Néhány hete még ott tartottunk, hogy mindjárt „elfoglaljuk Brüsszelt”.
Aztán jött a Tisza Párt felbukkanása miatt a Fidesz számára ugyan keserédesre sikeredett európai parlamenti választási győzelem, de a KDNP-vel együtt megszerzett 11 mandátum elegendőnek tűnt ahhoz, hogy Viktor bevesse a szokásos zsarolás/udvarlás hadműveletét. Ám az eddig körülrajongott Giorgia a magyar helyett a román testvéreket választotta, ami kapóra jött az Ursulával való kokettálását is ferde szemmel néző Viktorunknak, akinek az olasz hölggyel elmaradt szövetségkötés miatt a Vlagyimirhez és Oroszországhoz fűződő rendkívül baráti viszonyán sem kellett változtatnia. Ugyan még alig több mint két hete is arról beszélt, hogy a két hölgy – Giorgia és Marine – megállapodik, a Fidesz pedig csatlakozik hozzájuk és létrehozzák az Európai Parlament második legnagyobb frakcióját, de aztán belátta, hogy ez csak álom: „Erről szoktunk álmodni. Aztán fölébredünk, és kiderül, hogy a két hölgy nem tud megegyezni.”
Ezek után került előtérbe az elsőként a Népszava által megszellőztetett terv a közép-kelet-európai jobboldali pártok egyesítéséről. Ha Brüsszel nem megy, akkor legalább Bécset és Prágát be lehetne venni, gondolhatta Viktor, s valóban, a hétvégén Herberttel és Andrejjel új pártszövetséget hoztak létre Patrióták Európáért névvel. Lengyel és szlovén barátaik, Mateusz és Janez ugyan még nem csatlakoztak, de az első leendő szövetséges, a távol-nyugat-európai (portugál) André már bejelentkezett. Az ugyan még nem tisztázott, hogy Herbert otthagyja-e Viktor miatt Marine-t, vagy a szalonképtelen német barátaitól épp most megszabaduló francia hölgy is a k-k-európai urak karjába omlik, de Viktorunk szerint aggodalomra semmi ok, hiszen „olyan politikai formációt hozunk létre, ami hasítani fog, és gyorsan az európai jobboldal legnagyobb frakciója lesz”. „Aztán a határ a csillagos ég”, még maga Donald – mindannyiunk egyetlen reménysége – is térdre borul majd e zseniális mesterterv láttán.
Mindez egyszerre szánalmas és vérfagyasztó. Mármint az, hogy a fenti néhány hét itt felsorolt eseményei jelentik magát a magyar külpolitikát. (Továbbá néhány türk vezető, plusz egy-két regnáló vagy már megbukott autokrata/diktátor barátsága). Szánalmas látni, hogy az európai és a világ főáramlatából saját hübrisze miatt kiszorult magyar miniszterelnök mennyire kétségbeesetten keres szövetségeseket, és vérfagyasztó, hogy lassan bárkivel megállapodna, aki szóba áll vele. Csak hát akik egyáltalán hajlandók erre, azok hozzá hasonlóan mind a perifériára szorult, szélsőjobb, populista vezetők – a legtöbbjük esélytelen a saját országa vezetésére, vagy ha mégis, kormányra kerülve középre húz, mérsékeltebb politikát folytat, ahogy azt tette Meloni vagy éppen az újdonsült szövetséges Babiš.
Zsák a foltját. Beérett az elmúlt évek vetése: a „keleti nyitás”, az Európai Unió- és NATO-ellenes uszítás. Kíváncsi vagyok, mi lesz a magyarázat, ha a Patrióták Európáért véletlenül mégsem lesz az európai jobboldal legnagyobb frakciója. (Simon Zoltán/Népszava)
