha hihetünk Orbán Viktor jelenleg legesélyesebb politikai kihívójának, a köré szerveződő oligarchia sokkal közelebb áll egy maffiaszervezet, mint egy lefektetett szabályok mentén dolgozó cég működéséhez.
Ezt a jelenséget Yarvin totalitarizmusnak nevezi, és határozottan elutasítja.
Az sem elhanyagolható szempont, hogy bár szimpatizál a kereszténység tradicionális értékeivel, alapvetően ateista álláspontot foglal el, szemben a kormány által képviselt díszkereszténységgel. Nem mellesleg egy ideális neokameralista államban a kormány által termelt profit elvileg nem a kormánytagok és ismeretségi körük zsebébe vándorol, hanem az egészségügy, a közoktatás, illetve további közérdekű intézmények fenntartására lenne fordítva. Még csak azt sem állíthatom biztosan, hogy Orbán Viktor a Yarvin-féle, vagy a tőle már leszakadó mém-változatból merítette tusványosi beszédéhez az inspirációt.
Mindezek ellenére a fennmaradó szinkronicitások határozottan figyelemreméltók, az egyezések konkrét bizonyítékait pedig az amerikai jobboldalon érdemes keresni. Moldbug és Orbán elképzelései arról, hogy milyennek kell (vagy éppen nem kell) lennie egy 21. századi demokráciának, J. D. Vance fejében találnak tökéletes szintézisre. Amikor Trump alelnökjelöltjét az amerikai demokrácia átalakításáról kérdezik, fő inspirációiként rendszeresen Moldbugot és Orbán Viktor Magyarországát nevezi meg.
Donald Trump és J. D. Vance kezet fognak. - Fotó: ANDREW HARNIK/Getty Images via AFP
Mindenképpen revelatív tehát Curtis Yarvint egy olyan Magyarországon olvasni, ahol az állam minden eszközzel megpróbálja elhallgattatni a civil szervezeteket és az objektív sajtót; ahol az állam (sokszor egyenesen, vagy áttételesen, hozzájuk köthető cégekbe kiszervezve) monopólium-szerűen vásárolja be magát minden létező gazdasági területre; és ahol a kormányfő kevesebb mint egy héttel ezelőtt egy Moldbug parafrázis segítségével illusztrálta a nyugati demokrácia végéről szóló elképzeléseit, ugyanazon a helyen, ahol pár évvel ezelőtt illiberális demokráciát hirdetett. Ha elképzeljük, hogy milyen úton lehetne egy jogállamot alkotmányos kiskapukat felhasználva (vagy azt egyenesen átírva) neokameralista állammá formálni, az a kortárs Magyarországhoz nagyon hasonlítana.
A szerző az ELTE Esztétika tanszékének mesterszakos hallgatója, a Bálint Ház előadója.
(444.hu)
