Hát az megint nem jött össze! Orbán, júniusig a reménybeli „brüsszeli győző”, a fasiszta/neonáci szélsőjobb vezérének szerepében tetszelegve, jelenleg kitaszított páriaként szabadesésben zuhan a politikai semmi felé.
Pedig ezúttal komoly várakozással tekintettek az EP-választások elé azok, akik a nemzetállami szuverenitás mindenhatóságának (napjainkban teljesen irreális) reneszánszát, az Unió gyengülését vagy egyenesen fölszámolását kívánták, vagy ellenkezőleg, tartottak tőle, mint én is.
Jelenleg minden politikai formáció, minden frakció, fájdalom, az általa fölemelkedni segített Melonival az élén az ECR is elhajtotta.
Meloni talán nem felejtette el, hogy indulásakor és utána is Orbán sokáig Salvinit favorizálta, meg aztán nem akar konkurenciát az ECR vezetésében, és ott az ukrán ügy, többen pedig jelezték, hogy kilépnek a frakcióból, ha Orbánt fölveszik. Az általa Moszkva megbízásából (is) pénzelt Le Pen-féle ID-be belépése föl sem merült.
Új ötlete, a közép-európai szélsőjobb frakció már a tervezés időpontjában zátonyra futott.
(Az Unióban frakciót legalább hét országból érkező, minimum huszonegy képviselő alakíthat.)
Babiš ANO nevezetű cseh pártja, mely kilépett a Renew Europe frakcióból (tán Orbán tanácsára), a szocialistáktól kitessékelt szlovák Smer, Fico pártja, a Kaczyński-féle lengyel PiS és a Janša által vezetett Szlovén Demokrata Párt (SOS) lenne/lett volna/volt egy napig se a Fidesz partnere.
Morawieczki azonban hamar lehűtötte a kedélyeket: a PiS megállapodott bizonyos személyi kérdésekben az ECR-rel és marad e frakcióban. Janša pedig szintén marad a Néppárban.
Inkább a jóval nagyobb, befolyásos, vagy azzá vált frakciókat választották, a teljesen súlytalan, érdektelen új frakció helyett.
Orbán reményei hamar szertefoszlottak. Gondolom, az AfD-t próbálta még megkörnyékezni, de ez így is csak hat ország lett volna. Ámbár a Néppártból Magyar fölvétele miatt a Fidesz által kiléptetett KDNP-s Hölvényivel csak összejött volna a létszám.
Egy totál pitiáner, kekec frakcióé, melyből az ellenérdekelt Orbán egy szál maga is eleget rombolt már az Unióban.
Orbánt egyszerűen megunták Brüsszelben (és Európa-szerte). Kissé későn ugyan, számunkra tragikusan későn, de mégis csak.
Legutóbbi két szereplése se tett jót neki: megvétózta a Moszkva által nyolcvanegy (!) hírügynökség és sajtóorgánum, köztük a 444, de olyan világlapok is, mint a konzervatív FAZ kitiltása miatti uniós közös nyilatkozatot, az Európa Tanácsban pedig ő egyedül Ursula von der Leyen bizottsági elnökké jelölése ellen szavazott, pedig nyilvánvalóan előre lezsírozták a jelölést, melynek tárgyában sokan sokáig nagyobb harcra számítottak.
És ott nincs vétó.
Meloni és Le Pen pedig nem legyőzni akarja Brüsszelt, hanem beépülni a struktúrába, politikai, személyes és pénzbeli kompromisszumok révén, tekintve, hogy az erősebb ECR is csak a harmadik legnagyobb frakció a Néppárt és a szocialisták mögött.
Orbán érdemeit a szélsőjobb felfutásában elismerik ugyan, de a hála nem politikai kategória.
Janšánál sem, akit korábban Orbán hathatós közreműködésével választottak miniszterelnökké (azóta megbukott), és Kaczyńskinél sem, aki szorgosan másolta az ötletgazda Orbán módszereit (jelenleg ellenzékben).
És végül Orbán (akit már – nem minden alap nélkül – nyíltan Moszkva ügynökének tartanak Brüsszelben) egy kis, súlytalan országot vezet, melyben a Fidesz ráadásul a vártnál gyengébben szerepelt a választásokon,
Vannak itt a vezető szerepre nagyobb, fajsúlyosabb játékosok, Meloni és Le Pen is.
Az ő párharcuk a szélsőjobb vezető szerepéért az ukrán háború megítélésében mutatkozó alapvető különbség mellett jelenleg a legnagyobb akadálya a két fasiszta frakció egyesülésének.
Ha pedig Le Pen Nemzeti Tömörülés nevű pártja (nagyot) nyer a francia parlamenti választásokon, mint sajnos várható, az ő pozíciója megerősödik Brüsszelben is.
A magát a nemzetközi, legalábbis a nyugati vizeken teljesen elszigetelő Orbán már csak Trump győzelmében bízhat, amire van is némi reménye, különösen Biden tegnapi katasztrofális szereplése után az elnökjelöltek vitáján a CNN-ben, és mely szereplése pánikot keltett a Demokrata Pártban, olyannyira, hogy felvetődött: mást indítanak helyette!
Jó reggelt, Uraim és Hölgyeim! Kissé elkéstek a nyilvánvaló következtetés levonásával!
Úgy két évet!
És még azt sem mondhatjuk, hogy az ő bajuk. Mert a mienk is!
De a tény, hogy Amerika népe egy őrült börtöntöltelék és egy trottyos aggastyán közt választhat, kemény rendszerhibára utal. És ebből az egy szempontból mindegy, hogy melyikük fog nyerni.
Orbánra visszatérve: bebizonyosodott, hogy egy fenékkel nem lehet két lovat megülni! Ha Orbánnak ez hosszú időn keresztül mégis sikerült, az nem az ő érdeme, hanem a merkeli, hatásában legalábbis az ukrán háborúig élt politikáé.
Az árát pedig mi fizetjük tizennégy éve.
