25 sosem látott kép az egyik legfontosabb űrteleszkóptól

Küldetése alatt már több mint 25 ezer felvételt készített, a legújabban bemutatott 25-öt születésnapja alkalmából tette közzé az űrügynökség.

A Chandra Röntgenteleszkóp egyike a NASA Great Observatories (Nagy Obszervatóriumok) programjának, amelynek keretében az űrügynökség az 1990-től tartó időszakban kezdett üzemeltetni négy teleszkópot: a Chandra Röntgenteleszkópot, a Hubble-t, a Spitzer Űrteleszkópot és a Compton Gamma-sugár Obszervatóriumot. Az űrtávcsövek mindegyike más-más tartományban végzett megfigyelésekben nyújt kiemelkedő teljesítményt, de közülük kettő, a Compton és a Spitzer már nem végez megfigyeléseket, csak a Hubble és a Chandra áll továbbra is szolgálatban.

A Chandra Röntgenteleszkóp 1999-ben indult az űrbe a Columbia űrrepülőgéppel és abban az évben augusztusban el is készítette első képeit, többek között egy látványos felvételt a Cassiopeia A szupernóva-maradványról, bizonyítva, hogy a teleszkóp röntgentartományban sokkal részletesebb képeket képes készíteni a különböző űrbeli objektumokról, mint a korábbi röntgeneszközök, például a német-amerikai-brit ROSAT műholdas röntgenteleszkóp. A Chandra 25 éves karrierje alatt több mint 25 ezer felvétel rögzített, amelyek számos új felfedezésnek biztosítottak alapot és az adatok alapján több mint 10 ezer tanulmányt publikáltak a kutatók tudományos folyóiratokban. A röntgenteleszkóp főként a nagyon intenzív, nagyenergiájú eseményeket és rendkívül magas hőmérsékletű objektumokat tudja nagy érzékenységgel megjeleníteni, de sok más jelenség feltérképezése is alkalmas.

A legújabban publikált képein többek között "híres" és kevésbé ismert nebulák, galaxisok és csillaghalmazok láthatóak, az utólagos színezésnek köszönhetően a lila számos árnyalatában. (Rakéta)

Rák-köd

A más néven Messier 1-ként ismert szupernóva-maradványt Charles Messier csillagász 1758-ban összetévesztette a Halley-üstökössel, de később tisztázódott a félreértés. A Rák-köd kiinduló alapjául szolgáló szupernóva-robbanást 1054-ben figyelték meg kínai csillagászok, az esemény következményeként kialakult nebuláról pedig azóta több űrteleszkóp is készített felvételeket. A köd közepén a Messier 1 szíve, egy gyorsan forgó pulzár található.

Orion-köd

Az Orion-csillagképben látható Orion-köd tulajdonképpen két külön gázfelhőrendszer, de közelségük miatt nehéz őket szétválasztani egymástól. A Földtől 1500 fényévre lévő nebula akár szabad szemmel is látható, a legnagyobb esély arra, hogy megtaláljuk az égen, januárban van. A Messier 42 besorolású köd a Földhöz legközelebb lévő nagy kiterjedésű csillagkeletkezési régió.

Az Eyes (Szemek) Galaxisok

Az Eyes Galaxisok a Szűz-csillagképben található galaxispár, amit az NGC 4438 és az NGC 4435 alkotnak. Az objektumok a Markarian \'s Chain (Markarian Lánca) elnevezésű galaxisfolyam részei. Az NGC 4438 és 4435 kapcsolatban állnak egymással és befolyásolják egymás viselkedését, emiatt az NGC 4435 például elszívja a hidrogént, valamint csillagközi port és gáz szomszédjától.

Macskamancs-köd

A tappancsra hasonlító nebula, hivatalos nevén NGC 6334 egy emissziós köd, amelynek egy része intenzív csillagkeletkezési helyszín. Ebben a régióban a kutatók nemrégen fedeztek fel egy komplex molekulát, a 2-metoxi-etanolt, amit eddig a természetben sosem sikerült fellelni, csak mesterséges változata volt ismert.

A Tejútrendszer középpontja

A Tejútrendszer egy spirális galaxis, középpontja a Sagittarius (Nyilas) csillagkép irányában látható. A középpont csillagokban sűrű régió: míg a Naphoz legközelebbi csillag négy fényévre található, addig a galaxismag környékén a csillagok átlagosan 0,4–0,04 fényévre vannak egymástól. A Tejútrendszer magjában a Sagittarius A* fekete lyuk rejlik.

Sas-köd

A Sas-köd, vagy más néven M16, egy fiatal, nyílt csillaghalmaz, amit körülbelül 8000 csillag alkot. Legismertebb része a Teremtés Oszlopai elnevezésű, hideg porból és gázokból álló gázfelhők, amelyeket a Hubble Űrteleszkóp 1995-ös képe tett híressé.

A Denevér Árnyéka

A HBC 672 jelű csillag környezete úgy néz ki, mintha szárnyakat formázna, erről kapta becenevét, a Denevér Árnyékát. Az árnyék valójában egy protoplanetáris korong, ami a csillag körül található.

NGC 7469

A Pegazus csillagképben található spirálgalaxis otthont ad egy aktív galaktikus magnak, amit egy intenzív fényű csillagkeletkezési régió vesz körbe. A mag különleges fényét azok a forró gázok és anyagok adják, amelyek a galaxis közepén lévő fekete lyukba esnek.

Virgo-halmaz

A szabálytalan galaxishalmaz több mint 2000 galaxist tartalmaz. A Virgo-halmaz a Virgo-szuperhalmaz része, amin belül foglal helyet a Tejútrendszernek is helyet adó Lokális Galaxiscsoport. A halmaz különösen fontos a csillagászati megfigyelésel szempontjából, mivel jó alkalmat nyújt a különféle galaxisok részletes tanulmányozására.

WR 124

A WR 124 egy úgynevezett Wolf-Rayet csillag, ami egy ritka, nagyon forró és masszív csillagtípus, jellemzője, hogy folyamatosan veszít az anyagából, így nagy kiterjedésű kozmikus por-, és gázfelhő veszi körbe. A masszív csillagok akkor érik el a Wolf-Rayet fázist életük során, amikor a megsemmisüléshez közelednek, nem sokkal ezután szupernóva robbanásban pusztulnak el. A csillag egyike volt az első objektumoknak, amelyet a James Webb Űrteleszkóp detektált 2022-ben.

G21.5-0.9

A szupernóva-maradványt a Chandra a röntgentartományban végzett megfigyelései révén tudta alaposan feltérképezni és már 1999-ben megkezdte a vizsgálatát. A G21.5-0.9 egy úgynevezett plerionikus szupernóva-maradvány (SNR), vagyis a héjában (külső tartományában) pulzárszél-köd található. A gyorsan forgó, erős mágneses térrel rendelkező neutroncsillagokról elektronok, protonok és egyéb részecskék távoznak és ez a pulzár szél röntgensugárzást generál.

Centaurus A

Az NGC 5128 jelű objektum a Földhöz legközelebbi óriás elliptikus galaxis és egyúttal a legközelebbi rádiógalaxis is. A Centaurus A közepe valószínűleg egy 100 millió naptömegű szupermasszív fekete lyuk rejt. A galaxis a déli égbolt legjobban tanulmányozott objektuma, aminek vizsgálatát nem csak röntgenteleszkópokkal, hanem számtalan más módon (infravörös, optikai, gamma-sugár) végzik.

Cassiopeia A

A szupernóva-maradvány az 1 GHz feletti frekvenciát tekintve a legfényesebb extraszoláris rádióforrás. A Cas A sokkal fiatalabb a Rák-ködnél, körülbelül 340 éves és ez a legfiatalabb, jelenleg ismert maradvány, ami egy felrobbant csillagból született.

Tűpárna-halmaz

Az NGC 3532 egy nyílt csillaghalmaz a Carina csillagképben, ami arról híres, hogy ez volt a Hubble első képének alanya. Az űrteleszkóp 1990. május 20-án készítette el róla felvételét, azóta pedig számos más képen örökítették meg a megfigyelőeszközök.

Kondor-galaxis

Az NGC 6872 jelű objektum egy hatalmas spirálgalaxis, ami 522 fényév szélességben terjeszkedik az űrben. A galaxis különös alakja egy sokkal kisebb galaxissal (IC 4970) való interakció eredménye.

Hb 5

A Hubble 5 elnevezésű objektum egy bipoláris planetáris nebula. A mindkét irányba terjeszkedő lebenyek formájának oka a magas hőmérséklet, amit a gyors csillagközi szelek generálnak.

Abell 2125

Az Abell 2125 egy galaktikus klaszter 3 millió fényévre a Földtől. A masszív halmaz különösen komplex szerkezettel bír és számos alrendszert fedeztek fel benne egy 2004-es nemzetközi kutatás során.

NGC 3324

Az NGC 3324 egy, a Carina csillagképben látható emissziós köd, amit először James Dunlop vett katalógusba 1826-ban. A köd fiatal és aktív csillagkeletkezési régió.

Kemence Propeller Galaxis

Az NGC 1365 egy spirálgalaxis 75 millió fényévre a Földtől a Kemence csillagképben. Egyike a legnagyobb ismert galaxisoknak, a Tejútrendszernél kétszer nagyobb a szélessége.

MSH 15-52

A különös alakú kozmikus struktúra elsőként a Chandra figyelte meg. A rendszer egy halott, felrobbant csillagból terjedő törmelék alkotja, ami a szomszédos gázfelhővel ütközik. A nebula úgy néz ki, mint egy hatalmas kéz, ami éppen kinyújtja ujjait.

Arp 220

Az objektum egy összeolvadóban lévő galaxispár együttese. A látványos egyesülés infravörös felvételeken látszik leginkább, mivel az Arp 220 egy ultra-fényes infravörös galaxis (ULIRG). Ez a Földhöz legközelebb eső galaktikus összeolvadások közül a legfényesebb.

Jupiter

A bolygót senkinek nem kell bemutatni, hiszen ez a Naprendszer egyik bolygója, ami méghozzá a legnagyobb mind közül. A Chandra 2000-ben figyelte meg 9 óra és 57 percen keresztül, mikor a bolygó 616 millió kilométerre volt a Földtől.

NGC 1850

A duplaklaszter a második legfényesebb halmaz a Nagy Magellán-felhőben, ami olyan speciális objektumokat (fiatal, globuláris csillagklaszter) tartalmaz, amelyek a Tejútrendszerben nem találhatóak meg.

MACS J0035

Szintén egy galaxisklaszter, amit forró gázokból álló felhők vesznek körbe. A masszív klaszter 10,5 milliárd fényévre van a Földtől és számos galaxist foglal magában, amelyek külön-külön apró aranyszínű pontoknak tűnnek, de valójában (többek között) spirálgalaxisok alkotják.

SN 1987A

Az SN 1987A egy szupernóva, ami a Nagy Magellán-felhőben található. Felfedezésének idején, 1987-ben nagy érdeklődést váltott ki a felfedezése és egyike lett a legjobban tanulmányozott szupernóváknak. Az 5-ös magnitúdójú csillagrobbanás során keletkező szupernóva azóta is hallatott magáról, 2020-ban például felfedezték az úgynevezett csillagászati visszfényét is.

Fotó: NASA/CXC/SAO/J. Major, K. Arcand; NASA/ESA/STScI;NASA/JPL/CalTech/Spitzer