Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Kiszivárgott, hogy Biden fontolgatja a visszalépést

Külföld
2024.07.04.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print
53

Kritikus órákat és napokat élnek meg a Demokrata Pártban azok után, hogy Joe Biden leszerepelt a legutóbbi elnökjelölti vitán Donald Trump ellenében. 

A New York Times belső információi szerint Biden azt mondta egyik szövetségesének, hogy mérlegeli, folytatja-e a versenyt, ami jelentős fordulat az elmúlt napok híráramlásai után. Eddig ugyanis Biden csapata azt hangoztatta, hogy nem lép vissza az elnök a versenyből, viszont ezt az elhatározását arra is építette, hogy elzárkózott még a demokrata politikusok megkeresései elől is, a kampánytámogatók, adományozók pedig egyre elégedetlenebbek. Közben már érkeztek olyan hírek, hogy alelnöke, Kamala Harris lenne az első számú alternatíva. A fogadási piacon kialakult legújabb esélyek szerint Harrisnek már nagyobb esélye lenne Trump ellen, mint Bidennek.

Az elnök beszélgetése az első jele annak, hogy komolyan mérlegeli, képes-e talpra állni az atlantai vitán nyújtott lesújtó teljesítménye után. Andrew Bates, a Fehér Ház szóvivője azt mondta, hogy a jelentés "teljesen hamis", és hogy a Fehér Háznak nem volt elég ideje reagálni.

Az elnök szövetségese név nélkül úgy nyilatkozott a lapnak, hogy az elnök még mindig aktívan folytatja küzdelmét az újraválasztása érdekében, de tisztában van azzal, hogy a következő napok szerepléseinek jól kell sikerülniük, különösen az ABC News George Stephanopoulosnak péntekre tervezett interjújának, valamint a pennsylvaniai és wisconsini kampányeseményeknek.

A beszélgetés az első jele annak az amerikai lap szerint, hogy az elnök komolyan fontolgatja, vajon képes-e felépülni a csütörtöki atlantai vita színpadán nyújtott lesújtó teljesítménye után. Egyre nagyobbak az aggodalmak jelöltként való alkalmasságával kapcsolatban, és azzal kapcsolatban, hogy képes-e még négy évig ellátni az elnöki tisztséget.

Az elnök más szövetségesei a lap szerint azt mondták, hogy meggyőződésük szerint Biden továbbra is kitart, meg akarja őrizni kontrollját a jelöltsége felett, pedig a Demokrata Pártban egyre erősebb a szembeszél.

Az elnök nagyon is tisztában van azzal, hogy milyen politikai kihívással néz szembe

- nyilatkozta név nélkül a lapnak Biden egyik vezető tanácsadója. Arról is beszélt neki Biden, hogy tisztában van azzal, hogy nehéz harcot kell vívnia azért, hogy meggyőzze a választókat, az adományozókat és a politikai osztályt arról, hogy a vitán nyújtott teljesítménye rendhagyó volt.

Biden esélyei romlanak

A NYT cikke azt is felidézi, hogy az elnök kampánystábja izgatottan várta a legújabb népszerűségi felmérés eredményeit. A CBS szerdán megjelent kutatása azt mutatja:

DONALD TRUMP REPUBLIKÁNUS KIHÍVÓ, KORÁBBI AMERIKAI ELNÖK A VITA ÓTA 50-48-RA VEZET ORSZÁGOSAN BIDEN ELŐTT, MÍG A CSATATÉR ÁLLAMOKBAN 51-48-RA ÁLL.


Kedden a vita után végzett CNN-felmérés szerint Biden népszerűsége minden idők legalacsonyabb szintjére zuhant, és azt mutatta, hogy Kamala Harris jelenlegi alalenök jobban szerepelna nála egy Trump elleni hipotetikus összecsapáson.

Nincsenek jó véleménnyel Bidenről a pártban

A NYT azt is írja információi alapján, hogy a vita után Biden csak lassan vette fel a kapcsolatot a kulcsfontosságú demokrata szereplőkkel, ami csak tovább szította a politikusok haragját és elégedetlenségüket. Csak Hakeem Jeffries New York-i képviselőt, a képviselőházi demokraták vezetőjét hívta fel kedd este, öt nappal a vita után, és szerda reggel beszélt először Chuck Schumer New York-i szenátorral, a szenátusi demokraták vezetőjével.

Néhány demokrata politikus egyre gyanakodóbbá vált azzal kapcsolatban, hogy az elnök csapata nem volt teljesen őszinte az öregedés Bidenre gyakorolt hatásával kapcsolatban.

Keddig nem beszélt Nancy Pelosi volt kaliforniai házelnökkel, és a legfontosabb adományozók elkeseredésüknek adtak hangot amiatt, hogy nem csatlakozott egy hétfői kampányhíváshoz, amelynek célja az volt, hogy megnyugtassa őket.

Szerdán a képviselőház és a szenátus demokrata vezetői egyeztettek, és ez volt az a fórum, ahol meghallgatták a támogatók panaszáradatát. Biden csapatának tagjai - köztük Steve Ricchetti és Shuwanza Goff - telefonon próbálták csillapítani a növekvő elégedetlenséget. A vezetés üzenete az volt, hogy a tagok nyugodtan foglaljanak állást Biden jelöltségével kapcsolatban úgy, ahogy az a körzetük számára a legjobb. Vagyis nem üzentek határozott kiállást az elnök kampányát illetően.

Az elnök a tervek szerint szerdán Kamala Harris alelnökkel ebédelt volna, este pedig demokrata kormányzókkal találkozott volna a Fehér Házban. a NYT szerint az elnök eddig inkább arra összpontosított, hogy beszéljen megbízható tanácsadóival és családtagjaival, akik arra biztatták, hogy maradjon versenyben.

A párt kulcsfontosságú adományozói magánbeszélgetéseken hívták fel a képviselőház tagjait, szenátorokat, a Biden-kampányt és a Fehér Házat, hogy elmondják, szerintük Bidennek le kellene mondania - írja a NYT a megbeszéléseket ismerő demokratákra hivatkozva.

A CNN közben arról ír folyamatosan, percről-percre frissülő beszámolójában, hogy Biden várhatóan több mint 20 demokrata kormányzóval találkozik szerdán. Közöttük van néhány olyan állami vezető, akit potenciális helyettesként említettek, ha Biden visszalépne.

A CNN egy másik cikke szerint Biden bizalmasan már beismerte, hogy a következő napok kritikusak ahhoz, hogy meg tudja-e menteni az újraválasztási kampányát és ezzel esélyeit.

Látja a pillanatot, érzi a jelentőségét

- jelezte a csatornának egy forrás.

Az elnök számára nem ismert, hogy az elkövetkező hetekben milyen fejlemények jöhetnek, melyek végül oda vezethetnek, hogy nem lesz képes a vita okozta katasztrófahelyzetet menteni.

Ez egy olyan forgatókönyv lenne, amelyben „a közvélemény-kutatásokban leszerepel, az adománygyűjtés elapad, és az interjúkban is rosszul szerepel” – mondta a tévécsatornának név nélkül az illető.

Kamala Harris esélyesebb?

MINDEN AMERIKAI ÉS NEMZETKÖZI SAJTÓ VEZETŐ HELYEN FOGLALKOZIK MAGYAR IDŐ SZERINT SZERDA ESTE BIDEN JÖVŐBENI ESÉLYEIVEL.

A Financial Times is címlapon hozza a sztorit, kiemelve, hogy Kamala Harris népszerűsége az elmúlt napokban lendületet vett különböző felmérésekben, azok után, hogy Biden leszerepelt a vitán. Az FT emlékeztet arra is, hogy Harris tevékenységét nagy részt alacsony népszerűségi mutatók jellemezték.

Mostanra viszont változott a helyzet: a fogadási piacok szerdán erőteljesen Harris javára mozdultak el, és jobb esélyt adtak neki a novemberi választás megnyerésére, mint Bidennek.

Harris a vita óta viszonylag visszafogottan viselkedett, és a nyugati parton kampányrendezvényeket és adománygyűjtéseket tart, hogy támogassa Biden újraválasztási pályázatát. A szerdai ebédje az elnökkel az első személyes találkozójuk lesz a vita óta.


Joe Biden amerikai elnök (b) Kamala Harris alelnök társaságában a félidős választásokat értékelő rendezvényen a washingtoni Howard Színházban 2022. november 10-én. - Fotó: MTI/EPA/Shawn Thew

Nem véletlen, hogy már be is dobták a nevét az amerikai sajtóban, mint lehetséges alternatíva Biden visszalépése esetére. (Portfolio)

 

Fehér Ház: valótlanok a médiaértesülések, Biden nem lép vissza

A pollok alapján továbbra is hátrányban van a demokrata jelölt.

Karine Jean-Pierre, az elnöki hivatal szóvivője napi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, "teljes mértékben hamis" a New York Times napilap értesülése, miszerint Joe Biden elnök fontolgatja, hogy folytassa-e az újraválasztásáért folyó küzdelmet. A napilap az elnök "kulcsfontosságú szövetségesére" hivatkozott, akivel állítólag azt közölte, hogy gondolkozik a visszalépésen.

A szóvivő szintén valótlannak nevezte az ABC News televízió szerdai tudósítását is arról, miszerint az elnök magánbeszélgetésen úgy nyilatkozott, hogy a következő napok meghatározóak lesznek abban, hogy versenyben maradhat-e.

Joe Biden elnök szerdán találkozott több demokrata törvényhozóval, valamint 22 demokrata párti kormányzóval. Egyikük, Illinois állam kormányzója, J. B. Pritzker a CNN hírtelevíziónak a megbeszélés előtt azt mondta, hogy "az elnöknek többet kell kommunikálnia", ha azt akarja, hogy sikerüljön ellensúlyoznia a június 27-i, Donald Trumppal vívott televíziós vitában nyújtott szereplése negatív hatásait.

A Fehér Ház kedden és szerdán több új programot jelentett be, amelyeken az elnök a következő napokban részt vesz, köztük egy televíziós, valamint több rádiós interjút és nyilvános szereplést.  

SZERDÁN ÚJABB, AZ ELNÖKJELÖLTI VITA UTÁN KÉSZÜLT KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSOK JELENTEK MEG, AMELYEK DONALD TRUMP FÖLÉNYÉT MUTATJÁK.

A New York Times által megrendelt felmérés szerint Donald Trumpot jelenleg az amerikaiak 49 százaléka, míg Joe Bident 43 százalék támogatja. Ez az arány megegyezik a CNN hírtelevízió közvélemény-kutatásának eredményével, ami kedden vált elérhetővé. A The Wall Street Journal napilap megrendelésére elkészült felmérés 48 százalékos Donald Trump-fölényt mutat Joe Biden 42 százalékával szemben. (MTI)/Portfolio

Címlapkép: Joe Biden amerikai elnök beszédet mond a Fehér Házban 2024 július 3-án. - Forrás: Tierney L. Cross/Bloomberg via Getty Images
amerikai elnökválasztás
fehér ház
amerikai elnök
JOE BIDEN
amerikai elnökválasztás 2024
DONALD TRUMP
közvélemény-kutatás
New York Times
DEMOKRATA PÁRT
AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK
wall street journal
elnökjelölti vita
Kamala Harris
Kapcsolódó cikkek
Michelle Obama rommá verné Trumpot
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2024.07.04. - 07:28
53
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

  • Az infláció két vállra fektette a satufékező lakásárakat

    Az infláció két vállra fektette a satufékező lakásárakat

  • Maruzsa Zoltán örül, hogy szeptemberben elmaradt „a hergelés”, nem sztrájkoltak a tanárok

    Maruzsa Zoltán örül, hogy szeptemberben elmaradt „a hergelés”, nem sztrájkoltak a tanárok

  • Kiabálásba és személyeskedésbe fulladt az ácsi katódgyár lakossági fóruma

    Kiabálásba és személyeskedésbe fulladt az ácsi katódgyár lakossági fóruma

  • Tim Haughton: "Szlovákia túl ellenálló ahhoz, hogy orbanizálódjon"

    Tim Haughton: "Szlovákia túl ellenálló ahhoz, hogy orbanizálódjon"

  • 18 éves kor alatt betiltanák az energiaitalokat

    18 éves kor alatt betiltanák az energiaitalokat

  • Levehetik a zöld rendszámot a plug-in hibrid autókról Magyarországon

    Levehetik a zöld rendszámot a plug-in hibrid autókról Magyarországon

  • Velencei buszbaleset: sokan életüket vesztették

    Velencei buszbaleset: sokan életüket vesztették

  • Díszpolgári címet kapott Matolcsy György Kecskeméten, ahol rokona a polgármester

    Díszpolgári címet kapott Matolcsy György Kecskeméten, ahol rokona a polgármester

  • Felhőkre, élénk szélre és némi hőmérséklet-csökkenésre számíthatunk

    Felhőkre, élénk szélre és némi hőmérséklet-csökkenésre számíthatunk

  • Két földrengés volt Nepálban: egy nőt földcsuszamlás rántott magával

    Két földrengés volt Nepálban: egy nőt földcsuszamlás rántott magával

  • 16 milliós táskával fotózták le Várkonyi Andreát

    16 milliós táskával fotózták le Várkonyi Andreát

  • Hatalmas áttörés az energetikában: forradalmasíthatják a napenergiát 

    Hatalmas áttörés az energetikában: forradalmasíthatják a napenergiát 

  • Újra földrengés volt, már vulkánkitöréstől félnek Nápoly környékén

    Újra földrengés volt, már vulkánkitöréstől félnek Nápoly környékén

  • Matolcsy György kioktató válasza Nagy Mártonnak

    Matolcsy György kioktató válasza Nagy Mártonnak

  • Esztergomban még nincs McDonald's, de az étterem helyén megjelent egy szökőkút

    Esztergomban még nincs McDonald's, de az étterem helyén megjelent egy szökőkút

  • Schadl titkárnője megzsarolt egy végrehajtót, védelmi pénzt szedett, aztán az első pillanatban elárulta főnökét

    Schadl titkárnője megzsarolt egy végrehajtót, védelmi pénzt szedett, aztán az első pillanatban elárulta főnökét

  • Másodszor emelte meg a hiánycélt a kormány, és messze még az év vége

    Másodszor emelte meg a hiánycélt a kormány, és messze még az év vége

  • Polt Péter válasza alapján gyermekpornográfia miatt nyomozhatnak a Nemzeti Földügyi Központ korábbi vezetője ellen

    Polt Péter válasza alapján gyermekpornográfia miatt nyomozhatnak a Nemzeti Földügyi Központ korábbi vezetője ellen

  • Európában is fentanil hullám várható

    Európában is fentanil hullám várható

  • Nagyon bedühödött Oroszországra egyik legszorosabb szövetségese

    Nagyon bedühödött Oroszországra egyik legszorosabb szövetségese

  • A külügy visszavág: "Ön sem diplomata, mégis van diplomata útlevele"

    A külügy visszavág: "Ön sem diplomata, mégis van diplomata útlevele"

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element