„Mi értelme odautaznunk, ha csak pár napig maradhatunk ott?” - Kilátástalanságból bizonytalanságba kerültek a kocsi menekültek
Csak átmenetileg rendeződött azoknak az ukrajnai menekülteknek a sorsa, akik a lakhatási támogatás megvonása miatt fedél nélkül maradtak Kocs községben.
– Ne maradjunk inkább? Hátha mégis visszamehetünk az eddigi szállásra! – mondta kevés meggyőződéssel a hangjában Kocs főutcáján egy Ukrajnából menekült asszony csütörtök kora délután. Rajta kívül még majdnem százan álldogáltak a közelben csomagjaikkal, s a felnőttek többsége hasonló tanácstalansággal nézte a két buszt, amit értük küldtek, hogy azokkal átmeneti szállásra vigyék őket Dorogra. Nehezen birkóztak meg a dilemmával a jobbára kárpátaljai magyar, roma menekültek: maradjanak a faluban, ahol két év után szerdán váltak fedél nélkülivé, s bízzanak a csodában, vagy szálljanak fel a buszokra, és induljanak az ismeretlenbe néhány nap szállás reményében?
A Kocson rekedt menekültek nem sokkal orosz támadás kezdete után, két és fél éve hagyták el Ukrajnát, majd később a magyar államapparátus irányította őket a Budapesttől nem egészen 80 kilométerre, Tatabánya és Győr között fekvő 2700 lakosú faluba. Itt kaptak szállást állami támogatással: eddig a menekültek után fejenként napi 5000 forintot fizetett az illetékes védelmi bizottság annak a magán- vagy önkormányzati szállásadónak, aki szobát, kosztot adott a háború miatt Magyarországra költözőknek. Csakhogy ezt a lakhatási támogatást – mint arról többször írtunk – több körben szűkítették. Augusztus 21-től pedig már csak azok jogosultak erre,
akik olyan területről érkeztek, amelyet a magyar kormány felír „a háború sújtotta területek” listájára. Erre a listára viszont csak azok az ukrán megyék kerülnek fel, ahol harcok vannak.
Ezt a szabályt civil szervezetek erősen bírálták, hiszen a háború közvetett hatásai miatt is sokan válnak menekültté. A kormány azonban egyeztetni sem volt hajlandó a szigorításról, ráadásul a Magyar Helsinki Bizottság szerint a 85-90 százalékát elutasították azoknak a méltányossági kérelemnek, amelyekben a lakhatási támogatás további folyósítását kérték menekültek. Mindezek miatt augusztus 21-től mintegy 3900 menekülttől vonták meg a támogatást. Két út állt előttük:
maguk fizetik tovább a szállást, ahol addig éltek, vagy költöznek.
Mivel azonban az érintettek közül sokaknak nincs tartaléka, munkája, bevétele, az állami támogatás megvonása számukra azt jelentette: az utcára kerülnek. Így járt Kocs község mintegy 120 menekültje is, akik addig a Henzer Fogadóban laktak.
Az épületet el kellett hagyniuk, volt szállásadójuk – akik némi élelmet is adott – csak annyit engedett: az első éjjelen a gyerekek az udvaron aludhattak. A felnőttek az összecsomagolt holmijaikkal az utcán töltötték az éjszakát. Próbáltuk kérdezi a fogadó tulajdonosát, aki komoly bevételre tett szert a menekültek után járó állami támogatás révén, de elzárkózott, későbbre ígért „interjút.”
A kormányzat a lakhatási támogatás megvonását többek között azzal indokolta: „két és fél év után ez észszerű és arányos változtatás, ennyi idő alatt azok, akik talpra akartak állni Magyarországon, megtehették.” A kocsi menekültek szavaiból viszont az derül ki, hogy esélyük sem volt talpra állni. A kis község eleve nem a legalkalmasabb arra, hogy ennyi ember munkát találjon. Ennél is nagyobb baj, hogy többségük még az álláskeresésig sem jutott el:
a 120 fős közösségükben férfiak alig akadnak, a 80 gyerek mellett főként anyukák, nagymamák voltak. Nekik pedig a kicsik mellett a nagyobbakra is vigyázniuk kellett, mert mindössze tízen járhattak iskolába.
Azt mondták: több gyereknek nem jutott hely. Ezt a Magyar Helsinki Bizottság is megerősítette. Megkérdeztük erről csütörtök délután a Belügyminisztériumot, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.
A Munkácsról ide menekült Lakatos Jolán állította:
Az unokáim sem kaptak iskolai ellátást, így nekem kellett rájuk vigyázni. Hát hogyan tudtam volna így állást keresni, dolgozni?
Ehhez képest a Miniszterelnökség a Népszavának küldött, konkrétumokat nélkülöző közleményében azt hangoztatták: „Munkavállalás esetén bárki számára elérhető a menedékes munkavállalók lakhatási támogatása, akár húsz óra foglalkoztatás esetén is.” Arra nem tértek ki, hogy milyen esélyekkel talál állást magának egy kisgyerekeket nevelő ukrán menekült asszony egy magyar községben. A kocsi esetet Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki kormányinfón igyekezett bagatellizálni, mondván „az érintett 3900 főből 120-nál alakult ki vita.” Szerinte egyébként a lakhatási támogatás megvonása összhangban áll a cseh, lengyel, román intézkedésekkel.
Ha ez így is van, kevéssé vigasztalta a kocsi menekülteket, akik csütörtök már a második napja éltek az utcán. A Magyar Helsinki Bizottság munkatársai próbáltak információt és segítséget nyújtani nekik, és több helybéli enni-innivalót vitt a menekülteknek.
Amikor csütörtök délután a két busz befutott a faluba, Czukor Zoltán, dorogi menekültszállást üzemeltető vállalkozó szólt a menekültekhez. Mint mondta, a Magyar Máltai Szeretetszolgálattól kapta a megbízást, hogy busszal elvigye és elszállásolja a menekülteket. Feszültséget keltett viszont, hogy nem tudta megmondani, mennyi időre biztosítanak szállást az érintetteknek. Erről a segélyszervezet is csak annyit közölt lapunkkal: „ideiglenesen” helyezik el őket.
Mi értelme odautaznunk, ha csak pár napig maradhatunk ott?
– kérdezte az egyik menekült, de választ nem kapott. Ennek ellenére csütörtök délutánra végül többségük úgy döntött buszra száll, s a kocsi kilátástalanságot, dorogi bizonytalanságra cseréli. (Népszava)
