Ha a mostani trend folytatódik, jó eredményre számíthatnak a jövőre esedékes európai parlamenti választásokon a radikális jobboldalinak tartott pártok.
Az EU két országában különösen is érzékelhető az olykor szélsőjobboldalinak nevezett pártok előretörése: Németországban az Alternatíva Németországnak (AfD) második erővé lépett elő a közvélemény-kutatásokban, Ausztriában az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) pedig már magasan előzi az összes többi pártot. Míg azonban utóbbinak jó esélye van arra, hogy a jövő ősszel esedékes osztrák választásokat követően újra kormányra kerüljön, az AfD egyelőre nem tud kitörni a többi párt által köré épített karanténból. - írja a Portfolió
Radikális jobboldali előretörés Európában
Európa jelentős részén előretörőben vannak a radikális jobboldalinak, időnként szélsőjobboldalinak mondott pártok. A különböző előrejelzések, így például a Politico mandátumbecslése szerint az Európai Parlamentben nagykoalícióban lévő három pártcsalád – Európai Néppárt (EPP), Szocialisták és Demokraták (S&D), Újítsuk meg Európát (RE) – várhatóan mindegyike mandátumokat veszít a 2024-ben esedékes uniós választásokon, de lejtmenetben vannak a Zöldek és a radikális baloldal is. Ezzel szemben a radikális jobboldalinak mondott pártokat tömörítő egyik pártcsalád, az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) jelentős növekedésre számíthatnak, elsősorban a Giorgia Meloni vezette olasz kormánypártnak, az Olaszország Testvéreinek (FdI) köszönhetően.
Ugyancsak feljövőben van a spanyol radikális jobboldali párt, a szintén ECR-hez tartozó Vox, amely a júliusi 24-i spanyolországi választásokat követően akár kormányra is kerülhet, amennyiben a győzelemre legesélyesebb Néppárt koalíciót köt vele. Bár egyre kisebb különbséggel, de az ECR Meloniék mellett másik jelentős ereje, a Jaroslaw Kaczynski-féle lengyel Jog is Igazságosság (PiS) egyelőre vezet a felmérésekben az ősszel esedékes lengyelországi választások előtt. Finnországban az áprilisi választásokat követően kormányra került a szintén az ECR-be tartozó Finnek nevű párt, Svédországban pedig kívülről támogatja a jobbközép kormánypártot a Svéd Demokraták nevű formáció.
A másik, az eggyel radikálisabb, nagyrészt Moszkva-barát jobboldali pártokat tömörítő Identitás és Demokrácia (ID) már nem áll ilyen jól. A pártcsalád két fő ereje a Marine Le Pen-féle francia Nemzeti Tömörülés, illetve Matteo Salvini jelenleg kormányon lévő olasz Ligája. Miközben a pártcsalád egésze vélhetően mandátumokat veszít majd jövőre, két német nyelvű tagpártjuk igencsak megtáltosodott: az Alternatíva Németországnak (AfD) és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) is látványosan előretörtek a közvélemény-kutatásokban.
AfD: karanténban
Az Alternatíva Németországnak 2013-ban EU-szkeptikus, de gazdaságilag határozottan liberális programmal indult el. Felemelkedését azonban nem eredeti programja, hanem a 2015-ben kezdődő menekültválság hozta el, amellyel a párt megtalálta azt a témát, amivel szélesebb tömegekhez el tudott jutni. Első parlamenti választásán, 2017-ben rögtön 12,7 százalékkal robbant be, igaz, a menekültkrízis enyhülésével lendülete visszaesett, és 2021-ben már csak 10,3 százalékot ért el. Sokan ekkor arra számítottak, hogy a II. világháború utáni Németország első igazi szélsőjobboldali sikertörténetének ezzel vége szakad, de az utóbbi hónapok teljesen másfajta jövőt vetítenek előre.
Az AfD ugyanis most sikert sikerre halmoz.
Június 25-én a párt első vezető választott önkormányzati tisztségét szerezte meg: Robert Sesselmann, az AfD politikusa a szavazatok 52,8 százalékát gyűjtötte be a közigazgatási vezetői (Landrat) választás második fordulójában. Július 2-án pedig első polgármesteri pozícióját is megszerezte az AfD: Hannes Loth a Szász-Anhalt tartományban található Raguhn-Jeßnitzben lett településvezető.
Talán ennél is fontosabb eredmény, hogy a
párt az országos (szövetségi) közvélemény-kutatásokban második erővé lépett előre, megelőzve a vezető kormánypártot, Olaf Scholz kancellár pártját, a szociáldemokrata SPD-t.
A közszolgálati ARD június 23-án publikált felmérése szerint az AfD 19 százalékon áll, míg az SPD csak 17-en, miközben magasan, 29 százalékkal vezet a konzervatív pártszövetség, a CDU/CSU.
Azonban az, hogy az AfD valaha is hatalomra kerüljön, egyelőre esélytelennek látszik, a hagyományos pártok ugyanis teljesen karanténba zárták. Nemcsak hogy egyik párt sem hajlandó koalícióra lépni vele még tartományi szinten sem, az AfD Bundestag-alelnököt sem tud adni, ugyanis a többi párt mindig leszavazza a jelöltjét.
Kísért az NDK szelleme
Az AfD elsősorban a volt keletnémet tartományokban erős, különösen Türingiában, Szászországban és Szász-Anhaltban. Előbbi kettőben a párt a 2021-es Bundestag-választáson is az élen végzett, sőt az összes úgynevezett új tartományban (a régi NDK területén létrejött tartományban) 10 százalék fölötti eredményt ért el, miközben az 1989 előtt Nyugat-Németországnak nevezett tartományokban csak 10, vagy 10 százalék alatti szavazatarányhoz jutott. Miközben Szászországban 24,6 százalékot szerzett, a tartományi jogú Hamburgban mindössze 5 százalékot.
Az AfD támogatottságának erősen területi jellege alapján nem nehéz levonni a következtetést, hogy
a párt sikere és a néhai NDK NSZK-ba történő integrációjának sikertelensége között összefüggés áll fent.
Egy június végén publikált közvélemény-kutatás arra jutott, hogy az egykori keletnémetek jelentős része elégedetlen a demokráciával, és inkább egy erős vezetőbe veti reményeit.
Azzal az állítással például, hogy a nemzeti érdekek szempontjából bizonyos körülmények között a diktatúra jobb államforma, a megkérdezettek 8,6 százaléka értett egyet teljesen, 22,1 százalékuk részben. A felmérésben részt vevők 51,2 százaléka részben vagy egészben egyetértett azzal, hogy Németországnak egy erős pártra van szüksége, amely a nép egészét testesíti meg.
Szintén jelentős a támogatottsága annak az állításnak, miszerint „vezérre (Führer) van szükség, aki erős kézzel kormányoz mindenki javára”: 14 százalék teljesen, 19,1 százalék részben egyetértett ezzel. 21 százaléknyian pedig részben vagy egészben osztották azt a nézetet, mely szerint Adolf Hitlerre nagy államférfiként lehetne emlékezni, ha nem rendeli el a zsidó lakosság kiirtását.
Ezek után nem meglepő, hogy bár a megkérdezettek 90 százaléka elfogadja a demokrácia eszméjét, kevesebb mint felük elégedett a tényleges német demokráciával, majdnem 80 százalékuk pedig úgy véli, majdnem semmi befolyásuk sincs a kormány tetteire. A keletnémetek mintegy kétharmada vágyik vissza az egykori NDK-ba, kevesebb mint felük érzi magát a német újraegyesítés nyertesének, miközben egynegyedük kifejezetten 1989 vesztesének gondolja magát.
A volt NDK területén a bevándorlókkal szembeni elutasítás is meglehetősen nagy: mintegy 70 százalék vallotta azt, hogy a külföldiek csak azért jönnek Németországba, hogy kihasználják az állam által nyújtott szociális szolgáltatásokat.
A felmérés azt is megállapította, hogy a kifejezetten szélsőjobboldali nézeteket vallók – a keletnémetek mintegy 7 százaléka – egy jelentős része még nem vált az AfD szavazójává, így a radikális jobboldali pártnak ebben az irányban is van még lehetősége bővíteni szavazói bázisát.
Az AfD támogatottsága választókörzetenként a 2021-es parlamenti választásokon. - Forrás: wahlatlas.net / Wikimedia Commons
Ausztria: élen a Szabadságpárt
Az AfD-vel szemben az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) története jóval régebbre nyúlik vissza: a szervezetet a Vörös Hadsereg Ausztriából való kivonulásának évében, 1955-ben alapították. Első vezetője az az Anton Reinthaller volt, aki 1945 előtt SS-tisztként és a Hitler-féle NSDAP Reichstag-képviselőjeként is tevékenykedett. Az FPÖ tehát – szemben az AfD-vel – bizonyos szempontból a nemzetiszocializmus közvetlen örökösének tekinthető, ugyanakkor a nagy néppártok létrehozta karanténból már több mint két évtizede kikerült. 2000-ben a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) partnereként kormányra jutott, majd 2017-ben újra a kisebbik partner lett az akkor Sebastian Kurz vezette kabinetben.
Csakhogy 2019-ben bekövetkezett a pártot 2005 óta vezető Heinz-Christian Strache körüli Ibiza-botrány, ami a koalíció felbomlásához, új választásokhoz és az FPÖ mélyrepüléséhez vezetett. A 2017-es választásokon még majdnem 26 százalékot szerző párt 2019-re 16 százalékra esett vissza.
Azonban csaknem 4 évvel később több közvélemény-kutató szerint is eléri a 30 százalékot, és
a felmérések szerint tavaly év végével Ausztria legnépszerűbb pártjává vált, egyértelműen előzve az ÖVP-t és a szociáldemokrata SPÖ-t.
Sőt a párt vezetője, Herbert Kickl június végén első alkalommal a kancellárjelöltek versenyében is megelőzte a jelenlegi kancellárt, a néppárti Karl Nehammert: egy elképzelt közvetlen kancellárválasztáson előbbi 21, utóbbi 19 százalékot kapna. (Igaz, ténylegesen nem a kancellárra, hanem pártokra szavaznak a választók.) A Szabadságpárt idén két osztrák tartományban is bekerült a koalíciós kormányba: a Bécset körülölelő Alsó-Ausztriában, illetve Salzburg tartományban.
Az FPÖ kommunikációs csatornaként sikeresen használja a közösségi médiát és a YouTube-ot. A párt vezető témái közé tartozik a bevándorlásellenesség, az oltásszkepticizmus (ez persze a Covid-járvány lecsengésével egyre kevésbé tematizálódik), az infláció és a nyomában járó gazdasági nehézségek, valamint az LMBT-tematika. Az ukrajnai háború ügyében a Szabadságpárt Ausztria örökös katonai semlegességét hangoztatja, és az uniós szankciók eltörlését követeli. A párt jól ismert oroszbarátságáról, és mikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felszólalt az osztrák parlamentben videókapcsolaton keresztül, az FPÖ képviselői tüntetőleg kivonultak.
A következő év biztosan meg fogja mutatni, ténylegesen mekkora a Szabadságpárt támogatottsága: nyár elején EP-választások, ősszel pedig osztrák parlamenti választások lesznek. Ha minden így megy tovább, az FPÖ mindkét választáson első alkalommal győzedelmeskedhet. (Portfolio)