Magyarország, amelyet az újjobboldal a konzervatív eszmék virtuális paradicsomának tekint, a cimborakapitalizmus melegágya.
Volt idő, amikor a külföldi befektetők Magyarországot az Európai Unió adóparadicsomának tekintették. Az alacsony társasági adókulcs, az új egykulcsos adó, és ami a legfontosabb, hogy sok befektető számára a magyar kormány hatalmas „munkahelyteremtési” támogatásaival büszkélkedhet, ez volt Magyarország hírneve. De ez nem becsületjel. A magyar kormány mindezt az uniós adófizetők terhére biztosította. Az elmúlt évtizedben Magyarország az uniós források második legnagyobb nettó kedvezményezettje lett, a legtöbb forrás oligarchák és jó kapcsolatokkal rendelkező barátok zsebében landolt.
A közelmúltban váratlan dolog történt, mivel az EU úgy döntött, hogy visszatartja a pénzeszközöket mindaddig, amíg a jogállamiság meghatározott kritériumait megsértik. A szavazás 2022 karácsonya előtt zajlott le , és az Európai Bizottság gyakorlatilag 22 milliárd eurónyi kohéziós forrást befagyasztott, amelyet Magyarországnak kellett volna megkapnia. A kérdés a bírói függetlenség és az akadémiai szabadság fokozódó hiánya Magyarországon, valamint az Orbán-kormányt meghatározó korrupció.
Vagyis a többi EU-tagnak elege lett abból, hogy Magyarország rosszul bánik a készpénzével. Margaret Thatcher mondta ezt a legjobban, amikor megjegyezte, hogy a kormányok végül „kifogynak mások pénzéből”. Ez az a tankönyvpélda, amelyet most láthatunk Orbán Viktor rezsimjének esetében, amely úgy gondolta, hogy az EU-ban „mavericket” játszhat, és mégis megússza a rendszerszintű oltást. Már nem.
Mit tesz tehát Közép-Európa erős embere válaszul? Orbán az EU-n kívül (Kína és Öböl-országok) keresett új partnereket politikája finanszírozására, és soha nem látott mértékű megadóztatásba kényszerítette a magyar embereket és az ipart.
Orbán éppen a múlt héten használta fel hatalmát, hogy rendeleti úton uralkodjon, és több törvényt is hozott éjszaka. Miközben az ország az Európai Unió legmagasabb inflációs rátája mellett az élelmiszerárak szárnyalása mellett is megzavarodik, a kormány új utakat keres a bevételek növelésére. Úgy tűnik, hogy az emberek megtakarításai után 13 százalékos további adót – úgynevezett „társadalmi járulékot” vetnek ki – a magyarok befektetései utáni kamatnyereségre. A korábban érvényben lévő 15%-os jövedelemadóval együtt a befektetések általános adókulcsa iszonyatos 28%-os. Az átlagemberek megtakarításainak legtöbb formája érintett. A kormány most arra ösztönzi az állampolgárokat, hogy jó hozamot ígérő államkötvényeket vásároljanak. Ennek érdekében az állam most arra kényszeríti a bankokat, hogy tájékoztassák a fogyasztókat, mennyit veszítenének, ha banki befektetést választanának az állami kötvények helyett.
Ennek eredményeként – bármennyire is furcsának tűnik – a magyarok kedvét szegik a megtakarításnak, amikor túl sok kering a gazdaságban.
A költségvetésnek szörnyű állapotban kell lennie, és a magyar kormánynak égetően szüksége van új eszközökre a vállalatok megadóztatására. Például azokat a kiskereskedőket adóztatja még jobban, amelyeket amúgy is súlyosan sújtott a kormányzati árplafon, a hozzáadott bevételi adó is megterhelte. Az eredmény szemmel látható: ijesztően magas élelmiszerárak, hiány, és sok üzlet végleg bezár.
Újabb csapást mértek a gyógyszerszektorra, amely egyébként is szenved az orbáni adók büntető jellege miatt. Iparuknak most több adót kell fizetniük, miután egyes gyógyszerek ára akár 40%-kal is megemelkedett. A váratlan lépés arra kényszeríti a gyógyszergyárakat, hogy stratégiájukat bizonyos termékek elérhetősége körül alakítsák át. Mivel a magyar piac viszonylag kicsi, egy ilyen jelentős adóemelés az országból való teljes kivonulás, tevékenységük felfüggesztése, egyes termékek értékesítésének leállítása felé terelheti a gyógyszeripari cégeket. Fontolja meg, hogy Kaliforniában az amerikai biztosítási szolgáltatók hogyan tekintették az üzleti tevékenység környezetvédelmi és szabályozási költségeinek növekedését, és egyszerűen úgy döntöttek, hogy továbbálnak. Ez a piac működésének valósága, akár tetszik ez a populistáknak, akár nem.
Ennek eredményeként a magyar fogyasztók hiányt szenvednek majd a gyógyszertárakban. A súlyosabb következményeket csak akkor lehet tudni, ha már túl késő.
Ha kíváncsi arra, hogy a magyar kormány hogyan úszta meg ezt a sikkasztást a hiánycsökkentés jegyében, a válasz egyszerű: az Orbán-kormány nagyon hatékonyan használja propagandagépezetét, hogy meggyőzze a közvéleményt arról, hogy ezek az intézkedések szükségesek a pénzügyi zsarolás ellen. Brüsszelről a rezsim azt állítja, hogy az EU visszatartja a Magyarországot megillető forrásokat, és vannak „kapzsi” nagyvállalati szektorok, amelyeknek nagyobb mértékben kellene hozzájárulniuk.
Mi van azzal a ténnyel, hogy ezek az intézkedések nem mutatnak bizonyítékot arra, hogy hozzájárulnának a rekordmagas infláció és az élelmiszerárak csökkentéséhez, vagy hogy nem enyhítik a kínálati hiányt? Az elmúlt évtizedben a magyar kormánypropaganda rendkívül hatékonynak bizonyult az emberek meggyőzésében. Hatalmas összegeket költöttek arra, hogy meggyőzzék az embereket arról, hogy Magyarország minden baját a Nyugat, Soros György, a bankok és a multinacionális cégek okozzák. A kormány odáig megy, hogy azt állítja, a nemzet legfőbb riválisa Brüsszel. Ugyanazok az emberek, akik egykor a szovjet uralom alatt szenvedtek, most Vlagyimir Putyint és Kínát dicsérik, miközben learatják a NATO- és az EU-tagság előnyeit. A propaganda működik, és a magyar törvényhozáson belül egyre nehezebb ellenvéleményt találni. (Kész Zoltán / eurasiareview.com)
