Bekövetkezett, amit mindenki biztosra vett, különösebb remények nélkül várva a verdiktet, mely a bitó felállításához vezet: a Fidesz „megszavazta” a bosszútörvényt!
A törvény még néhány különösen elfajzott reménykedő szerint Novák Katalin közbelépésével talán gátolható, késleltethető. Ebben bízni: a legnagyobb, már bornírt ökörség!
Az aláírógép természetesen üzembe lép!
Mindenesetre e balga remények megléte száz, ezer hasonló, Áder, Novák által simán átengedett orbáni agyrém esetén, jól mutatja, jellemzi az egész, szórványos hazai „ellenállást”, az „Isten áldd meg a magyart” csodaváró szellemében, miközben a társadalom, köztük az éppen soron lévő (egymás után következő – vesd össze: szalámi-taktika!) érintettek zöme, maga sem hajlandó mozdulni!
Különös magyar specialitásként, ha valamely szakmában, csoportban, érdekközösségben felhorgadnak az indulatok valamelyes aljas, kizsákmányoló, embertelen kormányzati intézkedéssel, kifosztásukkal, bűnbakként rájuk mutogatással, vagy egyéb disznósággal kapcsolatban, és a felhorgadás némi ellenállásba torkollik (sztrájk, tüntetés, polgári engedetlenség és társai), a kormány azonnal és szisztematikusan bosszút áll e zsenge, erőtlen próbálkozások miatt, és sokkal rosszabb „jogszabályi”-materiális helyzetet teremt annál, ami miatt mozgolódások voltak! Ilyen másutt, a világon nincs!
A pedagógusok speciel tíz év alatt harmadszor léptek ebbe a verembe: a Munka Törvénykönyve, illetve a Kjt. módosítása, a tudást/felsőfokú végzettséget negligáló előmeneteli rendszer (a portfólió nevű kiszolgáltató agyrém) miatt először, a beígért bérfejlesztés elmaradása miatt másodszor, két éve/óta pedig ugyanezért, illetve a sztrájkjog korlátozása, az oktatás szabadságának felszámolás, a közoktatás középkori körülményei miatt.
Most harmadszor.
És megkapták a bosszútörvényt, annak minden megalázó, életet-munkavégzést nehezítő passzusával együtt.
Megkapták, de nem csak ők! A tanuló ifjúság és a szülők is, akik közül jó néhányan felismerve a pedagógus-megmozdulások valódi jelentőségét, csatlakoztak, csak nem elegen! Nem elegen, ahogy maguk a pedagógusok sem, talán csak tíz-tizenöt százalékuk.
Szemben a romániai pedagógusokkal, akik százötven-kétszázezren álltak ki a követeléseikkel, melyek teljesültek is!
A hazai közöny okai minden hasonló ügyben – ismertek, százszor kifejtettek-megrágottak, végső soron az egész országrontó politika négy kétharmadának, „ha azt mondják, ugorjak a kútba, beleugrom, biztos igazuk van”, „úgysem megyünk semmire” -mentalitásának következménye. Az önérdekért való kiállás, és a szolidaritás teljes hiányának.
Bosszútörvénynek hívom magam is, de látni kell, hogy itt – a pillanatokra a választás előtt berezelt – Orbán bosszúja mellett két másik, fontosabb ok is közrejátszik:
- Orbán szándéka, hogy ketté ossza a közoktatást: az új földesurak ivadékai drága, színvonalas magániskolákban készüljenek föl, ideológiai betagozásuk teljes vértezetében már ebben az életkorban is, a hazai, vagy külföldi felsőfokú tanulmányok elvégzésére, a pórnép pedig egy totálisan lerohasztott, színvonaltalan, hittanra, orbánizmusra és lövészetre specializálódott, tanárok, oktatási segédeszközök nélküli, rogyadozó épületekben, harminc fős osztályokban zajló, gyakorlatilag felszámolt közoktatás keretében ne jusson hozzá semmiféle használható tudáshoz, kivéve azt sajátítsa el, hogy ő rabszolga, és az is marad, ha a fene fenét eszik is!
A tudatlanság fenntartásának másik eleme: elvágni a delikvenst a külvilágtól: ne tanuljon idegen nyelveket, ne tudjon más információhoz, világszemlélethez jutni. Ezért megszüntetjük a nyelvvizsga-követelményt, magát a nyelvvizsgát pedig megfizethetetlenül drágává tesszük azok számára, akiknek valamiért mégis fontos lenne!
Hogy Orbán a közoktatás lerohasztásban is hosszútávú stratégiát követ, annak például az idegennyelv-oktatás szarrá verése tipikus példája!
A Szanyi Tibor által találóan Lédi Gyagyának nevezett Horváth Rózsika nevezetű nőszemély, Orbán első samesza a közoktatás átalakítása tárgyában, már 2013-ban olyasféle marhaságokkal lepte meg a nagyérdeműt, hogy angol helyett latint kell tanítani!
Hát persze! Azzal nem mennek semmire! És ez a cél!
- Orbán kormányzásának alapvetése az, hogy semmire nem költ, ami a számára anyagi haszonnal nem jár, csak költséggel.
A közegészségügytől a szociális ellátásokon át a tömegközlekedésig és a közoktatásig. Semmire, aminek az üzemeltetése egy/minden kormány elsőrendű feladata!
Orbánt ilyen apróságok: hogy gyakorlatilag nem végez semmilyen kormányzati feladatot (ez már az 1998-2002 közti ciklusában is ordítóan megmutatkozott) nem zavarja!
Kinyalhatjuk neki! És ötven százalék milyen boldogan teszi ezt!
Most már azt az orbáni-gulyási-pintéri gondolatmenetet is magáévá téve, hogy a pedagógusok béremelését Brüsszelnek kellene finanszíroznia, és a baloldal akadályozta meg!
Mindezek következtében a legjobb tanárok elhagyják a szándékosan lezüllesztendő kiváló iskolákat és másokat is, a mindvégig néma kollégájuk ingázhat majd Pásztóról Hódmezővásárhelyre helyettesíteni, és így tovább!
Mi következik? Ami Világos után! Aki teheti emigrál, szakmát vált, vagy valamely magániskolában folytatja, a többiek alázatosan tovább végzik a munkájukat.
Béremelés nélkül.
Mellesleg a kormány a nagy izgalomban figyelem nélkül maradt intézkedésével, egy egyszerű kormányrendelettel kizárja az egyébként teljesen érdektelen szakszervezetek közül a PDSZ-t, mint tárgyalófelet, egy rendkívül egyszerű trükkel: taglétszámhoz köti.
Nem, mintha ez a PDSZ-en kívül bárkit érdekelne, bármit számítana!
A két szakszervezet ugyan két éven keresztül kábította magát, és mindazokat, akik respektálták, azzal, hogy tárgyal, tárgyal, tárgyal, de, az eredmény közismert: nincs itt semmi látnivaló, lehet hazamenni!