Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Egy szocialista pártnak maradnia kell

Vélemény
2024.06.16.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print
30

Kilenc hónappal ezelőtt azt javasoltam ezeken a hasábokon, hogy a Magyar Szocialista Pártnak önállóan kell elindulnia az EP-választásokon. 

(Az önálló indulás valódi lehetőség, Népszava, 2023. szeptember 6.) Alapvetően azzal érveltem, hogy „az ország legrégebbi, ellentmondásos múltjával együtt is 133 évre visszatekintő pártjának” meg kell őriznie saját szocialista karakterét. A párt vezetői másként döntöttek, beléptek a Demokratikus Koalícióval és a Párbeszéddel kötött szövetségbe. A döntés ellen nem harcoltam nyilvánosan, az elmúlt hetekben utcákon és tereken kampányoltam, igaz, csak a szocialista önkormányzati jelöltekért.

A hármas szövetség június 9-i megalázó veresége után azonban radikálisan új helyzet jött létre. Bebizonyosodott, hogy az önálló indulás feladása súlyos hiba volt. Nulla EP mandátumot egyedül is nyerhettünk volna, és a behódolásnál elegánsabb lett volna elveinkben és szavazóinkban bízva önállóan küzdeni. Ehelyett olyan „szövetséges” alá rendeltük magunkat, aki az ötödik helyet adta amúgy kiváló jelöltünknek egy olyan listán, amelyről a harmadik sem jutott be. Innen csak még mélyebbre, még megalázóbb helyzetbe süllyednénk a DK-nak való alárendeltség megtartásával.

A világ legtöbb demokratikus országában létezik önálló szocialista erő, amelyet a kapitalizmus kritikája, a „katonai-ipari” komplexum elleni küzdelem és a dolgozó emberek képviselete határoz meg. Ezeket az értékeket kormányon kívül is lehet képviselni. Kéthly Anna néhány társával még a Horthy-parlamentben is képes volt rá. Ha a kormányra kerülés azonnali, reális lehetőség lenne, akkor talán-talán érdemes lenne kompromisszumot kötni, de ettől sajnos nagyon messze állunk. Az MSZP-nek még vannak tagjai és támogatói, alapszervezetei, kiváló, újraválasztott polgármesterei és parlamenti képviselői. Ahol a feltételeit nem sikerült szétverni, ott megtartó emberi közösségként működik. Az önfeladás és a széthullás még megállítható, a kijózanító vereség hatására a történelmi (és nem mellesleg rendszerváltó) pártba új életet lehet lehelni.

Ehhez azonnal fel kell mondani a DK-val kötött, 2026-ra szóló szövetséget. Ez amúgy technikailag is szükséges, hiszen az országgyűlési választásokon a hármas listának legalább 15 százalékot kell elérnie, amire sajnos nincs garancia. Bő másfél évig egyedül kell építkezni, elsősorban a sikeres önkormányzati bázisokra alapozva. Választási együttműködésre természetesen szükség lesz, de ilyet a jövőben csak a teljes egyenjogúság jegyében szabad vállalni. Elsősorban önkormányzati szinten, konkrét célok érdekében. A DK vezette „közös” EP listára leadott fővárosi voksok és Karácsony Gergely vezette, ugyancsak hárompárti budapesti lista közti szavazatkülönbség azt jelzi, hogy a baloldali szavazók jelentős része a Gyurcsány-féle paktum ellen szavazott, míg Karácsonyt tiszteli.

Sajnos az MSZP néhány politikusa érezhetően szégyelli, hogy szocialista, s ezért mindenképp meg akart felelni a liberális körök és média elvárásainak. Ezzel a kényszeres megfelelni akarással egyszer és mindenkorra szakítani kell. A pár éve még fiatalosnak és dinamikusnak hitt új pártok látványosan megbuktak, visszamenőleg is butaság volt annyi egyoldalú gesztust tenni nekik.

A DK-val történő szakítással párhuzamosan az MSZP-nek amnesztiát kell hirdetnie mindazok számára, akiket azért zártunk vagy utáltunk ki, mert szembe mentek az állandó összefogósdi kényszerével, és nem óhajtottak félfasiszta, vadliberális vagy nyíltan antikommunista jelölteket támogatni. Ezzel párhuzamosan politikai otthont kell kínálni a szétforgácsolódott balos köröknek, szellemi műhelyeknek. Balra csak egyetlen korlát lehet, az alkotmányellenes, erőszakos diktatúra tilalma. E korláton belül a radikálisabb és mérsékeltebb szocialistáknak is helyük lehet. A nagyvilágban izgalmas új elméletek jelentek meg, az egypólusú világ többpólusúvá alakulása új lehetőséget jelent a szocialista gondolkodásnak is..

Az MSZP a két társelnök elött tizenegy elnököt fogyasztott el. Ezért egy újabb, kapkodó tisztújítás helyett először a dolgok alapos kibeszélésére, egy bátor jövőkép kialakítására kell törekedni.

Gyurcsány Ferenc csak „DK-listaként” emlegette a múlt vasárnap felborult trojkát. E szövetség széthullása az utolsó utáni esélyt adhatja arra, hogy a szocialisták szocialisták maradjanak, egy talán kicsiny, de balos és becsületes erőként készüljenek fel a magyar politika és a világrend izgalmas átalakulására.

Hegyi Gyula publicista, szocialista politikus/Népszava

vélemény
MSZP
ep-választás 2024
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2024.06.16. - 06:46
30
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

  • Magyar Nobel-díjasok - Novák Katalin szót kért

    Magyar Nobel-díjasok - Novák Katalin szót kért

  • Nem tudják kihozni a magyarokat a Gázai övezetből

    Nem tudják kihozni a magyarokat a Gázai övezetből

  • 13 millió forint: Átlagosan ennyi félretett pénze van a magyar családoknak

    13 millió forint: Átlagosan ennyi félretett pénze van a magyar családoknak

  • Kovács Zoltán felesége ellenzéki vezetésű kerületben kapott megbízást

    Kovács Zoltán felesége ellenzéki vezetésű kerületben kapott megbízást

  • 15 magyar van a Gázai övezetben, de egyelőre nem tudja kimenekíteni őket a külügy

    15 magyar van a Gázai övezetben, de egyelőre nem tudja kimenekíteni őket a külügy

  • Kenyérszakadék van Magyarországon

    Kenyérszakadék van Magyarországon

  • Meghalt Martti Ahtisaari Nobel-békedíjas volt finn elnök

    Meghalt Martti Ahtisaari Nobel-békedíjas volt finn elnök

  • Rengeteg vizet találtak az óceán alatt

    Rengeteg vizet találtak az óceán alatt

  • A magyar polgárság pusztulása

    A magyar polgárság pusztulása

  • Öt leleplező ábra a világ multimilliomosairól

    Öt leleplező ábra a világ multimilliomosairól

  • Közvetlen a születésnapja előtt hunyt el az Egyről a kettőre legendás sztárja

    Közvetlen a születésnapja előtt hunyt el az Egyről a kettőre legendás sztárja

  • Zebrán gázoltak el egy gyereket Esztergomban

    Zebrán gázoltak el egy gyereket Esztergomban

  • Az Európai Bizottság elindítja a „ImagineEU” vetélkedőt a középiskolák között 

    Az Európai Bizottság elindítja a „ImagineEU” vetélkedőt a középiskolák között 

  • Friss felmérés: a magyar szülők több mint fele igenis látja a tanárhiányt az iskolákban

    Friss felmérés: a magyar szülők több mint fele igenis látja a tanárhiányt az iskolákban

  • Valami nincs rendben az amerikai haditengerészetnél, sorra hullanak a fejek

    Valami nincs rendben az amerikai haditengerészetnél, sorra hullanak a fejek

  • Besötétült a világgazdaság horizontja, a globális jólét a tét

    Besötétült a világgazdaság horizontja, a globális jólét a tét

  • Elég lehet-e évtizedes sebek gyógyítására a kamatplafon?

    Elég lehet-e évtizedes sebek gyógyítására a kamatplafon?

  • Földrengés volt Pápán

    Földrengés volt Pápán

  • Kiszorulhat a borfogyasztás a mindennapi életből?

    Kiszorulhat a borfogyasztás a mindennapi életből?

  • Új forintérméket bocsát ki az MNB a Nobel-díjas Karikó Katalin és Krausz Ferenc tiszteletére

    Új forintérméket bocsát ki az MNB a Nobel-díjas Karikó Katalin és Krausz Ferenc tiszteletére

  • Várják a csodát, pedig küszöbön a klímapokol

    Várják a csodát, pedig küszöbön a klímapokol

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element